Hirdetés

Menesztette a sokat bírált egészségügyi minisztert Dél-Korea elnöke

Menesztette Pak Gun Hje dél-koreai elnök kedden Mun Hjung Pjo egészségügyi minisztert, akit a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) járványra adott elégtelen kormányzati válaszok miatt heves bírálatok értek.

MERS, járvány, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Az elnöki hivatal közölte, hogy Mun utódja Csung Csin Jub orvosprofesszor, a Szöuli Nemzeti Egyetem tanára, az egyetemi kórház egy munkatársa lesz.

Korábban az egészségügyi miniszter felajánlotta lemondását. A tárcát mindenekelőtt amiatt bírálták, mert a MERS-járvány kitörésére nem reagált kellő gyorsasággal és a megfelelő intézkedésekkel.

Szöul egy héttel ezelőtt közölte, hogy véget ért a harminchat emberéletet követelő MERS-járvány. az Az Egészségügyi Világszervezet
(WHO) szabályai szerint mindazonáltal véglegesen csak augusztus végén erősíthetik meg a járvány lecsengését, amikor lejár a lappangási idő kétszerese.

Az első megbetegedést május 20-án regisztrálták az országban. A kórt vélhetően egy Szaúd-Arábiában járt férfi hurcolta be. Azóta száznyolcvanhat betegnél mutatták ki a betegséget.

A világon az első megbetegedést 2012-ben regisztrálták Szaúd-Arábiában, azóta a veszélyes kór összesen 23 országban jelent meg, köztük Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban.

A dél-koreai járvány tetőfokán több ezer iskolát zártak be a hatóságok, és közel 17 ezer ember nem hagyhatta el otthonát vagy a kórházat.

A kór elterjedése miatt jelentősen visszaesett a kereskedelmi központok, az éttermek és a mozik forgalma, mivel a dél-koreaiak a járvány idején inkább kerülték a köztereket.

A kormányzat nemrég egy közel 17,8 milliárdos gazdaságélénkítő csomagról döntött, és a dél-koreai központi bank már huzamosabb ideje kivételesen alacsony szinten, 1,5 százalékon tartja az alapkamatot.
MERS, járvány, egészségpolitika

2015-08-05 10:36:48

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop