Hirdetés

PM: kevés pénz jut az egészségügyben béremelésre

A Párbeszéd Magyarországért úgy számol, hogy jövőre csak mintegy tízmilliárd forint jut az egészségügyi szakdolgozók és orvosok valódi béremelésére - mondta a párt társelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

egészségügy, bérek, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

Szabó Tímea azt mondta, a büdzsében a béremelésre mintegy 112 milliárd forintnyi pluszforrást különítettek el, de ebből több mint százmilliárd nem jelent valódi növekedést, mert csak korábbi átcsoportosítások eredménye.

A független képviselő hangsúlyozta, hogy az idei évi, egészségügyre elkülönített költségvetési keret eleve 17,1 milliárd forinttal volt kevesebb a 2015-ösnél, a szakellátás keretösszeg-növekményének 86 milliárd forintját pedig az egészségbiztosítási alap egyéb soraiból vezették át.

Az ellenzéki politikus úgy értékelt, hogy a háziorvosok is csak "némi zsebpénzhez jutnak" jövőre.

Szabó Tímea megjegyezte, a kormány budai Várba költözése ötven milliárdba kerül, stadionépítésekre 77 milliárdot költenek, a Liget-projektre pedig 32 milliárdot különítettek el.

egészségügy, bérek, egészségpolitika

2016-05-24 15:43:39

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop