Hirdetés

Zombor Gábor: 2020-ig 15 milliárd forint jut egészségügyi prevencióra

A kormány a 2020-ig terjedő időszakban 15 milliárd forintot fordít egészségügyi prevencióra az ezzel kapcsolatos operatív program keretében – mondta Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten az MTI-nek.

egészségügy, megelőzés, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Az a cél, hogy a kormányzati támogatással induló prevenciós programok eredményeképpen tíz százalékkal kevesebb ember haljon meg népbetegségekben – hangsúlyozta az államtitkár, aki a Magyar Artériás Stiffness Társaság X. kecskeméti kongresszusán vett részt.

Az operatív program elindulása után 2015-ben a felhasználható összeg 4,6 milliárd forint - fűzte hozzá Zombor Gábor.

Az egészségpolitikus a legfontosabb feladatként azt határozta meg, hogy a három megyében zajló vastagbélrákszűrést kiterjesszék az ország egészére. Jelenleg a program értékelése folyik, ezután szerencsés lenne, ha egy országos kardiovaszkuláris szűrőprogramot is el tudnának indítani - mondta.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány januárban elfogadta Magyarország 2020-ig szóló egészségügyi stratégiáját, amelyben prioritás a megelőzés. A program arra figyelmezteti az embereket, hogy egészségtudatosabban éljenek, vegyenek részt a szűrőprogramokon, prevenciós rendezvényeken.

Zombor Gábor szólt arról is, hogy a tervek szerint az egészségügyi ellátórendszerben kiemelt státust kapnának azok, akik egészségtudatosan élnek.

Az államtitkár fontosnak nevezte a daganatos megbetegedések megelőzését célzó országos programokat is. A méhnyakkarcinóma megelőzését nemcsak a szűrés szolgálja, hanem az is, hogy ingyenes védőoltást kaphatnak országszerte a 13 éves lányok – tette hozzá.

Zombor Gábor hangsúlyozta, hogy keresik azokat az eljárásokat, programokat, amelyeket országos szintre ki lehet terjeszteni.

Dankovics Gergely, a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 elnevezésű projekt programigazgatója az MTI érdeklődésére beszámolt arról, hogy az öt éve elkezdett program során eddig kilencszáz helyszínen jártak, és 252 ezer állampolgár vett részt szűrésen.

Hozzátette: 35 féle vizsgálatot tudnak a helyszínen elvégezni a 63 szakmai szervezet finanszírozásával megvalósuló szűrőprogramban, amelyet az Európai Unió regionális fejlesztési alapja, valamint szakmai partnerek és csaknem félszáz cég is támogat.

egészségügy, megelőzés, egészségpolitika

2015-04-17 16:50:42

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop