Hirdetés

Fiatalító lézer és az éreredetű elváltozások kezelése

30-on túl minden nő álma, hogy bőrét valahogy megifjítsa és megszépítse – s mindezt úgy, hogy ne fájjon és gyorsan legyen látható az eredmény. Sokak életét nem is az egyre szaporodó szarkalábak és mélyülő ráncok, hanem az orcákon éktelenkedő, borvirágra emlékeztető kitágult kapillárisok keserítik meg. Jó hír mindkét csoport számára, hogy immáron van megoldás – nem fáj, gyorsan hat és elérhető az ára!

lézer |

Ideál - Reforméletmód magazin 2003 ;15(6):44-44   Celsus Kft. | Varjú, G.

Ha bőre korábban hosszan tartó UV-hatásnak volt kitéve (ismétlődően, hosszú időn keresztül tartózkodott napon), vagy érzékenyebb az intenzív UV-sugárzásra, esetleg az átlagosnál többet szoláriumozott, minden bizonnyal számolnia kell a bőr fény okozta öregedésével (photoaging). Ennek legszembetűnőbb jelei, melyek már a 30-as életévektől megjelenhetnek: a finom, majd mélyebb ráncok, a színbeli eltérések (pigmentfoltok), apró értágulatok (esetleg állandósuló bőrvörösség), tág pórusok. E tünetek idővel egyre kifejezettebbé válnak, s a rugalmasság csökkenése, a bőr petyhüdtté válása kíséri a folyamatot. Ha a későbbiekben tartózkodik a fénytől és fényvédő krémeket használ, a leégést megelőzheti ugyan, de a bőr fény okozta öregedése tovább folytatódik. Bőrünk tehát nem felejt!



Kristályos bőrradírozás

A kozmetikai szalonokon divathullámként söpör végig a mikrodermabrázió, mely a napfény okozta károsodások egyik legújabb ellenszere. Mi a hihetetlen siker oka? A látványos eredmények, vagy a – vendég számára – csábítóan izgalmas kezelés? Talán mindkettő: a szalonok hirdetéseiben a „bőrcsiszolás” szakértelmet sugall a vendégkör számára, ugyanakkor a sikeres kezelések igazolják is a módszer hatékonyságát. Lényege, hogy egy speciális kezelőfejen keresztül alumínium-oxid (nem gyémánt!) kristályokat juttatunk a bőrre, melyek – a felső bőrrétegek elöregedett sejtjeit magukkal ragadva – egy csőrendszeren keresztül visszajutnak a készülékbe. A rendszer zárt, a kristály csak a kezelőfej bőrre szorításakor indul el, s a használt kristály egy gyűjtőtartályba jut, így az újrafelhasználás kizárt. A kezelés után enyhe vörösség vagy hámlás jelentkezik, pörkösödés ritkán fordul elő. A bőr apró ráncai látható változásokon mennek keresztül, s ez diagnosztikai módszerekkel mérhető is: csökken a ráncok mélysége, a bőr egyenletessége pedig javul.

Mikrodermabrázió előtti és utáni bőrfelület-analízis – a vörös szín a mély ráncokat jelzi a kezelés előtt, a kékes-sárgás színek a bőrfelület kisimulását a kezelés után

Megújulás lézerrel

Az új, pulzáló festéklézerrel történő rejuvenációs kezelés látható javulást eredményez a fénykárosodott bőr esetében: eltávolítja a kitágult hajszálereket, enyhíti a színbeli eltéréseket, és stimulálja a bőr alatti kötőszövet kollagénjét. A kezelés hatására a bőr kellemesebb tapintású lesz, csökken a pórusok mérete és a finom ráncok mélysége. Ellentétben a CO2 vagy Erbium-Yag lézerekkel, a dermabrázióval vagy a kémiai peelinggel, a pulzáló festéklézer nem távolítja el a bőr felső rétegeit, így a beavatkozás nem jár hámlással vagy sebképződéssel, nedvezéssel vagy hosszas gyógyulással. A kezelés időtartama 10-20 perc, melyből kúraszerűen, havonkénti gyakorisággal több kezelés javasolt. A kezelés gyorsasága és fájdalommentessége az egész világon közkedveltté tette a pulzáló festéklézer-technológiát, mely már Magyarországon is elérhető.

A készülék másik alkalmazási területe az éreredetű, tehát vörös színű elváltozások kezelése. A lézerfényt a hemoglobin (a vér festékanyaga) nyeli el, ezáltal minden éreredetű képlet eredményesen kezelhető. A fájdalommentességet olyan speciális hűtőrendszerrel biztosítják, mely hideg levegőt juttat a bőr felületére, így a nagy energiájú lézersugár okozta melegségérzet elkerülhetővé válik.



Mi kezelhető a pulzáló festéklézerrel?

A módszer nagyon sok olyan problémán képes segíteni, ahol eddig kevés technika tudott csak kis vagy átmeneti eredményt elérni. Ilyenek az alábbiak:

•Tűzfoltok (nagy felületűek is)

•Póklábszerűen elágazódó éranyajegyek

•Rubin névuszok (vörös anyajegyek)

•Minden más típusú éranyajegy

•Értágulatok, tágult kapillárisok

•Teleangiectasia (tágult erek az arcon)

•Rozáceás arcbőr

•Fénykárosodott arcbőr

•Heges arcbőr

•Tág pórusú arcbőr

•Vörös műtéti hegek

•Túlburjánzó hegek (keloidok)

•Vírusos szemölcsök



Dr. Varju Gábor

lézer

2003-06-01 08:28:13

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop