A második életév folyamán a kicsi tovább vizsgálgatja, milyen a különféle dolgok tapintása, szaga, kinézete, hangja és íze. Bár még mindig rakhat ehetetlen dolgokat a szájába a felfedezés részeként, épp úgy, mint kisbaba korában, már más érzékszerveire is támaszkodik a felfedezésnél. Megérinti a kutya selymes szőrét, élvezi a friss sütemény illatát, tanulmányozza a tükörképét, hallgatja a feje fölött elhúzó repülőgép zúgását vagy a madarak csivitelését és – remélhetőleg – megkóstolja az új ételek ízét, és kipróbálja állagát. Lehet, hogy néha túl sok is neki az új élmény (mondjuk el születésnapi partin, vagy egy hosszú kirándulás alkalmával), és miután ahhoz, hogy ezt elmondja, még nincs meg a kellő szókincse, nyűgös lehet vagy akár sírással hisztizéssel reagálhat. A totyogók érzékei számára az egész világ egy nagy svédasztal, amelyről csak apró, gyermekméretű falatokat ajánlatos fogyasztani.

Szociális fejlődés

Kész kis Drakula! Bár ahogy idősödnek, a gyerekek egyre kevesebb dolgot raknak mindjárt a szájukba, egyesek néha agresszióból, izgatottságból vagy akár a felfedezés öröméért megharaphatják a másik gyereket (lássuk csak, mi történik, ha harapok egy falatot Peti karjából, gondolhatják magukban). A legtöbbször azért harapnak a gyerekek, mert egy esemény frusztrálja vagy feldühíti őket – ilyen lehet az, amikor a másik gyerek nem akarja odaadni a játékát –, és még nem tudják kifejezni szavakkal, sem úrrá lenni a helyzeten. A harapás, az ütés, a csípés vagy a hajhúzás az önkifejezés ősi formája, és mint ilyen, nem ritka kis gyerekeknél, akiknél még nem fejlődtek ki kellően a szociális készségek, így azt sem értik, hogy cselekedeteiknek fizikai és érzelmi hatása van másokra. (Ne feledje, a gyerekek ebben a korban még mindig természetes módon egocentrikusak, és nincs meg bennük az empátia készsége.) Akkor tehát az undok kis harapósból gonosz felnőtt lesz? Valószínűleg nem. Megfelelő neveléssel, irányítással, nagyobb szókinccsel és több önuralommal a harapós totyogó általában hároméves korára kinövi ezt a szokást.

Szellemi fejlődés

Az ilyen korú gyermekeknek még nem fejlődött ki az időérzéke. Bizonyára megfigyelte, az olyan szavaknak, mint „siess” vagy „mindjárt”, nem ugyanaz a jelentésük az adott pillanatban élő kicsi számára, mint a felnőttek vagy akár a nagyobb testvér számára. A totyogó korban a gyerek a pillanatra koncentrál, csak annyit tud, hogy a dolgoknak most kell megtörténniük (most akar ebédet, most akar kimenni a boltból, most akar a játszótérre menni). Ám ahogy közeledik a második születésnapja, lassan megérti a „nemsokára”, vagy a „később” fogalmát, különösen, ha konkrét példákkal segítjük. („Nemsokára ebédelünk, csak előbb hazavisszük, amit vásároltunk” vagy „Nagypapa később jön, miután befejeztük az ebédet”).

Hároméves korára a gyerek meg fogja érteni, hogy bizonyos dolgok a múltban, a jelenben és a jövőben történnek, bár sok óvodás használja még a „tegnap” szót minden múltbeli eseményre, vagy a „holnap”-ot arra, ami még csak ezután következik. A kisgyereknek körülbelül hatéves korára világosabb lesz az időről alkotott fogalma. Akkor már mondhatja neki, hogy „Siess, mert elkésünk”, mert akkor már lesz valami fogalma arról, mire is gondol.