Öröklődő arckifejezések

Nemzedékről nemzedékre öröklődnek az arckifejezések, amelyeket akkor mutatunk, ha boldogak, szomorúak vagy dühösek vagyunk, állítják izraeli kutatók.

arckifejezés, érzelem, öröklődés, arckifejezés, érzelem, öröklÅ‘dés | InforMed Hírek13   InforMed | Dobos, L.

A kutatócsoport megállapította, hogy a családtagok között az arckifejezések döbbenetesen hasonlítanak. Ezt az elméletet Charles Darwin egyébként már 1872-ben felállította „Az érzelmek kifejezése az embernél és az állatoknál” című munkájában.

A tézis ellenőrzésére a haifai egyetem kutatói 21, születése óta vak önkéntes arckifejezéseit hasonlították össze a rokonaikéval. Megkérték a résztvevőket, meséljenek el olyan eseteket, amikor szomorúak, dühösek, boldogak voltak, vagy éppen undorodtak valamitől, ha erősen összpontosítanak, vagy megdöbbennek, és mimikájukat rögzítették.
Amikor a kutatók összehasonlították az eredményeket, azt tapasztalták, hogy bár a vak résztvevők soha nem láthatták rokonaik arcát, rendkívül hasonló volt az arckifejezésük ugyanabban a szituációban, leginkább a negatív érzelmek esetén.

Azt látták, hogy az arckifejezések jellemzőek egy-egy családon belül, olyan, mint valamilyen „szignó”. Az eredmények alátámasztják, hogy az arckifejezés öröklődik, így tehát evolúciós alapja van.

A következő lépésben a kutatók meg akarják találni az arckifejezésekért felelős géneket. Ennek az autizmus kutatásában lehet jelentősége, az autisták arckifejezés ugyanis központi fontosságú.
Már régóta tudjuk, hogy az érzéseink kifejezését a természetes szelekció hosszú időn át alakította. Mint társas lénynek, nem mindegy, tudunk-e olvasni mások érzéseiből, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan fognak viselkedni, és hogyan reagálnak majd egy adott helyzetben. Ez mind a csoportokban élés és a társas kapcsolatok része, teljesen érthető, hogy örökletes összetevője is van.

| arckifejezés, érzelem, öröklődés
2015-10-26 17:03:48


A gyerekkori nélkülözés akár 26 százalékkal is csökkentheti a felnőttkori jövedelmet

A gyerekkori nélkülözés akár 26 százalékkal is csökkentheti a felnőttkori jövedelmet, és ez az országok növekedését is jelentősen befolyásolja - derült ki a Lance...


Eurostat: a nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában

Bár a helyzet javult, a nők Európa-szerte még 2014-ben is átlagosan 16,1 százalékkal kevesebbet kerestek a férfiaknál, az ezt megelőző évhez képest a legnagyobb javul...


Napi 86 percet tölt a Facebookon az átlagos magyar felhasználó

Átlagosan napi 86 percet tölt a világ legnagyobb taglétszámú közösségi oldalán, a Facebookon az átlagos magyar felhasználó. Hétköznap pár perccel rövidebb, hétvé...


Nem mindig könnyű utolérni a hazug embert

A hazugságvizsgálat komoly dolog. Bár sok testbeszéd elemző állítja, hogy pontosan meg tudja mondani, ki hazudik és ki nem, az adatok másról tanúskodnak.


Önmagát irthatja ki az emberiség

Önmagát irthatja ki az emberiség Stephen Hawking szerint. A világhírű fizikus egy új előadásában az egzisztenciális veszélyek közé sorolta egy atomháború lehetősé...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^