Hirdetés

Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha idejében lefogy

Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha lefogy 13 éves koráig, állapította meg a Koppenhágai Egyetem kutatói, melyet a New England Journal of Medicine című folyóirat közölt. A vizsgálatot az Európai Unió finanszírozta.

elhízás, túlsúly, cukorbetegség |

InforMed Hírek14   InforMed | Glanz, J.


A kutatásba több mint 62 ezer férfit vontak be Dániában, ahol a kötelező iskolai és katonai szolgálat alatti orvosi vizsgálatok révén évtizedekig követni tudták egészségi állapotuk alakulását. A résztvevők testsúlyát és magasságát 7, 13, 17 és 26 éves korukban rögzítették. Az országos egészségügyi adatbázisból pedig meg tudták állapítani, hogy felnőttkorra hánynál alakult ki cukorbetegség.

A hétévesen túlsúlyos, de 13 évesen már normális súlyú gyerekeknél felnőtt korukra hasonló volt a cukorbetegség kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik sohasem voltak túlsúlyosak.

Ha egészen fiatal korban sikerül leállítani a túlsúlyosságot, megelőzhető lesz a későbbi diabétesz. A serdülőkorban a gyerekek a pubertás természetes velejárójaként ellenállóbbak lesznek az inzulinra. Az izmok és szervek nem használják fel olyan jól az inzulint, mint később, így többnek kell termelődnie, hogy ugyanazt az eredményt érje le.

A vizsgált időszak óta nagyon megváltozott a világ. Évtizedekkel ezelőtt Dániában a résztvevőknek csupán 5-8 százaléka volt túlsúlyos tinédzserként. Jelenleg az Egyesült Államokban a gyerekek 35 százaléka, világszerte pedig 23 százaléka túlsúlyos.

elhízás, túlsúly, cukorbetegség

2018-04-11 22:09:04

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop