A korai fejlesztők harmadik országos konferenciája a Tanulási és magatartászavarok megelőzése címet viselte. Az előadásokat és a hozzászólásokat hallgatva azt vettem észre, hogy a részt vevő szakemberek körében is van némi értelmezési zavar a fogalom körülhatárolása körében.

Zsoldos Márta egyik tanulmányában olvastam, hogy a ma elfogadott meghatározás az angol Warnock-bizottság vizsgálatain alapszik. Eszerint a speciális nevelési szükséglet és nevelési ellátás nem csupán a fogyatékos gyermekekre vonatkozik, hanem kiterjeszthető minden iskolásra, akinek valamilyen átmeneti vagy hosszabban tartó tanulási nehézsége van. Ezt az értelmezést sokan vitatták, hiszen így közös fogalom alá rendeződött az általános iskolások időszakos, és a speciális iskolába járók más természetű, állandónak mondható tanulási nehézségei. Az angol bizottság arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a fogyatékosság szerinti kategorizálás nem megfelelő, hiszen ez véleményük szerint a sérült gyermeket hátrányosan különbözteti meg.

A több ponton elgondolkodtató magyarázatokból számomra a legfontosabb az a megállapításuk, hogy a hangsúlyt nem a hiányosságok kiemelésére, hanem a megoldás keresésére, a teendőkre kell helyezni. A tanulmányban olvasható, hogy azonos fogyatékosság esetén is nagyon sokféle nevelési mód alkalmazható. Csak a sérülésre koncentrálva sok, a tanulás szempontjából lényeges hatást szem elől téveszthetünk. A Warnock-beszámoló alapján közel húsz százalékra tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik iskolai pályafutásuk valamelyik időszakában tanulási nehézséget mutatnak, és közülük körülbelül kettő százalék részesül hagyományos gyógypedagógiai ellátásban! A pécsi konferencia a gyakorló szakemberek számára is érthető módon próbált választ keresni a tanulási nehézség fogalomkörében felmerülő rendkívül aktuális kérdésekre. Az előadásokat követő vitákból az derült ki, hogy egy rendkívül összetett problémakörről van szó. Megítélésében szerepe van a gyermeket körülvevő környezetnek, a kortárscsoportoknak, a tanárok felkészültségének, az iskola légkörének is. A megoldás pedig a különböző tudományterületek szakembereinek - orvos, gyógypedagógus, gyógytornász, pszichológus - és a család közös munkájától remélhető.