Hirdetés

A kövér gyerekek kerülik az iskolát?

Közeledik az iskolaév kezdete, érdemes odafigyelni arra, hogy egy új kutatás szerint a gyerekkori elhízás összefüggésben lehet az iskolai hiányzással. – Ahogy növekszik az elhízott gyerekek aránya, úgy nő az iskolai hiányzásoké is – hívják fel a figyelmet dr. Andrew Geier és munkatársai az Obesity című folyóiratban.

kövér gyerek, iskola |

InforMed Hírek5   InforMed | Dobos, L.

A kutatók kilenc philadelphiai általános iskola 4-6. osztályosait vizsgálták, a gyerekek átlagéletkora 11 év volt. A testtömeg-index (BMI) alapján a gyerekek 2 százaléka volt súly alatti, 58 százaléka normális súlyú, 17 százaléka túlsúlyos és 23 százalék elhízott.

Az iskolai feljegyzések alapján kiderült, hogy az elhízott gyerekek többet hiányoztak az iskolából, mint normális testsúlyú társaik. Ezt az eredményt nem lehetett sem a gyerekek korával, sem a nemével vagy az etnikai hovatartozásával magyarázni.

A kutatók nem tudják, mi volt a hiányzások oka, mert az adatokból ez nem derült ki. Lehet, hogy betegség miatt hiányoztak az elhízott gyerekek, de az is lehet, hogy azért kerülték az iskolát, mert a társaik csúfolták őket. Az eredmények rávilágíthatnak arra, miért nem eredményes az elhízás elleni iskolai küzdelem. Azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a felvilágosításra és a segítségre, a legtöbbször nincsenek is jelen, mondják a kutatók.

kövér gyerek, iskola

2007-08-13 23:22:09

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop