Hirdetés

Iskolakezdés előtt – korábban az ágyba

Nem árt, ha a gyerekek legalább egy héttel az iskolakezdés előtt változtatnak alvási szokásaikon, korábban mennek aludni, különben az alváshiány romló iskolai teljesítményhez vezethet.

gyerek, lefekvés, iskola |

InforMed Hírek15   InforMed | Dobos, L.


A lefekvés idejét előrehozni meglehetősen nehéz, és ha egyszer kialakult egy szokás, napokba, de inkább hetekbe telhet új rendszer kialakítása, nem megy egyik napról a másikra. Épp ezért nem meglepő, hogy a tanítás első hetében a legtöbb kisgyerek és kamasz nem alszik eleget – mondják amerikai alvásszakértők.

Azt javasolják, hogy már az iskolakezdés előtti héten kezdjék el az átszokást. – A gyerekeknek több alvásidőre van szükségük, mint a felnőtteknek, és a biológiai órájuk is könnyebben felborul. Kortól függően a kisdiákoknak legalább 9-10 óra jó alvás kell, és a szülőknek kell betartatniuk az időben való lefekvést, és ügyelniük az egészséges alvási környezetre.

Néhány tipp arra, hogy a gyerek jól aludjon éjszaka:
  • Az iskolás gyerek rendszeresen azonos időben menjen aludni.
  • Elalvás előtt biztosítsunk számára nyugodt környezetet.
  • Ne fogyasszon koffeintartalmú italokat elalvás előtt, sem olyan gyógyszert, mely élénkítőszereket is tartalm.
  • Ne tanuljon a gyerek késő estig.
  • Éhesen ne menjen aludni, de ne is egyen túl sokat.
  • Hat órával a lefekvés előtt ne végezzen megerőltető testmozgást.
  • Legyen a hálószoba csöndes, sötét, és inkább hűvös, mint meleg. Számítógépet vagy televíziót ne tartsunk a gyerek hálószobájában.
  • Minden reggel azonos időben keljen fel.

My Yahoo!
gyerek, lefekvés, iskola

2018-08-23 11:52:13

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop