Hirdetés

Hétvégi őrület

Péntek délután. A nap süt, a madarak dalolnak, a méhek zümmögnek és a pillangók színes virágokon pihenik ki fáradalmaikat... Az emberek, akiknek még dolgozniuk kell, sóvárogva nézegetnek ki az ablakokon, vágyakozva szemlélik a kék eget. Kicsivel később azután mosolyogva lépnek ki az utcára, felszabadultak, mert élvezik a szabadságot, hiszen hétvége van.

hétvége, stressz |

Ideál - Reforméletmód magazin   Celsus Kft. | Kőkúti, D.

Egy idegen bolygóról érkező semleges szemlélő esküt tenne rá, hogy a földnek ezen a pontján tökéletes békesség uralkodik. Csak ne nézzenek a kulisszák mögé, mert akkor megváltozik a kép, valahogy így:

HA A MÓKUSKERÉK BEINDUL...

A háromgyerekes háziasszonynak égnek áll a haja, ugyanis ezt a hétvégét családjával vidéken akarja tölteni és most csomagolnia kell magának, három gyermekének és a férjének. A holmik összekészítésénél gondolnia kell többek között záporesőre, zivatarra, nyomukban egy 20 fokos lehűlésre, a gyerekek társasjátékára és a plüssállatokra, a grillgyújtóra, a faszénre, a WC-papírra és a törölközőkre, no és arra, hogy mindez a már amúgy is telepakolt autóba beférjen.

Közben a legkisebb gyerek ordít valamiért, férje morog, mert nem találja a fürdőnadrágját, miközben a kutya ­ "akit" a nagy rumliban persze elfelejtettek kivinni ­ szép kis tavacskát varázsol a konyhába. És a készülődés közben egyre csak az motoszkál a fejében, hogy el kellene válni... Az egyik bérház apró lakásában valamivel nyugodtabb, de nem sokkal harmonikusabb a helyzet: a fiatal pár az erkélyen ül és a következő 48 óra haditervét próbálja összeállítani. A fiatal aszszony rövid bevásárlásra készül a közeli szupermarketbe, majd egy kis sétára a tóparton, este pedig egy meghitt csevegésre a barátokkal, aztán vasárnap jöhet egy kellemes, nyugodt és kényelmes látogatás a vidéki ismerősöknél. Férje közben bánatosan gondol a Forma 1-es TV-közvetítésre, a barátainak megígért sörözésre, az íróasztalán összegyűlt papírmunkára és mellékesen a mamája születésnapjára. A közben zajló dialógus pedig valahogy így hangzik: A feleség: "Micsoda, az anyád?!" A férj: "Ő aztán igazán nem tehet róla." És valami ajándékot vettél már neki? (Persze nem vett. Na, még ez is...)

A hétvége valamennyi programjának beütemezéséhez szinte már "felsőfokú végzettség" szükséges. A gyerekek elvárják, hogy barátaikhoz szállítsák őket, a férj és apa végre azokkal a dolgokkal szeretne törődni, amelyekre hét közben nem jutott idő. Közben rokonok és ismerősök ontják a meghívásokat, melyeket lehetetlenség lemondani, az asszony és anya pedig úgy érzi magát, mint az a bizonyos mókus a kerékben...

AZ ASSZONY "CSÚCSRA JÁR"

Az asszonyok számára ­ mondják a szakemberek ­ a hétvége kész stressz. A nők ­ divatos kifejezéssel élve ­ "csúcsra járatása" általában szombat estére, illetve a hétvégére esik. És teljesen mindegy, hogy a szóban forgó nő hivatását gyakorló, foglalkozását űző dolgozó, vagy háziasszony és anya. A "dolgozó nőket" lelkiismeretük nem hagyja nyugodni a hétvégén, azokért a vélt veszteségekért akarják családjukat kárpótolni, melyeket hét közben, távollétükkel okoztak. Minden sarokból kötelességek leselkednek rájuk: a szennyestartó kosár púposra van tömve, a bútorok porosak, a gyerekek várják a megígért kirándulást, partnerük pedig megállás nélkül arról beszél, hogy: "Magunkra már egyetlen perc sem jut..." Nem sokkal jobb a háziasszonyok helyzete sem, nekik gyakran az a kényszerképzetük, hogy számukra nem jár a hétvégi pihenés, hiszen ők a hét többi napját is otthon töltik. Fontos, hogy "dolgozó" férjüknek legyen kellemes két napja. Saját igényeiket háttérbe szorítják, a fontossági sorrend: először a férj, azután a gyerekek (végtére ők egész héten az iskolába jártak), majd a háztartás. És ha még marad idő (és persze nem marad!), akkor következhetnek a háziasszony, feleség és anya szempontjai.

CSAK AMI JÓL ESIK

Közben mindenki elfeledkezik arról, hogy mit is jelent tulajdonképpen a szabadidő? Nos, azt, hogy azt tesszük, amit éppen szeretnénk, de szabadon választhatjuk azt a lehetőséget is, hogy éppen ne csináljunk semmit. Lábakat föl, szemet behunyni és semmire sem gondolni. A luxusnak e maximuma csupán addig tarthat, amíg valaki meg nem rázza az embert azzal, hogy ebben a gyönyörű időben nem lehet itthon üldögélni. És akkor irány az autó, amelyben félig megfőve, óránként 20 kilométeres sebességgel araszolunk egy bádoglavinát követve ki a friss levegőre...! A kötelező gyönyör napjainkban leváltotta az él vezni tudást. Fogyasztunk ­ divatosabb szóval: konzumálunk ­, és ezt szórakozásnak nevezzük, de valójában nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.

Sok emberben munkál egy belső nyugtalanság, melyet nem lehet egyszerűen leállítani. Ha valaki nap mint nap kénytelen az ötödik sebességbe kapcsolni, nem teheti a váltót egyik percről a másikra hátramenetbe. Tervezzük meg a hétvégénket minden nyomástól mentesen, és határoljuk el pontosan a kötelezőt a szabadon választott gyakorlatoktól. Mindenkinek legyen joga ahhoz, hogy kedvenc programját megvalósíthassa ­ természetesen azzal a konzekvenciával, hogy az áhított állatkerti látogatás után jó képet kell vágni a nagynéni vagy a nagymama almás pitéjéhez is. Meg kellene szoknunk, hogy terveinkről időben beszélgessünk, hiszen csak így tudunk vétójogunkkal élni, és csak így lehet a csalódásokat megelőz

ni.

HÚZZUK MEG A VÉSZFÉKET!

Hasznos lehet ezenkívül, ha a családban a hétvége elteltével "értékelő megbeszélést" tartunk, hogy kiderülhessen, mi az, ami mindenkinek tetszett, és mi ment az idegeinkre?

A hétvége néha azért sikerül rosszul, mert túlságosan sok programot vettünk a nyakunkba, ahelyett, hogy időben meghúztuk volna a vészféket. A szükséghazugság (borzasztóan fáj a fejem...) ilyenkor nem menti meg, mert a hétvégét a rossz lelkiismeretünk teszi majd tönkre.

Az asszonyoknak a hétvégét illetően két vágyukról feltétlenül le kell mondaniuk: az egyik, hogy mindenkinek mindig a kedvére akarjanak tenni, a másik a tökéletességre törekvés. Mi lehet rossz abban, ha egyszer valamit nem csinálunk meg, vagy nem csinálunk meg tökéletesen? Milyen problémát okozhat, ha egyszer improvizálnunk kell?

A szennyes hétfőn még mindig a kosárban lesz, és egy régi farmernadrág szárát levágtuk, mert a fürdőnadrágot a strandra való indulás előtt nem találtuk meg. (És olyan mélyrehatóan nem is kerestük.) A családfő egy pillanatra csalódott képet vágott, mert egyedül kellett a gyerekekkel csónakázni mennie.

A jutalom mindezért óriási: lesz egy óránk, amikor azt nézhetjük, hogy hogyan nő a fű... és hogy a későbbi kérdésre: "Mit csináltál?" egy megelégedett sóhaj kíséretében azt válaszolhassuk: "Az ég egy adta világon semmit."

ÖTLETEK STRESSZ ELLEN

Lélegezzünk mélyet. Kezdjük a hétvégét lehetőleg minden idegeskedés nélkül. Legyünk tisztában azzal, a munka most szünetel, és egyedül rajtunk múlik, hogy mit is fogunk csinálni.

Tartsuk meg beleszólási jogunkat. Gondoljunk arra, hogy nem mindenki és nem mindig hajthatja végre az akaratát. Ha időben beszéljük meg családunkkal a hétvége programját, sok konfliktusnak vehetjük elejét.

Felejtsük el a terminusokat. Próbáljunk minél kevesebb programot csinálni, ha túlságosan sok tennivaló jönne össze, húzzuk meg idejében a vészféket: Köszönjük, de ez már nem fér bele...

Fontosak a rituálék. Bizonyos szokások tartást adnak a hétvégének. Örülünk a közös reggelinek, vagy egy sétának a piacon. De ne feledjük: különösen a pubertáskorban lévő gyerekek ezeket a családi szokásokat hirtelen ostobaságnak találják. A szülőknek ezt akceptálniuk kell.

Lehetőleg semmi komoly elvárást ne támasszunk. A túlságosan nagy reményekkel várt programok ritkán nyújtják a várt élvezetet. A kevés gyakran több. És ha a kirádulás ezúttal nem volt az igazi, hát Istenem, jön a következő hétvége.

Mindannyiunknak vannak kötelességei. Szabadidőnket gyakran szívesen meg-osztjuk másokkal, ilyen nagyvonalúan bánjunk a kötelességekkel is, hogy a hétvégét mindnyájan egyformán élvezhessük.

hétvége, stressz

2002-07-25 17:12:51

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop