Mint valami boszorkányság! Rengeteget fáradoztunk azért, hogy minden dokumentumot összegyűjtsünk az átkozott adóbevalláshoz. Aztán fontos telefonhívás, halaszthatatlan látogatás és sürgős elintéznivaló jön közbe, és a határidőt már megint túlléptük - adja tudtunkra az adóhivatal könyörtelen felszólítása. Épp ez történt a számítógépes továbbképzéssel múlt ősszel. Természetesen ez is eltökélt szándékaink között szerepelt, már két éve. De eddig még valahogy sohasem került rá sor. Egyszer a szabadságot kellett elhalasztani az anyós reumája miatt. Aztán pechünkre a határidők egybeestek. Másik alkalommal a gyerek volt beteg. És megint épp az egyik kolleganőt kellett helyettesíteni, amit nem akartunk átengedni a másik kollegának, mert ő annyira szeleburdi. Talán valami felsőbb hatalom miatt hiúsult meg minden... És éppen ilyenkor kell valamit elhatároznunk.

Önszabotázs

Soha nem jönnek be számításaink. Tehetünk egyáltalán valamit?

Bocsánat, de rengeteget. Tulajdonképpen nem a felsőbb akaraton múlik, hogy soha nem érjük el azt, amit elterveztünk. Igenis tehetünk arról, ha nem sikerül megvalósítani, amit tulajdonképpen meg kell tenni. A dolgok sikeres elintézésének útjába ugyanis mi gördítettük saját kezűleg az akadályokat. A pszichológusok ezt önszabotázsnak nevezik. Saját dolgaink merénylői állandóan csapdákból leselkednek, a döntő pillanatban elgáncsolnak, csupán azért, hogy a végén semmi befejezettet ne kapjanak. Miért? Mert mélyen belül kételkednek saját bátorságunkban. Mert tudat alatt úgy gondolják, egyáltalán nem szolgálnak rá arra, hogy néha sikerünk is legyen. Mégiscsak jó társaságban vagyunk. Az akadályok egyre jobban elharapóznak elsősorban azokat érintve, akik látszólag két lábbal az életben állnak. Az általános teljesítménydrukk és a siker kényszerének végzetes következményei. Mindez a magánélet szintjén is érzékelhető. Sokaknál odáig fajul, hogy felőrlődnek a titokban kínzó bizonytalanság miatt és kételkednek önmagukban. Figyelmük idővel saját személyiségükre terelődik. Többé nem veszik észre erős oldalukat, csak a gyengeségeket és a hibákat.

Belső lendülettel

Egyáltalán képesek vagyunk arra, hogy mindig a csúcson legyünk?

Vigyázat! Az efféle zaklató kérdésekkel önmagunkat bojkottáljuk. Természetesen nekünk is vannak hibáink, ahogyan mindenkinek. De ne büntessük magunkat olyan keményen, különben könnyen igazságtalanul ítélkezünk, ami szó szerint beszűkíti kreatív mozgásterünket. Fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, hibáinkkal és erősségeinkkel együtt. Vagyis ne osszuk magunknak automatikusan a Fekete Pétert, mert sem tehetetlenek, sem tehetségtelenek nem vagyunk. Inkább hozzuk ki a legjobbat képességeinkből! Legyen merszünk, és akkor tenni is tudunk valamit, legyen az a legjobb barátnőnk születésnapi bulijának megszervezése, egy nepáli gyalogtúra, vagy egy új szoftver telepítése a számítógépünkre. A legjobb képességek sem jók semmire, ha hiányzik a belső lendület. Ezért fontos, hogy kedvünket leljük abban, amit csinálunk. Teljesen mindegy, hogy főzésről vagy bevásárlásról, levelezésről vagy iktatásról, nyelvtanfolyamról vagy könyvviteli szemináriumról van szó. Még az egyhangú tevékenységekben is mindig találunk örömet, ha hiszünk a sikerben, a végén majd egy kis jutalom is vár ránk. Az elkészített étel ízlik a családnak, a főnök dicsérettel nyugtázza erőfeszítéseinket, s igyekezetünk annak érdekében, hogy képezzük magunkat, bizonyítványt nyer jutalmul. Talán az elismerés e külső jeleire egyáltalán nincs is szükségünk. Egyszerűen lelkesek vagyunk, mert borzasztóan szeretünk főzni, levelet írni vagy nyelveket tanulni. Találjuk ki, mi az, ami szívügyünk, és erre koncentráljunk. Ebből olyan sok energiát meríthetünk, hogy elegendő erőnk marad az időközben felbukkanó nem szeretem feladatokra is.

Stresszmegtakarítás

Mindent azonnal, vagy jobb néha a dolgokat halogatni?

Ha valamit meg kell csinálnunk, inkább ne vesztegessük az értékes időt. A kaotikus módon dolgozók, vagyis az utolsó pillanat emberei csak értelmetlenül tönkreteszik az idegeiket. Vannak persze olyan dolgok is, melyek maguktól elintéződnek, ha nem bolygatjuk őket, de legtöbbjük ezáltal inkább kézzelfogható problémává nő. Inkább ne halasszunk semmit sem későbbre anélkül, hogy ennek nyomós oka ne lenne. Mindezzel bosszúságot, stresszt és erőnk fogyatkozását takarítjuk meg. Gondolkodjunk el azon, hogy aki folyton csak halogat valamit, menekül az olyan igazán fontos dolgok elől, amelyek az életben előrébb vinnék. A holnap is van nap gondolkodásmód nagyon gyorsan vakvágányra vezet. És utána a semmi sem sikerül hangzik el folyton.

Tempóváltoztatás esedékes

Lassan járj, tovább érsz! És ha mégsem sikerül?

Biztosan előfordul, hogy valami rosszul sül el és ezért senki sem hibáztatható. Az ilyen kisebb csapások és kudarcok ne bátortalanítsanak el! Mindenkivel megtörténik, és az abszolút csődhöz semmi köze. Emiatt senkinek sem kell kompetenciáját alapjaiban megkérdőjeleznie, vagy netán megfutamodnia. Valószínűleg csekély menetváltoztatás válik esedékessé, az irányzék egyébként helyes. Néha az eljárással lehet gond, ilyenkor keressünk egy másik módszert. Amennyiben a balsikerek halmozódnak, talán a cél nem reális. A vágyálmokat cseréljük elérhető célokra. Ha szeretünk táncolni, ez még korántsem jelenti azt, hogy a versenyzéshez is megvan a tehetségünk. Maradjunk tehát a tényeknél! Fontos, hogy tanuljunk minden egyes vereségből, mert csak így juthatunk tovább. Még a sikeres emberek is vétenek hibákat. De sohasem kétszer ugyanazt. Ezért bátran szedjük össze magunkat újra és a célt soha ne tévesszük szem elől. Bizonyára ismerősen cseng a régi focista bölcsesség: Elesni nem szégyen, csak úgy maradni.

Önismeret kontra önszabotázs

1. lépés

Ismerjük meg önmagunkat. Gondoljuk végig alaposan azokat a helyzeteket, amikor akadályba ütköztünk. Emlékezzünk vissza arra, milyen szándékunk hiúsult meg a múltban. A pszichológusok azt tanácsolják, hogy írjuk le ezeket. Jegyezzük fel az érzéseinket is. Ha semmi nem jut eszünkbe, talán segít az a trükk, ha a megszokott jobb kéz helyett bal kézzel írunk. Így szorosabbá válik a kapcsolat a hangsúlyozottabban érzelmi típusú agyféltekénkkel. Világossá válik, mikor és miért nem bíztunk a sikerben.

2. lépés

Fogadjuk el önmagunkat. Olyanok vagyunk, amilyenek, emiatt nem kell elbujdosnunk.

3. lépés

Gondolkodjunk. Kérdezzük meg önmagunktól egészen higgadtan, mi olyan rossz abban, hogy valaki a középpontban áll, hivatásában előbbre lép, érti az életét? A válasz: tulajdonképpen semmi...

Most vagy soha!

Vége a hanyagságnak! Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! - hangoztatták őseink, és igazuk volt. Ha azok közé tartozunk, akik a munkát az utolsó pillanatban végzik el, akkor próbáljuk ki az alábbi stratégiát.

Készítsünk egy listát mindarról, ami elintézésre vár. Ne feledkezzünk el a szabadidőről és a szórakozásról sem.

Minden esetben becsüljük meg az időráfordítást, majd vegyük ennek a dupláját. Így reális keretekhez jutunk.

Most húzzunk ki mindent, ami az időbeosztásból kilóg, vagy ami egyébként nem annyira fontos. A megmaradt dolgokhoz most már szép sorjában, teljes nyugalommal hozzáfoghatunk.

Nagyobb szabású terveknél reális célokat tűzzünk magunk elé és állapítsuk meg a prioritásokat. Mit érhetünk el, mit akarunk elérni, mi a fontos mindebben? Jegyezzünk fel mindent.

Tervezzük meg, milyen lépésekben és fokozatokban valósíthatjuk meg céljainkat. Határozzuk meg a kisebb jutalmakat (mozi, koncert, ruhák), és ajándékozzuk meg magunkat minden egyes lépés vagy fokozat elérése után.