Hirdetés

Wellness vagy fitneszterem?

A decemberi számban megjelent, wellness-edzőtermekről szóló cikkünkkel kapcsolatban sok e-mail érkezett az olvasóktól. Mivel a levélírók mindegyike (némi megfogalmazásbeli különbséggel) ugyanazt a kérdést tette fel, a választ az ideál hasábjain szeretnénk megadni, hiszen – amint a nagy érdeklődés is mutatja–e téma sokakat érdekel.

wellness, fitnesz |

Ideál - Reforméletmód magazin 2003 ;15(4):60-61   Celsus Kft. | Dömötör, E.

"A decemberi számban olvastam a cikkét a nyugat-európai wellness edzőtermekről. Szeretném tudni, hogy itthon hol találok már hasonló, komplex szolgáltatást nyújtó klubot? Én személy szerint azt tapasztalom, hogy a wellnessnek nevezett hazai edzőtermek semmiben sem különböznek a hagyományos fitnesztermektől.” H. Éva, 42 éves, cégvezető, Budapest

„Mitől nevezhető egy terem wellness-klubnak? Kérem, írja meg, milyen ismérvek alapján állapíthatom meg, mint edzeni vágyó laikus, hogy valóban wellness-szolgáltatást kapok-e? Melyek azok a szolgáltatások, amelyeket egy ilyen klub nyújt számomra? M. Ferencné, 36 éves, gyesen lévő édesanya, Szentendre

“Szakmai körökban is sokat cikkeznek mostanában a wellnessről. A sporthoz kapcsolódó területre vonatkozó témában kérnék önöktől részletesebb tájékoztatást. Dr. F. János, reumatológus, Budapest

Mind Budapesten, mind vidéken létezik már néhány „igazi” wellness-klub, bár számuk egyelőre valóban elenyésző. Ennek egyik oka, hogy maga a wellness is új fogalom hazánkban, tehát kevés látogató keresi tudatosan a wellness-edzőtermeket, másrészt pedig ezeknek a kluboknak sokkal magasabb szakmai követelményeknek kell megfelelniük, mint egy fitneszteremnek, így üzemeltetésük a befektetőknek, szakmai vezetőknek és a klub munkatársainak egyaránt több munkát és nagyobb felelősséget, odafigyelést jelent.

A wellness-termekre vonatkozó minőségi követelményekről a Magyar Wellness Társaság kidolgozott egy, a nemzetközi standardoknak is megfelelő ajánlást, amelyből a legfontosabbakat emelem ki.

A wellness termek jellemzője:

Mitől több a wellness-terem?

A wellness-edzőtermeket az különbözeti meg a testépítő kluboktól, aerobikstúdióktól és fitnesztermektől, hogy olyan eszközökkel, szolgáltatásokkal és személyzettel állnak látogatóik rendelkezésésre, mely minden korosztályú és egészségi állapotú, speciális célcsoportba (időskorúak, a preventív életvitelt folytatók, kismamák, túlsúlyos személyek, magas vérnyomásban vagy más szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, ízületi vagy mozgásszervi panasszal rendelkezők, műtét utáni rehabilitációra szoruló személyek stb.) tartozó, testmozgásra és kikapcsolódásra vágyó vendég számára személyre szabott, kontrollált és sérülésektől mentes sportolási lehetőséget nyújtanak.

Awellness-termek által nyújtandó alapszolgáltatások

1. Fizikális-kondicionális állapotfelmérés és táplálkozási tanácsadás lehetősége a teremben (a szolgáltatás hazánkban a vendég által választható, a nyugat-európai klubokban viszont 30 év felett minden tag számára kötelező), valamint az elvégzett tesztek, vizsgálatok eredményeinek archiválása a későbbi összehasonlítások, elemzések érdekében.

Állapotfelmérő módszerek:

  • testösszetétel-elemzés (BMI és testzsírmérés eredményeinek  értékelése, ideális testsúly meghatározása)
  • vérnyomásmérés
  • szív- és érrendszer állapotát, a vendég terhelhetőségének mértékét meghatározó adatokat szolgáltató kardioteszt (törésponti pulzusmeghatározás)
  • általános erő- és állóképességet meghatározó erőteszt (fekvőtámasz- vagy fekvenyomás-állóképességi teszt)
  • a főbb ízületek mozgékonyságt felmérő hajlékonysági teszt  (álló- v. ülő-hajlékonysági teszt)
  • alapanyagcsere-érték és napi energiaszükséglet-meghatározás, az egészséges táplálkozás alapelveinek ismertetése.

Az itt felsorolt alapszolgáltatásokat a későbbiekben az ideál hasábjain részletesen is bemutatjuk olvasóinknak!

2. Orvos által végzett fizikai állapotfelmérés és szakember által végzett táplálkozási tanácsadás lehetősége legalább heti 1 alkalommal, meghatározott és közzétettt időpontban a wellness-teremben, vagy egy, a teremmel együttműködő orvos/dietetikus rendelőjében. Az egészségügyi szakember által végzett viszgálatokra abban az esetben van szükség, ha a személyi edző által végzett felmérések során, vagy a vendég egészségi állapotára vonatkozó kérdőív kitöltésekor olyan tényező merül fel, amely a rendszeres testedzés megkezdése előtt (az edzeni vágyó személy egészsége, sérülésmentessége érdekében) előzetes orvosi vizsgálatot, esetleg rendszeres szakorvosi kontrollt tesz szükségessé.

A szakorvos által végzett főbb vizsgálatok a következők lehetnek:

  • általános fizikai vizsgálat (testösszetétel, vérnyomás, pulzus)
  • laborvizsgálatok (vércukor, koleszterin, vizelet)
  • EKG
  • Conconi-teszt
  • maximálterheléses kardioteszt (max. pulzus, VO2 max és/vagy MET, tejsavküszöb-meghatározás)
  • terheléses EKG

3. Személyre szabott komplett edzéstervezés (súlyzós, kardio-, nyújtó-lazító gyakorlatok, illetve más aerobtréning: jóga, kondicionáló torna, aerobik stb.) az edzői vagy orvosi állapotfelmérések eredményeinek függvényében megállapított edzésmódszerek és terhelhetőségi szintek alapján.

Mi kell a wellness-terembe?

A wellness-klubok működtetéséhez szükséges tárgyi feltételek:

A wellness-termek e szempontból két csoportra oszthatók:

  • teljeskörű szolgáltatást nyújtó, azaz mind súlyzós gépekkel és kardiogépparkkal, mind gimnasztikai vagy aerobikteremmel rendelkezők;
  • nem teljes körű szolgáltatást nyújtó, vagyis a fent felsoroltakból csak egyfajta testedzési lehetőséget biztosító létesítmények.

1. A wellness-teremben az egyik legfontosabb feltétel a folyamatos pulzuskontrollal végezhető kardiotréning lehetőségének biztosítása. Mindez az edzőtermekben pulzus-célzónák beállítására és kontrollálására alkalmas kardiogépes edzéssel, az aerobikklubokban  pedig  pulzusmérő óra használatával, az egyénenkénti edzettségi szintnek megfelelő intenzitással  történő edzésvezetéssel megoldható.

Az edzőtermekben a kardiogépek mennyiségének a súlyzós gépek számához viszonyítva minimálisan 25%-nak kell lennie (tehát minden harmadik súlyzós gépre egy kardiogép jut), az aerobiktermekben a pulzuskonrollált órák száma a teljes óraszám legalább 15%-a, de minimum napi egy óra, minden résztvevő által pulzusmérő órával végrehajtható edzés legyen, amelyhez az órákat a teremnek kell biztosítania!

A kardiogépek között alapkövetelmény, hogy mind az alsótest, mind a felsőtest edzésére rendelkezésre álljon legalább egy-egy, rehabilitációs célokra is alkalmas berendezés, pl. karergométer és háttámlás kerékpár.

2. A második fontos szempont az  izotonikus (súlyzós) edzés feltételeinek biztosítása mind az egészséges átlagpopuláció, mind a speciális  populáció igényeit kielégítő gépparkkal vagy mozgásprogrammal.

Az edzőtermekben a rehabilitációra is alkalmas erőfejlesztő gépek, berendezések száma a teljes gépparkhoz viszonyítva minimum 15% legyen, amely biztosítja az alábbi izomcsoportok súlyzós edzését: karfeszítők, karhajlítók, mell-, váll- és hátizmok, gerincmerevítő izomcsoport, has- és farizmok, combfeszítők és -hajlítók.

Az aerobiktermekben alapfeltétel a teljes óraszám min. 15%-ában, de legalább napi 1 órában a speciális célcsoportba tartozó résztvevők által is végrehajtható kondicionálóedzések (gumiköteles erősítés, konditorna, súlyzós aerobik, gerincgimnasztika stb.) órarendbe iktatása.

3. Csoportos vagy egyéni stretching lehetősége

Az edzőtermekben minimálisan 8 m2 -nyi, nyújtó gyakorlatok elvégzésére alkalmas szabad terület, legalább kétféle, nyújtó gyakorlatok végzésére alkalmas eszközzel (pl. bordásfal és fitt-ball), valamint szőnyeggel (matraccal) ellátva;

Az aerobikstúdiókban minden órának tartalmaznia kell min. 5 percnyi nyújtó, lazító gyakorlatot, ezenkívül legalább napi 1 óra, elsősorban  hajlékonyságfokozó és ellazulást, stresszleépítést elősegítő tréningnek (pl. jóga) kell szerepelnie az órarendben.

Ki segít a welness-teremben?

A terem üzemeltetéséhez nélülözhetetlen személyi feltételek:

1. A szolgáltatásokról általános, de kielégítő mértékű információt nyújtó vendégeket fogadó munkatárs (recepciós, hosztesz) a terem teljes nyitvatartási idejében.

2. Minimum egy fő, az állapotfelmérések, tesztelések lebonyolítására alkalmas, szakirányúan képzett munkatárs konditermek esetén a klub teljes nyitvatartási idejében, aerobiktermek esetén a vendégtérben jól láthatóan feliratozott „rendelési” időpontokban, vagy előzetes bejelentkezés alapján, de legalább napi egy órában.

3. Funkcionális egységenként (kardio-, súlyzós-, aerobikterem stb.) minimum egy fő teremedző vagy óravezető edző, aki az általa felügyelt részleg teljes profiljáról átfogó képzettséggel rendelkezik, és a vendégeknek szakszerű útmutatást tud adni a tréninggel kapcsolatban felmerülő kérdéseikben. 

4. A balesetvédelmi szabályzat által előírt egy fő, aki sürgősségi elsősegélynyújtásra kiképzett – jelenléte nélkülözhetetlen a klub teljes nyitvatartási idejében.

Egyéb minimumkövetelmények

1. Adatnyilvántartás a klub látogatóiról (név vagy jelige, születési dátum, látogatási gyakoriság a vásárolt belépőjegyek, bérletek alapján).

2. Dokumentáció minden elvégzett tesztről, vizsgálatról.

3. Alkoholmentes italok, valamint szénhidrátpótlást biztosító tetszőleges termékek (pl. energiaszelet, turmix, szendvics) árusítása teljes nyitvatartási időben.

Tisztaság, friss levegő és rend biztosítása a létesítmény egész területén.

Reméljük, hamarosan egyre több helyen létesülnek majd hasonló felszereltségű intézmények, s így mind több olvasónk járhat jól felszerelt wellness-terembe.

Dömötör Edit

wellness, fitnesz

2003-04-03 11:13:18

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop