Hónapokig tarthat, míg kiürül a szervezetből a meldonium

Hónapokig is eltarthat, amíg a meldonium kitisztul a szervezetből, így vélhetően ez az egyik oka annak, hogy a január elseje óta tiltólistán lévő szer miatt az elmúlt hetekben sok sportoló bukott meg.

dopping, sport, meldonium | MTI Hírek13 | MTI
A lett Grindeks gyógyszergyártó cég közölte ezt hétfőn, hozzátéve, hogy a kimutathatóság függ a dózistól vagy éppen a kezelés időtartamától is.

Az idén már több mint száz sportoló produkált pozitív doppingmintát, egyikük Julija Jefimova, az oroszok világ- és Európa-bajnok úszója, aki az orosz televíziónak adott nyilatkozatában tagadta vétségét.

"Kategorikusan elutasítom a doppingolás vádját. Bizonyítani fogjuk, hogy nem követtem el doppingvétséget" - mondta az úszó, akinek a jelenlegi állás szerint végleges eltiltással kell számolnia, mivel korábban már volt doppingvétsége, amely miatt 2013 novembere és 2015 februárja között nem versenyezhetett.

"Másfél évet hagytam ki a saját hülyeségem miatt, azóta nagyon odafigyelek arra, hogy milyen szereket fogyasztok. Garantálom, hogy minden, amit bevettem, engedélyezett volt" - folytatta a sportolónő, hozzátéve még, hogy a lista év eleji bővítését követően azonnal leállt a meldonium fogyasztásával.

A meldonium szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget. Ezzel bukott le többek között Marija Sarapova ötszörös Grand Slam-torna győztes teniszező, Jekatyerina Bobrova olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos, Szemjon Jelisztratov olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Pavel Kulizsnyikov ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó.

| dopping, sport, meldonium
2016-03-22 09:25:00


Veszélyes a foci

Veszélyes lehet a rendszeres fejelés vagy az ütközés a pályán. Feltételezhető, hogy a profi labdarúgókat hosszú távon ugyanolyan kognitív problémák fenyegetik, mint...


Az ülő életmód gyorsítja az öregedést

A naponta több mint tíz órát ülő és kevés testmozgást végző idősebb nők sejtjei gyorsabban öregszenek, mint azoké, akik kevesebbet űlnek és többet mozognak napkö...


A testedzés mellékhatása

Hetente háromszor végzett legalább fél óra testedzés ideiglenesen megnöveli a spermiumszámot, de egy hónapon belül ismét elkezd csökkenni, ha a férfiak abbahagyják a ...


A jóga és az immunrendszer

A jóga reneszánszát éli, amit elsősorban a test erősítése és hajlékonyságának fokozása terén elért látványos eredményeinek köszönhet, de kevesen tudják, hogy a...


Alexander-technika hátfájás ellen

Brit kutatók bizonyították, hogy az Alexander-módszerrel enyhíthető a krónikus hátfájás. Ezzel a technikával megtanulható, hogyan üljön, álljon és járjon a beteg ...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^