Hirdetés

A terhesség fokozza a stroke kockázatát fiatal nőknél

A Columbia Egyetemen kutatói a JAMA Neurology című folyóiratban közölték tanulmányukat, melyben azt vizsgálták, hogy milyen arányban fordul elő agyi érkatasztrófa a különböző korcsoportokba tartozó terhes és nem terhes nőknél.

terhesség, stroke, agyi érkatasztrófa |

InforMed Hírek14   InforMed | MTI


Korábbi tanulmányok is foglalkoztak már az összefüggéssel, és azt állapították meg, hogy az idősebb terhesek tartoznak a magasabb kockázati csoportba.

A kutatók 19 ezer nő adatait dolgozták fel, akik agyi érkatasztrófa miatt kerültek kórházba New York államban 2003 és 2012 között. A nők kb. 4 százaléka volt terhes a kórházba szállításakor, vagy szült a megelőző hat hétben.

A tanulmány vezetője a szélütésen átesett, 35 évnél fiatalabb nők 18 százalékánál a terhesség állt a háttérben. Ezzel szemben az idősebb terheseknél bekövetkezett agyi érkatasztrófák mindössze 1,4 százaléka volt összefüggésben a terhességgel.

A 24 éves, vagy annál fiatalabb várandós, valamint hat héttel korábban szülő nők esetében kétszer magasabb volt az agyi érkatasztrófa kockázata (14 eset 100 ezer nőre), mint a velük azonos korú, de nem terhes társaiknál (6 eset 100 ezer nőre). Ugyanez az arány a 25-34 éves korosztályban a várandós nőknél 21,2 eset, míg a nem várandósoknál 13,5 eset volt 100 ezer nőre.
A fiatalabb csoportban (24 évesig) kétszer gyakoribb volt a stroke előfordulása, mint a kontrollcsoportban, a 25- 34 éveseknél 21 illetve 13 eset.

A 35-44 éves korcsoport esetében gyakoribb volt a stroke előfordulása, de meglepő módon alig volt különbség a terhes és nem terhes nők között: előbbinél 33, utóbbinál 31 eset eset.
A 45-55 éves korcsoportban a nem várandós nőknél volt magasabb a szélütéskockázat, náluk 74, míg várandós társaiknál 47 eset jutott 100 ezer nőre.

További vizsgálatokra lesz szükség annak megértéséhez, hogy miért növeli a terhesség a stroke kockázatát a fiatal nők esetében.

terhesség, stroke, agyi érkatasztrófa

2016-10-31 18:19:50

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop