Az emberi arcnak kiemelkedő jelentősége van az élet minden területén, szerepe
meghatározó az emberi kapcsolattartásban, kommunikációban, az önértékelésben.
Az öregedés folyamata alól senki sem vonhatja ki magát, és az elkerülhetetlen
jelek előbb vagy utóbb mindenkin jelentkeznek, kin korábban, kin később, kit
jobban, kit kevésbé zavarva. A jó közérzethez az is hozzátartozik, hogy valaki
annyinak tűnjön, amennyinek érzi magát korban. Ehhez nagyban hozzájárulhat
a plasztikai sebészet.
Az öregedés a korábban az arcon lévő esetleges előnytelen alkati sajátságokat
(mélyebb szájzugi-orr közti redők, táskás szemhéjak, stb.) tovább ronthatja.
Az öregedés folyamata az arc összes szöveti rétegét érinti, nemcsak a bőrt,
hanem a zsírréteget, az izmokat, a kötőszövetet, de néha még a csontokat is.
Ezért van az, hogy az igazán fiatalos eredményhez mindig összetett, különböző típusú beavatkozások
gyakran egymás utáni sorozata, vagy összetett műtétek vezethetnek.
Nemcsak az arc minden rétegét, de szinte minden területét érinti az öregedés
folyamata, ezért a szükséges beavatkozások és korrekciók a plasztikai sebész és
a páciens tükör előtti megbeszélése alapján tervezhetők meg, figyelemmel arra
is, hogy egyik-másik terület jelei nem egyforma mértékben zavarják az egyes
pácienseket. Az arc szomszédos területei egymással nemcsak anatómiai, de esztétikai
kölcsönhatásban is vannak, az egyik területen elvégzett igen jó eredményű beavatkozás
a szomszédos, az öregedés által szintén érintett, de nem korrigált terület
elváltozására még jobban felhívhatja a figyelmet. A plasztikai sebész feladata
ilyen esetekben erre előre, műtét előtt felhívni a figyelmet. (Pl. lógó szemhéjak önmagában
jó eredményű korrekciója után, ha egyidejűleg nem emelik meg a halántékot,
szemöldököt, ez szembetűnőbb lehet már a páciens számára is, mint korábban
volt.)
A páciensek természetesen olyan módszert választanának minden problémájukra,
amely közelebb áll a varázsláshoz, mint a műtéthez, vagyis azonnali eredmény
mellett nem szeretnének kék foltokat, duzzanatokat, és nem szeretnének szikéről
se hallani. Mivel a varázslás nem lehetséges, akkor inkább egy-két injekcióval,
feltöltéssel szeretnének megoldani mindent. Sajnos az injekciós kezelések,
feltöltések a bőr problémáinak csak egy részében használhatók.
Az esztétikus és harmonikus műtéti eredmény mindig természetes benyomást keltő,
az arc egyes részei egymással összhangban vannak éles határok nélkül és a kényszerű szalonképtelenség
időszakának elmúlta után, ha már nincsenek duzzanatok, az ismert életkorhoz
képest fiatalosabb arc kelt kipihent benyomást, és ez nem a kivasalt-kihúzott
arc művi hatása. Az esztétikus arcon természetes domborulatok és ívelt vonalak
adják a vizuális élményt.
Az arc esztétikai korrekciós beavatkozásai közé tartoznak az idegen anyagokkal
végzett feltöltő injekciós kezelések, a saját zsír és izombőnye beültetésével
végzett ránc, besüppedés kiemelés, ajaknagyobbítás, a szemhéjak plasztikai
műtétei, a speciális technikájú, az arc összes szöveti rétegeit korrigáló endoszkópos
műtétek, a nyílt feltárásból végzett arc és nyakplasztikák, az implantátumokkal
végzett áll, járomív, állcsont, orralap kiemelések, és a lézeres bőrfiatalító beavatkozások.
Ma már a hagyományos szemhéjplasztika helyett is többféle szemhéjplasztika
létezik, és mindig a páciens egyéni, a tükör előtt felmért és megbeszélt problémáira
kell a fenti lehetőségekből azt, vagy azokat a megoldásokat választani és javasolni,
ami a legjobban szolgálja az adott probléma megoldását. Rutinból végzett, mindig
ugyanolyan beavatkozás, arcplasztika, vagy injekciózás nem oldja meg az összes
páciens különböző esztétikai problémáját.
Javasoljuk, hogy ne csak egy Ön által ismert módszert, beavatkozást kívánjon
elvégeztetni magán, hanem először a tükör előtti önkritikus elemzésével önmagának
fogalmazza meg konkrét problémáit, mert csak így kaphat biztosan elégedettséget
eredményező megoldást.
Oldalak: 1
Balajthy, T.; Szépség orvosi szemmel 2003; Melánia Kiadó
2003-01-18 20:44:16
A Szépség orvosi szemmel megrendelhető: Melania shop
További cikkek az InforMed megfelelő rovataiban
és az InVivo site-on