hirdetés
A magyar-azeri egészségipari együttműködés fontosságát hangsúlyozta pénteken Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, miut...
Nógrád megye mindhárom kórházában megkezdik a rehabilitációs ellátások fejlesztését. Balassagyarmaton, Pásztón és Salgótarjánban összesen több mint egymilliárd forint ér...
Kékre festett vagy tapétázott szobában a legjobb aludni, bíborban pedig a legkevésbé. Az előbbiben átlagosan 8 perc híján 8 órányi az alvás hossza, míg az utóbbiban csak 5 ó...
Egy telefonhívás megemeli valamelyest a vérnyomást, ám, akit sokszor keresnek, immunis lesz ellene - áll egy olasz tanulmányban.
A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete szerint elengedhetetlen, hogy az egészségügyben megvalósuló bérfejlesztést a szociális ágazatra is kiterjesszék, mivel az abban dol...
Enyhül a feszültség a H7N9-es madárinfluenzával kapcsolatosan Kínában: több helyen megszüntették a vészhelyzeti készültséget, s a baromfipiac is élénkülést mutat.
Tizenöt évnyi próbálkozás után először sikerült emberi őssejteket létrehozni klónozással amerikai kutatóknak.
Heves jogi vita tárgyát képezi az Egyesült Államokban az a hibás gén, amelyet Angelina Jolie szervezetében találtak, és amely miatt a színésznő kettős melleltávolításon es...
Túl van az életveszélyen egy baba, amely 4,5 ezrelékes véralkoholszinttel született kedden Lengyelországban.
Angelina Jolie anyjának mellrákja volt, de petefészekrákban hunyt el, anyai nagyanyjának ugyancsak petefészekrákja volt, és ez erős bizonyítékul szolgált az öröklött, genet...
A parlagfű elleni védekezést már most meg kell kezdeni, azokon a szántóföldi területeken, ahol a nagy mennyiségű csapadék vagy a belvíz miatt kipusztult a növényzet, a terület...
Felhőszakadással és heves zivatarokkal kezdődik a pünkösdi hosszú hétvége, többfelé megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat a szél, de a melegebb helyeken 30 fok kör...
A nyugdíjba vonulás megrendíti az egészséget, a depresszióra 40 százalékkal jobban hajlamosít az azonos korú, még dolgozókhoz képest - olvasható egy brit tanulmányban.
A kutya nemcsak az ember legjobb barátja, hanem egy új kutatás szerint az evolúcióban is hűséges társa volt az évezredek során: a két faj közötti kapcsolat befolyással volt gen...
A svéd városi huszonévesek több mint fele a szüleivel lakik, és többségük azért, mert nem tud saját erőből magának otthont teremteni.
1 | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
hirdetés

hirdetés




Copyright InforMed 2002 Kft.