1867 március 10-én Budapesten született, és az Orvostudományi Egyetemen 1891-ben avatták orvossá. Már medikus korában is az ideggyógyászat iránt érdeklődött és a diploma elnyerése után kora nagynevű ideggyógyászaihoz tanulmányútra ment. (Mendel,Charcot,Dejerine,Weigert és és Jackson)

1893-ban tért haza, a Munkás Betegbiztosítónál vállalt állást, és díjtalan gyakornokként Laufenauer Károly ideggyógyászati klinikáján működött.

Sarbó Artúr igen gazdag irodalmi munkásságot fejtett ki, és annak jutalmául 1897-ben az "Idegkórtani diagnosztikai és vizsgálati módszerek" tárgyköréből magántanárrá nevezték ki.

Ezzel egy időben a Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Intézet egyik főorvosa lett s később orvosi tanácsának alelnöki tisztségét is ellátta, 1901-től a poliklinika idegosztályát is vezette, és 1906-ban, tudományos és közéleti tevékenysége elismeréséül, az Orvosegyesület elme és idegosztálya elnökévé választotta.

1909-ban címzetes rk. tanári címet nyert a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. 1913-ban pedig a Budapesti Orvosszövetség elnökévé választotta.

Az első világháború idején nagykiterjedésű új munkakört kapott: mint II. oszt. főtörzsorvos egymást követően két hadikórház parancsnoka, illetve legfőbb ideggyógyász szakértője volt, és értékes munkásságának elismeréséül igen szépen dekorálták.

1915-ben a Szent István kórházban megüresedett az ideggyógyászati osztályvezető állás, miután Donáth Gyula nyugalomba vonult. Erre a posztra hívták meg Prof. Sarbót és ebben a tisztségben dolgozott 1932-ig. Sarbó professzor 1930-ig a kórház igazgató-helyettese is volt, és a kórház igazgatójának (Hainiss professzor) betegsége alatt hosszabb időn át ő vezette a kórház ügyeit.

Gazdag irodalmi munkásságában, amelyet magyarul és németül irt - jelentősek a neuroluesre,a microstructurális agylaesiókra,a multiplex sclerosis és a nucleus ruber szerepére vonatkozó kutatásai, Külön fejezetet érdemel a beszédhibák kór és gyógytana területén kifejtett tevékenysége.

Még 1910-ben "Die syphilitischen Erkrankungen des Zentralnervensystems" címen fejezetet irt Lewandowsky : a "Handbuch der Neurologie" c. tankönyvben. A Syphilis kórokozóját már 1905-ben közölte Schaudin, az első gyógyszert, a Salvarsan-t azonban Paul Ehrlich felfedezése útján csak 1910-ben ismerte meg a tudományos világ. 1917-ben a igen jelentős közleményekben számolt be a háborús évek idején szerzett tapasztalatairól. "Zur Pathologie und Therapie der Kriegsnervenschadigungen" című munkájában a robbanások az idegrendszerre kifejtett hatásáról értekezett. Bebizonyította, hogy a látható sérülést nem okozó robbanások nyúltvelősérülést okozhatnak: a légnyomás a nyúltvelőt beékeli a foramen occipitale magnumba,és az idegek sérülése beszédzavarokat, siketséget és bénulásos tűneteket okozhat. Sarló 1931-ben a berni nemzetközi orvosi kongresszuson :" Die Mikrostrukturellen traumatischen Veranderungen des Nervensystems im Lichte der Kriegserfahrungen " címen erről a témáról tartotta előadását.

Magyarországon elsőként mutatta ki a tabes dordalis és a progressziv paralysis syphilises eredetét : a "Syphilis és idegrendszer" nevű munkájában.

1932-ben kutató laboratóriumot épített a sclerosis multiplex tanulmányozására, ami később a kórház Központi Laboratóriumává fejlődött.

Ugyancsak 1932-ben jelent meg " a Nervensyphilis " című könyve, amiben részletesen ismertette a syphilisnek az idegrendszerre gyakorolt hatását. Ezt a munkát Sarbó élete fő művének tekintette. 1935-ben a Bumke-Forster féle "Handbuch der Neurologie " XIII. kötetében szintén ő írta a "Syphilitischen Erkrankungen des Nervensystems " c fejezetet.

Sarbó az agy különböző helyein levő daganatok kapcsán fellépő állászavarokat, mint a vörös magrendszer bántalmaként jelentkező egyensúlyzavart értelmezte. Erre vonatkozó önálló munkája :"A középagy-vörösmagrendszer szerepe az agydiagnosztikában " 1942-ben a Magyar Orvosi Könyvkiadó társulat kiadásában jelent meg.

Sarbó ideggyógyászati osztálya a legnagyobb ágyszámú volt Magyarországon. Ő kiváló klinikus volt, aki a legkorszerűbb vizsgáló és gyógyító eljárásokat alkalmazta Egyes műfogásait és megfigyeléseit sokáig "Sarbó módszer "és "Sarbó tünet " néven ismerték

A magyar logopédia tudomány úttörője

1898-ban a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium Sarbót bízta meg a beszédhibásokkal foglalkozó gyógypedagógus-képzés vezetésével. 1889-tól 1914-ig az iskolaorvosi és egészségtan tanári tanfolyamokon előadta a beszédhibák kór és gyógytanát.

1901-ben igen fontos könyvet írt: „Népszerű útmutatás a beszédhibák felismerésére és elhárítására" címen. Elsősorban az un. élettani beszédhibákkal foglalkozott és átfogó képet adott a beszédhibák legfontosabb kérdéseiről, a dadogásról, a pösze beszédről és a hadarásról.

1902-ben a gyógypedagógiai szakbizottság tagjává választotta és 1904-től Sarbó a gyógypedagógiai tanárképző rendes tanára lett.

1905-ben nyári tanfolyamokat szervezett tanítók és tanárok számára a beszédhibákról és a beszédképzésről.

"A beszéd összes vonatkozásaiban különös tekintettel a gyermekkorra" c. munkája 1906-ban jelent meg és abban a hangképzőszervek élettanának ismertetésén kívül, a beszédhibák javítására vonatkozó saját és a nemzetközi kutatások eredményeit is megírta. A magyar logopédia első tankönyve volt ez, s ez a munka oly sikeresnek bizonyult, hogy a német gyógypedagógus képzésben kötelező tankönyvként vezették be.

Prof. Sarbó az epilepsziás gyermekek kezelésével is foglalkozott: "Az epilepszia kór és gyógytana című munkája még 1904 napvilágot látott, és azután az epilepsziás gyermekek számára külön nevelőintézet felállítását javasolta, szakpedagógusokkal 1908-ban kidolgozta ennek módszertanát.

Tudományos munkássága mellett széleskörű közéleti tevékenységet fejtett ki, népszerű orvosi cikkeket írt a napilapokban, és gyakran tartott előadást a rádióban. Minden alkalmat megragadott, hogy közérthető formában ismertesse véleményét a különféle orvosi kérdésekről

Az Orvosegyesület 1942-ben Balassa-éremmel jutalmazta életművét. Születésének 140. évfordulóján, a külföldön élő magyar származású orvosok nevében tisztelgek emléke előtt.

Dr. Emed Alexander
Haifa