Elhunyt Rácz Károly, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának egykori elnöke

Életének 67. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Rácz Károly professzor, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának egykori elnöke - közölte az intézmény az MTI-vel közleményben.

Rácz Károlyt - II. számú Belgyógyászati Klinika egyetemi tanárát, korábbi igazgatóját a Semmelweis Egyetem saját halottjának tekinti.

Széleskörű alapossággal ismert sok belgyógyászati területet, igazi belgyógyászati polihisztor volt, mindazonáltal érdeklődési körének középpontjában az endokrinológia állt. A hazai klinikai endokrinológia fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, fáradtságot nem ismerő munkával a klinikán elindította a molekuláris genetikai diagnosztikát. Úttörő szerepe volt a neuroendokrin daganatos betegek izotópkezelésének megszervezésében, amelynek keretében már több, mint 100 beteget küldhettünk ki külföldre - írta Rácz Károlyra emlékezve Igaz Péter, II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója az intézmény honlapján.

A professzor tudományos elismertségét fémjelzi, hogy 2009 és 2015 között a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke volt, és e mellett 2013-2015-ig az Országos Doktori Tanács társelnökévé is megválasztották. Rácz Károly a Magyar Belgyógyász Társaság és a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság elnökeként a hazai belgyógyászati és endokrinológiai tudományos élet meghatározó személyisége volt.

Több száz idegen és magyar nyelvű közlemény szerzője volt, Montreálban és Párizsban vezető tudományos műhelyekben végzett kutatómunkát.

Rácz Károly 1987-ben kandidátus, tíz évvel később pedig az orvostudományok doktora címet nyerte el. 2015-től az OTKA Klinikai Orvostudományok zsűri elnökeként is tevékenykedett. 2005-től 2010-ig az Orvosi Hetilap főszerkesztő-helyettese, majd 2010-től az Orvosi Hetilap főszerkesztője.

Rácz Károly professzort 2002-ben Pro Sanitate, 2010-ben Batthyány-Strattman, 2014-ben pedig Semmelweis-díjjal tüntették ki - olvasható az egyetem honlapján.

| Rácz Károly, Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsa
2017-02-15 22:40:35


Robert Gallo, az AIDS kórokozójának egyik felfedezője 80 éves

Nyolcvanéves lesz március 23-án Robert Gallo amerikai orvos, az AIDS betegséget okozó HIV vírus egyik felfedezője. A Nobel-díjat azonban nem ő, hanem az eredményét előb...


Meghalt Thomas Starzl amerikai sebész, a májátültetés gyakorlatának úttörője

Kilencvenéves korában meghalt Thomas Starzl amerikai sebész, aki 1963-ban a világon elsőként hajtott végre májátültetést emberen.


Elhunyt Rácz Károly, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának egykori elnöke

Életének 67. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Rácz Károly professzor, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának egykori elnöke - közölte az intézm...


Heller Ágnest életműdíjjal tünteti ki a Bécsi Orvosi Kamara

Életműve elismeréséül Heller Ágnes filozófust tünteti ki a Bécsi Orvosi Kamara (Wiener Ärztekammer) - közölte a szervezet kedden.


Meghalt Riskó Tibor orvos

Rövid szenvedés után, életének 94. évében, vasárnap elhunyt Riskó Tibor orvos, a tüdő- és gerincgyógyászat kiemelkedő személyisége, a modern magyar gerincsebészet...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^