Pánikbetegség, gyógyszer, nem merek alkoholt fogasztani
Állítólag pánikbeteg vagyok. Orvoshoz 2 éve járok, kisebb nagyobb sikerrel. Az a gondom, hogy nem tudok úgy élni, mint régen. Ha elmegyek a barátokkal valahova, egy rohamom biztos, hogy van. Amikor az első gyógyszeremet szedtem, a Serliftet, akkor mellette ugyanúgy szórakoztam és még alkoholt is ittam rá, mert az orvosom azt mondta, hogy óvatosan 2 üveg sört nyugodtan megihatok. Most új gyógyszereket szedek, Spitomint és Aurorixet. Ezeket 6 hónapja szedem, de ezekre nem merek még egy sört se inni. Ez nem rossz tudom, de a bulikon egy kicsit rossz, hogy a többiek nyugodtan ihatnak, én meg nem. Most is megyek motorosra, és egy hétig kell néznem, hogy ők úgy élik az életet, ahogy én is szeretném. Ebben szeretném a segítségét kérni, hogy visszakaphassam a régi életemet, amikor semmitől se kellet félnem. Válaszát előre is köszönöm Tisztelettel.
Az alkohol nem szükséges velejárója az úgynevezett teljes életnek. Ha ere van szüksége, akkor még tovább kellene a pszichiáternek Önnel foglalkoznia, hogy erről Ő is meggyőzze. Sőt még az is lehet, hogy maga az alkohol váltja ki a rosszulléteit, és teljesen elhagyva, talán gyógyszer nélkül is panaszmentes lehetne. (Egyébként éppen a Serlift alkalmazási előiratában szerepel az alkohol lehetséges mellőzése.)
Oldalak: 1
Szendei, K.; Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin InforMed
2005-09-05 19:22:56