Amikor valaki szerelmes lesz, úgy érzi, ez az érzés örökké tart, soha senki
és semmi le nem rombolhatja, el nem tompíthatja. Hatalmas érzelmi energiák
halmozódnak fel ilyenkor bennünk, ám ezek sem kifogyhatatlanok. Időnként
muszáj újra tankolni, mielőtt lemerül, kiüresedik és megfullad a kapcsolat.
Velünk ilyesmi nem történhet! Ági mindenkinek ezt hajtogatta sírva, mert nem
tudta elhinni, hogy mégis megtörtént. Nagyon váratlanul érte, hogy párja a
hétvégén elköltözött. Kapcsolatukat átlagosan zűrösnek tartotta, hétköznapi
problémákkal - de tulajdonképpen jól megvagyunk- mesélte még néhány nappal
ezelőtt.
Velem nem történhet meg!
Mindenki átesik élete folyamán kisebb-nagyobb szerelmi csalódásokon. Mindannyian
jól ismerjük ezt az érzést, amelyről Ági beszél. A környezetünkben sokszor
látjuk, amint felőrlődnek barátaink, ismerőseink kapcsolatok a hétköznapokban,
s közben úgy gondoljuk, a sajátunk egész más! Könnyes szemmel nézzük a moziban
a szakításokat, váratlan családi fordulatokat, ámezeket a jeleneteket inkább
csak a filmekben tudjuk elképzelni, azt hisszük, velünk ilyen nem történhet.
Az az érzés amit a váratlan veszteség után érzünk, hasonlít a közeli hozzátartozó
elvesztéséhez. Olyasmit élünk meg ilyen esetekben, mint a gyász időszaka alatt.
Az első napokban felfoghatatlan az esemény, el sem hisszük, hogy megtörtént!
Hogy tehette ezt velem?
Ági környezetében sokan kérdezték az utóbbi időben, hogy minden rendben van-e,
de
ő nem vett észre semmi komolyat. Kicsit idegesebb volt a szokottnál, mert
kevesebb idejük volt egymásra. Sok volt a munka, Zsolt is nemrég került új
beosztásba, gyakran túlórázott, hetente többször voltak üzleti vacsorák, stb.
Szinte alig találkoztak, keveset beszélgettek, az együtt töltött időt is inkább
vitatkozással töltötték.
Az átzokogott első napok után Ágnes számára mindinkább valósággá vált a szakítás.
Zsolt tényleg elment, és egyedül maradt. „Hogy tehette ezt velem, de hát szerettük
egymást!” Meglepődve tapasztalta, hogy családja, barátai egészen másképp látták
kapcsolatukat, mint ő maga. „Próbáltam beszélni veled, de nem hallgattál meg
- mondta legjobb barátnője - úgy éreztem, hogy nem akarsz erről beszélni, mintha
nem vennél tudomást a problémákról.”
Hol rontottam el?
Ági úgy érezte homályosan látott ez idáig. Visszatekintve egyre több olyan
apróságot, problémát látott, melynek a létezéséről nem is tudott. Korábban
mindenért Zsoltot hibáztatta, mostanában viszont magát okolja a történtekért
. „ Rengeteget hibáztam-meséli sírva - mindent elrontottam! Nem is tudom miért
maradt mellettem mostanáig! Elég gyakran hisztis, ideges voltam, mindig csak
piszkáltam, kötekedtem vele! Szinte semmi jó nem volt már a kapcsolatunkban,
nem mentem vele sehova, nem beszélgettünk, csak vitatkoztunk, meg a számláinkat
rendezgettük. Tulajdonképpen nagyon unalmas volt az egész. Nem csodálom, hogy
izgalomra vágyik. Nem értékeltem őt igazán, csak most, hogy már nincs”
Egy kapcsolathoz ketten kellünk, ketten tesszük széppé, tartalmassá, és ketten
ronthatjuk el. Zsolt ugyanúgy, mint Ágnes, előbb a másikat, majd magát hibáztatta
kapcsolatuk válságáért. Természetesen mindketten más szemüvegen keresztül nézték
a problémákat. Végül Zsolt lépett ki a kapcsolatból az ő felelőssége lett a
döntés, Ágnes lett az áldozat, az elhagyott.
Az élet azonban nem fekete vagy fehér, még a kapcsolatainkban sem.
A másik oldal
Néhány hónappal később összefutottam Zsolttal. Úgy tűnt ő már túl van a nehezén.
Jóképű volt, nyugodt, mosolygós. Mikor Ágira terelődött a szó elkomorult.-
Nem tudtam már mást csinálni, tudtam, hogy engem fognak érte hibáztatni, de
nem mentmásképp. Muszáj volt eljönnöm, úgy éreztem megfulladok. Nem lehetett
vele beszélni, pedig már semmi sem volt jó igazán. Azt hiszem ezt ő is érezte,
de nem merte bevallani. Azt mondta ilyen az élet, de az enyém nem ilyen! Nem
volt miért együtt maradnunk, felőrlődtünk a hétköznapokban, már semmi örömünk
nem volt együtt. Én is megszenvedtem, ne gondold, hogy könnyű volt!
Most van egy új kapcsolatom, megtanultam a leckét, megpróbálom megőrizni -
mosolyogott szomorkásan.
Egyedül -új lehetőségek
Az első hetek után Ági is úgy érezte végre túléli. Egyre többet beszélgetett
Zsuzsával, régóta hanyagolt barátnőjével. Zsuzsa kétgyermekes anyuka, aktív,
dolgozó nő, aki negyvenévesen maradt egyedül. Erőt merített hatalmas energiáiból,
optimizmusából. Látom, hogy van akinek sokkal nehezebb, és Zsuzsa meggyőzött,
sosem késő. Tudom, hogy másképp kellett volna, de késő ezen rágódni. Mostanában
már felfigyelek a férfiakra, jól esik, ha megnéznek az utcán.
Odafigyelek magamra, sok mindent csinálok, amit azelőtt nem. Elkezdtem olaszul
tanulni, jógázni járok, hétvégenként bulizni. Jobban érzem magam a bőrömben,
talpra álltam egyedül. Már nem érzem úgy, hogy összeomlott a világ. Sok mindent
elrontottam, remélem megtanultam a leckét.
Nem megszerezni, megtartani a nehéz - mondták nagymamáink és a régi
bölcsesség most is megfontolandó. A lángoló szerelem, lelkesedés, a „rózsaszín
köd” néhány hét-hónap alatt eloszlik, és nagyon sok minden múlik azon, sikerül-e
hétköznapjainkat megtölteni újdonságokkal, közös kalandokkal, szerelemmel,
valódi érdeklődéssel a másik iránt. Sosem késő elkezdeni!
Metakereső
)
Levél a szerkesztőségnek 
