Hirdetés

Mit tegyen a hasmenéses beteg?

Az emberek életük folyamán átesnek hasmenéses tüneteken, általában több alkalommal is. Rendkívülien kellemetlen, ijesztő tud lenni egy hirtelen, váratlanul jelentkező hasmenés és a csatlakozó hányás, hasi görcsök, ájulással járó rosszullét, amikor mind a beteg, mind a hozzátartozó nagyon megijed, sokszor jogosan.

hasmenés, fertőzés, diéta |

Gyógy-ír   Kisalföld | Nagy, M.

Az ilyen hevenyen jelentkező tüneteknél mindig sietnek orvost hívni, baj általában akkor szokott lenni, ha nem hevenyen, súlyos tünetekkel kezdődik a hasmenés, és csak késve kerül orvoshoz a beteg. Vonatkozik ez elsősorban a csecsemőkre, idősekre, a károsodott immunrendszerű személyekre, akiknek ellenálló képessége veleszületetten, gyógyszerek hatására, vagy éppen életkoruknál fogva amúgy is csökkent.

Tudni kell, hogy a hasmenések zömét kórokozók okozzák, amelyek élelmiszereken, környezeti tárgyakon, állatokban, folyókban, strandokon jelen vannak. A fertőzések zöme szájon keresztül jut a szervezetbe, élelmiszerekkel, piszkos kézzel, kontakt úton és a légutakon is bekerülhet. A kórokozó virulentiája és a szervezet immunviszonyai döntik el, hogy milyen mértékű, illetve létrejön-e a betegség.

A kórokozók lehetnek vírusok (leggyakrabban rotavírusok), baktériumok: Salmonellák, Shigellák, E.coli, Campylobacter, Yersiniák, Giardia és gombák. Több, enterális kórokozó által okozott fertőzés szezonalitást mutat, például a vírus enteritiseknél inkább a téli-tavaszi, míg a vérhas esetén inkább nyári hónapokra esik a betegek számának emelkedése.

Életkortól függetlenül mindenki megfertőződhet, és különböző súlyosságú betegség jöhet létre. A súlyos betegek az előbb már említett csoportból kerülnek ki, sajnos a halállal végződő esetek is. A hasmenés, hányás, a szervezet olyan mérvű folyadékvesztésével járhat, hogy emiatt kialakult só-vízháztartás zavar visszafordíthatatlanná válik, súlyos veseelégtelenség lép fel, halált okozva.

Az említettek tudatában mit tehet, mit kell tenni a betegnek és hozzátartozójának hasmenés jelentkezése esetén? A betegnél az elérhető eszközökkel próbálkozni kell a nagymérvű folyadékvesztés mérséklésére, ugyanakkor lehetőleg izolálni kell a beteget, kiiktatva a fertőzés gócát, ezzel útját állni a közvetlen (kontakt) úton való terjedésnek, amely az enterális fertőzéseknél 30 százalék körül lehet. Minél előbb orvoshoz kell fordulni. A hasmenéses beteg még akkor se titkolja el panaszait, ha nem érzi súlyosnak azokat. Amíg az orvos megérkezik, a beteg minél kevesebb személlyel érintkezzék. Személyes holmijait, használati tárgyait különítsék el, megfelelő módon fertőtlenítsék. A személyi higéniára fokozottan ügyeljenek, gyakran kezet kell mosni, kézfogást mellőzni kell. Ezek a tanácsok talán már unalmasnak tűnhetnek, de nem másodrangúak.

Minél előbb meg kell kezdeni a folyadékpótlást szájon keresztül, ami hideg tea, kevés cukorral, vizes kakaó, gyümölcslevek, és ha van kéznél ORF-por, abból készült oldatot kell itatni, amivel az elvesztett folyadékot és ásványi sókat lehet pótolni. Csecsemőknél néha csak kanalanként lehet a folyadékot adni a hányások miatt, testsúlykilogrammonként napi 150 ml, felnőtteknél 3-4 liter körül van a napi adag. Ha infúziót kell adni, az már intézeti kezelést igényel.

Az orvos eldönti, hogy otthonában, vagy intézetben kell-e a kezelést folytatni. Természetesen mérlegelni kell a betegség súlyosságán kívül a környezeti viszonyokat is. Az intézeti elhelyezés elsősorban fertőző osztályon történjen, ahol gyakorlott szakemberek nemcsak kezelik, ápolják a beteget, hanem a járványügyi teendőkről is gondoskodnak, jelentést tesznek a járványügyi szervek felé, és eldöntik, hogy valóban fertőző eredetű-e a hasmenés. Amennyiben gyanús, vagy valóban fertőzésről van szó, izolálják is a beteget, mint fertőző forrást, elkülönítik.

A veszélyeztetett csoportba tartozó hasmenéses személyeket feltétlenül intézetbe kell küldeni, hiszen ismételten hangsúlyozzuk, hogy ezen csoportból kerülnek ki a halálos végű megbetegedések. A folyadékpótlás mellett egyéb diétás megszorítás is szükséges, kezdetben főtt krumpli, főtt rizs, száraz főtt hús, alma, keksz adható. A diéta bővítése a beteg állapotától függ, de ha lehet, azt ne az éhes beteg döntse el, mert a korai diéta-liberalizáció esetleg súlyos visszaeséshez vezethet. Pálinka, tömény szesz nem gyógyszere a hasmenésnek! Antibiotikumot csak orvos rendelhet el, neki kell tudni, mikor van rá szükség.

Végezetül hangsúlyozni kell, hogy a beteg érezzen felelősséget ne csak saját maga, hanem környezete védelmében is, tartsa be az írott vagy íratlan közegészségügyi- , járványügyi rendelkezéseket. Sohasem lehet eléggé hangsúlyozni a kézmosás fontosságát, hiszen a kórokozók zömmel a kezeken is megtalálhatók, a piszkos kéz a leggyakoribb fertőzési források között szerepel.

A hasmenéses betegek legnagyobb része meggyógyul, de nem mindegy, hogy mennyi idő alatt, mennyibe kerül a betegnek, a családjának, a népgazdaságnak. A betegségmegelőzés egyik legjobban propagált területe a hasmenéses betegségek megelőzése, sajnos az eredmények mégsem mutatják ennek hasznát. Pedig igaz a mondás: "Jobb félni, mint megijedni."

hasmenés, fertőzés, diéta

2002-07-18 12:55:01

No menu item defined, wrong database setup!
Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop