1970-ben Julius Axelrod amerikai neurobiológus, Bernard Katz német származású angol orvos és Ulf von Euler svéd orvos-gyógyszerkutató kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat a következő indoklással: "az idegingerület-vezetés mechanizmusával kapcsolatos kutatásokért és a transzmitter anyagok felfedezéséért".

Dale és Loewi már 1929-ben felismerték, hogy az idegingerület-átvitel kémiai folyamat eredménye. A vegetatív (akaratunktól független) idegrendszert Dale kolinerg és adrenerg részre osztotta fel, s ezek a "paraszimpatikus" és "szimpatikus" nevet kapták. Megállapították, hogy a paraszimpatikus részben az acetil-kolin, a szimpatikus részben pedig a noradrenalin az ingerületátvivő (transzmitter) anyag. Felfedezésükért 1936-ban Nobel-díjat kaptak.

Mindezen ismeretek molekulárbiológiai bizonyítása, az ingerületátvivő (transzmitter) anyagok kiterjedt és részletes vizsgálata ezután kezdődött el a világ neves laboratóriumaiban. Axelrod, Katz és von Euler jelentős eredményeket értek el annak tisztázásában, hogy milyen mechanizmus szerint működik az idegvégződésekben (szinapszisokban) az ingerület átvitele.

Axelrod (1912) kémiai tanulmányait a New York City College-ban végezte, 1941-ben doktorált. 1933-tól bakteriológiával foglalkozott, 1935-től vegyészként dolgozott tudományos intézetekben. 1955-től a National Institute of Mental Health gyógyszerkutató osztályának vezetője. Kutatási területei: a gyógyszerek és a hormonműködés biokémiai mechanizmusának vizsgálata, a gyógyszer és hormonanyagcsere, az enzimek működésének kutatása.

Axelrod kutatásai során derült fény arra, hogy a mániás-depressziós pszichózisok és más, ideggyógyászati és szív-érrendszeri betegség kezelésére használt gyógyszerek hatással vannak a katecholaminok (ilyenek pl. a noradrenalin és adrenalin) felvételére, tárolására, lebontására és anyagcseréjére. Ezek a felfedezések a perifériás és központi szimpatikus idegrendszer mechanizmusának megismerésével együtt a depresszió, a Parkinson-kór, a magas vérnyomás és más betegségek okát világították meg és kezelésüket tették lehetővé.

Katz (1911) 1934-ben fejezte be orvosi tanulmányait a lipcsei egyetemen és ugyanott doktorált. 1935-ben a londoni University College-ban további tanulmányokat folytatott. 1942-ben a tudományok doktora lett. 1942-ben Ausztráliába ment, hogy csatlakozzon a híres J. C. Eccles (1963. évi Nobel-díjas) kutatócsoportjához a Sydney Hospitalban, ahol az ideg-izom ingerületátadás kutatását végezték. 1942-ben bevonult katonának és az ausztrál légierő radartisztjeként szolgált a háború végéig. 1946-ban tért vissza Londonba, ahol élettan-, majd biokémia-professzor lett. Kutatási területe az idegek és izmok tanulmányozása, a neuromuszkuláris transzmisszió (ingerületátadás) fizikai és kémiai folyamatainak tisztázása. A mozgatóidegek motoros véglemezekben végződnek, ahol az idegimpulzusok hatására úgynevezett véglemez-potenciál keletkezik, mely működésbe hozza az izmokat.

A véglemez-potenciál felfedezésével Katz kimutatta, hogy a mozgatóideg és az izom között a közvetítő anyag az acetilkolin, mely kis mennyiségben az idegvégződéseknél választódik ki. 1969-ben Katz "A neurotranszmitter anyagok felszabadulása" című cikkében leírta az átvivő anyagok idegrendszerben történő felszabadulását.

A modern agykutatásban alapvető fontosságúak az agyi idegi átkapcsolások transzmitter-reakcióira vonatkozó felismerései (pl. az Alzheimer- és a Parkinson-kór esetében). Ezek a neurotranszmitterek végzik két idegsejt között az inger továbbítását a mindenkori kontakthelyek (szinapszisok) területén. A neuronszerkezeteknek megfelelően különböző transzmitter anyagok léteznek. Mindenekelőtt a biogén aminok (acetil-kolin, noradrenalin), a dopamin és a szerotonin.

Von Euler (1905-1983) orvosi tanulmányait a híres Karolinska Intézetben végezte, 1926-ban és 1930-ban doktorált. 1926-tól már gyógyszerkutatóként dolgozott. 1930-31-ben Rockefeller-ösztöndíjjal Londonban, majd Genfben kutatott híres élettantudósok mellett, akiktől sokat tanult és jelentős felfedezésekre jutott. Az idegingerület áttevődésének biokémiáját Londonban kezdte kutatni, 1947-ben pedig Buenos Airesben a belső elválasztású mirigyek működését vizsgálta behatóan. 1946-ban felfedezte, hogy a noradrenalin a szimpatikus idegrendszerben az ingerületátvitel anyaga (neurotranszmitter), vagyis olyan vegyület, mely két érintkező idegsejt vagy ideg és izomsejt között az ingerület átviteléért felelős. Továbbiakban azt kutatta, hogy milyen hatást gyakorol az idegekre és a szervekre, hogyan történik a kiválasztása élettani és kóros körülmények között. Euler 1953-tól ’60-ig a Nobel Élettani és Orvostudományi Bizottság tagja, 1965-től a Nobel-alapítvány elnöke volt.