A termálvíz nőgyógyászati hasznosíthatóságáról

Hippokratész az időszámításunk előtti VI. században megállapította, hogy a betegség az ember és környezete közti harmóniának a megbomlása a szervezet alkalmazkodásának, adaptációs készségének csökkenése miatt. Pannóniában a rómaiak igen fejlett fürdőkultúrával rendelkeztek. Az általuk épített meleg vizes fürdőkben megvoltak a higiénia elengedhetetlen kellékei, s a fürdő kulturális és szórakozási központ is volt. Aquincumban eddig 11 fürdőt tártak fel. A honfoglaló magyarok is áhítattal tisztelték a természet erőit, a vizeket, forrásokat, hévizeket. Szívesen telepedtek le meleg források környékén. A keresztény szerzetesek a VI. századtól klastromokat, ispotályokat (kórházakat) építettek a gyógyvizek köré. A magyar fürdők Zsigmond király uralkodásának idején tettek hírnévre szert.

termálvíz, gyógyvíz, nőgyógyászat | Gyógy-ír   Kisalföld | Balogh, I.
A nőgyógyász szerint

Mátyás király idején felvirágzott a fürdőzés: leírások szerint fedett folyosó kötötte össze a Rác fürdőt a királyi várral. A török korban sok minden hanyatlott, de a török fürdőket fényűzően építették meg, mely egyrészt a mohamedán szertartást szolgálta, de a társadalmi életnek is jelentős színtere volt. A fürdőt naponta felváltva használták a férfiak és a nők. A török nők számára ez volt az egyetlen társadalmi kapcsolattartásra alkalmas lehetőség. A törökök kivonulása után a fürdők fejlődése megrekedt. Az álszemérmes felfogást csak a XVIII. század végén kezdte legyőzni a tudományok fejlődése. Kialakultak a vidéki gyógyfürdőközpontok: Balatonfüreden, Hévízen, Harkányban.

E században az orvostudomány, a balneológia, a mélyfúrási technika kifejlődésének eredményeként sok helyen olajat keresve termálvizet találtak. * gyógyvíz: olyan természetes (meleg) víz, mely természetes ásványianyag-tartalma és orvosi tapasztalatok alapján gyógyászatilag felhasználható és a Népjóléti vagy Egészségügyi Minisztérium gyógyvíznek minősített. * Hydrotherapia: gyógykezelés vízzel. * Termálvíz: természetes meleg víz, mely ásványi anyagokban gazdag. * Balneológia: gyógyvíz felhasználása fürdő vagy ivókúra formájában. * Fürdőkúra: 1-2 naponta vett fürdőzés 15-20 egymást követő alkalommal, 3-4 hetes kúra hatásos. * Gyógyfürdő: az a hely, ahol az elismert gyógyvizet vagy hévizet természetes lelőhelyén használják fel.

A csornai gyógyfürdő lehetőségei

Kellemes kontinentális éghajlat, sok napsütés, gyakori esőzés, a Fertő tó, a Duna, a Rába és Rábca közelsége, az Alpokkal való védettsége tiszta levegőt, jó mikroklímát biztosít. Itt, a Rábaközben az uralkodó szélirány az északi és északnyugati, a fürdő pedig a város északi peremén található, így tiszta a levegő. A fürdő mellett fut a 86-os főút, amely a városban a 85-ösbe torkollik. A fürdőtől keletre található a Hegyeshalom felé vezető vasút, így megállóhelyet is lehetne itt létesíteni. Csornáról öt irányba vezet vasútvonal. Tehát Csorna közúti és vasúti közlekedési csomópont.

Szabad földterület bőven van a fürdő körül, tehát lehet parkolókat, szállodákat építeni. A városban most zajló közüzemi beruházások lehetővé teszik az elektromos áram, ivóvíz-szolgáltatás mellett a gáz- és szennyvízvezeték kiépítését is. A legolcsóbb meleg azonban itt van a feltörő termálvízben. Ez alkalmas lehet az épületek fűtésére, lehűléskor pedig a medencékbe 30-38 fokos vizet engedhetnek hűtés és ivóvíz hozzáadása nélkül. A feszített víztükrű uszodába is lehetne lehűlt gyógyvizet engedni, s így a gyógyúszás is megvalósítható lenne késő ősztől tavaszig.

A csornai termálvíz jellemzői

1970-ben fúrták a kutat. 1860 méter mélyen találtak termálvizet. 1977-ben gyógyvízzé nyilvánították. Dr. Papp Szilárd felosztása szerint a gyógyvizeket a legnagyobb domináns összetevőjük alapján nevezzük el: a csornai termálvíz alkáli hidrogén-karbonátos víz. Sótartalma jóval meghaladja literenként az 1000 milligrammot egyenként is. Nátrium- és káliumtartalma 3342 mg/l, hidrogén-karbonát-tartalma 8674 mg/l! Összesen 12,3 g/l. Ennél csak a büki víz töményebb, de annak más az összetétele. A hasonló, alkáli-hidrokarbonátos vizű gyulai termálvíz csak 2,8 g/l oldott anyagot tartalmaz.

A csornai víz elegendő kloridot, szulfátot, jódot tartalmaz, mely alkalmas krónikus nőgyógyászati betegségek gyógyítására. Hidrogén-karbonátja miatt alkalmas fürdésre, ivókúrára, belégzőkúrára.

| termálvíz, gyógyvíz, nőgyógyászat
2002-07-18 14:38:58


Nemzetközi díjat nyert a Széchenyi fürdő

A Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja ( IMTJ - International Medical Travel Journal) 2016. é...


Már 21 fürdő szerzett minősítő védjegyet

A fürdők nemzeti tanúsító védjegyét 2015-ben, bevezetésének első évében 21 magyarországi fürdő szerezte meg, szolgáltatásaikra közel 40 tanúsító védjegyet adt...


ÁNTSZ: a szabadvízi fürdőhelyek nyolcvan százaléka kiváló vagy jó minősítésű

A magyarországi 241 kijelölt természetes fürdőhely közül 160 kiváló, 35 jó, 6 pedig tűrhető minősítést kapott, mindössze 4 esett az elmúlt négy év adatai alapjá...


A természetes fürdőhelyek 95 százaléka kiváló, illetve jó besorolást kapott

A hazai természetes fürdőhelyek 95 százaléka kiváló, illetve jó besorolást kapott az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) friss összegzése szerint, azonban...


Negyedik a Rudas Gyógyfürdő a világ legszebb fürdőinek listáján

A világ legszebb fürdőinek listáján negyedik lett a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda török kori termál medencéje; a gyógyfürdő déli szárnyának jelenleg is zajló, köz...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^