(MTI-Press) - Sokan csak a túlhajszolt menedzserek, a
munkamániások betegségének vélik, holott mindenkit fenyeget, aki
munkáját és magánéletét huzamosan nem tudja összehangolni. A kiégést
gyógyítani sokkal nehezebb, mint megelőzni. A tünetek kialakulásáért
nemcsak a pácienst, hanem az őt körülvevő kollektívát is felelősnek
tartják az orvosok.
Napjaink "divatos" betegségének tartják, - némi joggal, hiszen a kiégés tünetegyüttesét csak 1974-ben írta le Herbert Freudenberger pszichoanalitikus. Lényege, hogy a megterhelések, stresszek nyomán fizikai, érzelmi, mentális kimerülés lép fel, ami reménytelenséggel, a célok, törekvések elvesztésével jár. Csökken az önértékelés, a munka eredményessége, nő a mások iránti negatív beállítódás.
A kiégés főleg azokat érinti, akik munkájuk révén közvetlenül kapcsolódnak más emberekhez. Az orvostól a pedagógusig, a vezető beosztásútól az ügyintézőig, a jogásztól a rendőrig széles skálán mozognak azok a szakmák, ahol minden nap emberekkel kell dolgozni, bánni, s amelyek művelőinél fennáll a kiégés veszélye. Tehát a motivált személyiség is telítődik azokkal a problémákkal, amelyek folyamatosan rázúdulnak.
A kiégettség tünetegyüttese több összetevőből áll. A fizikai, mentális és érzelmi kimerültség a reménytelenség érzetét idézheti elő. Az érzelmi katasztrófához testi tünetek is társulnak: kimerültség, krónikus fáradtság, fejfájás, alvászavarok. Gyakori, hogy apróbb fertőzések is gyötrik az illetőt, s fekélyek, emésztési zavarok is kialakulhatnak. Az érintett sokszor fokozott alkoholfogyasztással, dohányzással, drog használatával próbálja a hangulatát kiegyensúlyozni, ideig-óráig javítani. A pszichés tünetek között a depresszió, a kudarcélmény, a tehetetlenség érzete, olykor a düh, a koncentrációs és emlékezeti zavarok a szembetűnőek. Mindezeket olyan viselkedési tünetek is kísérik, mint a munkamorál romlása, a hiányzások, velük együtt gyenge teljesítmény, csökkenő kezdeményezőkészség, amely gyakran a munkahely változtatásába torkollik. Az egyéni életben is felmerülnek nehézségek, bajok, sokaknál ide vezethetők vissza a párkapcsolati problémák, sőt a válás is.
A kiégettség szakaszosan alakul ki. Elsőként tartják számon a szakemberek az idealizmus szakaszát. Ekkor még van lelkesedés a szakmáért; a kollegákkal való kapcsolattartás még élénk, az érintettek saját személyiségüket tekintik a legfontosabb munkaeszköznek.
A második a realista fázis. Az illető szakmája iránt elkötelezett, együttműködő a kollegákkal, érdeklődik a munkáját célzó emberek iránt, de már a távolságtartás és a részvétel egyensúlyának megteremtésén fáradozik. Vannak még kreatív tervei, még nyitott a kezdeményezések iránt.
A stagnálás vagy kiábrándulás a harmadik periódus. Ekkor már csökken a teljesítőképesség, az érdeklődés, a nyitottság. Az emberekkel való kapcsolattartás csupán a legszükségesebbekre korlátozódik. A kollégákkal való beszélgetések is gyakran terhesek, inkább csak védekezésünk megerősítését szolgálja.
A negyedik a frusztráció szakasza. A páciensek a szakmájukban visszahúzódnak, partneraiknál egyre több negatív vonást észlelnek. A kapcsolatokban a megengedő és a tekintélyelvű stílus ingadozik. A szakmai, közéleti tevékenységtől vonakodnak, mert értelmetlennek és üresnek vélik. Kétségbe vonják a saját tudásukat, hivatásuk értelmét és értékét. Egyre idegesítőbbé válnak számukra azok, akikkel dolgozniok kell.
Az apátia fázisa az ötödik. Ekkor minimumra korlátozódik az interakció, a bánásmód rideg, sőt ellenséges. A szakmai munka sematikussá válik. Az illető kerüli a segítő kollegákat, a helyzet megváltoztatásának lehetőségét elveti.
A kiégés azonban nem elkerülhetetlen sorscsapás azokra, akik túl komolyan veszik a hivatásukat
Nem következik be, ha megvan az
általános motiváció, azaz a munkával, hivatással kapcsolatban a saját személy fontosságának és jelentőségének érzése a munkahelyeken, s ha adott a szakmai fejlődés lehetősége. Legyen a munkahelyen támogató segítség, például stábmegbeszélések, esetmegbeszélés, szakmai továbbképzések, kollegális konzultációk. Ezért is fontos az anyagi-erkölcsi megbecsültség érzése, és - nem utolsósorban - a szakmai túlterheltség elkerülése.
Metakereső
Főoldal
Levél a szerkesztőségnek 
