Az aura (latin szó, jelentése: lehelet) iránt több, mint 30 éve egyre nagyobb
az érdeklődés.
Ezt a körülöttünk lévő többrétegű energiamezőt mindig is csak
az arra érzékenyek észlelték, és a festők "szent fényként" illetve glóriaként
ábrázolták. Ezeket az örvény, ill. viráglevél formájú központokat, melyek körkörösen
mozognak, és a látnokok számára az aurát színessé teszik, csakráknak, lótuszvirágoknak
vagy a "lélek szellemi érzékszervének" nevezzük. Szabályzóként fogadják,
gyűjtik, átalakítják és elosztják a minket körülölelő kozmikus energiát. "Virágszáruk"
a gerincoszlopon ered. Kelyhük pedig a fizikai testen kívül, az energetikai
burokban vagy burkon nyílik. A csakrák nagysága, színe és intenzitása az őket
viselő öntudatától és közérzetétől függ. Ha egyik vagy másik túl gyengén vagy
túl erősen működik (sugárzik), az felboríthatja az egyensúlyt, energiablokádot,
illetve hiányt okozhat.
Arról a "légkörről", mely minden élőlényt körülvesz Goethe még általánosságban
beszélt. A vak francia egyetemi professzor - Lusseyran (1924-1971) viszont minden
személy körül "egy színes fényburkot látott".
A hét fő csakra alulról felfelé
1. a farkcsontnál ("gyökércsakra")
2. a lép fölött
3. a köldök fölött
4. a szív fölött
5. a gégefő fölött
6. a homlokon a két szemöldök között ("harmadik szem")
7. a fejtetőn
Az utolsó
öthöz még további hat energiamező tartozik. A homlok- és a fejtetőcsakrát az
alsó központok táplálják.
Sokféle kapcsolatban vannak a szervekkel, az akupunktúrameridiánokkal, elemekkel,
kövekkel, fémekkel, vitaminokkal, a nap- és évszakokkal, színekkel és tónusokkal.
Tesztlehetőségek
Reakció a fémekre
A meridiánok energiakeringésének mérése különféle módszerekkel (hagyományos
kínai vizsgálómódszerek, inga, EAV, biorezonancia)
Fülkagylóreflex-kontroll
Kirlian-fényképészet
Kineziológiás izomtesztelés
Radiesztézia vagy kézzel 7-12 cm-es távolságban való elérés
A fogak, a nyelv és a lélek tesztje
Közvetlenül vagy közvetve kezelhető "impulzusterápiával", akupunktúrával,
kineziológiával, homeopátiával, biofizi-kális információkkal, masszázzsal, fémgyakorlatokkal
vagy szellemi gyógyítással.
Általában valamennyi terápia befolyásolja a csakrákat, akkor is, ha az ember
nem tud róla, vagy nem hisz benne.
A cikkben szereplő természetgyógyászati módszerek nem a tényeken alapuló orvostudomány eredményein nyugszanak és nem feltétlenül azonosak az InforMed szerkesztőségének álláspontjával. Oldalak: 1
Tamasi, J.; Ideál - Reforméletmód magazin Celsus Kft.
2002-07-25 14:47:16