A hólyaghurut kezelése otthon
A tél - az influenza mellett - a felfázások szezonja is. Ha szokottnál jóval gyakrabban meg kell látogatnunk a mellékhelyiséget, fáj a hasunk, és ráadásul vizelés közben égető fájdalmat érzünk, szinte biztos, hogy a tüneteket hólyaghurut okozza.
Erre a betegségre a nők fogékonyabbak, mivel lényegesen rövidebb a húgycsövük, így a testbe behatoló kórokozók könnyebben eljutnak a hólyagig, és megtelepedve a hólyag belső falát bélelő nyálkahártyában szaporodásnak indulnak.
Általában akkor következik be a baj, ha hidegben lengébben öltözünk a kelleténél. Ilyenkor a testhőmérséklet lecsökken, a keringés lelassul, az immunrendszer figyelme is lanyhulni kezd, ez megkönnyíti a betolakodók dolgát - a szervezet védekező rendszerét kijátszva a bejutott baktériumok pillanatok alatt őrült szaporodásba kezdenek. Ezzel helyi gyulladásokat okoznak, és végeredményként megbetegszünk.
Az enyhe felfázást könnyen elmulaszthatjuk gyógynövények segítségével, kis körültekintéssel pedig elkerülhetjük. Ennek ellenére ne becsüljük le a problémát: a felfázás - ha nem figyelünk rá - továbbterjedhet, ráterjedhet a vesére is, ezzel komoly panaszokat, magas lázat, vesemedence gyulladást okozva.
Láz, fájdalom, gyakori vizelés esetén haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!
Hogy kerüljük el a felfázást?
Igyunk sok folyadékot! A megfelelő mennyiségben bevitt folyadék átmossa a húgyhólyagot, és megnehezíti a kórokozó baktériumok betelepedését.
Öltözködjünk az időjárásnak megfelelően, rétegesen! A rétegek közti levegő jobban szigetel, mint egy vastag pulóver. Kerüljük a léghuzatot, és húzzunk papucsot! A hideg kövön mezítlábasan könnyen felfázhatunk, az állandó huzatban tartózkodva is.
Uszodában, ha kijöttünk a medencéből, azonnal törölközzünk meg és öltözzünk át! Gyakran a nedves fürdőruha hosszan tartó hólyaghurutot okoz.
Mindig természetes anyagból készült alsóneműt viseljünk! A műszálasba könnyen beleizzadhatunk.
Ha szükségét érezzük, azonnal menjünk WC-re! A vizelet hosszas visszatartása súlyosbítja a problémát.
Ha gyakran hidegek a végtagjaink, próbáljuk ki a rendszeres szaunázást, ami serkenti a vérkeringést.
Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
A drogériákban és a patikákban kaphatók kifejezetten hólyagbántalmak, illetve vesepanaszok megszüntetésére szolgáló teakeverékek. Ezek általában gyulladásgátló, vizelethajtó és görcsoldó tulajdonsággal bíró gyógynövények kivonatát tartalmazzák.
A kezelés ideje alatt különösen ügyeljünk arra, hogy eleget igyunk (főként ásványvizet, gyógyteát), ezzel pótolva az eltávozott folyadékmennyiséget! A sok víz felhígítja a vizeletet, ezáltal rontja a kórokozó baktériumok szaporodásának esélyeit. A hólyagteák görcsoldó komponense megkönnyíti a vizelést, ezáltal megakadályozza a vizelet egy részének visszamaradását, ezzel pedig elejét veszi a baktériumok további szaporodásának.
Jó szolgálatot tehet a szénavirággal vagy kamillával készített borogatás is.
Fordítsunk a szokottnál nagyobb figyelmet arra, mit teszünk a tányérunkra! Kerüljük el azokat a fűszereket, amelyek izgatják a nyálkahártyát (jó csípős fűszerek) és a vizelettel ürülnek ki! Étrendünk legyen változatos, fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt!
Felfázás esetén használt gyógyteák
- medveszőlő
- aranyvessző
- csalán
- zsurló
- közönséges boróka
- nyírfa (kérge, levele)
| hólyaghurut, hólyaggyulladás, felfázás
2016-02-11 18:12:18