ÚJ

Stresszhelyzetben

Időről időre újabb és újabb döntéseket kell, hogy meghozzunk. Legtöbbször alaposan mérlegeljük az érveket és ellenérveket az egyes lehetőségek mellett, és figyelembe vesszük az eddigi tapasztalatainkat. Egy vizsgálat szerint azonban a zavarás, vagy más kognitív stressz befolyásolhatja ezt a kiegyensúlyozott logikai folyamatot.


A zene és a vérnyomás

Már napi fél óra zenehallgatás is jelentősen csökkenti a vérnyomást, tudható meg egy olasz kutatók által elvégzett vizsgálatból.


Hatástalan a mágnes a fájdalomra?

A JAMA-ban megjelent tanulmány szerint valószínűleg kidobott pénz az az évi félmilliárd dollár, amit az amerikaiak mágneses eszközökre költenek a fájdalom csillapítására.


A délutáni alvás javítja a memóriát

Alváskutatók kísérlettel igazolták, hogy annak, aki napközben alszik, ébredés után élénkebb a memóriája.


A hétvége és a nyaralás nem tesz jót a fogyókúrának

A szombat és a vasárnap ugyanolyan fenyegetheti a megkezdett fogyókúrát, mint a nyaralás, amikor sokan szednek föl magukra néhány plusz kilót, mert többet esznek, mint mozognak.


A magas vérnyomás megelőzése és kezelése

Ha valakinek a vérnyomása nyugalmi állapotban -legalább három különböző időpontban - tartósan 165/95 Hgmm felett van, biztosan magas vérnyomásról beszélünk. Határérték magas vérnyomásról 140-160-as szisztolés (az első érték, amikor a szív összehúzódik, és a vért kilöki a nagy vérkörbe) és 85-95-ös diasztolés (a második érték, amikor a szív elernyed, és a vér a szív irányába áramlik) nyomás mellett beszélhetünk.


Epe - kő nélkül

Az epe a májban keletkezik: attól függően, hogy mennyit eszünk, 3-7 dl is képes egy nap kiválasztódni a kis epekapillárisokon keresztül az epehólyagba. Az epehólyag egy kicsi körtealakú zsákocska, fő feladata a híg, folyékony, sárgás, frissen termelt epe tárolása és sűrítése. Étkezés során, amikor zsiradék kerül a gyomorba, zöldes színű, sűrűbb epét lövell a patkóbélbe.


Ételek és gyógyszerek

Sokan fogyasztanak különféle okokból valamilyen gyógyszert, de keveset tudnak róla, hogy minek milyen kölcsönhatása lehet az elfogyasztott élelmiszerek és italok közül a gyógyító pirulákkal. Olvasóink kérésére most áttekintjük röviden a legfontosabbakat.


Újra a régi formában! - Hogyan fogyjunk le kíméletesen terhesség után?

Terhesség alatt igen könnyen ragadnak a kilók még azokra is, akik nagyon odafigyelnek és nincs evési kényszerük, illetve nem jellemző a kívánósság sem. Bár a felszedett pluszsúly leadása sokkal nehezebb, mégsem lehetetlen…


Óvatosan a bőséges reggelivel!

Bizonyára hallotta már, hogy azok, akik reggeliznek, soványabbak, mint a többi ember? Nos, a hír igaz, de csak bizonyos kikötésekkel. Egy vizsgálat eredményei azt mutatták ugyanis, hogy a reggelizők kevesebb kalóriát fogyasztanak naponta, mint nem reggeliző társaik, és azok a nők, akik reggeliznek, alacsonyabb testtömegindexszel rendelkeznek, mint a nem reggelizők.


1 | | | | | | | | | |


Web Design & Development Prowebshop