ÚJ

Jóváhagyta a WHO a Sinopharm vakcina vészhelyzeti alkalmazását

A WHO első alkalommal hagyta jóvá olyan oltóanyag használatát, amelyet nem nyugati gyógyszercég fejlesztett ki a koronavírus ellen. Korábban kínai vakcinát még nem engedélyezett a WHO vészhelyzeti alkalmazásra semmiféle más fertőző betegség ellen sem.


A Pfizer-BioNTech vakcina véd az új változatok ellen

Két friss tanulmány is azt állapította meg, hogy a Pfizer-BioNTech vakcina kiemelkedően hatékony a vírus fertőzőbb mutációi ellen is.


Jó hír a Pfizer és az AstraZeneca oltásáról

Az AstraZeneca és a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának már az első dózisa is legalább 86 százalékos védelmet nyújt a fertőzés ellen az 60 évesnél idősebbeknek - derül ki dél-koreai járványügyi ügynökség (KDCA) tájékoztatójából.


Három tipp az éjszakai horkolás ellen

A horkolás nem csak az ezzel küzdő fél számára probléma, de a partneri kapcsolatokat is megterheli, kiemelkedő oknak számít a szakítások, válások során. Mindent meg kell tenni, hogy ezt megelőzze, kordában tartsa az ember. Mutatunk három tippet, ami beválhat a horkolás ellen!


Javuló esélyek a nőgyógyászati daganatos megbetegedések területén

Május 8 - a petefészekrák világnapja. A nőgyógyászati daganatos megbetegedések fajtáiról, kezelési lehetőségeiről, és az ezekhez kapcsolódó palliatív módszerekről dr. Pete Imrével, az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályának főorvosával beszélgettünk.


Hogyan védekezzünk az allergia ellen?

Nem feltétlenül kell szenvednie annak sem, aki valamilyen allergiával küszködik. Figyeljünk oda a környezetünkre, néhány változtatással kézben lehet tartani az allergiás reakciókat.


Pollen naptár - mikor mitől tüsszög?

Nem a parlagfű az egyetlen növény, ami megkeseríti az allergiások életét. Az alábbi táblázatból kiolvasható, mikor melyik növény virágzik.


Az immunrendszert gyengítő állapotok

Az alábbiakban ismertetünk néhány tényezőt, mely hátrányosan befolyásolja az immunrendszer működését.


Polip vagy rák?

Ha polipokról beszélnek előttünk, valószínűleg egy finom étel, a tenger gyümölcsei, esetleg egy tengerparti nyaralás jut az eszünkbe. De mire gondoljunk akkor, ha ez a szó az orvosi rendelőben hangzik el?


WHO: Nincs elég bizonyíték, hogy 60 év fölött is hatásos lenne a kínai vakcina

Közzétette a Sinopharm oltásról adott értékelését az Egészségügyi Világszervezet, a már korábban publikált adatok elemzése alapján. A WHO azt írja, hogy 60 év alatti, egészséges embereknél a vakcina hatásosan előzi meg a koronavírus-fertőzést, de nem lehet meggyőzően kijelenteni, hogy 60 év felettieknél is hatásos lenne az oltás.


1 | | | | | | | | | |
www.Autodoc.hu
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop