ÚJ

Transszexualizmus

A transszexualizmus különálló nemi identitászavar. Az ebben szenvedő úgy véli, hogy biológiai tévedés áldozata (mely még születése előtt történt), melynek során kegyetlenül bezárták egy olyan testbe, mely nem felel meg a valódi nemi azonosságának.


Kétséges, van-e egyáltalán biszexuális férfi

Chicagói és torontói pszichológusok egy tanulmánya szerint felmerül a kérdés, létezik-e valójában férfi biszexualitás. A kutatók tanulmányozták a magukat biszexuálisnak valló férfiakat, és azt tapasztalták, hogy legtöbbjüket általában egy másik férfi tudta felizgatni.


Tévhitek az e-cigarettával kapcsolatban

Az e-cigarettát reklámozók azt állítják, hogy az e-cigaretta ártatlanabb, mint a hagyományos dohányzás, sőt segíthet is a leszokásban.


Kamaszkori akne és depresszió

Egy norvég fiatalok körében végzett vizsgálat szerint azok a kamaszok, akiknek csúnyán pattanásos a bőrük, több mint kétszer gyakrabban küszködnek lelki problémákkal, és nagyobb a rizikója közöttük az öngyilkos gondolatoknak is, mint azoknál, akiknek a bőre rendben van.


Méregtelenítés – vagy pénzkidobás?

Brit kutatók szerint a közvéleményt félretájékoztatják a mesterséges vegyi anyagokról és hatásaikról szóló, szándékosan túlzó nézetek. A hírességek, az életmód magazinok, az egyre nagyobb teret hódító alternatív egészségipar, valamint a környezetvédők összeesküvést szőnek, és egy sor káros mítoszt terjesztenek a vegyi anyagokról.


Hüvelyöblítés, kell-e?

A nők számára kifejlesztett higiénés termékeket nem ellenőrzik olyan szigorúan, mint gondolnánk, bár mindenütt kaphatók. Az FDA például nem követeli meg az intim törlőkendők vagy hüvelyöblítők tesztelését, mert kozmetikai szereknek számítanak. Igaz, a tamponokat ellenőrzik biztonsági szempontból.


Arcfelvarrás, ráncplasztika.

Sokakat érdeklő, különösen a hölgyeket foglalkoztató probléma: hogyan lehet a korral jelentkező ráncokat eltüntetni?


Stresszhelyzetben

Időről időre újabb és újabb döntéseket kell, hogy meghozzunk. Legtöbbször alaposan mérlegeljük az érveket és ellenérveket az egyes lehetőségek mellett, és figyelembe vesszük az eddigi tapasztalatainkat. Egy vizsgálat szerint azonban a zavarás, vagy más kognitív stressz befolyásolhatja ezt a kiegyensúlyozott logikai folyamatot.


A zene és a vérnyomás

Már napi fél óra zenehallgatás is jelentősen csökkenti a vérnyomást, tudható meg egy olasz kutatók által elvégzett vizsgálatból.


Hatástalan a mágnes a fájdalomra?

A JAMA-ban megjelent tanulmány szerint valószínűleg kidobott pénz az az évi félmilliárd dollár, amit az amerikaiak mágneses eszközökre költenek a fájdalom csillapítására.


1 | | | | | | | | | |


Web Design & Development Prowebshop