“egyetem” tag cikkei
Találatok száma: 866
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata egyhangú döntést hozott arról, hogy ellenzi a MOGYE és...
MTI Hírek13
A mellékhatás-jelentések számának növekedését, nagyobb gyógyszerbiztonságot és új tehetséggondozó ösztöndíjprogram megjelen...
MTI Hírek12
A Semmelweis Egyetem (SE) szenátusa elfogadta az intézmény újjászervezett klinikai központjának működési rendjét, amely az eddigi...
MTI Hírek12
Hárommilliárd forintot költhet a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Magyar Tudományos ...
MTI Hírek11
Az Egyesült Államok legjobb egyetemei közé sorolt mind a nyolc felsőoktatási intézménybe felvettek egy 17 éves ghánai származás...
MTI Hírek11
Az orvosképzés jövőjéért aggódik az MSZP.
MTI Hírek11
A Magyar Nemzet értesülése szerint egyeztetéseket kíván folytatni az Emberi Erőforrások Minisztériuma a gyógyítást végző kl...
MTI Hírek11
A képzés befejezését követő húsz évben tanulmányaik időtartamával megegyező időt kell Magyarországon dolgozniuk az állami ös...
MTI Hírek10
Somogyi Péter Agy-díjas (Brain Prize) neurobiológust, az Oxfordi Egyetem Anatómiai Neurofarmakológiai Intézetének igazgatóját tünt...
MTI Hírek 2012 ;9
A pécsi egyetem oktatókórháza lett a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház; erről szerdán írtak alá megállapodást.
MTI Hírek 2012 ;9
Az állam 2012-ben összesen 33 ezer 927 a felsőoktatásba belépő új hallgatónak, köztük felsőfokú szakképzésre, alapképzésre ...
MTI Hírek 2012 ;9
Két emelt szintű érettségi lesz a "belépő" 2013-tól az orvostudomány három egységes, osztatlan képzésénél (általános orvos, ...
MTI Hírek 2011 ;8
Dolgozatunkban a teljesítményvolumen-korlát (TVK) hatását kívánjuk bemutatni a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (továbbiakb...
Orvosi Hetilap 2010 ;151(31):1270-1274
Napjainkban korszakváltást élünk át, a genomika hozzávetőlegesen akkora változást idéz elő a biomedicinális tudományban, mint a...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(8):381-390
A legegyszerűbb szerkezetű szignálmolekula, a nitrogén-monoxid (NO) felfedezése az orvosi biokémia területén intenzív kutatásokat ...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(8):391-398
Bevezetés: A sejtadhéziós molekulák fontos szerepet játszanak az ép sejtek összekapcsolásában. A cadherineknek tumorszuppressziós ...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(8):405-409
A dermatomyositis, a gyulladásos myopathiák csoportjába sorolható szisztémás autoimmun betegség. Jellemzője, hogy a gyulladásos myo...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(7):341-346
Bevezetés: A felső gastrointestinalis tractus morfológiai eltéréseinek vizsgálatára ma legelfogadottabb módszer az endoscopea. A min...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(6):291-294
Bevezetés: A heterotaxia syndroma (Ivemark syndroma, polysplenia-asplenia syndroma) olyan betegségcsoport, amelyben a szervezet szimmetri...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(6):299-301
Bevezetés: Az autoimmun betegség diagnózisát megelőzően a betegeknek sokszor hónapokkal vagy évekkel korábban vannak olyan panaszai...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(5):229-233
21. Kettős vak lektorálás
(2002-02-03)
A lektorálás számos kérdése vitatható. A módszer még nem vált bizonyítékokon alapuló tudománnyá. Az eredményeket lektorok és...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(5):245-248
A szerző a cardiovascularis sebészet területén négy csoportban tárgyalja a korunkban tapasztalható hihetetlen tudományos fejlődést...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(4):171-180
Bevezetés: A szerzők intézetükben 1990. július 1. és 2000. december 31. között cervixcarcinoma miatt 422 radikális méheltávolít...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(4):189-192
A klinikán létesült, az akut gastrointestinalis vérzőket ellátó osztály betegeinek közel egyötödét az antithromboticumokat (anti...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(4):183-187
A szerző 30 éves gyakorló orvosi tapasztalatát felhasználva az első diagnózist felállító (házi)orvos szemszögéből elemzi az ak...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(4):195-199
Bevezetés, célkitűzések, módszerek: A szerzők az akut coronariasyndromával foglalkozó nagy nemzetközi vizsgálatok (OASIS Registry,...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(3):117-122
A szerzők a dolgozat első részében áttekintést adnak a génterápia alapelveiről az ex vivo és in vivo génátviteli módokról, val...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(3):125-129
Bevezetés: A szerzők egy I-sejt-betegségben (mucolipidosis II) szenvedő gyermek esetét ismertetik. A mucolipidosis diagnózis a jellegz...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(3):135-137
Bevezetés: Közismert az a szomorú tény, hogy Magyarország évtizedek óta az öngyilkossági statisztikák élén áll. Módszer: A sze...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(2):71-76
Bevezetés: A hepatocellularis carcinoma (HCC) világviszonylatban a leggyakoribb malignus daganatok közt szerepel. Etiológiai faktorként...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(2):83-86
Bevezetés: Az V. alvadási faktor veleszületett hiánya egy ritka, autoszomális recesszíven öröklődő rendellenesség. A heterozygot...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(2):87-90
...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(2):91-94
33. Genetika májbetegségekben
(2002-01-06)
A genetikai tényezők meghatározó szerepet játszanak számos májbetegség patogenezisében. A szerzők a legújabb ismeretek tükrében...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(1):3-12
Bevezetés: A multicystás dysplasiás vese szövődményeinek előfordulása ritka, de a hypertonia és a malignus átalakulás reális ves...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(1):19-23
A cutan lymphomák diagnosztikája a klinikai képen és a szövettani vizsgálaton alapul, kiegészítve immunhisztokémiai és a génátre...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(52):2903-2906
Az elmúlt 20 évben a genetikai ismeretek robbanásszerű növekedésének és megváltozásának vagyunk tanúi. A betegségek előidézé...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(52):2883-2891
A szerzők 91, a terhesség 2-3. trimeszterében járó primipara szoptatásra vonatkozó ismereteit és hiedelmeit vizsgálták kérdőíve...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(51):2845-2849
Az apoptosis meghatározó jelentőségű az immunológiai történések fiziológiás és patológiás szabályozásában. Az apoptosis kö...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(51):2829-2833
A szerzők az elmúlt egy év során intézetükben észlelt öt beteg esetét ismertetik, akiknél a nem szteroid gyulladásgátlók csopor...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(51):2841-2844
A szerzők egy eset kapcsán rámutatnak a lumboischialgia differenciáldiagnosztikai nehézségére és a Head-zóna jelentőségére. A be...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(50):2791-2793
A szerzők 33 centrumból 257 beteget vontak be egy diéta és orlistat hatását felmérő 6 hónapos vizsgálatba. A vizsgálat célja vol...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(50):2779-2783
Az immunthrombocytopeniás purpura (ITP) a hematológia klasszikus kórképeinek egyike, mely átlagos esetben, a kizárásos közelítési ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(49):2723-2730
A legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések megelőzésében, illetve hatékony kezelésében nem lehet eredményes az e...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(49):2715-2721
A szerzők 49 éves nőbeteg kórtörténetét ismertetik. A többgócos, gyorsan progrediáló - klinikailag metastaticusnak tűnő - megbe...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(49):2741-2746
A familiaris hypophosphataemiás rachitis (FHR) Xkromoszómához kötötten öröklődő megbetegedés, melyet izolált renalis foszfátvesz...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(48):2659-2665
A szerzők összefoglalják a szájüregi gombás fertőzések klinikai és mikrobiológiai vonatkozásait. Felsorolják azokat az exogén ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(48):2667-2671
A néhány (tíz) percig végezhető fizikai aktivitás energetikai hátterét döntően az oxidációra maximálisan felhasználható oxig...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(48):2673-2679
A szerzők 998 szervdonor vírusátfertőzöttségi adatait - human cytomegalovirus esetében korcsoportokra bontva - dolgozták fel. Donorj...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(47):2631-2633
Az évek során végzett felmérések alapján a szerző áttekintést nyújt a hályogműtét és refraktív sebészeti szokásokról, azok...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(47):2611-2614
A candidafajok a Candida albicansdominanciájával a szájüreg legfontosabb patogén gombái. A szerzők összegzik a legfontosabb sejtfels...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(47):2621-2625
Klinikai tünetekkel kísért porphyria cutanea tarda (PCT) kialakulása genetikai fogékonyság és környezeti tényezők együttes hatás...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(47):2635-2639
A cukorbetegség legújabb klasszifikációja a felnőttkori látens autoimmun diabetest (LADA) az 1-es típusú cukorbetegség alcsoportjak...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(46):2571-2578
Az immundiagnosztika fejlődésének köszönhetően az elmúlt években számos, az immundeficientiák közé addig nem besorolható, idiop...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(46):2557-2561
A szerző irodalmi áttekintést ad a trastuzumabkezeléssel kapcsolatos klinikai vizsgálatokról és a HER2 státus megállapítására sz...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(46):2563-2568
A diabeteses és hepaticus neuropathiák kialakulásának patomechanizmusa pontosan napjainkban sem tisztázott. gy tűnik, hogy a neuropath...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(45):2459-2467
A szerzők 42 gastrointestinalis mesenchymalis tumor patomorfológiai elemzését végezték, részletes immunhisztokémiai és DNS citofoto...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(45):2479-2485
57. Utazók thromboemboliája
(2001-11-11)
A hosszú utazás és a vénás thromboembolia kapcsolatát régóta feltételezik. Számos, elsősorban légi utazással kapcsolatos tanulm...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(45):2469-2473
A praeimplantatiós genetikai diagnosztika (PGD) lehetővé teszi a fokozott genetikai kockázattal rendelkező házaspárok számára, hogy...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(45):2487-2492
A szerző több oldalról alátámasztva bizonyítja, hogy a normális mikrobaflóra konvencionális szervezetben folyamatos, egész életen...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(43):2377-2380
Szabolcs utcai kérdőjelekNovemberben kerülhet a kormány elé a Semmelweis Egyetem (SE) adósságrendezéséről készülő javaslat. Az oktatási és az egészségügyi tárca mintegy 3,6 milliárd forintot kér az eg...
Népszabadság
A disszeminált intravascularis coagulatio (DIC) mindmáig súlyos kimenetelű, rettegett tünetegyüttes, amely többféle talajon és hát...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(41):2243-2250
A szerzők retroperitonealis lymphoepithelialis cysta esetét mutatják be. Az e lokalizációban ritkán előforduló benignus tumorszerű ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(40):2201-2203
A családok egyre fokozódó igénye, hogy a súlyos genetikai rendellenességek az embrionális fejlődés minél korábbi szakaszában fel...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(44):2427-2430
A kis születési súly számos idült felnőttkori betegség szempontjából kockázati tényező. A szerzők komplex utánvizsgálat keret...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(39):2145-2147
A kis molekulatömegű heparinok (LMWH-k) adagolása az adott készítmény alkalmazási leiratának megfelelően, készítményenként is j...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(38):2077-2082
A jelen felmérés az Amplicor MTB PCR teszt (Roche Molecular Systems Inc.) magyarországi paramétereit reprezentálja 543 beteg 1869 klini...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(38):2085-2090
A szerzők célkitűzése annak vizsgálata volt, előre jelezhető- e a gyermekkorban kezdődő, 1-es típusú diabetes mellitusban a micro...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(37):2015
A szerzők 14 mycosis fungoidesben szenvedő betegnek (1 beteg Ia, 3 beteg Ib, 4 beteg IIa, és 6 beteg IIb stádium) adtak interferon-alfa2...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(37):2021
A béta-blokkolók szerepe a krónikus szívelégtelenség kezelésében az elmúlt negyedszázad során egyedülálló módon megváltozott...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(37):2005
A rutin magzati diagnosztika egyik legelterjedtebb vizsgálati módszere a magzati szívfrekvencia (FHR) variabilitásának hosszú távú m...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(36):1971-1976
A protonpumpagátlók (PPI) az utóbbi években alapvetően megváltoztatták a savfüggő betegségek kezelését. A PPI szereknek hasonló...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(36):1953
A rádiótelefonok és a beültethető szívritmus-szabályozók (pacemakerek) elektromágneses kompatibilitását (EMC) vizsgáltuk 4 rádi...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(36):1963-1970
A kísérlet célja a diagnosztikus és terápiás endovascularis beavatkozások embolisatiós veszélyének összehasonlítása in vitro k...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(34):1837-1841
A magzati Doppler-ultrahangvizsgálat egységes klinikai alkalmazásának elősegítése érdekében a szerzők ismertetik az arteria umbili...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(34):1847-1850
A jól differenciált pancreasrák és a krónikus fibrotizáló pancreatitis elkülönítése a differenciáldiagnosztika egyik nehéz ter...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(35):1885-1890
A műbillentyű-beültetések ritka, de veszélyes szövődménye a műbillentyű-endocarditis. A szerzők 11 év klinikai anyagának retros...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(35):1907-1914
A nem szteroid gyulladásgátlók (NSAID) a világon a legtöbbet szedett gyógyszercsoport, emésztőrendszeri mellékhatásaik gazdasági ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(35):1899-1905
A szerzők összefoglalják a serdülőkori vérnyomást meghatározó és befolyásoló tényezőket. Ismertetik a serdülőkori hypertonia...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(35):1891-1896
A szerzők egy 61 éves nőbeteg esetét ismertetik, aki ismételten került kórházba mellkasi fájdalom és átmeneti eszméletvesztés m...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(33):1809-1811
A diabeteses anyagcserezavarok és következményeik ma már többé-kevésbé részleteikben is jól ismertek. Kevesebbet tudunk azonban a ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(33):1781-1788
A myeloma multiplex egy viszonylag gyakori malignus hematológiai megbetegedés, melynek kezelése nem megoldott. Annak ellenére, hogy a te...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(33):1789-1798
Szisztémás lupus erythematosusban az egyik legjellegzetesebb eltérés az antinuclearis autoantitestek jelenléte. Ezek különféle antig...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(32):1731-1736
A vizsgálat célja a gyermekkori asthma bronchiale prognózisának értékelése. A szerzők 145 (96 férfi, 49 nő), gyermekkorban allergi...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(32):1725-1729
Mióta az apoptosis morfológiai kritériumait leírták, számos tanulmány született a programozott sejthalál egyes betegségek - de leg...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(32):1717-1724
Az androgen insensitivitas syndroma (AIS) lényege, hogy a betegekben a férfi hormonok biológiai hatása részben vagy teljesen hiányzik ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(31):1659-1665
A vezető halálokok között világszerte előkelő helyen szerepelnek a rosszindulatú daganatos megbetegedések. A szív- és érrendszer...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(30):1605
A gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedő betegek csontsűrűsége az egészséges populációéhoz képest csökkent. Ez az eltér...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(29):1557-1560
A szerzők a 7-es kromoszóma anyai eredetű uniparentalis disomiájának gyakoriságát és a kórkép klinikai jellemzőit közlik 73 Silv...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(29):1561-1564
A 2-es típusú diabetes mellitus terápiájának számos gondja az oralis antidiabeticumok újabb hatástani csoportjának kifejlesztéséh...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(29):1547-1554
Az 1960-as évekre a poliovirus által okozott betegséget a fejlett országokban és Magyarországon is sikerült felszámolni a teljes kö...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(28):1493-1496
A szerzők felnőtt Kawasaki-szindrómás betegük esetét ismertetik, akit icterus, hepatomegalia és kóros transzaminázértékek miatt m...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(27):1457-1458
93. Vesedaganatok genetikája
(2001-07-01)
A malignus transzformáció oka a kiindulásul szolgáló sejt genetikai állományának megváltozása, azaz szomatikus mutáció. E geneti...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(26):1367-1373
A hypertoniás betegek életkilátásait alapvetően betegségük szövődményei határozzák meg. Az emelkedő vérnyomás a cardiovascula...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(26):1375-1383
...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(26):1385-1391
A szerzők az akut pancreatitis különös esetét mutatják be. A fiatal férfinél epekövesség miatt elvégzett cholecystectomia után ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(26):1403-1404
...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(26):1397-1402
A szerzők retrospektív klinikai tanulmányt és hosszú távú titánvizsgálatot végeztek a szívműtétet követő mély poststernotomi...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(25):1321-1326
A szerzők összefoglalják az evészavarok közép- és kelet-európai epidemiológiai adatait, amelyek azt igazolják, hogy az evészavaro...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(25):1331-1333
A szerzők 1999. november 15. és 2000. július 15. között 37 primer hyperparathyreosis miatti műtét alatt végeztek intakt parathormon ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(25):1327-1329
A szerzők 78 éves férfibetegük esetét ismertetik, akinél akut transmuralis myocardialis infarctus következtében a bal kamra szabadfa...
Orvosi Hetilap 2001 ;124(24):1269-1271
A méhnyakrák és praeblastomatosisainak kialakulásában a magas kockázatú humán papillomavírus-fertőzés bizonyult a legfontosabb ko...
Orvosi Hetilap 2001 ;124(24):1265-1268
Nagyméretű idegentest endoszkópos eltávolítására ritkán van szükség. A szerzők egy 32 éves fiatalember esetét ismertetik, aki v...
Orvosi Hetilap 2001 ;124(24):1273-1274
A szerzők a gyermekkori malignus megbetegedések hazai epidemiológiai elemzésének eredményeit mutatják be az Országos Gyermektumor Re...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(23):1211-1215
Ebben a tanulmányban az epidermális növekedési faktorreceptor (EGER) és a c-erbB-2, c-erbB-3, valamint c-erbB-4 onkogének expressziój...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(22):1147-1154
A kórházi ellátás értékelésére az akkreditációs eljárásokban gyakran alkalmazott, evidenciákra támaszkodó indikátorok az aku...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(21):1103-1109
A szerzők akut leukaemiában a betegségek molekuláris alapjaként ismert kiméra gének termékeit mutatták ki és követték mennyiség...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(21):1097-1102
A szerzők a klinika két évtizedes anyagában a hímvessző és a herezacskó súlyos szövetelhalással járó elváltozásait foglalják...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(20):1049-1054
Az adrenomedullin 52 aminosavból álló peptidmolekula, melyet eredetileg emberi phaeochromocytomából izoláltak. Lokálisan autokrin és...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(19):987-992
Az elmúlt években az analgetikum-nephropathia képalkotó eljárással történo diagnosztikájának kidolgozása nagy fokban növelte a b...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(19):1001-1005
Genetikai amniocentesissel igazolt 13-as trisomia miatt került sor vetélésindukcióra az 50 éves betegnél. A magzat cyclopiát, probosc...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(19):997-1000
A szerzők az ösztrogén-receptor gén Xbal, a D-vitamin- receptor gén Bsml és a kalcium-érzékelo receptor gén A986S polimorfizmusait ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(18):947-951
A szerzők bemutatják a - Magyarországon még kevéssé elterjedt - nukleinsav-amplifikációs (felsokszorozó) módszert, amellyel a hepa...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(18):953-956
A szerzők retrospektív tanulmányukban a magas frekvenciás lélegeztetés alkalmazhatóságát vizsgálják praeeclampsiával szövődöt...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(18):943-946
A gyulladásos bélbetegségekben (IBD) az anaemia, a thrombocytosis (különösen Crohn-betegségben), az alapfolyamat súlyosságát is j...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(17):883-886
A szerzők tanulmányukban azt vizsgálták, hogy alkalmas módszer-e a szájnyálkahártya és perifériás vérkenet-preparátumokon tört...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(17):895-897
A gépjárművezetés sajátos tevékenység, melyre vonatkozóan orvosilag felvetődik a kérdés, hogy az adott személy képes-e ellátni...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(17):905-907
A krónikus lymphoid leukaemia (CLL) a leggyakoribb felnottkori leukaemia, melyet a monoklonális CD5 + B-lymphocyták akkumulációja jelle...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(16):833-837
A szerzők 1476 essentialis hypertoniában szenvedo beteg (774 férfi, 702 nő) esetében vizsgálták a cardiovascularis rizikófaktorokat,...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(16):819-825
Az atherosclerosis kialakulásának korai fázisában endothel-diszfunkció mutatható ki. A dyslipidaemiás állapotokban kóros endothelfu...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(15):775-779
A Budapesti Stroke Adatbank 500 akut stroke-betegének 28 napon belüli, azaz korai halálozási rátája 17%: Az egyéves halálozási ará...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(14):715-721
A hypertonia a terhesség anyai és magzati szövődményeinek legfontosabb oka. A lepényi elégtelenség patofiziológiájának részletes...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(14):727-731
A szerzők a magyar orvosképzés stratégiai célrendszerét vázolják fel, a korszeru egészségügyi rendszerek emberi eroforrás-igény...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(13):659-664
Az örökletes hasnyálmirigy-gyulladás (herediter pancreatitis) a pancreas dominánsan öröklodo, autoszomális, idült gyulladásos megb...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(12):603-606
A háromdimenziós digitális radiológiai képalkotó eljárások és a számítógépes háttér fejlodése lehetővé tette az emberi tes...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(11):565-569
A hypophysis adenilát-cikláz aktiváló polipeptidet, vagy angol neve alapján mozaikszóval PACAP-ot, 1989-ben izolálták Miyata és mts...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(10):491-496
A Helicobacter pylori (H. pylori) cagA génjének jelenléte fokozza a gyomornyálkahártya proliferációját és a baktérium virulenciáj...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(10):509-514
Primer biliaris cirrhosisban (PBC) gyakori a fokozott csontvesztés és az osteopenia. A szerzők a metabolikus eredetu csontvesztés súlyo...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(10):503-508
A szerzők a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján 1995 januárjától 1999 decemberéig 74 betegen 81 alkalommal elvégzett or...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(9):435-441
A szerzők a vinpocetin agyi glükózmetabolizmusra gyakorolt hatását vizsgálták pozitronemissziós tomográfiával (PET), territorialis...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(9):443-449
A szerzők 20 súlyos Guillain-Barré-szindrómás beteg klinikai adatainak retrospektív feldolgozását végezték el. Az 1986 és 1998 k...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(7):335-339
A szerzők hipotézise az volt, hogy a fiatalkori primer mélyvénás thrombosisban szenvedokben a thrombosishajlam az uteroplacentaris keri...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(5):219-221
A biatrialis ingerlés ígéretes nonfarmakológiás terápia gyógyszerrezisztens, paroxizmális pitvarfibrilláció megelozésében. A bia...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(5):235-240
Az utóbbi idoben a bakteriális fertozések leküzdése a klasszikus antibiotikumokkal szembeni rezisztencia fokozódó elterjedése, multi...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(4):169-171
A Framingham és más epidemiológiai tanulmányok bizonyították a HDL és a triglicerid közötti inverz összefüggést. Mások a HDL-ne...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(3):121-126
Az enyhe és középsúlyos dehidrációval járó csecsemokori hasmenés kezelésében dönto fontosságú a 3-4 óra alatt történo gyors...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(3):115-119
1986-1999 között a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. sz. Belgyógyászati Klinikáján 1519 beteg esetében...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(52):2821-2825
A szerzők pozitronemissziós tomográfia módszerével vizsgálták a vestibularis rendszer agyi vetületét egészséges, jobbkezes egyén...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(52):2807-2813
Ezen munkában a szerzők Helicobacter pylori-fertőzött primer Raynaud-szindrómás betegekben a baktérium eradikációjának a tünetekr...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(52):2827-2829
A szerzők az első magyarországi eset ismertetésével kívánják felhívni a figyelmet az onkogén osteomalaciára és a kórkép patome...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(51):2785-2788
Az orvostudományt régóta foglalkoztatja a xenotranszplantáció, idegen fajok szerveinek (sejtjeinek, szöveteinek) emberbe ültetéséne...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(51):2759-2765
Az eosinophil kationos protein (ECP) szérumszintje allergiás megbetegedésekben megnő. A szerzők tehéntejfehérje-érzékeny betegei k...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(51):2775-2777
A biventricularis ingerlés kezdeti klinikai eredmények alapján hatékonynak mutatkozik súlyos bal kamra dysfunctióval és intraventricu...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(51):2835-2840
A H. pylori-fertőzés befolyásolja a gyomornyálkahártya megnövekedett proliferációs aktivitását, a pontos mechanizmus azonban még ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(50):2695-2700
A szerzők 50, az arteria mammaria interna(k) (IMA) felhasználásával végzett artériás revascularisatio műtéte során, egy korábban ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(49):2653-2657
A szerzők egy 58 éves férfibeteg esetét ismertetik. A beteg korábbi anamnézisében 1991-ben beszédzavar, bal oldali hemiparesist okoz...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(49):2667-2670
A coeliakia a vékonybél leggyakoribb malabsorptióhoz vezető betegsége, melyet a gabonafélék (búza, rozs, árpa és lehetségesen a z...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(48):2583-2593
Ruzsovics Ágnes dr., Molnár Béla dr. és Tulassay Zsolt dr. Semmelweis Egyetem Budapest, Általános Orvostudományi Kar, II. Belgyógyá...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(47):2535-2540
Az összefoglaló referátum a "kínai tea" által kiváltott nephropathia és annak egyéb szervkárosodásokat okozó veszélyeire hívja ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(47):2555-2558
A hereditaer angioneuroticus oedema a C1-észteráz inhibitorfehérje hiányában kialakuló, autoszomális dominánsan öröklődő kórké...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(47):2541-2547
A szerzők vastagbélrák agyi áttéte mellett kialakult agyi mélyvénás thrombosisban szenvedő betegük esetét ismertetik, valamint á...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(46):2493-2496
Az immunfenotípus-meghatározás jelentősen hozzájárul az akut leukaemiák osztályozásának pontosításához és különösen hasznos...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(46):2487-2492
Az atherosclerosis folyamatának korai szakaszában fontos szerepet játszik a keringő sejtek vascularis endotheliumhoz történő adhézi...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(46):2483-2486
A szerzők a Turner-szindróma nagyon ritka családi előfordulásáról számolnak be, a 45,X/46,X,r(X) karyotypusú anya gyűrűkromoszóm...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(45):2443-2446
A vizsgálat célja 12 hónapos növekedési hormonnal végzett hormonpótló kezelés hatásának elemzése felnőtt növekedési hormonhi...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(44):2375-2379
A progresszíven emelkedő intenzitású fizikai terhelés során egyes élettani mutatók nem lineárisan változnak a terheléssel és az ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(44):2383-2388
A szerzők áttekintést adnak a hasnyálmirigyrák somatostatin-kezelésének klinikai tapasztalatairól. Terápiás célra jelenleg 3 soma...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(43):2333-2338
Az invazív aspergillosis központi idegrendszeri manifesztációjának egyik lehetősége, amikor a sinus sphenoidalis falán keresztül a ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(42):2299-2301
Szívsebészeti műtéteket követő posztoperatív szakban gyakori szövődmény a pitvarfibrilláció. A posztoperatív pitvarfibrilláci...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(41):2241-2244
A szerzők méhen kívüli szimultán terhességgel szövődött, méhen belüli ikerterhesség esetéről számolnak be. Ilyen kórképről...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(41):2251-2253
A von Willebrand-betegség a von Willebrand-fehérje minőségi vagy mennyiségi zavara által jellemzett örökletes vérzékenység. A bet...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(41):2245-2250
A fájdalom a kellemetlen inger érzékelésén és lokalizálásán kívül számos más agyi tevékenységet indít el, különböző vál...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(41):2231-2239
A praeeclampsia és az eclampsia az anyai morbiditás jelentős hányadáért tehető felelőssé. Ezen belül a központi idegrendszeri vá...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(39):2123-2126
A krónikus myeloid leukaemia klonális myeloproliferativ őssejtbetegség. Citogenetikai markere a Philadelphia-kromoszóma (Ph) vagy a BCR...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(39):2133-2137
A szerzők thrombophilia és colitis ulcerosa együttes előfordulásáról számolnak be. Elemzik a szakirodalom idevonatkozó megállapít...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(39):2139-2145
A szerzők Magyarországon 1974-1997 között nyilvántartott 359 Down-szindrómás szívbeteg csecsemő és gyermek életkilátásait vizsg...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(39):2119-2122
Szerzők jelen tanulmányukban Sjögren-szindróma és myeloma multiplex társulásának 2 esetét mutatják be. Nagy beteganyag vizsgálat...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(38):2087-2089
Az arteria radialist mint artériás graftot egyre többen alkalmazzák a koszorúerek sebészetében. A szerzők által leírt endoszkópos...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(38):2075-2077
A két intézetben 1992 januárja és 1998 decembere között 196 betegben (123 férfi és 73 nő) történt PTCA 70 éves vagy idősebb kor...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(35):1911-1913
Az intervenciós radiológia viszonylag új módszerei közé tartoznak a mágneses rezonancia elvén alapuló, MR-képalkotással vezérelt...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(35):1923-1927
A szerzők 15 Prick-teszttel igazolt pollenallergiás gyermeknél pollenszezonon kívül nazális öblítőfolyadékban mérték az interleu...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(35):1919-1922
A diszkordáns binokuláris látás elterjedt állatkísérleti modellje a laminotomiával indukált strabismus. Mindeddig nem fordítottak ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(35):1929-1932
A szerzők rövid áttekintést nyújtanak a scientometria bonyolult témájáról, különös tekintettel az orvostudományokra. Tárgyalj...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(33):1823-1828
A myelodysplasiás syndroma (MDS) fő klinikopathologiai sajátossága a funkcionális csontvelő-elégtelenség, a hypercellularis, ineffec...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(33):1807-1811
A szerzők a vesepótló kezelések költséghatékonysági vizsgálatának életkilátásokra vonatkozó eredményeit ismertetik. A vizsgá...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(32):1761-1765
A proteinkináz C (PKC) a jelátvitelben betöltött központi szerepe miatt vonzó és ígéretes célfehérjeként szolgál különböző ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(32):1767-1771
A szerzők 1996. december és 1998. szeptember között összesen 32 májdaganatos betegnél alkalmaztak lokoregionális lipiodolos kemoembo...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(32):1773-1777
Az elmúlt évtizedben a neuroradiológia és a sugárterápia technikai fejlődése jelentős szemléletbeli és gyakorlati változást hoz...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(31):1703-1709
A minimális reziduális betegség a tumoros elváltozások- lymphomák (például follicularis lymphoma) vagy szolid tumorok- kezelése ut...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(31):1715-1719
A terhesség alkalmával, ami ugyan természetes állapot, komoly veszély fenyegetheti olykor mind a leendő anyát, mind a várva várt gyermekét. Tíz-húsz várandós kismama közül átlagosan egynél fordul ...
Népszabadság
210 terápiás és spontán abortuszon végzett foetalis autopszia revíziója kapcsán a szerzők az 1992 és 1999 közötti periódusban 1...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(30):1661-1665
A 18-as kromoszóma rendellenességeinek kialakulását 18-triszómiás esetek és a 18-as kromoszóma különböző szerkezeti rendelleness...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(30):1667-1671
A szerzők a magyarországi vesepótló kezelésekkel foglalkoznak. felfogásuk szerint a betegáramlást tekintve a vesepótló kezelések ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(29):1625-1629
A krónikus hepatitisre a gyulladásos reakción kívül a hepatocyták pusztulása jellemző. A necroinflammatiót kompenzatorikus prolifer...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(28):1557-1560
A szerzők egy 42 éves nőbeteg esetét ismertetik, aki epigastrialis fájdalmak és fogyás miatt kereste fel egyetemüket. Az endoszkópo...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(26):1455-1458
A nemzetközi multicentrikus gyógyszervizsgálatok adatainak elemzése alapján megállapítható, hogy az egyes vizsgálatokba bekerült b...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(26):1449-1453
A recidiváló polychondritis ritkán diagnosztizált megbetegedés, melyre jellemző a porcszövet rohamokban visszatérő, fokozatosan des...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(25):1397-1401
14-sejtes non-Hodgkin-lymphomában (NHL) szenvedő betegeknél az immunglobulin nehézlánc (IgH) gén klonális átrendeződése markerkén...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(25):1403-1406
A szerzők 14-70 éves szezonális allergiás rhinitisben szenvedő betegeken vizsgálták a mometazon furoát (MF) glükokortikoid orrspray...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(25):1407-1411
A szerzők 20 éves, l. típusú osteogenesis imperfectában szenvedő férfi esetét ismertetik, akinek membranosus típusú kamrai septumd...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(25):1413-1414
Becslések szerint a házaspárok 15-20%-a szenved meddőségben. A reproduktív biológia fejlődése tette lehetővé ezen párok kezelés...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(24):1327-1342
Thoracoabdominalis aortaaneurysma-műtétek egyik legveszélyesebb szövődménye a paraplegia, amelynek előfordulási gyakorisága irodalm...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(24):1343-1347
193. Egészségügy Nepálban
(2000-06-11)
Két magyar pszichiáter, akik közül az egyik epileptológiai, a másik pedig antropológiai képzettséggel is rendelkezik, többszöri, ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(24):1355-1358
A szerzők egy olyan B-CLL-ben szenvedő beteg esetét ismertetik, akinek törzsén és az alsó végtagjain a betegség diagnózisa után e...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(23):1297-1300
A szerzők epidemiológiai helyzetfelmérést készítettek azzal a céllal, hogy megállapítsák, mennyi veleszületett szívhiba került ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(23):1287-1292
Az ischaemia/reperfusio okozta neuronalis károsodásban az intracellularis Na+-koncentráció-emelkedés egyrészt fokozott energiaigényt ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(23):1279-1286
Az elmúlt években mind a Crohn-betegség, mind a colitis ulcerosa patogenezisének megértésében jelentős előrehaladás történt, de ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(22):1171-1177
A B-catenin egy folyamatosan termelődő citoplazmaprotein, amelynek kulcsszerepe van mind az E-cadherinmediált sejt-sejt adhézióban, min...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(21):1115-1119
A szerzők 3 eset kapcsán ismertetik a hazánkban kevéssé ismert Gardner-szindrómát, melynek legfőbb jellemzői a malignizálódó vas...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(21):1139-1141
A máj központi szerepet játszik az alvadás prokoaguláns és természetes antikoaguláns enzimjeinek, fehérjéinek szintézisében és ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(19):1003-1008
A betegség, elesettség, akut vagy krónikus fájdalom olyan pszichés állapottal jár, amelyben az ember fokozottabban érzékeny minden ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(19):1009-1013
A Jehova tanúi vallási közösség az 1870-es években alakult, és a közösség 1945-ben kimondta, hogy a vértranszfúzió Isten törv...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(18):959-961
A neutrális endopeptidáz (neprilysin; EC 3.4.24.11) az ügynevezett kefeszegély-membránokban található (többek között az epeutakban...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(18):963-965
A primer tumorok diagnosztikájában és terápiájában jelentős fejlődés ment végbe a közelmúltban, azonban a klinikai onkológia le...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(17):891-899
A magas stroke-morbiditás és mortalitás mérséklésének egyik lehetséges stratégiája a magas rizikójú betegek kiválasztása és g...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(17):901-903
A H. pylori kimutatása a gyomornyálkahártyában számos módszerrel lehetséges. Vizsgálataink célja az volt, hogy ezeknek a módszerek...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(17):911-914
A szerzők 14 esetben (2 konverzió) végeztek adrenalectomiát hátsó lumbotomiás behatolásból, "minimálinvazív" retroperitoneoszkóp...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(16):845-848
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(15):789-792
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(15):777-782
A szerzők retrospektív tanulmányukban 20 év alatt haemophilia A és B miatt a genetikai tanácsadásukhoz forduló esetek 149 terhesség...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(14):721-727
A szerzők fiatal nőbeteg esetét ismertetik, akit hónapok óta tapasztalt thrombocytopenia miatt vizsgáltak. Fizikális statusában mér...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(13):669-673
A szerzők egy sokkos állapotot okozó rupturált bal kamra aneurysma sikeres sebészi kezeléséről számolnak be. Az eset kapcsán össz...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(13):675-677
Az autoimmun kórképek kezelésében merőben új terápiás lehetőségként merül fel az őssejt-transzplantáció. Az állatkísérlete...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(12):595-600
Jól ismert tény, hogy Magyarországon - Európa más országaihoz hasonlóan - a korai halálozás trendjeit elsősorban a keringési rend...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(12):601-607
Az NIDDM (az ún. nem inzulindependens vagy 2. típusú diabetes mellitus) előfordulása és az NIDDM nephropathia okozta vesepótló kezel...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(12):609-614
Intézetünk csecsemő- és gyermekidegsebészeti ambulanciáján 1994 júliusától 1997 végéig 17 gyermeket láttak Chiari I. malformác...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(11):567-570
A Parkinson-kór a leggyakoribb idegrendszeri betegségek egyike. Előfordulása a 65 év alatti népességben 1-2 ezrelék, 65 év felett 1...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(10):483-488
A nyelőcsőtumorok eltávolításának súlyos posztoperatív szövődménye lehet a szepszis és az ehhez társuló morbiditás és mortal...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(10):489-492
A leptospirosis, valamint a hantavírus-fertőzés világszerte elterjedt zoonózisok, amelyeknek mind az epidemiológiája, mind a klinikai...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(10):499-502
A szívműtétek kapcsán alkalmazott extracorporalis keringés okozza az adult respiratory distressz-szindróma esetek közel 15%-át. A sz...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(10):493-496
A tanulmány célja egy új típusú pótgyomor, az aboralis pouch bevezetése totális gastrectomia után, és a pótgyomros betegcsoport m...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(8):393-397
A SZOTE Sebészeti Klinikáján 1996. január 1. és 1998. december 31. között 62 esetben végeztük el a rectum középső és alsó harm...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(8):379-383
A szerzők 1997. július és 1999. április közt 25 alkalommal kíséreltek meg transperitonealis laparoszkópos adrenalectomiát. Konverzi...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(6):281-284
A szerzők áttekintik az akut pancreatitis patofiziológiájának szemléletében az utóbbi években történt változásokat, különös ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(6):267-278
226. A krakkói egyetem
(2000-02-06)
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(6):295-296
A tartós glükokortikoid-kezelés a szekunder osteoporosisok leggyakoribb oka. A betegek csontásványianyag-tartalmának csökkenésére v...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(5):219-223
A szelektív ösztrogén-receptor modulátorok (SERM) olyan anyagok, amelyek az ösztrogén-receptorokon keresztül, szövettől függően ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(5):237-240
A Semmelweis OTE Bőr és Nemikórtani Klinikán 1971 és 1998 között kezelt, majd gondozott 34 dermatomyositises beteg adatait dolgozták...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(5):225-229
A szerzők akut femoralis abscessus diagnózissal felvett 47 éves férfibeteg esetét ismertetik. A sürgősséggel elvégzett vizsgálatok...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(5):241-244
Az inzulindependens diabetes mellitus legsúlyosabb akut szövődménye és a cukorbeteg gyermekek kórházi kezelésének, valamint mortali...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(4):173-177
A szerzők 120 gondozott szisztémás lupus erythematosusos (SLE) betege közül kettőben keletkezett diffúz alveolaris haemorrhagia. Cél...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(4):179-183
Több mint harminc éven át a psoriasis vulgaris fumársavészterekkel történő kezelése meglehetősen vitatott volt. Az utóbbi időben...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(3):129-132
Az elmúlt években a hazai kábítószer-fogyasztás gyakoriságának ugrásszerű növekedésével párhuzamosan a klasszikus drogok haszn...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(3):133-136
A szerzők az emlőelváltozások nagy érzékenységű diagnosztikai módszerét, a dinamikus MR-mammográfiát (dMRM) ismertetik. Retrospe...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(3):119-123
A krónikus myeloid leukaemia krónikus fázisában az interferon-kezelés széles körben alkalmazott eredményes kezelési eljárás, amel...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(2):67-70
A szerzők intézetében 1960. január 1. és 1997. december 31. között 1097 rosszindulatú petefészek-daganatos beteget kezeltek, közü...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(2):71-75
A szerző fél évszázados orvosi tevékenységének élményei alapján elemzi, hogyan vált ezalatt önálló orvosi szakággá a baleset...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(2):59-65
A primitív neuroectodermalis tumorok családjába tartozó neuroblastoma nagyfokban változó biológiai viselkedését a daganat molekulá...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(1):27-30
A szerzők a hangulat- és szorongásos zavarok előfordulási gyakoriságát vizsgálták a magyar felnőtt lakosság körében egy struktu...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(1):17-22
A szerzők az irodalmi adatok alapján összefoglalják a szérum emelkedett trigliceridszintjének csökkentésére alkalmazott fibrátok k...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(1):23-26
A papillaris pajzsmirigy (pm.)-carcinoma (cc.) műtét előtti kivizsgálásának legfontosabb eszköze a fizikális vizsgálat, a nyaki ult...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(1):5-16
243. Refsum-kór
(2000-01-02)
A szerzők Refsum-kóros betegük bemutatása kapcsán az irodalomban elsőként értelmezik a kórképet pseudo- A-hipervitaminózisként. ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(1):31-34
Az antifoszfolipid-szindrómára antifoszfolipid antitestek jelenléte mellett kialakuló artériás és vénás thromboembolisatio jellemz...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(52):2917-2920
A köpenysejtes lymphoma (KL) egy klinikopatológiai entitás, amely változatos hisztológiai és citológiai megjelenése alapján széles...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(52):2907-2912
A preventív orvostudomány magában foglalja a betegségek kialakulásának megelőzését (primer prevenció), csakúgy, mint a korai feli...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(52):2899-2905
A szerzők a széles körben használt nyomelemkészítmény (Béres Csepp Plusz) daganatok terjedésére kifejtett hatását vizsgálták m...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(51):2869-2871
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(51):2865-2868
A szerzők három újszülött kórtörténetén keresztül bemutatják a hydranencephalia klinikai és radiológiai jellemzőit. Elemzik a ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(51):2861-2863
A gastrooesophagealis reflux-betegség sebészeti kezelésének jelentősége az utóbbi években újra megnőtt. A gyógyszeres kezelés t...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(50):2795-2798
A vegetatív idegrendszer és egyes arrhythmiák kapcsolata régóta ismert. A szerzők a cikkben egy olyan beteg esetét ismertetik, akiné...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(50):2811-2812
A FOSIT (FOSAMAX International Trial) multicentrikus, kettős vak, randomizált vizsgálat volt, amely osteoporoticus postmenopausalis nőkb...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(50):2799-2803
A medullaris pajzsmirigy-(thyroid) carcinomák (MTC) 25%-ában mutatható ki a daganatot okozó hibás gén autoszomális domináns örökl...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(49):2739-2746
A szerzők 1964-1996 között végezték el 1412 személy általános szűrővizsgálatát és az egészségi állapot mellé felvették szo...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(49):2755-2761
A Still-betegség (juvenilis rheumatoid arthritis) felnőttkori formája ismeretlen etiológiájú szisztémás betegség, külön entitásk...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(49):2763-2765
A hasnyálmirigyen végrehajtott sebészi beavatkozások után az exokrin működés hosszabb ideig fennálló diszfunkciójával kell szám...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(49):2751-2754
A synovialis sarcomák mintegy 95%-ában jellegzetes és diagnosztikus értékű reciprok kromoszóma-transzlokáció t(X; 18) (p11,2; q 11,...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(48):2691-2694
Az autoimmun eredetű inzulintermelő béta-sejtek károsodása által okozott cukorbetegség kialakulásának legjobban vizsgálható jelle...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(48):2695-2701
Két prosztaglandin molekulának, a prosztaglandin F2a- nak és a prosztaglandin Ez-nek fontos élettani és kórélettani szerepe van a sze...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(48):2685-2689
Az utóbbi évtizedekben az atópiás megbetegedések és ezen belül az allergiás asthma előfordulása elsősorban a magasabb technikai c...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(48):2675-2683
A hosszú QT-szindróma (LQTS) a testfelszíni elektrokardiogram QT távolságának megnyúlásával jellemzett kórkép, mely malignus arrh...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(47):2633-2638
A szerzők emlőmegtartó műtét és posztoperatív tele-és/vagy brachyterápia utáni bőr és parenchymás mellékhatások kiterjedésé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(47):2619-2625
A cisztás fibrosis az egyik leggyakoribb veleszületett anyagcsere-betegség. Az utóbbi évtizedben a hazai betegek túlélése és életm...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(47):2639-2642
Egyidejű HHV-6A fertőzés aktiválhatja a HIV-1 lappangását és így gyorsíthatja az AIDS lefolyását, de ebben a folyamatban a HHV-6A...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(46):2577-2580
Az Országos Onkológiai Intézetbe utalt betegek körében a szerzők az elmúlt 5 évben 399 pozitronemissziós tomográfiás (PET)-vizsg...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(46):2555-2562
Tekintettel az ellentmondó irodalmi adatokra, a szerzők intrauterin dystrophiás és koraszülött gyermekek utánvizsgálatát végezték...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(46):2563-2567
A szerzők az epigastrium térfoglalásának differenciáldiagnosztikájában gondot okozó, ritka, jóindulatú gyomortumorok két esetét ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(45):2525-2527
Bár a gyomorrák előfordulása az elmúlt évtizedekben a fejlett országokban folyamatosan csökken, ma is világszerte az egyik leggyako...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(45):2499-2506
Az öröklődő haemochromatosis a vasanyagcsere autosomalis, recesszíven öröklődő betegsége. A kórkép 6-os kromoszómára lokalizá...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(45):2517-2522
Az otosclerosis multifaktoriális kórkép, amelynek kialakulási mechanizmusaira nézve számos elmélet született az elmúlt egy-két év...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(44):2435-2440
A T-sejtes non-Hodgkin-lymphomák (NHL) többségében a T-sejt receptor (TCR) gének klonálisan átrendezettek. A TCR ?-génátrendeződé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(44):2441-2444
A gastrointestinalis traktus normális flórájához tartozó Actinomyces israelii ritkán okoz megbetegedést. Az actinomycosis incidenciá...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(44):2453-2456
A malignus lymphomák incidenciája folyamatosan nő. Ez indokolja, hogy azon esetekben is kívánatos gondolni lehetőségükre, amikor az ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(43):2405-2407
Számos tanulmány igazolta, hogy sinuscsomó-betegségben az izolált kamrai pacemaker-kezelés hosszú távon előnytelen hatású. A kamr...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(43):2393-2397
A kis GTP-kötő fehérjék egyetlen, 21 kD körüli tömegű polipeptidláncot tartalmazó szabályozó fehérjék, amelyek GTP-t kötő fo...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(43):2385-2391
A szerző a távoktatás koncepcióját és módszereit elemzi. A távoktatás definíciója kifejezi a tanár és tanuló földrajzi szepar...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(43):2379-2384
A szerzők tanulmányukban a DOTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának 1988 és 1997 közötti szülészeti eseményeiből dolgo...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(43):2399-2402
A szerzők megvizsgálták az inzulinszerű növekedési faktort kötő fehérje-3 meghatározás diagnosztikus értékét az inzulinszerű ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(42):2345-2347
Az inzulinszerű növekedési faktorok a plazmában kötőfehérjékkel - inzulinszerű növekedési faktorokat kötő fehérjékkel - alkot...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(42):2349-2351
A daganatos betegségek kialakulását a táplálkozás több mechanizmussal befolyásolhatja: a táplálék karcinogén anyagokat tartalmaz...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(41):2275-2283
A szerzők 20 növekedési hormonnal kezelt Turner-szindrómás betegnél végeztek szénhidrátanyagcsere-vizsgálatokat. Céljuk, hogy meg...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(41):2291-2295
A szerzők egy akut myeloid leukaemiába torkolló malignus és egy benignus systemás mastocytosisos esetüket ismertetik. Ennek kapcsán ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(41):2297-2300
A szerzők 286 Raynaud-szindrómás betegük gondozásával és a mikrocirkulációjuk vizsgálatával szerzett tapasztalataikat összegzik....
Orvosi Hetilap 1999 ;140(41):2285-2288
A glaukóma krónikus betegség, amely kezelés nélkül vaksághoz vezethet. A szem funkcióromlásának oka a betegségben kialakuló neur...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(40):2211-2214
A mélyvénák trombotikus elzáródása, illetve aplasiája esetén a felületes vénák kitágulnak, emiatt billentyűik gyakran elégtele...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(40):2227-2230
A szerzők 67 éves férfibeteg macroscopos haematuriájának kezelését ismertetik. A betegnél a vérzés fellépése előtt két héttel...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(39):2177-2179
A szerző röviden összefoglalja a gyógyszertervezés új perspektíváit a baktériumok antibiotikum-, illetve a tumorsejtek kemoterápi...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(39):2155-2160
A szerző irodalmi adatok és saját vizsgálatai alapján röviden ismerteti azokat a legfontosabb immunológiai módszereket, amelyek megk...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(39):2167-2171
290. SOTE: béremelésre várva
(1999-09-24)
Pálok László, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) kincstári biztosa aláírta az egyetem menedzsmentje által készített adósságcsökkentő tervet. Ha a pénzügyi és az oktatási tárca képviselője is e...
Népszabadság
Az osteoporosis sok országban a leggyakoribb anyagcsere-csontbetegség. Sokat tudunk a betegség kialakulásának patomechanizmusáról és...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(38):2091-2100
A Semmelweis Orvostudományi Egyetem III. Sebészeti Klinikáján 13 betegen (6 nőn és 7 férfin) total gastrectomiát végeztek. A műté...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(38):2107-2110
A szerzők 1991 és 1998 között 21 pylorus-megtartásos pancreatoduodenectomiát (PMPD), 32 Beger és 13 Frey szerinti duodenum-megtartás...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(38):2101-2105
Ezen tanulmányban a szerzők beszámolnak Magyarország különböző bortermelő vidékeiről származó vörösborokkal végzett in vitro...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(37):2051-2056
A szerzők három, egymástól igen különböző klinikai képpel, kórlefolyással észlelt mastocytosisos betegük kapcsán bemutatják e...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(37):2057-2062
A költség-haszon-szemlélet terjedése jelentősen közrejátszik abban, hogy az egynapos sebészet világszerte terjed és fejlődik. A b...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(37):2035-2040
A szerzők egy - jelenlegi ismereteink szerint - Magyarországon viszonylag kis számban diagnosztizált betegség nem széles körben elter...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(37):2047-2050
A szerzők 1900 hiszteroszkópos vizsgálat során talált 163 endometrialis polypus kapcsán elemzik az elváltozás előfordulását, az a...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(37):2041-2045
A nem enzimatikus glikáció végtermékei fontos szerepet játszanak a diabeteses szöveti károsodás kialakulásában. Jelen tanulmány a...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(36):1997-2001
Az IgA nephropathia progresszióját a magas vérnyomás kialakulása és fennállása kedvezőtlenül befolyásolja, ezért ezen betegekné...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(36):1991-1995
A Helicobacter pylori patogenetikai szerepe a gyomorrák kialakulásában, mind a diffúz, mind az intestinalis típusú carcinoma esetén e...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(36):1985-1989
Az FDG-PET vizsgálómódszer az agydaganatok malignitási fokának meghatározására, valamint a tumorrecidíva kimutatására eredményes...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(36):1979-1983
Az immunrendszert érintő vírusfertőzések hatására megváltozhat a normális citokinegyensúly, amely betegségek tüneteihez vezethet...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(35):1935-1939
A közlemény célja az acut myocardialis infarctus igen korai szakában alkalmazható olyan korszerű módszer bemutatása, melynek eredmé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(35):1941-1945
Szerzők az Egészségügyi Világszervezet egészség meghatározásából kiindulva indokolják az életminőség vizsgálatok fontosság...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(35):1947-1952
38 éves férfi HCV okozta cirrhosis hepatis végstádiumában májátültetésen esett át. 3 hónappal később súlyos cholestasis, jelen...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(34):1891-1893
A HHV-6A in vitro fokozza az immunsejtek felszínén a CD4 molekulák kifejeződését, együttes fertőzésekor elő- segíti a HIV szaporo...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(34):1881-1885
A szerzők egy új direkt pancreasfunkciós teszt, a széklet elasztáz-1 meghatározás diagnosztikus értékét vizsgálták krónikus pan...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(34):1887-1890
A karbonil stressz a szabad gyökök, a nem-enzimatikus glikáció és az anyagcsere folyamatai során termelődött reaktív aldehidek szö...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(33):1841-1845
A TIPS egyre szélesebb körben alkalmazott intervenciós eljárás a portalis hypertensio csökkentésére. Segítségével az oesophagusva...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(33):1827-1831
A cathepsin B (CATB) és cathepsin L (CATL) (cisztein proteázok), valamint a szerin proteázok közé tartozó urokinase-plasminogen activa...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(33):1833-1836
A távoktatás és az internet természetes kapcsolatából kiindulva a szerzők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy kifejlesszenek egy...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(33):1847-1850
Egyelőre nem adja ellenjegyzését Pálok László, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) kincstári biztosa a szakszervezet által kért 13 százalékos béremeléshez. A biztos újabb javaslatokat vár az eg...
Népszabadság
A szerzők egy 55 éves nőbeteg adatait ismertetik, akinél extensiv anterior infarctust követően jelentős kiterjedésű csúcsi aneurys...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(32):1779-1781
A gyomorrák világszerte az egyik leggyakoribb szolid daganat. Annak ellenére, hogy kórismézésében és a kezelésében történtek el...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(32):1771-1777
Krónikus schizophreniában szenvedő betegben agyi vérátfolyás eltérések mutathatók ki. Az agyi működészavar, aktivációs tesztek...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(32):1783-1786
A szerzők fludarabinnal kezelt betegeik hosszú távú követése során szerzett megfigyeléseikről számolnak be. 1993-1997 között 9 k...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(31):1731-1735
Az elmúlt alig több mint egy évtizedben a H. pylori (újra)felfedezése gyökeresen átalakította a gastroduodenalis fekélybetegségrő...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(31):1723-1730
Az idegsejtek közötti információátvitelben kulcsfontosságú neurotranszmitter-receptorok megismeréséhez egyik alapvető eszközünk ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(31):1737-1742
A heparinkezelés klinikailag legfontosabb szövődménye az ún. immun típusú, életveszélyes vérzést okozó, s gyakran progresszív, ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(30):1667-1671
A K-ras mutáció diagnosztikus és prognosztikus értéke colorectalis carcinomában a kiterjedt és intenzív vizsgálatok ellenére sem e...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(30):1673-1679
A SOTE sztrájkbizottságának mai ülésén sem terjesztett elő új ajánlatot az intézmény vezetősége. A szakszervezet és a sztrájkbizottság újabb tíz nap türelmi időt adott, azt azonban kilátásba helyezték...
Népszabadság
323. A SOTE-n péntekig várnak
(1999-07-21)
A SOTE költségvetésében biztosítható a béremelés fedezete - ezt állapította meg az intézmény adósságkezelésére létrehozott ad hoc bizottság azt követően, hogy áttekintette az egyetem pénzügyi helyzeté...
Népszabadság
A szerzők ritkán előforduló appendix carcinoid és Crohnbetegség (CD) együttes előfordulását ismertetik. Nőbetegük esetében a ca...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(29):1635-1639
A közelmúltban egy új humán hepatitis vírust, a hepatitis G vírust sikerült izolálni és azonosítani. Vizsgálatunk célja hemodial...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(29):1619-1623
326. A vörös szem
(1999-07-18)
A szerző összefoglalja a vörös szem okait, a subconjunctivalis suffusiót és a különböző típusú hyperaemiákat, megjelölve, hogy...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(29):1631-1633
A regionális betegellátás elvének és gyakorlatának megfelelően hazánkban a koraszülött-ellátás centrumokban történik. Ennek k...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(29):1611-1618
Az atherosclerosis kialakulásában a szervezetben állandóan termelődő szabad gyököknek jelentős szerep jut. A fehérvérsejtek rész...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(29):1625-1630
Értesülésünk szerint várhatóan teljesül a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 6600 dolgozójának követelése, megkapják a 13 százalékos béremelést. Mint arról lapunk is beszámolt, július 1-jén figyelmezte...
Népszabadság
A szerzők a POTE Női Klinikán 1960-1997 között 92 rosszindulatú granulosasejt-daganatos beteget kezeltek. A legfiatalabb 14, a legidő...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(28):1583-1586
A látást befolyásoló degeneratív-dystrophiás megbetegedések a szaruhártyában, a szemlencsében, az üvegtestben, a retinában, vala...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(27):1507-1511
A gyermekkori asztma kezelésében fő célunk, hogy elérjük az összes akut tünet oldódását és ezen túlmenően ha kell - olyan prof...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(27):1519-1527
Szerzők a szervezett lakossági emlőrákszűrésnél talált rákoknak és a nem szervezetten, hanem panaszaik miatt alkalomszerűen mammo...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(27):1533-1536
A szerzők áttekintést adnak az állatok, főleg a kutya és a macska belső élősködői közül elsősorban a férgek (helminthek) azon...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(27):1513-1518
A tanulmány célja: Korai emlőrák konzervatív műtétje után a tumorágy egyedüli, szövetközi irradiációjának mint új terápiás...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(26):1461-1466
Hodgkin-kóros és nem-Hodgkin lymphomás betegekben az emberi 6-os herpeszvírus DNS-szekvenciáit, antigénjeit, a velük szembeni emelked...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(26):1457-1459
337. Orvoslás és egészségügy
(1999-06-27)
A XX. század második felétől egyre nagyobb jelentőségű az az infrastrukturális közeg, amelynek keretében az orvostudomány működ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(26):1451-1455
A szerzők egy 36. gestatiós hétre, 2800 g-mal született bélperforáció miatt ismételten operált csecsemőben a jobb v. subclaviába ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(26):1467-1470
339. Sztrájk lesz a SOTE-n?
(1999-06-24)
Egyelőre elkerülhetetlennek ítéli a július 1-jére hirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkot a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) sztrájkbizottsága. Berki Zoltán, a szakszervezet titkára ...
Népszabadság
A szerzők esettanulmányukban egy alkoholos hallucinózisban szenvedő beteg feleségénél kialakult indukált hallucinózis esetét elemz...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(25):1417-1418
A szerzők ismertetik a laparoszkópia történetét, az urológiai sebészetben való alkalmazásának hazai és külföldi fontosabb állo...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(25):1403-1406
A szerzők összefoglaló tanulmányban foglalkoznak az embryo-fetopathologia genetikai tanácsadásban felmerülő legfontosabb kérdéseiv...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(25):1411-1416
A per os táplálkozni nem tudó betegek szondatáplálásra szorulhatnak. A mesterséges enteralis táplálás ma legelfogadottabb módja a...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(24):1347-1352
A daganat elleni gyógyszeres terápia sikerét jelentősen befolyásolja a citosztatikumok megfelelő adagolásban és ütemben történő ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(24):1339-1345
A hyperthyreosis radiojód kezelése Magyarországon ambuláns ellátás keretében 1993 óta végezhető. A szerzők közleményükben 118 ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(23):1291-1295
A szerző a szegedi középiskolások körében vizsgálta a leggyakoribb pszichoszomatikus tünetek előfordulását és az egészség ön...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(23):1297-1304
A sejtek szabályozott keletkezése és pusztulása (apoptózis) kulcsfontosságú a szervezet homeosztázisának fenntartásában. E két b...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(23):1283-1289
349. Epehólyag adenomyomatosis
(1999-06-06)
A szerzők egy 64 éves férfibeteg esetét ismertetik, áttekintik az adenomyomatosis radiológiáját és patológiáját. A képalkotó v...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(23):1309-1310
A szerzők ismeretlen eredetű diffúz kétoldali disszeminált tüdőbetegség miatt 1990 és 1997 között 208 betegen összesen 224 alkal...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(22):1239-1243
Ötéves periódus alatt több mint ezer krónikus vírushepatitises beteget vizsgáltak egységes diagnosztikai és therapiás kritériumok...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(22):1227-1233
Az újabb hatóanyagok klinikai vizsgálati eredményeinek, valamint a toxikus mellékhatások sikeres elhárításának tulajdonítható, h...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(22):1245-1249
Tartós (fél-egy évig alkalmazott) interferon-alfa kezeléssel krónikus C hepatitises betegekben csak az esetek mintegy 20%-ában lehet e...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(22):1235-1238
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(21):1165-1168
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(21):1173-1177
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(21):1179-1183
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(20):1103-1106
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(20):1113-1115
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(20):1107-1111
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(19):1059-1061
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(18):987-991
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(18):979-986
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(18):997-1000
A HHV-6A és B változatai, valamint a HHV-7 magyarországi előfordulásáról, az elsődleges fertőzés idejéről nincsenek adatok. Ezé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(17):935-940
A szövődményes akut pancreatitis kialakulásában szerepet játszó tényezők között a splanchnicus keringés funkciózavarai is felt...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(17):941-945
A CT-vezérelt szövethenger biopszia rendszeresen alkalmazott eljárás gócos tüdőelváltozások természetének tisztázására. A tanu...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(17):931-933
Két beteg, egy 55 éves férfi és egy 30 éves nő felső gastrointestinalis panaszok miatt végzett gyomorbiopsiás anyagában spirális ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(16):887-890
370. Capsaicin az urológiában
(1999-04-18)
A paprika hatóanyaga, a capsaicin napjainkban a hólyag fiziológiájának kutatásában és az urológia klinikai gyakorlatában az érdek...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(16):867-872
A szerzők 13 osztrák és 13 magyar újszülött köldökzsinór vénából nyert vérmintáiban hasonlították össze a plazma foszfolipi...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(16):881-884
A szerzők olyan intervenciós radiológiai módszert ismertetnek, mellyel 12 masszív tüdőembóliás beteget kezeltek sikeresen. Ismertet...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(16):873-879
Az ultrahangtechnika fejlődése számos új adattal gazdagította a magzati keringés fejlődéséről, a fejlődési rendellenességek mé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(15):815-818
Az iskola folyosóin hirtelen felgyulladnak a fények, egyenruhás, kutyás rendőrök tucatjai özönlenek be a főbejáraton, és néhány percen belül a diákok már tarkóra tett kézzel a fal felé fordulva, rette...
Népszabadság
A Helicobacter pylori carcinogenesisben játszott kóroki szerepe ma már kétségtelennek tűnik. A pontos patomechanizmus ugyan még nem i...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(14):755-760
Az excimer lézeres fotorefraktív keratectomia (PRK) egyéves kezelési eredményeinek meghatározása különböző dioptria csoportokban ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(14):747-754
A ceftriaxon 3. generációjú széles spektrumú antibiotikum, amelyet a gyermekgyógyászat területén széles körben alkalmaznak. A sze...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(14):769-771
Az interferon-(3-1 b az első farmakon, amely relapszusremisszió kórformájú sclerosis multiplexes betegekben a relapszusok gyakoriságá...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(14):763-766
A szerzők 67 éves nőbeteg kórtörténetét mutatják be, akinél kezdetben vesiculosus Sweet syndromának, később pyoderma gangraenosu...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(13):715-718
A szerzők célja az volt, hogy megállapítsák, milyen arányban fordulnak elő különböző súlyosságú carotis laesiók stroke-os dia...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(13):697-700
381. Az amyloid golyváról
(1999-03-21)
A szerzők az irodalmi ritkaságként észlelt amyloid golyva esetük kapcsán adnak áttekintést a kórkép eredetéről, klinikumáról, ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(12):653-657
A szerzők összefoglaló jellegű közleményükben ismertetik az 5 leggyakoribb allergiás kötőhártya-betegség (a szezonális allergi...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(12):647-651
A bizonyítékon alapuló orvoslás alapvető feltétele a bizonyítékok ismerete. Az orvosi beavatkozások hatásosságát vagy hatástala...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(12):643-646
A szerzők 56 éves férfi esetét ismertetik, akiben ismétlődő jelentős emésztőszervi vérzést észleltek. A vérzés forrása az il...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(11):603-604
385. Mellékvese ganglioneuromák
(1999-03-14)
A szerzők 149 mellékvese incidentalomás beteg közül 68-nál végeztek hisztológiai vizsgálatot, és közöttük 5 ganglioneuroma volt...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(11):587-590
Az egészséges személyeknek javasolt, fittségmegőrző testmozgástól eltérhet a betegek rehabilitációs edzése a következőkben: a ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(11):579-585
A szerzők 48 éves nőbeteg esetét ismertetik, akinél 31 hónappal korábban (1995. 08. 23-án) arteria mesenterica superior occlusio oko...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(10):541-543
Hypertonia betegségben típusos angina pectorist okozhat normális coronarogramm mellett a microvascularis coronariabetegség. Ezt bizonyí...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(10):523-527
A közleményben a szerzők azt kívánják bemutatni, hogyan lehet minőségi felülvizsgálattal (audittal) a mindennapos klinikai gyakorl...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(10):529-538
A szerzők célja a vastagbél simaizomzat elektromos lassú hullám tevékenységének testfelszíni electromyographia módszerével való ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(9):469-473
A szerzők a 99mTc-HM-PAO leukocyta szcintigráfia (LS) diagnosztikus értékét vizsgálták az akut pancreatitises betegek diagnosztikus s...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(9):483-488
A juvenilis gégepapillomatosis a gége leggyakoribb benignus tumora gyermekkorban. Kórokozója a human papillomavírus 6-os és 11-es típ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(8):405-409
A szerző áttekintést ad a ciklooxigenáz (COX)-gátlás utóbbi években ismertté vált körülményeiről, különös tekintettel a ké...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(8):395-399
A multiplex endokrin neoplasia (MEN) 2 szindróma a medullaris thyreoidea carcinoma, phaeochromocytoma és hyperparathyreosis társulásáva...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(7):355-357
A gyomor ún. mucosa asszociált lymphoma (MALT) kóreredete vonatkozásában az elmúlt években számos új és fontos felismerés törté...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(6):291-294
A vér magasabb húgysavkoncentrációját mindeddig anyagcsere-egyensúly zavarokkal magyaráztuk, amelyekben felhalmozódik a purin nukleo...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(6):275-279
A szerzők 1991-ben a Debreceni OTE Szívsebészetén egyszerű és olcsó módszert vezettek be a mitralis billentyű elégtelenségének m...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(6):285-289
398. Muir-Torre-szindróma
(1999-01-31)
A Muir-Torre-szindrómában szenvedő betegekben többszörös visceralis tumor mellett a bőrben sebaceus tumorok és keratoacanthomák for...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(5):251-254
A magatartás-orvoslás az orvostudomány igen gyorsan fejlődő interdiszciplináris területe, amely az emberi magatartás biológiai és ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(5):227-234
A melanoma malignum prognózisának megítéléséhez számos marker szerepét vizsgálták, azonban eddig egyik sem váltotta be a hozzá f...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(5):235-240
A szerzők feldolgozásukban a nyitott szívműtéteket követő alacsony perctérfogat szindróma (LCO) lehetséges rizikótényezőit és ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(4):179-185
A méhnyakrák kialakulásában a human papillomavírusfertőzés fontos kockázati tényezőnek bizonyult. A szerzők multicentrikus felmé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(3):115-120
A szerzők 18 család 22 tagjánál végeztek részletes véralvadási és genetikai vizsgálatokat, akikben véralvadási vizsgálat során...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(3):125-132
Tanulmányukban a 7 napos clarithromycin (2 x 500 mg) + amoxicillin (2 x 1000 mg) + pantoprazol (40 mg) (I. csoport, 48 beteg), illetve a 14...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(3):121-124
Szívelégtelenség számos szívbetegség (térfogat- vagy nyomásterhelés, contractilitási zavar) következményeképpen alakulhat ki, k...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(3):135-142
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(2):85-87
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1918-ban kapta Howell és Holt első részletes közleményében a heparin nevet az a mukopoliszacharida-keverék,...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(2):59-66
A marihuána immunszuppresszív hatásai közül a természetes ölősejtek tevékenységének gátlása jelentős. A HIV szintén gátolja ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(2):81-84
A paraneoplasiás szindróma részjelenségeként, különböző humán tumorok kíséretében, viszonylag ritkán ún. "paraneoplasiás nep...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(2):75-80
A technikai feltételek javulása és az egészségügyön belüli folyamatok jobb kontrolljának igénye lehetővé és szükségessé tett...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(1):21-28
A felületi EKG 12 elvezetésében észlelt QT távolságok közötti különbség (QT diszperzió) a kamrai repolarizáció helyi megválto...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(1):15-19
A krónikus mellűri gennyedések eredményes sebészi kezelése az esetek jelentős részében nagy műtéttel vagy nagy mellkasi műtétek...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(1):9-14
A szerzők 17 hónap alatt 101 olyan betegüket vizsgálták nagy felbontóképességű komputertomográfiával, (HRCT) akiknél a mellkasr...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(52):3107-3112
A fragilis X szindróma a leggyakoribb öröklődő szellemi retardáció. A betegség oka a fragilis X szellemi retardáció gén első exo...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(52):3121-3123
Magyarországon először közölt MEN IIB (multiplex endokrin neoplasia) esetismertetése kapcsán a szerzők irodalmi adatok alapján öss...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(52):3117-3120
Terhesség során a leggyakoribb anyai halálok a thromboemboliás komplikáció. A szerzők 32 thrombophiliás terhes 60 terhességének th...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(52):3113-3116
A szerzők a szomatosztatin és a kortikotrop releasing hormon együttes hatását vizsgálták a hypophysis-mellékvese- kéreg rendszer é...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(51):3071-3074
Az óriássejtes interstitialis pneumonia (GIP) ritkán előforduló megbetegedés. A kórképről első leírása óta csak kevés szakirod...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(51):3079-3083
A mágneses rezonancia cholangiographia az MR-nek egy új alkalmazási területe, melynek segítségével a májepeútrendszer betegségeir...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(50):3007-3011
A Kaposi-sarcomához asszociált herpeszvírus vagy humán herpeszvírus-8 patogenetikai szerepe a Kaposisarcoma kialakulásában mára szé...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(50):3001-3004
A hugyúti rendszerben intraluminalisan elhelyezkedő benignus fibroepithelialis polyp a gyermekkorban ritka elváltozás. Lokalizáció sze...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(50):3019-3021
A dolgozat az idiopathiás hypercalciuria etiológiai szerepét, feltételezett patomechanizmusát és az ajánlható kezelési módokat tek...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(49):2957-2962
A kilencvenes években a specifikus DNS szekvenciák citológiai, valamint paraffinos metszet preparátumok interfázis magjain is elvégezh...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(49):2939-2946
Gyermekkorában malignus betegségből gyógyult 20 fiatal felnőtt 21 gyermekének részletes antropometriai, diszmorfológiai és citogene...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(49):2947-2949
A szerzők bemutatják a multiplex endokrin neoplasia (MEN) 2a típusú pajzsmirigy-carcinoma familiáris halmozódását egy család kórt...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(48):2883-2888
A búzacsíra fermentálása révén 0,04% szubsztituált benzokinon tartalmú, per os adagolható készítményt (MSC) állítottak elő ma...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(48):2893-2897
A szerzők a tanulmány során 116 egészséges véradó plazmájának endotoxin szintjét határozták meg. Fizikális és laboratóriumi v...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(48):2889-2891
Számos új megfigyelés bizonyítja, hogy a transzplantációt követően a beültetett szív vegetatív szabályzása helyreáll. A szerz...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(47):2833-2837
429. Analgetikum-nephropathia
(1998-11-22)
Az analgetikum-nephropathiát legalább kétféle analgetikumot, nem szteroid gyulladásgátlót és hozzászokást kiváltó szereket (coff...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(47):2839-2843
A Meckel-diverticulum radiológiai módszerrel való kimutatása nehéz feladat. Esetünkben vékonybél-passage vizsgálattal sikerült ezt...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(47):2845-2847
A pancreas divisum a hasnyálmirigy leggyakoribb congenitalis fejlődési rendellenessége, mely a populáció 5-10%-ában lelhető fel. Az ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(46):2761-2764
A közlemény két család két testvérpárját ismerteti. Az első családban mindkét gyermeknél összetett szívfejlődési rendellenes...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(46):2775-2778
A multiplex endokrin neoplasiák ritkán előforduló, örökletes betegségek. A szerzők multiplex endokrin neoplasia 2A típus esetét is...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(45):2713-2717
A szerzők súlyos, sebészi ellátást igénylő hasűri fertőzésben szenvedő 34 beteg prospektív, randomizált vizsgálatában vetett...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(45):2699-2703
Mi a klinikai és mentálhigiéniai lélektan? Hogyan épült be az egészségügyi ellátó rendszerbe, mint tudományág és professzional...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(45):2691-2697
A szerzők a hepatitis C vírus által okozott hepatikus és extrahepatikus kóros folyamatokat tárgyalják a vírus által okozott krónik...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(44):2633-2637
A Pécsi Orvostudományi Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján malignus tumor miatt az elmúlt hét év alatt elvégzett radik...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(44):2651-2654
Az orvosi pszichológia központi kérdése az orvos-beteg kapcsolat minősége. Ebből a szempontból sajátos a nőgyógyász és a betege...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(43):2581-2585
A szerzők ritka neurocutan dysplasiában szenvedő betegük esetét ismertetik. A gyermeknek már születésekor macrocraniája, jobb oldal...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(43):2587-2591
A szerzők azt vizsgálták, hogy kimutatható-e az agyi keringészavar kialakulásával összefüggő haemostasis eltérés olyan 50 év al...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(42):2503-2507
A szerzők olyan beteg esetét ismertetik, akinél in vitro fertilizáció során ultrahangvezérelt transvaginalis folliculuspunctiót vég...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(42):2515-2517
A szerzők a malignus haematologiai kórképek áramlási citometriás immunfenotipizálása során a CD45 vs. SSC kapuzás előnyeit vizsg...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(42):2509-2513
A carcinoid tumorok a gastrointestinalis daganatok ritka formái, azok mintegy 2%-át teszik ki, azonban gyakoriságuk növekvő tendenciát...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(41):2455-2458
A pentoxifyllinnek, amelyet érbetegségek kezelése során alkalmaznak, többféle immunológiai hatása is van. A szerzők ezek közül a ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(41):2441-2445
A szerzők osztályukon fél év alatt észlelt négy spontán retroperitonealis haematoma esetét ismertetik. A betegek átlagosan három n...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(40):2369-2371
A paracetamol májkárosító hatása jól ismert, szórványosak az ismeretek vesekárosító hatásáról. Krónikus alkoholfogyasztók es...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(40):2385-2387
A gyógyszerallergia diagnózisa aprólékos anamnézisfelvételből, laboratóriumi vizsgálatokból és provokációs próbából áll. A ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(40):2379-2382
A szerzők retrospektív módon vizsgálták az antifoszfolipid antitestek: 1. a kofaktorfüggő antikardiolipin; 2. a plazma kofaktor ellen...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(40):2363-2368
A szerzők a Debreceni OTE Radiológiai Klinikáján átlagosan 3,5 évvel korábban katéteres percutan kőoldással kezelt betegek közül...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(40):2373-2376
A diabetes mellitusban szenvedő betegekben a betegség korai, microalbuminuriával nem járó fázisában is gyakran megfigyelhető a glome...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(39):2307-2311
A rekombináns aktív VII-es alvadási faktor (rFVIIa) hatásmechanizmusát és hatékonyságát tekintve új lehetőséget kínál több, s...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(38):2255-2258
Az akut pancreatitis miatt bekövetkező halálozás fő oka a pancreasnecrosishoz társuló septicus állapot. 1986 óta klinikánkon 155 b...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(38):2235-2240
A szerzők 1993 és 1997 között vizsgált 185 herebiopsia alapján elemzik a klinikai diagnózisokat és a kórszövettani leleteket az az...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(38):2243-2246
A szerzők egy új mikroanalitikai módszerrel vizsgálták 41 egészséges egyén és 87, egyéb (képalkotó) eljárásokkal klinikailag i...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(37):2199-2202
Szisztémás candidiasis renalis érintettséggel viszonylag ritkán fordul elő fiatal csecsemőkben. A szerzők 4,5 hónapos volt koraszü...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(36):2141-2143
A tápcsatornai vérzések, amelyek előfordulási gyakorisága 100000 felnőtt lakosra évente 100 körül mozog, mindig komoly diagnosztik...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(36):2121-2126
A szerzők a terhesség 15. és 26. hete között, a magzati karyotypus meghatározása céljából végzett 199 cordocentesis kapcsán vizs...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(35):2059-2064
A szerzők az elmúlt két évben 28 olyan beteget vizsgáltak, akiknek allergiás légúti tünetek mellett hasi panaszaik is jelentkeztek....
Orvosi Hetilap 1998 ;139(35):2065-2069
Az arrhythmiák keringési következményei nem mindig nyilvánvalóak, s a tüneteket gyakran csak az egyéb hemodinamikai tényezőkkel ö...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(35):2081-2082
A szerzők 36 krónikus myeloid leukaemiás (CML) betegben HLA identikus testvér donor csontvelővel végzett transzplantáció során a ha...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(34):2003-1
A szerzők hepatocellularis carcinoma (HCC) kuratív resectiója utáni szekvenciális lokális recidíva és távoli (tüdő-) metastasisba...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(34):2025-2027
A szerzők 66 erectilis dysfunctióban szenvedő betegben mérték a szérum össztesztoszteron és a nyál szabad tesztoszteronszintjét. A...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(34):2021-2024
A legutóbbi évek molekuláris genetikai kutatásai hét gén, a beta-miozin nehéz lánc, troponin T, a- tropomiozin, miozinkötő C fehé...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(33):1965-1971
A myeloproliferativ betegségekben észlelhető thrombocytosisok elkülönítése a reaktív vagy szekunder thrombocytosisoktól időnként ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(33):1961-1964
Célkitűzések: A hepatitis C vírus fertőzés (HCV) az utóbbi évek egyik legkiterjedtebben vizsgált kórképe. Krónikussá válása g...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(33):1955-1960
A Poser-féle kritériumrendszer szerinti klinikai és laboratóriumi vonatkozásban definitív sclerosis multiplex diagnózis megállapít...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(32):1905-1908
Az evolúciós időléptékkel kialakult alkalmazkodási folyamatokhoz képest a modern életviszonyok igen rövid időtávon belül teszik ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(31):1851-1855
A vesetranszplantáció korai és késői posztoperatív szakában számos szövődmény léphet fel. A szerzők jelen munkájukban 1979 okt...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(31):1843-1845
Munkánkban in vitro megközelítésből vizsgáltuk a humán rekombináns növekedési hormon (rhGH) immunrendszerre kifejtett hatását. L...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(31):1847-1850
A krónikus myeloproliferativ betegségek a csontvelői őssejt neoplasticus betegségei. Jellemző e betegségekre, hogy egy vagy több hae...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(30):1779-1783
Célkitűzések: A szerzők újszülött- és fiatal csecsemőkorban diagnosztizált primer vesicoureteralis reflux (VUR) eseteiben összeha...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(30):1785-1788
A vérkeringésbe jutott (metasztatikus) daganatsejtek kimutatása és vizsgálata már több évtizede célja az orvostudományi kutatások...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(30):1793-1797
473. Acardia (TRAP-sequentia)
(1998-07-19)
A szerzők a Semmelweis OTE I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 1990. és 1997. július 1. közötti 7 éves beteganyagában k...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(29):1745-1749
A fejfájáspanaszok túlnyomó többségét az elsődleges fejfájások (migrén, tenziós, cluster típusú, különleges fejfájások) ok...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(29):1723-1728
Az interleukin-6 multifunkciós citokin, mely számos immunológiai és egyéb sejtélettani folyamat szabályozásában vesz részt. Hatás...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(29):1741-1744
A szerzők pereljárás alatt levő, orvosi szakvéleményadást igénylő esetek kapcsán szerzett tapasztalataikat ismertetik. Az esetek t...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(29):1735-1739
Szerzők a Prader-Willi-szindróma laboratóriumi diagnosztizálására reverz transzkripciós polimeráz láncreakciót vezettek be, amelyn...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(28):1685-1687
A diagnosztikus eljárások fejlődésével újra szükségessé vált a dobüreg inframakroszkópos anatómiájának leírása, melynek ki ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(28):1693-1696
A szerzők 1997. április 3. és augusztus 14. között négy laparoszkópos adrenalectomiát végeztek: három bal és egy jobb oldalit. H...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(28):1689-1691
A hydrocephalus internus miatt beültetett ventriculo-atrialis (VA) és ventriculo-peritonealis (VP) shuntök fertőződhetnek, aminek szöv...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(28):1681-1684
A carotis sinus syncope hazánkban a pacemaker implantáció egyik vezető indikációja. Bár a vezérfonalak hangsúlyozzák a vasodepress...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(27):1643-1645
A szerzők vizsgálatukban 16 asthma bronchialeban szenvedő beteg csoportját hasonlították össze 16 egészséges kontroll csoportjával...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(27):1633-1637
A turbidimetriával meghatározott homogén immunoassay lehetővé tette a plazmaferritin-tartalom rutin laboratóriumi mérését. A növek...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(26):1581-1584
...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(26):1613-1614
A szerzők a glutation-S-transzferáz (GST) enzim diagnosztikus értékét az irodalmi adatok alapján elemezték az orvosi gyakorlatban. A ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(25):1531-1537
Annak ellenére, hogy a heveny féregnyúlvány-gyulladás halálozási aránya jelentékenyen csökkent a legutóbbi ötven évben, a perfo...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(25):1515-1520
A kardiotokográfia a magzati állapot megítélésében fontos szerepet játszik. A magzati szívműködés észlelése alapvetően háromf...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(25):1527-1529
A haemorheologiai paraméterek elsődleges rizikófaktor szerepét ischaemiás szívbetegségben (ISZB) több tanulmány igazolja. Jelen viz...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(24):1465-1468
A HIV/AIDS megbetegedésben a fertőzést okozó vírus reverz transzkriptáz, illetve proteáz enzimének gátlása jelenti pillanatnyilag ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(24):1471-1474
A szívátültetés, mint terápiás lehetőség 1992-től Magyarországon is realitássá vált. A szerzők ismertetik a világon széles k...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(23):1417-1420
A pacemaker-szindróma olyan, elsőrendűen kamrai pacemaker beültetése kapcsán kialakuló tünetegyüttes, melynek hátterében a pitvar...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(22):1357-1360
Az orális rehidrációs terápia számos közlemény szerint az elsőként választandó kezelés hasmenésben. A hasmenés valamennyi alak...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(22):1349-1354
A gyulladásos bélbetegségek etiopatogenezisével kapcsolatban számos elképzelés látott napvilágot. Az utóbbi időben egyre inkább ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(21):1289-1294
A ritkán előforduló CD30 pozitív cutan lymphoma nagy, anaplasticus, pleomorph, CD30 pozitív sejtekből álló, rendszerint solitaer, gy...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(21):1305-1308
Magyarországon jelenleg a mintegy hét-nyolcezer természetgyógyász-tevékenységet is végző orvosból mindössze húsznak van hivatalos működési engedélye. Rajtuk kívül elvileg nincs olyan orvos, aki...
Népszabadság
A szeptikus shock és legsúlyosabb komplikációja a több szervi elégtelenség, "Multiple Organ Dysfunction Syndrome" (MODS) ma a legnagy...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(20):1229-1233
A szerzők megvizsgálták a Hidden Markov model rendszerű, diszkrétszavas beszédfelismerő és a fonéma alapú beszédszintetizáló re...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(20):1225-1228
A tricuspidalis atresia a harmadik leggyakoribb cyanosissal járó szívhiba, az élveszületett újszülöttek közötti veleszületett sz...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(20):1219-1222
A thrombosisos megbetegedés az összlakosság egy ezre lékét érinti. A kiváltó okok, hajlamosító állapotok két nagy csoportra oszt...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(19):1161-1163
A szerző a tuberkulózis jelenkori történetének legjelentősebb hazai és nemzetközi eredményeit foglalja össze. Foglalkozik a tuberk...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(19):1139-1145
Az Uzsoki Utcai Kórház idén ünnepli megnyitásának 70. évfordulóját. Az évfordulóra a Fővárosi Önkormányzat méltó ajándékkal készült. Az ezredfordulóra befejeződő, csaknem hétmilliárd forintba k...
Népszabadság
A szerzők egyéves kontrollált (1.5., 3., 6., 12. hónap: pH metria, endoszkópja, szövettan) tanulmány során vizsgálták 40 betegben ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(18):1077-1081
A szerzők trauma nélkül, spontán bekövetkező nyaki haematomával jelentkező betegük esetét ismertetik. Összefoglalva a nemzetközi...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(18):1091-1093
A szerzők a myotoniás dystrophia molekuláris biológiai diagnózisára mutatnak be egy polimeráz láncreakción (PCR) alapuló módszert...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(18):1083-1085
A közlemény három esetet ismertet, melyekben atrioventricularis septumdefektus 13-as, 18-as és 22-es trisomiával kapcsolódik, valamint...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(18):1087-1089
Egy fiatal, krónikus vashiányos anaemiás nőbeteg esete kerül ismertetésre. A beteg székletének Weber-vizsgálata következetesen poz...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(17):1025-1027
A szerzők gamma-glutamil-transzferőz (GGT), alkalikus foszfatáz (ALP), leucin-arilamidáz (LAS) és dipeptidiI peptidáz-IV (DPP-IV), min...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(16):951-954
Az elmúlt két évben elterjedőben lévő új DNS technoló gia, a DNS (gén)-chip eljárás hatalmas technikai előrelépést jelent a ge...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(16):957-960
A szerzők elsőként számolnak be magyar nephrogen diabetes insipidusban szenvedő betegek molekuláris biológiai vizsgálatáról. Az X ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(15):883-887
Célkitűzések: Az interferon-alfa (IFN-alfa) terápia krónikus C hepatitis kezelésében általánosan elfogadott. A kezelésre reagáló...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(15):875-881
A leukocyták beáramlása a synoviumba alapvető a rheumatoid arthritis patogenezisében. Számos solubilis gyulladásos mediátor szabály...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(14):819-823
A szerzők elemzik az orális fogamzásgátlók thromboemboliás szövődményeinek gyakoriságát. Konkrét esetek kapcsán ismertetik a v...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(14):815-818
A múlt század kutatói az elmebetegséget agybetegségnek tartották. A századfordulótól a mentális zavarok neurológiai és pszichol...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(14):803-808
Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Szeged, Bőrgyógyászati Klinika, (igazgató: Dobozy Attila dr.)2 A vulvaris melanosis, a vul...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(14):825-828
A 44 éves nőbeteget malignus lymhoma gyanúja miatt vizsgálták. A hasi ultrahang- és CT-vizsgálat multiplex májlaesiót és a v. port...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(14):811-812
A familiáris hypercholesterinaemia (FH) és a familiáris defektív apolipoprotein B-100 (FDB) monogenikus, autoszóm dominánsan öröklő...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(13):755-759
A szívfejlődési rendellenességek kialakulása, öröklődés menete, ismétlődési kockázata intenzív kutatások tárgya. A magzati e...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(13):767-769
A bizonyíthatóan kedvezőbb postoperativ kórlefolyás valószínűsíti, hogy a laparoscopos technika indukálta sebészi trauma kevésb...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(13):739-746
A szerzők egy 38 éves nőbeteg kóresetét ismertetik, akinek orrán angiolymphoid hyperplasia eosinophiliával tüneteit észlelték. Tá...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(12):697-700
A hazai papillaris pajzsmirigyrákos betegek hosszú távú daganatspecifikus túlélési eredményei (78%) rosszabbak, mint a legjobb nemze...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(12):687-690
A szerzők egy császármetszés után kialakult súlyos endometritis esetről számolnak be, amelyért valószínűleg kizárólag genitál...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(11):641-643
A krónikus lymphocytás leukaemia az összes leukaemiák 30%-át teszi ki, a leggyakoribb malignus hematológiai megbetegedés a fehér pop...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(11):611-619
Célkitűzés: Az arteria carotisok atheroscleroticus laesiói hemodinamikai és embolizációs eredetű ischaemiás cerebrovascularis kerin...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(11):623-628
525. A sejtciklus szabályozása
(1998-03-15)
Fél évszázad telt el a sejtciklus alapvető lépéseit tisztázó kísérletek elvégzése óta. A molekuláris biológiai mód szerek fe...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(11):635-639
...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(10):569-572
A szerzők a Szülészeti Rendtartás (1931-1958), a Köz ponti Statisztikai Hivatal (1958-1995) és az Országos Szülészeti és Nőgyógy...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(9):493-498
A vizsgálat célja volt, hogy a szisztémás lupus erythematosus (SLE) inaktív szakában fogant terhességek magzati kockázatát határoz...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(8):415-418
Magyarországon az angiotenzin konvertáló enzimbénító enalapril alkalmazása a népbetegségnek számító hypertonia kezelésében min...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(8):421-424
Nemrégiben megjelent könyve miatti elbocsátásának körülményeit leírva, nyílt levélben fordult Glatz Ferenchez, a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez dr. Nagy Attila, a Debreceni Orvostudományi...
Népszabadság
Az IgA nephropathia prognózisát befolyásoló tényezők közül úgy tűnik, hogy döntőek a tubulointerstitiális elváltozások, melye...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(7):349-352
Magyarországon a férfi lakosság szájüregi és garatrák halálozása emelkedik a leggyorsabb ütemben. Mind a szájüregi és garatrák...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(7):355-359
A lakosság mintegy 3%-a mentálisan retardált. Az orvosi genetika fejlődésével egyre több fogyatékos gyermekben lehet veleszületett ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(7):339-346
A táplálkozási magatartás zavarainak legfontosabb szövődményei, tünetei közé sorolandók a menstruációs problémák. Az anorexia...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(6):287-291
A végbélrák sebészi kezelésében az utóbbi évtizedet a záróizom-megtartó módszereknek az abdomino-peri nealis végbél exstirpati...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(6):293-298
A myocardium calcificatiója ritka elváltozás. Oka dystrophicus vagy metastaticus lehet. Ugyancsak ritkán fordul elő autosomalis recessi...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(6):307-309
537. Pótlék
(1998-02-04)
A szegedi orvosegyetemen az ügyeleti díjak és a veszélyességi pótlék miatt pereskedők körülbelül kétharmada elfogadta az egyetem vezetőségének ajánlatát: megelégszenek a jog szerint járó összeg...
Népszabadság
Az angiogenesis, vagyis az új erek képződése több élet tani és patológiás folyamatban, úgymint a szövetfejlődésben, sebgyógyul...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(5):227-234
A schizophrenia terápiájának egyik kulcspontja azon antipszichotikum dózis meghatározása, amely még nem okoz életminőséget nagyban...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(5):235-238
A szerzők röviden összefoglalják a csecsemőkori congenitalis tracheo-chondrohypoplasia és tracheomalatia patológiai alapjait, patofiz...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(5):241-245
Mirizzi-szindrómának nevezzük azon állapotot, amikor a ductus cysticusba vagy az epehólyagnyakba ékelődött kő és azt kísérő gyu...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(4):177-180
Súlyos scoliosis miatt gerincműtéten átesett 1 6 éves fiú a postoperativ szakban lázcsillapítás céljából a terápiás előírás...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(4):189-191
Az emlő rosszindulatú daganatos megbetegedésének korai felismerése fontos kérdés. A különböző radiofarmakonokkal eddig végzett m...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(4):183-187
A szerzők az intraoperatív endoscopos vizsgálat új alkalmazásáról számolnak be. A superficialis nyelőcső-carcinoma határát a mű...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(3):127-129
A tamoxifen egy nem szteroid ösztrogén antagonista, melyet elsősorban az emlőcarcinoma adjuváns kezelésében használnak. Elsődleges ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(3):121-124
A szerzők összehasonlító kinetikai és stabilitási vizsgálatokat végeztek lokális BCG-kezelést követően a vizeletben megjelenő I...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(2):67-69
A szerző összefoglalja a gastroenterologiai daganatok kezelésében az utóbbi időben bekövetkezett változásokat. Részletesen elemzi ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(2):59-62
A szerző krónikus szívelégtelenségben szenvedő 237, NYHA III-IV. stádiumban lévő, gondozott betegen, 65,4 hónap átlagos utánköv...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(2):63-66
A szerzők letális kimenetelű junctionális típusú epidermolysis bullosában szenvedő beteg családjában végzett praenatális diagnó...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(2):71-73
A szerzők hazánkban ritkán előforduló, emberről emberre nem terjedő, Echinococcus granulosus okozta óriási tüdőcysta diagnosztik...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(2):75-79
A mesterséges neurális hálózatok kutatása, alkalmazási területeinek felderítése az orvostudományban is egyre fontosabbá vált. A ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(1):3-9
Az atrioventricularis septumdefectus, más néven endocardialis párnadefectus súlyos szívfejlődési rendellenesség, mely gyakran társu...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(1):23-26
A szerzők 50 szezonális náthás parlagfű érzékeny beteget kezeltek egy második generációs antihisztaminnal, terfenadin tartalmú sz...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(1):11-15
Magyarországon a szájüregi rákos megbetegedések miatti halálozás 1960 és 1993 között ötszörösére emelkedett, akkor, amikor az ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(52):3297-3299
A szerzők a bronchoscopos vizsgálatok eredményességét vizsgálták 16 olyan vesetranszplantáción átesett betegben, akikben átlagosa...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(52):3293-3295
A t(14;18) kromoszóma-transzlokáció jelenléte a non Hodgkin centroblastos-centrocytás follicularis lymphomák többségében kimutathat...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(52):3301-3305
A toxoplasmosis az ép immunrendszerűek körében általában enyhe tünetek kíséretében vagy tünetmentesen zajlik le. A fertőzés azo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(51):3241-3247
A felnőttkorban diagnosztizált coeliakia ismert szövődménye az osteoporosis. A glutenmentes diéta számos adat szerint a csont ásván...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(51):3233-3238
Az immunológiai működések szabályozásában a pszichés tényezők is fontosak, a neuroimmunológiai betegségekben zajló primer immun...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(50):3167-3170
A szerzők regionális polyposis regiszterében 10 FAP-os család 151 tagját tartják számon, akik között 51 szövet tanilag igazolt FAP...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(50):3159-3164
A szerzők egy két és fél éves hepatoblastomás gyermek tumorsejtjeiből végzett citogenetikai és fluoreszcens in situ hibridizációs...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(50):3179-3183
A szerzők az interfázis citogenetikai módszer használ hatóságát vizsgálták számbeli kromoszóma eltérések megállapítására. N...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(49):3111-3119
A szerzők áttekintést adnak a thrombolysissel kapcsolatos módszertani levelekről, ajánlásokról, különös tekintettel az abszolút ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(49):3105-3109
Esettanulmányunkban egy a májat másodlagosan érintő neuroendocrin tumor (NET) miatt végzett májátültetést ismertetünk. A műtét ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(49):3121-3124
A szerzők a liquorterek, a liquoráramlás noninvazív, di namikus mágneses rezonancia (MR) metodikáját mutatják be több mint száz hy...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(49):3097-3102
566. Hallervorden-Spatz-betegség
(1997-11-30)
A szerzők 5 éves fiúgyermekben generalizalt dystonia, dysarthria, a magatartás megváltozása és retinitis pigmentosa alapján Hallervo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(48):3055-3057
A hypophysis adenilát-cikláz aktviáló polipeptidet először juh hypothalamusából izolálták annak alapján, hogy az a hypophysis mel...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(48):3049-3053
A II. típusú cukorbetegség (nem inzulindependens diabetes mellitus) hazánkban is népbetegségnek számít, a lakosság mintegy 5%-át ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(48):3031-3035
A szerzők vékonybélkaccsal végzett nyelőcső-reconstructiók után 4 esetben teljes vagy részleges regenerációval járó ischaemiás...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(47):2993-2996
A tanulmány röviden összefoglalja ismereteinket a fibrinolysis molekuláris alapjairól; a plazmin aktivitásáról és az enzim keletkez...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(47):2975-2979
A szerzők röviden áttekintik a szabályalapú számítógépes orvosi konzulensek felépítését majd egy antibiotikum kezelési tanács...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(47):2999-3001
A szerzők 291 betegben (köztük 39 pancreas-, 32 gyomor-, 36 colorectalis carcinomás, 40 krónikus pancreatitises beteg) vizsgálták a C...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(47):2981-2985
Tanulmányunkban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán 1991. január 1. és 1996. december 31....
Orvosi Hetilap 1997 ;138(46):2927-2930
A szerzők egy ritkán előforduló betegség, a spinalis és bulbaris izomatrófia diagnózisára dolgoztak ki molekuláris genetikai móds...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(46):2937-2938
A képfúzió (és képi regisztráció) a háromdimenziós (3D) orvosi képfeldolgozás egyik alapvető módszere. A különböző képi mo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(46):2919-2924
Tíz közepes méretű európai ország 1990-1996 közötti élettudományi publikációs aktivitását hasonlítottuk össze. Harminchét d...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(45):2855-2861
Az endothelin-1 főleg az erek endothelsejtjei által termelt peptidek. Az endothelin-1 hatását a simaizmokon fejti ki. A simaizmokon spec...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(45):2877-2881
A "pure red cell" aplasia (PRCA) ritka betegség, amelyet az erythroid prekurzorok izolált hiánya és következményes anaemia, reticulocy...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(45):2883-2887
1995-ben 3 országban: Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon azonos protokoll szerint, kettős vak módszerrel összesen 326...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(45):2863-2866
...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(44):2809-2811
A szerzők vénás thrombosison átesett, random módon válogatott 116 betegben vizsgálták polimeráz láncreakcióra (polymerase chaine ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(44):2797-2800
A szerzők 1973. január l. és 1996. december 31. között 24 éves longitudinális vizsgálatot folytattak lakóhely által definiált min...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(44):2783-2788
Általános tapasztalat, hogy a légúti fertőzések száma a laktanyákban a bevonulások utániidőszakokban, ugrásszerűen megemelkedik...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(43):2743-2746
Az adenovírusok különböző légúti, szemészeti, gastrointestinalis és urogenitalis fertőzéseket okoznak. Az utóbbi másfél évtiz...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(43):2711-2724
A szerzők az Egészségügyi Világszervezet statisztikai adatait elemezték, hogy értékeljék a vénás betegségekkel kapcsolatos halá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(43):2727-2732
A csontritkulás előfordulása serdülő és fiatal felnőtt korban, speciális amenorrhoeát előidéző esetekben (anorexia nervosa, túl...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(43):2735-2741
A vékony glomerularis basalmembran nephropathia (TMN) csak elektronmikroszkópos vizsgalattal igazolható, újabban definiált kórkép, me...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(42):2667-2670
Enyhe és középsúlyos hypertoniában szenvedő ambuláns betegekben vizsgálták napi 20 mg betaxolol monotherapia hatékonyságát, és ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(42):2661-2664
A szerzők célkitűzése az volt, hogy megállapítsák az f emelkedett szabad glikoprotein hormon alfa-alegység prevalenciáját különb...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(42):2655-2659
A szerzők 25 éves nőbeteg esetét ismertetik, akinél peritonealisan megtapadt és heves vérzést okozó trophoblastszövet terhességme...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(42):2673-2674
A szerzők beszámolnak a háromdimenziós ultrahangtechnika alkalmazásával szerzett tapasztalatalkról 286 terhes és 35 nőgyógyászati...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(41):2599-2602
A szerzők áttekintést nyújtanak a kismedencei összenövéseknek a nőgyógyászati sebészetben játszott szerepével foglalkozó nemze...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(40):2511-2516
A combfej ischaemiás elhalásában egész sor etiológiai faktor szerepel. A korai szakaszra jellemző a combfejben az intraossealis nyomá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(40):2521-2526
Hyposmiával járó hypogonadotrop hypogonadismusban szenvedő 24 éves kétpetéjű iker nőbetegben igazolták a Kallmann-kór fennálltá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(40):2529-2532
A szerzők nyelőcsőtumor miatt végzett transhiatalis oesophagus exstirpatiót követően észlelt, ritka szövődményről számolnak be....
Orvosi Hetilap 1997 ;138(40):2535-2538
A szerzők öt év alatt végzett komplex emlővizsgálataik alapján számolnak be az intracysticus daganatok diagnosztikájával szerzett ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(39):2473-2476
A szerzők 16 betegről számolnak be, akiket 10 év alatt az aorta descendens traumás eredetű aneurysmája miatt operáltak. Az indikáci...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(39):2461-2465
598. Gazdátlan orvosegyetemek
(1997-09-27)
Ha a gyógyításra fordítható kiadások követnék az inflációt, a jövőre tervezett 296 milliárd forintnál százmilliárddal több kellene e célra - állapították meg az Országos Egészségbiztosító Pénzt...
Népszabadság
Cholecystectomia után a betegek 85%-a tünetmentessé válik, 5%-ban a cholecystectomia előtt észlelt súlyos görcsrohamok visszatérnek...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(38):2397-2401
Anatómiai struktúrák MR leképezése és annak széles körű elterjedése immáron több mint egy évtizedre tekint vissza, ugyanakkor a...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(38):2391-2395
A szerzők végtag amputáción átesett betegek kétéves országos kórházi adatait vizsgálták azzal a célkitűzéssel, hogy a mintegy...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(37):2327-2332
1993. január l. és 1996. április 30. között huszonhárom súlyos ritmuszavarban szenvedő magzatot kezeltek. A ritmuszavar természeté...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(37):2335-2338
Kétéves leány tapintható hasi terime és clitoris megnagyobbodás miatt került vizsgálatra. Képalkotó eljárások (UH, CT, szcintigr...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(37):2357-2362
A szerzők 44 spondylitis ankylopoeticában szenvedő férfi beteg és azonos számú illesztett kontroll személy csontsűrűség vizsgalat...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36):2227-2229
A szerzők az irodalomban eddig nem ismertetett ritka szövődményt közölnek. Exit block miatt az eredeti helyén hagyott és rövidre v...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36):2235-2237
Eredményeinket röviden összefoglalva megállapíthatjuk, hogy kezeletlen, kismértékben hiperlipidaemiás betegek esetében is eltér a ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36 Suppl 2):2301-2304
...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36 Suppl 2):2298-2301
A szerzők humán atheroscleroticus a. femoralis érdarabok endothelfüggő relaxációját és a kontraktilitást vizsgalták szervfürdők...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36 Suppl 2):2311-2316
Hypercholesterinaemiában szenvedő 12 beteg monocytáinak intracelluláris jeltovábbítását hasonlítottuk össze low density lipoprotei...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36 Suppl 2):2289-2292
Az arteriosclerosis kialakulásában az oxidatív stressz szerepe megalapozott. Ez a patogenetikus megközelítés egyesíti magában a lipi...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36 Suppl 2):2283-2287
Semmelweis Orvostudományi Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest (igazgató: Romics László dr.) Az ischemiás szívbetegség...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36 Suppl 2):2296-2297
A lipoprotein (a) atherosclerosisban, főleg coronariasclerosisban játszott szerepével, független rizikótényezőként való hatásával...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36 Suppl 2):2307-2309
Humán monocytákban az 50 mikrog LDL már optimális gátlást fejtett ki az endogén koleszterinszintézisre, melyet [4C] acetátnak a sej...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(36 Suppl 2):2318-2321
A szerzők krónikus hypertoniás terhes nőben a 17. gestatiós héten noninvazív úton, Doppler ultrahangvizsgálattal, MRI-vel és MR-an...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(35):2187-2190
A közlemény a Pécsi OTE Gyermekklinikán az 1988. január 1. és 1995. december 31. között 161 appendectomián átesett gyermek sebész...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(35):2181-2183
A hét hazai szívsebészeti centrum több mint egymilliárdos hiányt halmozott fel. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) 800 milliós adósságának negyede a Városmajor utcai Ér- és Szívsebészet...
Népszabadság
A szerzők ismertetik a közúti ellenőrzések során a nemzetközi gyakorlatban már elterjedt, hazánkban 1996- ban bevezetésre került,...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(34):2117-2120
A Debreceni Orvostudományi Egyetem PET Centrumában 1996 júniusa óta van lehetőség a 11C-metilmetionin nyomjelző anyag diagnosztikai c...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(34):2107-2112
A nitrogénoxid-szintáz enzim megoszlásának életkorral összefüggő változásait vizsgáltuk újszülött és felnőtt patkányok hasn...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(34):2113-2115
A humán szérum paraoxonáz enzim (PON) a farmakogenetikai polimorfizmust mutató enzimek egyike. Eddigi ismereteink szerint az enzim gáto...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(33):2057-2059
A szerzők 28 trigeminus neuralgiás beteg kezelésében alkalmazták a hátsó-scalai feltáráson át végzett microvascularis dekompressz...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(33):2051-2055
A májhaemangiomák ritka, jóindulatú, spontán regrediáló vascularis tumorok, melyek mind morphologiai, mind klinikai megjelenésükben...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(33):2061-2064
Az "International Lymphoma Study Group" által javasolt revideált európai-amerikai lymphoma osztályozás (REAL) az egyes lymphoma entitá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(32):1999-2003
A belső fülben hangstimuláció hatására mechanikus rezgések keletkeznek, ezeket otoakusztikus emissziónak nevezzük. A szerzők önk...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(32):2009-2012
A szerzők a Ca-antagonista, hosszú hatású verapamil és a szelektív béta-1-receptorblokkoló bisoprolol szekunder prevenciós hatásá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(31):1939-1945
Nyolc systemás lupus erythematosusban (SLE) szenvedő beteg és öt egészséges, kontrollszemély agyi glükóz felvételét vizsgáltuk p...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(31):1947-1952
Fiziológiás körülmények között a pancreas a cardiovascularis rendszer működésére direkt módon kevéssé hat, annak ellenére, ho...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(30):1897-1901
Humán papillomavírus génszakaszokat számos malignus és benignus daganatban mutattak ki. A benignus nyálkahártyatumorok kialakulásáb...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(30):1891-1895
A szerzők 1990 és 1995 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem I. Belgyógyászati Klinikán kezelt infarctuson átesett betegeket vi...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(29):1849-1853
Az állkapocs legeredményesebben élő csonttal pótolható. Ennek a transzplantátumnak önálló vérellátása van, így életképesség...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(29):1855-1858
A colorectalis daganatok adjuváns kemoterápiájában leggyakrabban alkalmazott citosztatikum az 5-fluorouracil, amely bizonyos esetekben c...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(29):1843-1847
A szerzők közleményükben nehezen csillapítható fájdalmat okozó obstructiv pancreatitis miatt végzett 95%-os pancreas resectio után...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(29):1863-1867
Az elmúlt években egyre több esetismertetés jelent meg dializált nőbetegek sikeres terhességéről rekombináns humán erythropoietin...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(28):1787-1790
A szerzők a diagnózis felállításakor 3 éves, I. típusú tyrosinaemiás betegük kórtörténetét ismertetik. A kislánynál három a...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(28):1805-1808
A szerzők bal oldali subclavian steal syndroma esetét ismertetik, amelyet a bal arteria subclavia occlusiója okozott, és amelyhez az art...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(28):1797-1800
A Williams-szindróma összetett fejlődési rendellenesség, melynek súlyos congenitalis cardiovascularis komponense, a supravalvularis ao...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(27):1749-1752
Az ultrahangvezérelt aspirációs citológia a körülírt májelváltozások esetében egyre inkább elterjedt vizsgálati eljárás. A sz...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(27):1731-1736
A szerzők 56 éves férfi beteg esetét ismertetik, akinél két szívizominfarctust követően az invazív kivizsgálás háromér-betegs...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(26):1691-1693
639. Merkel-sejtes daganat
(1997-06-29)
A Merkel-sejtes tumor ritka, a bőr neuroendocrin sejtjeiből kiinduló daganat. Diagnózisához a klinikai képen, a kórszövettani és az...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(26):1695-1697
Az Országos Transzplantációs Bizottság felkérése alapján 1992 óta országos keratoplasztika (cornea transzplantációs) regiszter m...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(26):1675-1678
A szerzők egy hetven éves, myelodysplasticus szindrómában szenvedő férfi esetét ismertetik. A betegség 22 hónap alatt akut leukaemi...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(25):1643-1646
A szerzők a TSH-receptor gén 1. exonjának (52. triplet, 1. nukleotid) polimorfizmusát vizsgálták BasedowGraves-kórban és egészsége...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(25):1625-1628
A szerzők 75 éves férfi betegükről számolnak be, akinek nyelőcsövében korai, planocellularis tumort mutattak ki, tüdejében pedig ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(24):1567-1569
A szerzők az irodalom részletes elemzése során áttekintik az 1980-ban felfedezett és 1987-ben a nitrogénmonoxiddal (NO) azonosított ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(24):1555-1559
A szerzők 1009 újszülött adatait vizsgálták, akik a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáj...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(24):1561-1564
Az epekő eredetű akut pancreatitis (ABP) esetenként súlyos, végzetes kimenetelű kórkép. Kóreredete mindmáig pontosan nem tisztázo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(23):1497-1499
A szerzők 47 éves férfi coronariastenosishoz társult, ritka aortabillentyű fejlődési rendellenességének szívsebészeti kezelésér...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(23):1511-1513
A rövid közlemény áttekinti az elektronikus orvosi tanácsadó rendszerekben használt döntési technikákat. Az előre programozott el...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(23):1515-1517
A Semmelweis OTE Oktatókórház Sebészeti Osztályán 1989. O1. O1. és 1994. 12. 31. között 719 beteget kezeltek malignus betegség mia...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(23):1507-1510
A tanulmány a női atléta triásznak nevezett evészavarok, amenorrhoea és osteoporosis legfontosabb ismérveit foglalja össze. Az egyes...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(22):1393-1397
Az anyagcsere-csontbetegségek vizsgálata az érdeklődés előterébe került hazánkban. A kalcium-, illetve csontanyagcsere vizsgálatá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(22):1405-1409
A Langerhans-sejtes histiocytosis (LCH) diagnosztikájában az utóbbi években számos marker kipróbálásra került, jeleként annak, hog...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(22):1399-1402
A Vater-papilla jó- és rosszindulatú tumora ritka diagnózis az endoscopos gyakorlatban. A tanulmányban 16 benignus és 22 malignus tumo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(22):1387-1391
A hepatotorop vírusfertőzések patomechanizmusát a vírus sajátosságai (genotípus, mutáció), a vírus-gazdaszervezet interakciója, ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(22 Suppl 1):1459-1462
A referátum ismerteti a hepatitis C vírus (HVC) sajátosságait, a genotípusok és (a mutációk kapcsán keletkező) ún. quasi-speciese...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(22 Suppl 1):1465-1476
Transvaginalis ultrahangvizsgálatot végeztünk 52 endometrium-carcinomában szenvedő betegen annak megítélésére, hogy a módszer mily...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(21):1323-1327
A programozott sejthalál (döntően apoptosis) meghatározó jelentőségű az immunfolyamatok szabályozásában.A saját struktúrákkal ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(21):1315-1320
A szerzők klinikai tanulmányukban a következő kérdésekre kerestek választ: I. Hány esetben kér az alapellátó orvos sürgős inté...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(21):1341-1345
Az ismert tumormarkerek közül csak a laphám antigénnek és a lipid asszociált sziálsavnak van prognosztikai értéke. Célunk az volt,...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(20):1261-1264
660. Systemás mastocytosis
(1997-05-18)
A szerzők, két esetük kapcsán, Magyarországon elsőként számolnak be a systemás mastocytosis előfordulásáról, a diagnózishoz ve...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(20):1267-1271
A kontaminált vékonybélszindróma vezető tünete a puffadás és hasmenés, amely a felszaporodott enterális baktériumok gázképződ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(20):1255-1258
A vizsgálati populációt 30 Wertheim-műtétre került I.a.-II.b. stádiumú beteg képezi, akiknél párhuzamos hisztológiai értékelé...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(20):1249-1253
A szerzők a régóta fennálló cukorbetegségben gyakran észlelhető epekövesség kialakulásáért felelős tényezők egyikét, az epe...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(19):1177-1182
Közleményünkben egy szenzibilizalt RhD-negatív vércsoportú anya véréből történő praenatalis magzati RhD vércsoport-meghatároz...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(19):1203-1205
A szerzők különböző alapelvű kórszövettani grading rendszerek reprodukálhatóságát vizsgálták 50 prostata adenocarcinomában, k...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(19):1195-1199
A non-Hodgkin centroblastos-centrocytás lymphomák többségében a 18-as kromoszóma bcl-2 proto-onkogénje ( 18-21 ) transzlokálódik a ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(18):1129-1132
A szerzők a postoperativ szakban kialakult szövődmények orvoslására két betegnél percutan endoscopos gastrostomát/jejunostomát (PE...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(18):1133-1136
Az akut pancreatitis 80%-a enyhe lefolyású, a mortalitás 1-2%; 20%-a azonban kisebb-nagyobb necrosissal jár. Steril folyamat esetében a...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(18):1113-1117
A tanulmány a gyógyszerrefrakter szívelégtelenség kezelésének szívátültetésen kívüli alternatíváit ismerteti, beleértve néh...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(18):1107-1111
A szerzők Magyarországon elsőként számolnak be az X kromoszómához kötött recesszív öröklésmenetű haemophilia B betegség praen...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(17):1067-1070
A jejunum ischaemiás szqkülete ritkán fordul elő. Különleges megítélést kíván a nyelőcső, gyomor pótlására hasznalt jejunumk...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(17):1059-1064
A szerzők Magyarországon elsőként végeztek nem-átalakító műtétet. Ismertetik a kórelőzmény adatait, a műtétig vezető eljár...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(17):1073-1078
Helicobacter pylori (H. pylori) elleni IgG, IgA és antiCagA antitest meghatározás történt 481 dyspepsiás beteg szérumában. Az anti-H...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(16):985-988
Szerzett hosszú QT-szindrómát és annak talaján fellépő torsades de pointes" ventricularis tachycardiát számos " gyógyszer provoká...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(16):1003-1006
A virológia és az onkológia körében új fejezet nyffott egy eddig ismeretlen herpesvirus AlDS betegek Kaposi-sarcomás szöveteiből t...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(16):979-983
A szerzők 296 (159 mitralis és 137 aorta) csappantyús (tilting disc) típusú műbillentyű beültetésen átesett, sinusritmusos, 18-60 ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(15):925-929
A szerzők két éve tartó polychondritis recidivanshoz (PR) csatlakozó myelodysplásias syndroma (MDS) esetét ismertetik, ami rövid id...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(15):945-948
A szerzők 1989 és 1995 között a Dél-Alföldön végzett pollenszámlálási és allergológiai vizsgálatalk alapján elemzik a pázsit...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(14):851-854
A szerzők a Westergreen-módszer módosításával új eljárást alkalmaztak a fehérvérsejtek in vitro aktivációjának mérésére. A ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(14):861-865
A CD3O(Ki-1) pozitív anaplasticus nagysejtes lymphoma (ALCL) önálló entitás, melyben a tumorsejtek CD3O(Ki-1) antigénje elleni monoklo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(13):779-784
A szerzők taurokólsav ( 150 ul vagy 200 ul 6%) intraductalis adásával akut nekrotizáló pancreatitist hoztak létre Wistar-patkányokba...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(12):739-742
A Creutzfeldt-Jakob-betegség (CJB) a prion betegségek közé tartozó szubakut lefolyású, spongiform encephalopathia, melynek öröklete...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(12):731-737
A szerzők öt esetükben demonstrálják a patológiás Q hullámok átmeneti megjelenését ischaemiás szívbetegségben. Felhívják a f...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(11):659-663
A szerzők két olyan, Marfan-kórban szenvedő betegük esetét mutatják be, akiknél csendben, szinte észrevétlenül fejlődtek ki a be...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(11):681-685
Tudományos vizsgálatok sokasága kereste és keresi ma is a magyarázatot arra a "francia paradoxon" elnevezésű jelenségre, miszerint n...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(11):673-678
A szerzők megállapítják, hogy bár a 65 év felettiek körében a depresszív kórképek nagy gyakorisággal fordulnak elő, ennek ellen...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(11):665-670
Az utóbbi két évtizedben derült fény a human parvovírus B19 emberre patogén voltára. E vírus különböző klinikai szindrómákat ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(10):611-613
...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(10):617-618
A szerzők felmérték a HCV-PCR pozitív, krónikus hepatitises betegeik közvetlen családi és kórházi környezetének C-vírus fertőz...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(10):607-609
Az atópiás dermatitis multifaktoriálisan öröklődő betegség, amelyben a külső környezeti tényezők (klíma, allergének, ruházat...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(10):587-592
A szerzők Budapest közel százezer lakosú X. kerületében 1975-ben kezdett prospektív longitudinalis epidemiológiai vizsgalat összefo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(9):523-528
A szerzők idiopathiás thrombocytopeniás purpurában szenvedő nő vajúdása alatt végzett, a magzati fejbőr vérvizsgálatával igazol...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(8):485-486
A szerzők hét albínó gyermeket vizsgáltak haemorrhagiás diathesis irányában. A véralvadás szűrőtesztjeit (protrombinidő, aktiv...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(8):467-471
A szerzők 6, májtranszplantáción átesett beteg alanin-transzamináz (ALT), aszpartát-transzamináz (AST) és a-glutation-S-transzferá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(7):413-416
A szerzők a hazánkban egy év alatt, 1994. január 1. és december 31. között előforduló rosszindulatú petefészek-daganatos betegek ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(7):405-411
A nikotinamid adenin-dinukleotid-foszfát (NADPH) oxidáz enzimrendszer veleszületett defektusa a krónikus granulomatózus betegség (chro...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(7):397-401
A szerzők egy jelenleg 2 éves PEHO syndromás fíúgyermek kórtörténetével egy ritka, hazánkban még nem közölt kórképre hívják...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(7):425-428
Szatmáry László János dr., Nyikos György dr., Kerkovits Gábor dr., és Marozsán Ibolya dr. Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Ér- ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(6):349-351
A kamrai repolarizáció térbeli inhomogenitása jól jellemezhető a 12 elvezetéses EKG leghosszabb (QTmax) és legrövidebb (QTmin) QT i...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(6):337-341
A neurodegeneratív megbetegedések (Alzheimer-betegség, Parkinson-szindróma, Huntington-betegség, cerebellaris degenerációk) egyre nö...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(6):331-335
Magyarország és Kozép Európa első pozitron Emisszios Tomografias (PET) Központjának, a Debreceni Orvostudományi Egyetem PET Centrum...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(5):259-269
A szerzők saját anyaguk alapján tanulmányozzák a gyermekkori epilepsziák 7% át kitevő infantilis myoclonus és spazmus (West syndrom...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(5):281-283
A szerzők 5, a tüdő Langerhans-sejtes granulomatosisából (LSG) származó biopsiás esetet dolgoztak fel, a klinikai adatokat is figyel...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(4):215-218
A szerzők 60, retinopathia irányában első szűrővizsgálaton, 6 hetes életkorban megjelent, 2000 g alatti születési súlyú (átlag ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(4):201-205
A cisztikus fibrózis (CF) autoszomalis recesszív módon öröklődő betegség, amiért egy membrántranszportfehérje (CFTR) hibája a fe...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(4):209-213
A szerzők a kromoszomális aneuploidiák (elsősorban a leggyakoribb Down-syndroma) prenatalis szűrése céljából Hajdú-Bihar megyében...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(3):123-127
A tanulmány célja a transcervicalis endometrium-resectio műtéti biztonságának fokozása. A vizsgálatban 54 válogatás nélküli bete...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(3):143-146
Gastroenterologiai endoscopos ul
Orvosi Hetilap 1997 ;138(2):75-79
Az antithromboticus gyógyszerek családjába tartoznak a véralvadást gátló, a thrombocyta működést gátló és a fibrinolysist fokoz...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(2):59-65
A szerzők egy 73 esztendős nőbeteg esetét ismertetik, aki komplett AV-block miatt pacemaker beültetésben részesült, s utóbb székel...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(2):81-82
A hyperprolactinaemiás anovulatióban az alacsony ösztrogénszint az oka a korai csontritkulásnak. A szerzők a csontdenzitást a femur f...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(2):71-73
A szerzők előrehaladott vesedaganat interferon alfa 2b kezelése során nyert tapasztalataikat foglalják össze, különös tekintettel a...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(2):67-70
A felnőttkorban manifesztálódó congenitalis bronchooesophagealis sipoly ritka kórkép. A szerzők egy sikeresen kezelt esetük kapcsán...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(1):19-21
A felmérés célja volt, hogy megbízható adatokat szerez zenek a betegség tüneteiről és súlyosságáról gyermek korban 1994 folyam...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(1):7-9
A szerzők 4 betegnél végeztek achalasia cardiae miatt oesophagomyotomiát bal oldali thoracoscopos behatolásból. Betegeiket a sikeres m...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(1):11-13
A familiáris hypercholesterinaemia (FH) autosomához kötött, domináns formában öröklődő anyagcsere-betegség. A kórkép hátteréb...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(1):15-18
A tonsillectomia logikus teendőnek tűnik az IgA nephropathiás betegek kezelésében, különös tekintettel a gyakori tonsillitisre a bet...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(52):2903-2906
A diabeteses nephropathia a krónikus veseelégtelenség egyik leggyakoribb oka az iparilag fejlett országokban. Biokémiai és molekulári...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(51):2845-2850
A szerzők két szellemileg elmaradott, korábban a típusos Smith-Lemli-Opitz-syndromásnak tartott fiútestvér kóresetét ismertetik, ak...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(50):2799-2801
721. Micturitiós syncope
(1996-12-08)
A micturitiós syncope az úgynevezett szituációs syncopék csoportjába tartozik, s efferens mechanizmusai révén közeli kapcsolatban ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(49):2747-2749
A tápcsatorna felső szakaszából származó heveny vérzés hatásos kezelésének kulcsa a vérzésforrás felfedezése endoszkópos viz...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(49):2727-2732
Laparoscopos gyomorfal-resectióval távolíthatóak el a 10-25 mm átmérőjű I-II/C típusú korai gyomorcarcinomák és a gyomor benignu...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(49):2743-2745
...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(48):2693-2695
A szerzők in vitro vizsgálták az etanol és indometacin toxikus, valamint a prosztaciklin citoprotektiv hatását patkány gyomornyálkah...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(48):2687-2689
A szerzők 24 androgén túlsúlyos, anovulatiós beteg 50 ciklusában egészítették ki az ovulatio inductiót adjuváns antiandrogén kez...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(46):2569-2571
A szerzők a bifurcatios carinát érintő sebészeti műtéteket sorolták a centralis hörgoplasztikák csoportjába. Az 1980. és 1993. k...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(46):2559-2563
Szerzők haemophilia A betegségben a VIII. faktor gén "22-es intron régiójában fellépő inverziót vizsgálták Southern-blot technika...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(46):2573-2575
A szerzők az angiotenzin konvertáló enzim inhibitor captopril kezelés hatását vizsgálták nem hypertoniás, perzisztaló microalbumin...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(46):2565-2568
A szerzők egy 38 éves férfi betegük kórtörténetét ismertetik. A súlyos nephroso-nephritíses klinikai kép hátterében a patkóves...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(45):2527-2530
A cystás fibrosis (CF) az egyik leggyakoribb (1 :2500), =; potenciálisan halálos, veleszületett örökletes megbetegedés. A diagnózisr...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(44):2451-2453
A szerzők a hazai irodalomban elsőként számolnak be többesiker-terhesség kettősiker-terhességre történő redukciójáról, amelyet...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(44):2458-2463
Négy éve gondozott I9 éves fiatalember esetét ismertetik, akin neurofibromatosis talaján különböző szöveti szerkezetű, multiplex,...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(44):2465-2468
A szerzők egy 66 éves férfi esetét ismertetik, akit gyakori eszméletvesztésének kivizsgálására vettek fel. A beteg eszméletveszt...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(43):2407-2411
A klinikai gyakorlatban az 1970-es években, az emlőrák hormondependenciájának mintegy megjóslására elterjedt ösztrogén- és proges...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42):2305-2308
A telepatológia olyan, a távolból folytatott patológiai munkaként összegezhető, amelyben interaktív telekommunikációs kapcsolaton ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42):2299-2303
Az elhúzódó hatású somatostatin analóg octreotid hatását az ERCP-t követő pancreasenzim-változások prevenciójában nagyszámú ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42):2309-2312
Májtranszplantáció során a vérigény különösen nagy. A szerzők beszámolnak arról, hogy a budapesti Transzplantációs és Sebész...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2377-2379
A szerző a hazai májátültetés feltételét és a meglévő adottságokat tárgyalja. Részletezi a személyi, szervezési, tárgy i (he...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2358-2362
A szerző áttekintést ad a májtranszplantáció időzítésének kérdéséről, ismerteti azokat a predictív faktorokat és kritérium ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2364-2368
A szerző röviden összefoglalja a májtranszplantációt követő nem technikai szövődményeket és azok főbb kezelési elveit. Részle...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2379-2381
A májműködés pótlását célzó eljárások ismét az érdeklődés középpontjába kerültek, mert segítségükkel áthidalható a m...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2381-2387
A szerzők közleményükben beszámolnak arról, hogyan sikerült 1994 szeptemberétől kezdve megszervezniük a májátültetésre váró ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2368-2370
A májtranszplantációs program tervezése céljából a szerzők a magyarországi cadaver donorhelyzet felmérésére prospektív adatgyű...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2371-2373
Magyarországon évente 4000-5000 ember hal meg májcirrhosisban. A májzsugoros megbetegedés nagyobb része alkoholos eredetű, de igen te...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2355-2356
A szerzők röviden összefoglalják a májtranszplantáció szervezéséhez szükséges háttérmunkát és a májriadó szervezésének m...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2373-2375
A májátültetés anesztéziája és intenzív terápiája a szakmai tudás mellett speciális eszközöket is igényel. Osztályunkon a Im...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42 Suppl 1):2375-2377
A köröm-patella syndroma csontrendszeri elváltozásokkal és nephropathiával járó autoszomalis domináns öröklodésű betegség. Min...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(41):2253-2256
A szerző Balassa Jánosra emlékezve kiemeli azon szempontokat, amelyek napjaink sebészetét formáló energiaként is hasznosíthatók. B...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(41):2243-2248
A szerzők in vivo vizsgálták az etoposid hatását a metotrexát farmakokinetikájára. A malignus agytumoros gyermekek egyik csoportja a...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(41):2257-2261
A szerzők 26 éves, korábban sportoló primiparán a szülés utáni 9. héten ismeretlen eredetű congestiv szívelégtelenséget észlel...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(41):2263-2266
A Na+/K+-ATP-áz enzim központi szerepet játszik a sejtmembránon át zajló transzportfolyamatok szabályozásában. Aktivitása több kr...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(40):2193-2196
A korszerű kezelés hatására javul a cukorbetegek életminősége és hosszabbodik élettartamuk. A szerzők ismertetik azokat az iránye...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(40):2197-2201
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Önkormányzat Kórháza, Miskolc, Hematológiai Osztály (vezető: Nagy Kálmán dr.)3 Magyarországon 1990-1...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(40):2203-2208
A supraventricularis tachycardia életveszélyes állapot a magzati életben. Non-immun hydropsot, a magzat méhen belüli elhalását, a sz...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(40):2209-2211
A szerző ismerteti a pancreatitis acuta patogenezisével kapcsolatos legfontosabb adatokat. Összefoglalja a betegség patológiai jellemzo...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(39):2141-2147
A szerzők a Pécsi Bőrgyógyászati Klinikán két éve alkalmazott argonlézerrel elért kezelési eredményeikről számolnak be. A 373 ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(38):2083-2088
A leiomyomák ritkán előforduló benignus, simaizom eredetű daganatok. A szervezetben bárhol előfordulhatnak, ahol simaizom található...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(38):2093-2096
A szerzők tápszerrel táplált egészséges csecsemőkben vizsgálták a plazma foszfolipid (FL), triglicerid (TG) és szterin észter (SZ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(38):2089-2092
A több mint 5 évtizede ismert mellékvesekéreg eredetű dehidroepiandroszteronnak és szulfátészterének biológiai-hormonalis hatásai...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(37):2029-2034
A szerzők a benazepril hatását vizsgálták ambuláns vérnyomás-monitorozás (ABPM) segítségével enyhe és középsúlyos essentiali...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(36):1973-1978
A B-sejtes nem-Hodgkin-lymphomák (NHL) többségében az immunglobulin nehézlánc (IgH) gének klonalisan átrendeződnek. A génátrendez...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(36):1963-1967
A szerzők Budapest IV kerületében, Káposztásmegyeren vizsgálták az 1993-ban született 405 csecsemő táplálását és az allergiár...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(36):1979-1982
A szerzők egy hat hónapos, sikeresen desinvaginált csecsemő kórtörténetét ismertetik. Az invaginatio kialakulásában vizsgálataik ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(35):1933-1934
A fibrinolysis laboratóriumi vizsgálatának néhány évvel korábban nagy jelentőséget tulajdonítottak a thrombophilia okának keresé...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(34):1851-1855
A szerzők közleményükben azokat az ismereteket foglalják össze, melyek a diabetes mellitus okozta szénhidrátanyagcsere-zavar állatk...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(34):1865-1869
A szerzők 25 beteg 31 keloidját kezelték. Mikrokristalyos hydrocortison infiltrációt követően cryotherapiát alkalmaztak. Egy borter...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(34):1861-1864
A szerzők a hazai besugárzástervezés módszereinek és klinikai alkalmazásának több mint 3 évtizedes fejlődését tekintik át a me...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(33):1805-1809
A szerzők 47 éves nőbeteg esetét ismertetik, akiknek nyelőcsövében intraepithelialis carcinomat diagnosztizáltak. A toluidinkék old...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(33):1811-1813
A szerzők egy olyan neurocardiogen reflex-syncopés beteg kórtörténetét ismertetik, akiben rejtett postero-septalis Kent-köteget felha...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(33):1815-1819
A szívelégtelenség kezelésére irányuló vizsgalatok a kombinált gyógyszeres kezelés célszerűségét támasztják alá, ez jelenle...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(33):1799-1803
A subarachnoidalis vérzés (SAH) kezelésének megtervezésében a kialakuló vasospasmus kimutatása nagy jelentőségű. Erre a célra az...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(33):1795-1798
A szerzők célja az volt, hogy kísérletükkel eldöntsék, van-e direkt károsító hatása a humán biopsziás mintából tenyésztett H...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(32):1749-1752
Az amiodaron kezelés legrettegettebb mellékhatása a tüdőfibrosishoz vezető fibrotizáló alveolitis/interstitialis pneumonitis. A szer...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(32):1759-1762
A neurofibromatosis 1. típusa a leggyakoribb autosomalis dominánsan öröklődő megbetegedés, mely gyakran szövődik secunder hypertoni...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(31):1683-1687
A Science folyóirat felmérése alapján, a nitrogén-oxid (NO) az I992-es év molekulája volt (9). Ez a kis, instabil, potenciálisan mé...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(31):1699-1704
A szerzők ritka központi idegrendszeri rendellenességről számolnak be három esetük ismertetése kapcsán. A septo-opticus dysplasia l...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(31):1705-1709
A szerzők 1985-1992 között végbélrák miatt radikálisan operált 149 beteg prospektív módon gyűjtött adatait tekintették át. A p...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(31):1693-1698
A szerzők 68 éves férfi kórtörténetét ismertetik, akinél jelen észlelése elott 2 évvel már diagnosztizálták a jobb pitvarban e...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(30):1647-1650
A cisztein - (katepszin B, katepszin L) és szerin -proteázok (urokináz típusú plazminogén aktivátor és 1 típusú inhibitora) fontos...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(30):1637-1641
A szerzők a lineáris gyorsítóra alapozott stereotaxiás sugársebészet terén szerzett négyéves klinikai tapasztalataikról számolna...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(29):1579-1582
A multiplex lymphomatosus polyposis a gastrointestinalis rendszer ritka megbetegedése, amelyet a daganatos sejtek intra- és submucosalis, ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(29):1591-1595
A magasvérnyomás-betegség hatásos kezelésére számos korszerű és eltérő támadáspontú gyógyszer áll a mindennapi gyakorlat ren...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(29):1583-1586
A szerzők ismertetik a perifériás facialis paresis okait (traumák, vírusos és bakteriális gyulladások, daganatok, és ismeretlen ere...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(28):1525-1529
A szerzők 23 osteogenesis imperfectában szenvedő beteg ( 1-26 év) radiusán mértek csont ásványianyag tartalmat SPA-technikával. A S...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(28):1519-1523
A szerzők fiatal korban kialakult, életet veszélyeztető, halmozott kamrafibrillatióval járó, azonnali reanimációk sorozatával kiv...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(27):1485-1488
A szerzők mikrohullámú technikával és vákuummal felgyorsított fixálási és paraffin beágyazási módszereket írnak le. Ezek a mó...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(27):1479-1483
A szerzők szekunder hyperparathyreosisban szenvedő, rendszeres hemodialízissel kezelt betegek intravénás calcitriol terápiájával a s...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(27):1469-1472
A halál kérdése világszerte tabu. A hozzá társuló problémák (halálfélelem, gyászreakciók stb.) még az orvostársadalomban is r...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(26):1419-1425
A felnőttkori glomerulopathiák 15%-át képező mesangiocapillaris glomerulonephritis kevés figyelmet kapott eddig a hazai irodalomban. M...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(26):1403-1407
A szerzők az újszülöttek szülőszobai resuscitatióját az Amerikai Kardiológus Társaság és az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadé...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(26):1415-1417
Szerzők egyszeres vak, placebokontrollált helyi kezeléseket végeztek natív propoliszt, gyulladásgátló nyomelemekkel telített propol...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(25):1365-1370
A vesetranszplantáltak multirezisztens Gram-pozitív infekcióinak kezelésére a szerzők tizenöt esetben teicoplanin antibiotikumot alka...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(25):1355-1358
795. Pajzsmirigy és osteoporosis
(1996-06-23)
Vizsgálatok arra utalnak, hogy manifeszt hyperthyreosisban a csontokban a szintézis és degradáció folyamatának egyensúlyi állapota m...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(25):1347-1354
A minimális invasiv sebészet fejlődése magával hozta a kihívást: laparoscopos úton megoldani az inguinofemoralis sérveket. A szerz...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(25):1359-1362
797. A cochlearis implantáció
(1996-06-16)
A cochlearis implantáció az utolsó évtizedek legnagyobb jelentőségű új fülsebészeti eljárása, melynek során kétoldali, belsőf...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(24):1291-1298
A szerzők 24 éves nő esetét ismertetik, akin a terhesség során jelentkezett kétoldali, primer malignus emlőlymphoma. A császármets...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(24):1315-1317
Az elmúlt két évtized az agypályák kutatása terén óriási fejlődést eredményezett. Számos eddig ismeretlen agypályát sikerült...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(23):1235-1243
IgA nephropathiás és HIV-fertőzött betegekben számos hasonló immunológiai rendellenességet mutattak ki és számos esetben IgA nephr...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(22):1197-1198
Chronicus C hepatitisben az interferon kezelés heti három alkalommal alkalmazva, 3 millió egység (MU) dózisban, az esetek egy részébe...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(22):1179-1185
802. Post partum hysterectomiák
(1996-05-26)
1990. július 1. és 1995. június 30. között, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(21):1127-1131
A szerzők 1993 óta végeznek leukémiás gyermekek blasztjain immunfenotipizálást sejtfelszíni markerek segítségével, áramlási cit...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(21):1139-1142
A szerzők a hazai irodalomban először ismertetik egy korai csecsemőkorban súlyos tüneteket okozó primer hyperparathyreosis sikeresen ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(21):1143-1147
A szerzők 30 HBsAg és/vagy anti-HD szeropozitív beteg (23 férfi, 7 no, életkoruk: 20-65, átlag: 44 év) májszövetében vizsgálták ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(21):1133-1138
46XX karyotypus és csak hereszövetet tartalmazó gonád esetén az XX férfi kórkép elnevezést használjuk, mely járhat férfi fenotí...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(20):1085-1087
A szerzők konkrét esetek kapcsán rámutatnak a halottvizsgálati bizonyítványok adatainak bizonytalan voltára, egyúttal felhívják a...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(20):1083-1084
A papillaris pajzsmirigyrák kezelési stratégiájának megválasztása egyedi túlélés becslést tesz szükségessé, ugyanis a betegsé...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(20):1067-1078
A szerzők a Pécsi Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikáján 1993. január 1. és 1994. december 31. között 4-17 év közötti 27 g...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(19):1029-1032
A szerzők enzimpótlás hatását vizsgálták közepes és súlyos exocrin insufficientiával járó chronicus pancreatitises betegekben. ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(19):1033-1036
A szerzők választási, hím Wistar-patkányokat kezeltek egy adagban adott 50 mg/tskg streptozotocinnal intravénásan. A kezelt állatok ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(18):979-982
A terhesség alatt az ultrahangos szűrővizsgálatok eredményeképpen egyre nagyobb számban kerülnek felismerésre olyan magzati fejlőd...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(18):975-978
Az a felismerés, mely szerint az elmúlt évek során sokkal több beteg részesült elégtelen, vagy éppen túl- adagolt gyógyszeres kez...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(18):965-969
Háromszázhetvennégy, klinikai tüneteik alapján cisztás fibrózisos beteg vizsgálatát végezték el a 0F508, G542X, G551D, R553X és ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(17):899-903
A hypertoniás sürgősségi állapot akut, életveszélyes helyzet, mely a perifériás vaszkuláris rezisztencia markáns növekedésével...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(17):913-921
Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Budapest, II. Pathologiai Intézet (igazgató: Kádár Anna dr.) (igazgató: Flautner Lajos dr.) A szerz...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(17):923-925
Hazánkban 1993-ban 181 új primaer pajzsmirigydaganatot (145 nő és 36 férfi) diagnosztizáltak a patológusok. Ez az egész népességbe...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(17):905-911
A vizsgálat célja a kalcium- és oxalátürítés korspecifikus normálértékeinek meghatározása egészséges gyermekek vizeletében. 4...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(16):861-863
...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(16):869-871
A nitrogén-monoxid szabad gyök az emésztőcsatorna idegelemeinek feltételezett transzmittere. Fontos szerepet játszhat a fali simaizomr...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(16):857-860
A szerzők egy vesetranszplantáción átesett, NYHA III funkcionális osztályba tartozó betegnél sikeresen elvégzett, együttes aorta m...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(16):865-867
A 17beta-hidroxiszteroid dehidrogenáz defektus (17bHSD-d) 46,XY karyotípus és herék jelenléte ellenére, a tesztoszteron bioszintézis ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(15):807-810
A szerzők az accessorius idegsérülés klinikai és orvosszakértői jellemzőinek áttekintését adják. Az elmúlt két évtizedben ura...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(15):803-806
A szerzők jelen munkájukban a magyarországi graduális és postgraduális családorvosképzés helyzetét, a feladatkörrel kapcsolatos p...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(14):747-749
A szerzők 1 napos korban valvularis pulmonális stenosist diagnosztizáltak. A pulmonális billentyű súlyos szűkületét 4 napos korban ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(14):743-745
A szerzők idiopathiás krónikus urticariában vizsgálták az alapvető élelmiszerek (liszt, tej, tojás) kiváltó szerepét. Megállap...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(14):739-741
A szerzők 40 esetben alkalmaztak egy új vizeletelterelési módszert, az alacsony nyomású ureterosigmoidostomiát, más néven Mainz pou...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(13):691-693
A szerzők az Rh-alloimmunizáció terhesség alatti invazív kezelésének stratégiáját ismertetik. A 34 terhes közül 6-ot amniocenté...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(13):675-679
A szerzők az általános érzéstelenítés kiküszöbölésére egyszerű, veszélytelen módszert ajánlanak a csecsemők és kisgyermeke...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(12):629-632
Hamis adatokon nyugvó biomedicinalis kutatások sokkal több esetben fordulnak elő és kerülnek közlésre, mint azt felfedeznék. A szer...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(12):633-636
...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(12):637-641
832. A BCG-oltásról:
(1996-03-24)
A szerző ismerteti a BCG-oltások meglehetősen viharos előtörténetét. Áttekintést ad a különböző földrajzi területeken végzet...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(12):619-622
A szerzők intermittálóan előforduló hosszú QT-syndromáról adnak ismertetést két eset kapcsán. A hosszú QT-syndromának az által...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(11):577-580
A szerzők az Fcy-receptorok ellen termelődő autoantitestek előfordulásáról és lehetséges szerepéről számolnak be autoimmun kórk...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(11):581-584
A pajzsmirigybetegségek molekuláris hátterének megértéséhez a TSH receptor, a pajzsmirigy peroxidáz és a thyreoglobulin aminosavsor...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(11):563-568
1993 második és 1994 első félévében 103 beteg került felvételre a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Belgyógyászati Int...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(10):519-522
A szerzők a non-radioaktív in situ hibridizáció praenatalis diagnosztikára történő felhasználását vizsgálták. Tizennégy limfoc...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(10):523-526
A szerzők 67 534 véradás alkalmával vizsgálták a hepatitis C-vírus ellenanyag jelenlétét, valamint mérték a szérum alanin-amino-...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(10):507-511
A szerzők Magyarországon elsőként számolnak be az autosomalis domináns módon öröklődő Huntington betegség praesymptomás diagnó...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(9):451-454
A szerzők 43 ischaemiás agyi keringészavarban szenvedő beteg, valamint 16 egészséges személy thrombocytaaggregatiójának mértékét...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(9):455-459
A szerzők hosszú kórlefolyást mutató (túlélési idő > 10 év) primer, pulmonális angiocentrikus T-sejtes lymphomás esetük kórtö...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(9):473-476
A szerzők familaris halmozódást mutató Wilson-kór eseteik ismertetése alapján áttekintik a betegség patogenezisét, diagnosztikáj...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(8):415-419
A szerzők 1982-1990 közt nemzetközi multicentrikus tanulmány keretében vizsgálták a vérzés szempontjából fokozott kockázatú má...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(7)
I. típusú diabetes mellitusban (IDDM) szenvedő 50 gyermek HLA II. osztálybeli DQA 1, DQB 1, DRB I génlocusainak molekuláris genetikai ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(7)
A szerzők mélyvénás thrombosist okozó, átmenetileg lupus anticoaguláns pozitivitással járó colorectalis carcinomában szenvedő n...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(7)
846. A lépáttétekről
(1996-02-11)
...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(6):295-298
A pajzsmirigybetegségek molekuláris hátterének megértéséhez a TSH receptor, a pajzsmirigy peroxidáz és a thyreoglobulin aminosavsor...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(6):283-286
...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(6):299-302
A szerzők a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 5 éves periódusa alatt diagnosztizált 40 malignus mesotheliomás beteg jellemzőit fogl...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(5):233-238
A szerzők összefoglalják azon ismereteiket és gyakorlati tapasztalataikat, melyek a peri- és postmenopausában élő női populatio oes...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(5):243-249
Magyarországon a szerzők először végezték különböző eredetű orrvérzések, alsó orrkagyló hypertrophia, orrpolypositas és rhin...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(5):239-242
A 10 napos korban coarctatio aortae klinikai tüneteivel echocardiographiás vizsgálatra került újszülöttnél az aorta isthmus stenosis...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(5):251-253
A szerzők 112 akut leukaemiás és 10 szolid tumoros gyermekben végeztek sikeres kromoszómavizsgálatot a malignus sejtekben. Szerzett kr...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(5):227-231
A 10 napos korban coarctatio aortae klinikai tüneteivel echocardiographiás vizsgálatra került újszülöttnél az aorta isthmus stenosis...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(5):2923-2925
A szív mellkasból való kihelyeződését ectopia cordisnak nevezik. A szív fejlődési rendellenességei általában multiplex malformat...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(4):187-188
A kis molekulatömegű heparin (LMWH), szemben a hagyományos, frakcionálatlan heparinnal, számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik. ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(4):183-185
Az orvosok "hatalmának" csökkenése, a jogalkotók és jogászok aktív tevékenységének eredményeként bővültek a betegek jogai, ala...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(3):115-119
A szerzők célul tűzték ki az eosinophil aktivációt jelző szekretoros fehérjék - az eosinophil kationos protein és az eosinophil-pr...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(3):121-124
Retrospektív vizsgálattal a szerzők 38 beteg adatait elemezték. Valamennyi beteg intenzív terápiás osztályon legalább 72 órán ker...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(3):129-133
A szerzők eszméletvesztés miatt észlelt fiatal nőbeteg esetét ismertették. Az eszméletvesztésért a vegetatív idegrendszer egyens...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(2):79-81
A szerzők in vitro alvadékoldási teszt segítségével vizsgálták a fibrinolysist polycythaemia verában, esszenciális thrombocythaemi...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(2):71-74
A fotorefraktív excimer lézerkészülék nemcsak a szaruhártya törőerejének megváltoztatására, hanem a cornea patológiás felszín...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(2):75-78
Az IgA nephropathiában (IgA NP) észlelt emelkedett táplálékantigének elleni IgA antitest titerek és a megnövekedett bélpermeabilit...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(2):65-69
A szerzők gastrooesophagealis reflux betegségben szenvedő betegek panaszait és az általuk alkalmazott objektív vizsgálóeljárások (...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(1):9-14
A szívinfarktus okozta halálozás vezető népegészségügyi probléma Magyarországon. A prevenció lehetőségeinek kvantifikálására...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(1):3-7
Patológiás állapotokban többek között atherosclerosisban és emphysemában az elasztáz szekréció fokozódása és/vagy a szérum pr...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(1):15-21

Web Design & Development Prowebshop