Halálos rákbetegnek hazudta magát álomesküvőért

Lelepleződött és bíróság elé kerül az az amerikai nő, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jótét lelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.

A 25 éves New York-i Jessica Vega 2010-ben azt állította magáról, hogy csupán pár hónapja van hátra vérrákja miatt, és élete nagy álma egy álomesküvő. Megható meséjével több ezer dollárt kapott adományként, ráadásul a lakodalmi italokat - negyedmillió forintnyi értékűt - ingyen adta a menyegzőnek helyet biztosító étterem. Egy szépségszalon szintén ajándékként végezte el a fodrászati feladatokat nemcsak a menyasszony, hanem a hét nyoszolyólány haján is. A menyasszonyi ruhát egy butik ajándékozta. Nászútra is adományokból ment a pár Arubába.

Vega még vőlegényét is becsapta, aki az esküvő után 4 hónappal kezdett gyanakodni, mivel felesége továbbra is kiváló egészségnek örvendett. Miután megtudta a hazugságot, elvált nejétől, így őt nem vádolják csalással most, hogy az ügyre nyilvánosan is fény derült.

A pár egyébként ismét együtt él, és már két gyereke van. A volt férj szerint volt neje jó anya, és szeretné, ha gyerekeik mielőbb visszakapnák.

Vega hat rendbeli csalásért áll bíróság elé, 16 hónaptól 4 évig terjedő börtönt kaphat - minden egyes vádpontért.
| rák, partnerkapcsolat, esküvő, bulvár
2012-04-16 07:13:45
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop