Betegség-e a munkamánia?

A szenvedélybetegségek általános jellemzői, hogy butítanak, ölnek és nyomorba döntenek. Kivéve egyet: a munkamániát. Vagy talán mégsem kivétel? Lehet, hogy éppoly pusztító kór, éppúgy ön- és közsorsrontó, mint bármely egyéb függőség? Ha pedig betegség, létezik-e gyógyító elvonókúra?

munkamánia, függőség, pszichiátria | Népszabadság   Népszabadság
A keleti országrészben élő ügyes kezű, szorgalmas fiatalember a helyi nagyvállalatok összeomlását követően nem volt sokáig munkanélküli, az egyik Pest környékén megtelepült multinál kapott állást. Albérletben lakott, a család maradt az otthoni kertes házban. Hiányzott neki a munka utáni kerti bütykölés, ami korábban szokása volt, így a munkaidő letelte után is benn maradt a gyárban, tovább dolgozott. A munkaadó egy idő után úgy gondolta, nem lesz ez így jó, bérelt hát emberünk számára egy nagyobb lakást, ahol elfért a família is. A család összeköltözését követően nem sokkal "hősünk" depressziós lett, pokollá tette a maga és környezete életét. Itt ugyanis nem volt kert, ahova munka után "kimeneküljön" tovább dolgozni, azt viszont nem tanulta meg, hogy miként lehet a gyerekkel beszélgetni, a feleséggel az otthoni teendőket megosztani. Bekerült egy családba, ahol útban volt.

A történet nem illusztráció, hanem valós eset, és mutatja, hogy az inkább dicséretként emlegetett munkamániának hátulütői is lehetnek. A nyugati féltekén már komoly szakirodalma van a "workalcoholics" jelenségének, amelyet a szenvedélybetegségek kategóriájába sorolnak, s nem más, mint a munkától való kóros függőség. Felismerése nem könnyű, hiszen a vírushordozók többnyire a maguk területén elismert szakemberek, függőségük következménye pedig hasznot hajt megbízóik számára, pénzt hoz maguknak és családjuknak.

Mi akkor a baj a munkamániával? Kassai-Farkas Ákos, a Nyírő Gyula Kórház osztályvezető pszichiátere szerint az, hogy mint minden függőség, a munkamánia is előbb-utóbb tönkreteszi az egyént és környezetét. Ilyen orvosi diagnózis, hogy munkaalkoholista, vagy mániás egyébként nincs, ő már a következményekkel találkozik: a depresszióval, az alkoholizmussal vagy éppen az öngyilkossági kísérlettel, széthullott családokkal, megfelelési zavarokkal küszködő gyerekekkel.

A fogalom ugyan Nyugatról "szivárgott be" hozzánk, a jelenség - a maga romboló hatásaival - azonban már létezett a szocializmus idején is. A hajtás - a felszínen - elsősorban a pénzről szólt, arról, hogy a háztájiban, a gmk.-ban végzett munka segített hozzá a Trabanthoz vagy a kiskerthez. Ma az érv - a pénz mellett - úgy fogalmazódik, hogy aki kimarad, az lemarad, aki nem dolgozik 12 órát, annak előbb-utóbb útilaput kötnek a talpára.

A pszichiáter szerint azonban ezek nem érvek, hanem kifogások azok számára, akik nem tudnak rendet teremteni önmagukban. Ők - az ember természetéből fakadó - belső rendre való törekvést kívülre helyezik. A munka erre jó terep. Adottak az erőviszonyok, többnyire egyértelműek a követelmények, a teljesítmény megítélése. Világos, hogy mi a siker és mi a kudarc, ehhez képest lehet teljesíteni, túlteljesíteni. A munkában többnyire gyorsabb az eredmény, kézzelfoghatóbb a siker, mint a privát szférában. A magánéletben ugyanis hosszú távon kell megdolgozni azért, hogy kiegyensúlyozott legyen egy párkapcsolat, hogy magával és a világgal harmóniában élő felnőtté cseperedjen a gyerek. Ráadásul a módszert, amivel az egyén eléri a munkában a sikert, kiterjeszti az élet minden területére, hiszen ez az, amivel tapasztalatai szerint a leghatékonyabban "üzemel". Így lesz siker a férfiak számára a skalpvadászat a házasság helyett, vagy keresik éppen harmadik, negyedik, ötödik házasságukban életük társát.

Nem véletlen, hogy a példák férfiakról szólnak, a munkamánia főként közülük szedi áldozatait. Ez következik abból, hogy a társadalmi munkamegosztás ugyan jócskán változott az elmúlt évtizedekben, a társadalmi szerepek azonban alig. A nő feladata mind a mai napig, hogy összetartsa a családot, megteremtse az otthont. Számukra nem felmentés és nem menekülési terep a munka, pontosabban a munkahely. És ha "kicsúszik" alóluk a kereső tevékenység, ez nem feltétlenül jár együtt a társadalmi presztízs elvesztésével, ellentétben a férfiakkal.

Lehet-e menekülni a külső nyomás elől, amikor egyre inkább az az igény a munkahelyeken, hogy "életünket és vérünket" a cégért? Már nem annyira Japánban jellemzőek a munkahelyi "alvókapszulák", mint inkább a szilíciumvölgyben: mert minek méregdrága lakást bérelni arra a pár éjszakai órára, amit az ember alvással tölt.

A technikai fejlődés, a specializálódás is kedvez a munkamániának, az "egydimenziós" ember kialakulásának. Ma már nincs "ORVOS", csak szakorvos, sőt kézsebész vagy térdspecialista. Aki a polihisztorság gyanújába kerül, azt a környezet felszínes tudásúnak, minőségi munkára alkalmatlannak tartja, és gúnyos lenézéssel kezeli. Holott - állítja Kassai doktor - éppen a túlspecializáltság teszi sebezhetővé az embert.

A pszichiáter szerint az az egészséges ember, aki jól érzi magát a saját bőrében. A munkamániás pedig állandó drill alatt van, tehát nem felel meg ennek a kritériumnak. A gyógyulás útja pedig talán éppen a sokoldalúság. Meg kell tanulni, nemet mondani bizonyos helyzetekben a munkahelyen vagy a munkára. Ez azonban csak akkor segít, ha van mivel kitölteni az "üres" időt. A társas kapcsolatokat, a kiegészítő tevékenységeket az élet során folyamatosan kell kialakítani és elsajátítani. Akinek van hobbija, családja és amellett munkája, az nagy valószínűséggel sokkal jobban érzi magát a világban, mint aki a harmadik nercbundáért dolgozik éppen, mert csak ezen tudja mérni a sikert, és ezzel tudja megvásárolni környezete "szeretetét" és elismerését.

| munkamánia, függőség, pszichiátria
2002-07-10 19:26:30
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop