ÚJ

Szembetegséget kezelhettek a római kori csipeszekkel egy kutató szerint

Egy baktérium okozta szembetegség kezelésére is szolgálhattak azok a római kori eszközök - köztük kis csipeszek és kaparók -, amelyekről eddig a kutatók úgy vélték, hogy piperecélokra használhatták őket.


Csillagos lett szeme szaruhártyája egy ütéstől

Csillagos lett a szeme egy osztrák férfinak egy ütéstől: szaruhártyáján csillag alakú hályog jelent meg.


Visszanyerte látását, miután az orvosok menthetetlennek mondták

Visszanyerte látását egy brit férfi azután, hogy az orvosok tehetetlenek voltak és gyógyíthatatlannak mondták szembetegségét.


A rövidlátó gyerekek szemének romlása erősödhet a téli hónapokban

Egy kínai tanulmány eredményei szerint a rövidlátó gyerekek látásromlásának mértéke gyorsabb volt az év legrövidebb napjain és jóval lassabb a nappali órákban bővelkedő nyári hónapokban.


Különleges eljárással gyógyítják Bolsoj balett-igazgatóját

Különleges eljárással, méhlepény segítségével gyógyulhat a moszkvai Nagyszínház balettjének művészeti igazgatója, akit savval támadtak meg, és súlyosan megsérült mindkét szeme.


A rendszeres aszpirinfogyasztás időskori látásvesztéshez vezethet

A rendszeres, heti legalább egy tabletta aszpirin fogyasztása elősegítheti az időskori látásvesztést - derítették ki 15 éves adatok elemzésével ausztrál kutatók, akiknek a tanulmánya a JAMA Internal Medicine legújabb számában látott napvilágot.


Mindig van remény - Pécsi központ azoknak, akiket a többségi iskolarendszer kitaszított

A Világ Világossága Alapítvány 1987-ben jött létre Magyarország harmadik magánalapítványaként azzal a céllal, hogy a szembeteg, látássérült gyerekeknek egészségügyi ellátást biztosítson a régióban. Országos szinten is kevés gyermekszemész szakorvos volt még akkoriban. Már abban az időszakban felmerült, hogy a sajátos igényű oktatást-nevelést speciális iskolában kellene megvalósítani. Mára ez a gondolat, a segítő akarat komplex rehabilitációs, habilitációs integrált intézménnyé vált mindazon gyermekek és fiatalok számára, akiket a többségi iskolarendszer kitaszított - vagy akik úgy érzik, hogy több eredményt érnek el ebben a közösségben.


Ebben az évben már több retinabeteg juthat korszerű kezeléshez

Ebben az évben megváltozott a retinabetegek terápiájának finanszírozása, melynek köszönhetően mintegy két és félszer annyi időskori látófolt-, vagyis makula-degenerációban szenvedő beteg jut korszerű kezeléshez, mint egy évvel korábban - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön, a budapesti Semmelweis Egyetem szemészeti klinikáján tartott sajtótájékoztatón.


A szűrővizsgálatok fontosságára figyelmeztet a Látás Hónapja eseménysorozat

A rendszeres látásellenőrzés fontosságára hívja fel a figyelmet a Látás Hónapja elnevezésű kampány, amely során a magyar lakosság országszerte több száz optikában vehet részt ingyenes szűrővizsgálatokon és szaktanácsadáson októberben.


A sztatinok szedése csökkentheti a zöldhályog kockázatát

Azoknál az embereknél, akik sztatint szedtek koleszterinszintjük csökkentésére, kisebb valószínűséggel jelentkezett a zöldhályog leggyakoribb formája - állapították meg több mint 300 ezer ember adatainak elemzésével amerikai kutatók.


| | | | | | | | 9 | |

Web Design & Development Prowebshop