Légszennyezés: stroke és infarktus

Súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak a levegőben szálló, például a járművek által kibocsájtott szennyező nanorészecskék: belélegezve a tüdőbe és a vérkeringésbe jutnak, ahol növelik a szívroham és a szélütés kockázatát - közölték az Edinburghi Egyetem kutatói a ACS Nano című szaklapban.


A rendszeres testmozgás megelőzi a leépülést

A hetente többszöri mérsékelt testmozgás a legjobb módja annak, hogy az ember megőrizze agya frissességét ötven éves kor felett is – állapítják meg a Canberra-i Egyetem kutatói, tanulmányukat a British Journal of Sports Medicine című folyóirat közölte.


Hazudozók

Megtalálták azt az agyi területet, ahol az őszinteség és az önző érdekeket szolgáló hazugság közötti mérlegelés zajlik, publikálták a PNAS című szaklapban a Zürichi, a Chicagói és a Harvard Egyetem kutatói.


Anyu, nem tudok aludni!

A gyermekorvosi rendelésen sok szülő panaszkodik gyermeke kóros alvási szokásairól. Nem csoda, hisz egy nyűgös, nyugtalan gyerek igen megterhelő tud lenni. Az anyák egy idő után teljesen kimerülnek. Gyakran ingerlékenyek, türelmetlenek lesznek gyermekükkel, környezetükkel szemben.


Mobil és agydaganat – valóban?

Egy olasz bíróság elismerte, hogy kapcsolat volt egy jóindulatú daganat kialakulása és a mobiltelefon használata között. Az eddigi tudományos kutatások alapján ez nem bizonyított.


Agyi interfész bénultak számára

Nyolc év után először evett önállóan, karját gondolataival mozgatva egy évek óta mozgásképtelen clevelandi férfi, akinek agyába elektromos érzékelőket ültettek be, hogy ingereket továbbítson az izmaiba. A clevelandi Case Western Reserve University és a Functional Electrical Stimulation Center team eredményeit a Lancet brit orvosi lap közölte. A technológia egyelőre kísérleti szakaszban van.


Letartóztattak egy amerikai férfit epilepsziás rohamot kiváltó Twitter-üzenet miatt

Előállítottak az amerikai hatóságok egy marylandi férfit, mert szántszándékkal epilepsziás rohamot okozó Twitter-üzenetet küldött.


Mi okozza az Alzheimer-kórt?

Egy aminosav, az arginin hiánya játszhat közre az Alzheimer-kór kialakulásában - erre a következtetésre jutottak egérkísérletek alapján amerikai neurobiológusok, akiknek eredményei távlatilag új terápiás eljárások kidolgozását tehetik lehetővé. A Duke Egyetem kutatóinak tanulmánya a Journal of Neuroscience című folyóiratban jelent meg.


Alzheimer-beteg a családban

Szeretteinknek a korral romlik a memóriájuk, ez teljesen normális dolog. De hogyan tudunk különbséget tenni a feledékenység és az Alzheimer-kór között?


A fejsérülés és az agyi betegségek kapcsolata

A fejsérülések rossz hatással lehetnek több száz génre az agyban, és növelik neurológiai, pszichiátriai rendellenességek fellépésének kockázatát a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i intézményének (UCLA) kutatói szerint.


10 | | | | | | | | | |