Fibroadenoma kezelése fagyasztással

A régióban elsőként Magyarországon elérhetővé vált a jóindulatú emlődaganatok egyik leggyakoribb típusának műtét nélküli kezelése fagyasztásos eljárással, krioablációval.


Új eredmény az emlőrák kezelésében

Az emlőrákos betegek életkilátásait javítaná az az új terápia, amelynek állatkísérletei már sikeresnek bizonyultak. A kezeléssel azt szeretnék elérni a kutatók, hogy a gyógyszerekkel szemben ne alakuljon ki rezisztencia, miután a ráksejtek gyakran ellenállóvá válnak a gyógyszerekkel szemben, és a kezelés ellenére tovább növekednek. A magyar kutatók cikkét a Journal of Controlled Release című folyóirat közölte.


A 40 feletti nők évenkénti szűrésével megelőzhető a legtöbb mellrák miatti halálozás

Amerikai kutatók új tanulmánya szerint a negyven év feletti nők évenkénti szűrésével megelőzhető a legtöbb mellrák miatti halálozás.


Kínában a mellrákos páciensek tíz százaléka 35 évesnél fiatalabb

A mellrák kockázata a kor előrehaladtával növekszik, ám a kínai szakemberek mégis azt tapasztalták, hogy az ottani mellrákos páciensek tíz százaléka 35 évesnél fiatalabb.


Európai emlősebészeti szakvizsga az Országos Onkológiai Intézetben

Európai emlősebészeti szakvizsgát tartottak az Országos Onkológiai Intézetben - közölték kedden az MTI-vel.


Az emlőrák szűrése, diagnosztikája és kezelése

A nők körében a rákos betegségből eredő halálozás leggyakoribb oka az emlőrák, amelynek megelőzésében leghatékonyabb a szervezett mammográfiás szűrés.


Új eszköz: emlőpótlás

Évente több mint százezer nőnek távolítják el daganat miatt a mellét az Egyesült Államokban, és sokan közülük később az emlőimplantátum beültetése mellett döntenek. Az implantátum számára szükséges hely kialakítása érdekében szövettágítót ültetnek be a bőr és az izom alá, majd az expandert fokozatosan sóoldattal töltik fel.


Emlőrák és az éjszakai műszak

Nem növeli a nőknél az emlőrák kialakulásának kockázatát az éjszakai munka - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb vizsgálatból.


Új emlőrák kutatás

Az emlőrák legsúlyosabb, testszerte áttéteket képező típusának molekuláris és genetikai okait kutatják.


A hosszabb hormonkezelés csökkenti az emlőrák kiújulásának kockázatát

Egy új, "nagy horderejűnek" tartott amerikai kutatás szerint a hormonkezelés mintegy 15 évig történő folytatásával jelentősen csökkent az emlőrák kiújulásának kockázata.


| 2 | | | | | | | | |