Amy Winehouse alkoholmérgezésben halt meg a megismételt vizsgálat szerint is

Alkoholmérgezés okozta a 27 évesen tavalyelőtt elhunyt Amy Winehouse halálát - mondta ki véglegesen és hivatalosan a haláleset ügyében elrendelt, megismételt vizsgálat vezetője keddi végzésében.


A sürgősségi osztályokon kezelik ezentúl az alkoholmérgezéses betegeket

Megszűntek a fővárosban a detoxikálók, az alkoholmérgezéses betegeket ez évtől a sürgősségi osztályokon látják el - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága szerdán az MTI-vel.


Oroszországban a sör éjszakai árusítását is betiltották

Az alkoholizmus visszaszorítása érdekében keddtől nem forgalmazhatnak sört Oroszországban az ötven négyzetméter alatti alapterületű utcai árudákban, éjszaka pedig immár egyetlen üzletben sem lehet ezentúl ezt az italt kapni.


Átlagon felüli a lakosság egyharmadának szeszfogyasztása Szlovákiában

Szlovákia felnőtt korú lakosságának közel egyharmada fogyaszt rendszeresen az átlagnál nagyobb mennyiségű alkoholt, a fiatalok korosztályának minden második képviselője pedig időről időre a részegségig leissza magát - közölte szerdán egy felmérés adataira hivatkozva Ivan Novotny az AT szanatórium igazgatója.


Minél közelebb lakik valaki kocsmához, annál jobban rúg be

Minél közelebb lakik valaki egy kocsmához, annál nagyobb az esély, hogy a sárga földig leissza magát - áll egy finn tanulmányban.


A nagyivóknál nagyobb a fiatalon bekövetkező agyvérzés kockázata

Azoknál az embereknél, akik sok alkoholt - napi legalább négy italt - fogyasztanak, nagyobb a kockázata annak, hogy viszonylag fiatal korban agyvérzés éri őket - állapították meg francia kutatók.


A vendéglátóiparban dolgozók gyakrabban válnak alkolistávál

Nagyobb az alkoholizmus kockázata a vendéglátóiparban tevékenykedő embereknél, a fiatal nők körében a legnagyobb a rizikó, ötből négy huszonéves nődolgozót érint a probléma - állapították meg tanulmányukban svéd kutatók.


Hőkamerával azonosítható, ha részeg valaki

Hőkamerával készült felvételek elemzésével megállapítható, ha részeg valaki, mivel arca bizonyos területeinek megváltozik a hőmérséklete - számoltak be róla görög kutatók.


Nehezebben dolgozza fel a traumákat a nagyivók agya

Egérkísérletek szerint a túlzott alkoholfogyasztás úgy "huzalozza át" az agyat, hogy később az érintett nehezebben dolgoz fel traumás eseményeket, ami megmagyarázhatja a kapcsolatot az alkoholizmus és a szorongásos zavarok között - derül ki amerikai kutatók tanulmányából, melyet a Nature Neuroscience című szakfolyóiratban tettek közzé.


A pohár formájától is függ, milyen ütemben isszuk az alkoholt

A pohár formájától is függ, hogy milyen ütemben isszuk meg belőle a sört - állapították meg a Bristoli Egyetem kísérleti pszichológusai, akik a témában készült tanulmányukat a PLoS ONE című tudományos folyóiratban ismertették.


| | | | | 6 | | | | |
data-full-width-responsive="true">