Egészségpolitika

Egészségpolitika archívum

ÚJ

Vita az egészségügyről

Bizonytalanság és kiszámíthatatlanság jellemezte az egészségügy elmúlt két évét - állítja Selmeczi Gabriella. A Fidesz egészségpolitikusa felidézte a Medgyessy-kabinet korábbi ígéretét: elérik, hogy senki ne betegedjen meg azért, mert szegény, és senki ne szegényedjen el azért, mert beteg. Az ellenzéki képviselő úgy vélte: a kormány azt éri el intézkedéseivel, hogy mindenki elszegényedik, aki beteg. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista tagja szerint viszont e nyilatkozat tele van csúsztatásokkal. A Népszava hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


Zsugorodó Richter-profit

Csaknem ezerháromszáz forintot zuhant a meglehetősen homályos privatizációs elképzelések nyomán már amúgy is megviselt Richter-árfolyam arra a hírre, hogy 8 százalékkal esett a legnagyobb magyar gyógyszergyár idei első negyedévi profitja. A Richter a tavalyitól árnyalatnyival elmaradó, 28,1 milliárdos árbevétel mellett 6,6 milliárdos üzemi és 7,5 milliárdos - a kedvezmény miatt adó előtti és utáni - eredményt ért el. Elsősbrban a hazai értékesítés esett vissza, mivel az áfabevezétés miatt a nagykereskedők már decemberben bevásároltak. Az év többi részét az április elsejével bevezetett 15 százalékos gyógyszerársarc befolyásolja negatívan. Ezt némileg ellensúlyozza, hogy a FÁK-országokban a vártnál nagyobb ütemben - Bogsch Erik vezérigazgató hagyományosan óvatos prognózisa szerint is dollárban 15-20 százalékkal - gyarapszik a forgalom. A tavaly kivételesen gyorsan fejlődő USA-piacon viszont a tavalyi szint megtartása a cél. A Richter vezérigazgatója szerint a jelenlegi részvényesek számára megnyugtató lehet az ÁPV Rt.-nek a Richter-papírokra vonatkozó értékesítési terve, tekintve hogy a kibocsátani tervezett "pénzügyi instrumentumok" nem a szakmai befektetőket célozzák majd, s további garanciát jelenthet a részvényesi jogok gyakorlása jogának állami kézben tartása is. Pontos részleteket ugyanakkor a tanácsadói pályázat kiértékélése után, június vége felé lehet majd tudni - vélekedett Bogsch Erik. A Napi Gazdaság hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


Vita a kórházi ellátásról

A Fidesz szerint az elvonások miatt veszélybe került a magyar kórházi ellátás. Selmeczi Gabriella képviselő sajtótájékoztatóján a kórházszövetség adataira hivatkozva azt mondta, hogy csaknem 30 milliárd forint hiányzik az idei kórházkasszából. Példaként említette, hogy a bonyhádi kórháztól 90 millió forintot, a berettyóújfaluitól 300 milliót, a makóitól 200 milliót, a siklósitól 120 milliót, a hódmezővásárhelyitől 140 milliót, a sátoraljaújhelyitől 180 milliót, a szegedi gyermekkórháztól pedig 60 milliót vesznek el az idén. Kökény Mihály egészségügyi miniszter a Fideszes képviselő szavaira azt mondta, hogy a Fidesz súlyos tévedésben van, mert semmit nem vontak el a kórházak működtetésére szánt költségvetési összegből. A Népszava hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


Újabb egészségügyi egyeztetés

A lap információi szerint Medgyessy Péter miniszterelnök, Kökény Mihály egészségügyi miniszter és Radnai György kormánymeghatalmazott holnap egyeztet az egészségügyi ellátás szervezési rendszerének munkaanyagáról. Draskovics Tibor pénzügyminiszter közölte: a jelenlegi átláthatatlan egészségügyi rendszer helyett a kormány kisebb adóteher mellett magasabb szintű szolgáltatást kíván biztosítani, és ebben a magántőkének is lehetőséget akar adni. A Népszava hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


Újra módosítana a PM a gyógyszeráron

A Pénzügyminisztérium egy törvénymódosítással kitolná az év végig a gyógyszerárak befagyasztását - tudta meg a NAPI Gazdaság. Az április elsejétől érvényes szigor ugyanis csak 180 napra szól, az új árszabályozás pedig január elsejétől hatályos, így a két dátum között - az idei utolsó három hónapban - szabályozatlanok maradhatnak az árak. Lapunk értesülése szerint Medgyessy Péter kormányfő hétfőn tárgyalt a legjelentősebb gyártókkal. A kormány képviselői és a gyártók megegyeztek abban, hogy közösen dolgozzák ki az egységes feltételeket a tárgyalásokhoz - tudtuk meg Székely Krisztinától, az Innovatív Gyógyszergyártók Szövetségének (IGYSZ) elnökétel. A gyártók már korábban kijelentették, hogy csak a transzparenciadirektíva érvényesülésével, vagyis egységes feltételek mellett hajlandóak tárgyalni. Ezt e feltételrendszert elvileg május elsejéig kellene kidolgozni. A Napi Gazdaság hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


Van elég vese

Cáfolta az egészségügyi szaktárca azokat a lapértesüléseket, hogy leállhatnak a veseátültetések. Tóth Judit, a minisztérium szóvivője szerint nem igaz a hír, miszerint az évente több száz szervátültetés veszélybe kerülne pénzhiány miatt. Az költségvetési keretösszeg "virtuális", vagyis viszonyítási alapot képző tétel a költségvetésben, tehát amennyiben azt a transzplántációs kórházak túllépik, akkor év végén, a zárszámadási törvény elfogadásakor pótolják a "hiányt". A Népszava hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


Világbanki tanácsok Prágának

Szakértők szerint javára válhat a cseh egészségügyi reformnak, hogy a kormányzat nemrég a Világbank szakértői segítségét kérte az évek óta húzódó folyamat lezárásához. Az egészségügyi reform tervéről március végén - a pénzügyminisztérium kérésére - felfüggesztették az egyeztetést, mivel a tárca úgy vélte: az előterjesztett változat fiskális szempontból nem felel meg a kívánalmaknak. A Világgazdaság hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


Új egészségügyet ígérnek jövőre

Kulturáltabb rendelők és kevesebb vizsgálat - egyebek mellett ezt várhatják a betegek a tegnap bejelentett egészségügyi reformtól, amely többek között bankokat és biztosítókat bízna meg az ellátás szervezésével. Radnai György kormánybiztos szerint már tavasszal-nyáron látványosan jobb állapotú és korszerűbb eszközökkel felszerelt egészségügyi ellátórendszerbe érkeznek a betegek. A Magyar Hírlap hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


Veszélyben a kórházak?

Késik a betegellátás átalakítása, hatmilliárd forint hiányzik a kasszákból. Határozatképtelenség miatt egyelőre nem szavazta meg az egészségügyi bizottság a fővárosi betegellátás szerkezetváltását. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes szerint ezzel a kórházak idei túlélését akadályozzák a képviselők. A Népszabadság hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


Zavar lehet a patikákban

A mától hatályos kormányrendelet 15 százalékkal csökkentette a patikaszerek árát. Az egyoldalú lépés miatt a nagy- és kiskereskedők csökkentették készleteiket, ami két héten belül ellátási zavarokat okozhat. Az esetleges hiány kezelésére Kökény Mihály egészségügyi miniszter indiai, brazíliai és kínai importról kíván gondoskodni. A szaktárca szóvivője megerősítette a kormány tárgyalási szándékát a gyógyszercégekkel egy hosszú távú megállapodás érdekében. Tóth Judit azt is elmondta, szóba került a gyógyszerpiaci rendtartás bevezetése, amely garantálná az ár- és piackontrollt, megszabná a cégekre vonatkozó promóciós szabályokat; előírná az ellátási felelősséget. Rendkívüli ülést tart ma a parlament egészségügyi bizottsága, amelyen állást foglal a gyógyszerek hatósági árbefagyasztásával kapcsolatos törvény módosításáról is. Az AstraZeneca vezérigazgatója, Tom McKillop rossz üzenetnek tartja a magyar döntést, megfontolja jövőben beruházásait. A Világgazdaság hírére az OMF Médiafigyelő Kft. hívta fel a figyelmünket.


5 | | | | |
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop