Újabb ipari baleset Nagybányán

2000. 07. 25

Hétfőn a romániai herzsabányai színesfémérc-kitermelésnél eltört egy ipari iszapot szállító cső, s emiatt mintegy 600 köbméternyi szennyezett víz került a Lápos folyóba, majd onnan a Szamosba. A szennyezés várhatóan ma reggel éri el a Szamos hazai szakaszát. Szakemberek szerint az alacsony fémtartalmú zagy nem veszélyezteti az élővilágot. A romániai Nagybányához közeli herzsabányai színesfém-feldolgozóban történt hétfői baleset miatt mintegy 600 köbméternyi nehézfémmel szennyezett iszap folyt el. Gheorghe Lazea, a román minisztérium főtitkára - aki a történtekért sajnálatát fejezte ki - kolozsvári tudósítónknak elmondta: a csőtörést már hétfő délután megjavították. A kifolyt zagy nehézfémtartalma a megengedettnél kisebb, kevés cinket, vasat és rezet tartalmaz. Az iszapszerű folyadék klórral és kénvegyületekkel szennyezett is. Mindezek koncentrációja a megengedett határérték alatt van, s a folyók élővilágát nem veszélyezteti - mondta. A zagy nagyobb részét egy tározóban felfogták, de került belőle a Lápos, majd onnan a Szamos folyóba is. Az anyag ma reggel éri el a Szamos hazai szakaszát. Az újabb romániai szennyezés miatt Gönczy János kezdeményezésére tegnap óta folyamatosan ellenőrzik a Tisza, illetve a Szamos vízminőségét - tájékoztatta lapunkat Monstkó Éva, a tiszai kormánybiztos szóvivője. A kormánybiztos ismét egyértelművé tette, hogy a határainkon túlról származó szennyezések ellen nem vagyunk bebiztosítva. A szomszédos államokban előforduló balesetek esetében csak a jó szerencsén múlik, hogy azok hatásai érintik-e a magyar területeket. Gönczy szerint ezért mielőbb be kell fejezni a környező államokban található szennyezőforrásokat összeíró munkát. Ugyanakkor nemcsak térképekre van szükség, a veszélyes helyeket mielőbb biztonságossá kell tenni. Monstkó bejelentette, az eredetileg szeptemberre tervezett újabb nagybányai látogatásra várhatóan már augusztusban sor kerül. Tegnap Budapesten ülésezett az EU által alakított Nagybánya-munkacsoport. Tom Garvey elnök szerint a ciánszennyezés körülményeit vizsgáló jelentést őszig meg kell kapnia a munkacsoportnak ahhoz, hogy a decemberre ígért EU-jelentésben azt felhasználhassák.

1
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop