Orvosi-élettani Nobel-díj: 1973 - Viselkedésformák kutatása

1973-ban "az egyéni és társas viselkedésformák szerveződése és kioltódása területén tett felfedezéseikért" indoklással három magatartáskutató (etológus) kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat: Karl von Frisch osztrák zoológus, Konrad Lorenz osztrák magatartáskutató és Nikolas Tinbergen holland zoológus.
orvosi, Nobel-díj, viselkedésforma, Nobel-díj | Gyógy-ír   Kisalföld
Karl von Frisch (1886-1982) egyetemi tanulmányait Bécsben és Münchenben végezte, 1910-ben kapott diplomát. Egyetemi tanár volt Münchenben, Rostockban, Breslauban, majd Grazban. Legfontosabb és legismertebb eredménye a méhek "nyelvének" felfedezése.

Frisch kísérletekkel és megfigyelésekkel megállapította, hogy a méhek tánccal kommunikálnak. A táncot a lépsejtekben járják, s ezzel jelzik társaiknak az élelem hollétét. Ha az élelem közel van, a méh körtáncot jár, ha távoli helyen, akkor nyolcas alakban táncol. Ha a tánc vízszintes irányban történik, a méh pontosan jelzi a táplálék irányát még akkor is, ha forgatják alatta a lépet. Ha viszont a lépsejteken függőlegesen táncol, akkor abból a szögből indul ki, melyet az élelem irányába való repülésnél a naphoz viszonyítva be kell tartania. Ezt a szöget a gravitációs erő irányára transzponálja. A kisebb távolságot jelző körtánc azt jelzi, hogy az élelem 80 méter sugarú körön belül van. A nyolcas tánc során (távolabbi élelem) a tánc ritmuseltéréseivel adatokat szolgáltat a cél távolságára vonatkozóan. Ilyenkor még a szél irányát is figyelembe veszi. Ellenszél növeli, hátszél csökkenti a távolságmegadási határt, tehát meghatározza az élelem elérésének idejét és az erőfeszítés mértékét.

A méhek az ibolyántúli sugarak segítségével tájékozódnak a nap állásáról, így borús időben is megfelelően irányítanak. Erősen borult égbolt esetén, amikor az ultraibolya sugarakat már nem tudják értékelni, táncuk is dezorientálttá válik. Frisch foglalkozott még a méhek szín- és formaérzékével, szagérzékelésükkel, s megállapította, hogy viselkedésük genetikailag programozott, nyilvánvalóan nem tanult képesség.

Frisch foglalkozott a méhek szín- és formaérzékével, szagérzékelésükkel.

Konrad Lorenz (1903-1989) osztrák etológus, tanulmányait Bécsben végezte. Itt az összehasonlító anatómia és állatélettan tanára lett. 1940-ben Königsbergben a humán pszichológia professzora, majd az Osztrák Tudományos Akadémia támogatásával 1949-ben Altenbergben megalapítja a Magatartáskutató Intézetet. 1950-ben Buldernben, 1955 óta haláláig pedig Seewiesenben a Max Plank Intézet magatartáskutató és élettankutató részlegének vezetője volt. Az összehasonlító magatartáskutatás (etológia) megalapítójának tekintik.

Az 1920-as években kezdte tanulmányozni a madarak ösztönös cselekvéseit. Azt tapasztalta, hogy bizonyos "kulcsingerek" hatására nagymértékben rögzített cselekvési sémák válthatók ki. Ha ezek a kulcsingerek érik az állatokat, akkor a cselekvés korábbi tapasztalat, tehát tanulás hiányában is kiváltható. Ugyanakkor másféle magatartási típusok csak speciális tanulás során kerülnek elő. Ezt a tanulási formát nevezte "bevésésnek". Vagyis a magatartási sémák egy része öröklött, más része tanult.

Lorenz közleményében kifejti, hogy a valóban ösztönös viselkedés valamennyi példájában megvan a viszonylag állandó és összetett automatizmus magva - mintegy veleszületett mozgásforma. Azzal, hogy Lorenz kimondta a veleszületett kiváltó mechanizmusok - a genetikailag meghatározott rendszerek - létét, ösztönzést adott arra, hogy a magatartáskutatásban alkalmazzák a modern molekuláris biológia eredményeit. Híresek a vadludakkal végzett kísérletei. Például a vadludak bizonyos fejlődési fázisában meghatározott magatartásformák (például az anyaállat mögötti szaladgálás) megfelelő, magatartást előhívó hatással rögzíthetők. Ez az anyaállatra alapozott bevésés helyettes élőlényre, például emberre alapozva is keresztülvihető: például egy betanított vadlúd egész életében automatikusan követhet egy embert, s nem a saját fajtabelit. Az etológia érdekes megvilágítást ad az emberi magatartásformák számára is, különösen az agresszió és a szexuális kutatás területén, és az ezzel kapcsolatos pszichiátriai kérdéseknél.

Nikolas Tinbergen (1907-1988) egyetemi tanulmányait Leidenben végezte 1932-ben. Zoológiát tanult. 1947-ben a leideni Zoológiai Intézet vezetője lett. 1949-től haláláig Angliában élt, az oxfordi Zoológiai Intézetben dolgozott, 1966-tól professzorként. Állatok magatartássémáit kutatta, a kulcsingerek minőségének változásával bekövetkező magatartásjegyek változását vizsgálta. Egyik legfontosabb kutatási területe az ösztönök vizsgálata volt. E téren több alapvető fogalmat vezetett be. Az ösztönöket hierarchikusan szervezett idegi mechanizmusokként határozta meg. Megfigyelte az úgynevezett "átugrás- és üresjárat-jelenséget" is. Az átugrás akkor következik be, ha az állat nem tud befejezni egy megkezdett cselekvést, mert valami meggátolja benne, vagy a cselekvést fenntartó inger abbamarad. Ilyenkor az állat hirtelen valami más cselekvést kezd. A cselekvési vágy tehát megmarad, az egyik cselekvésről egy másikra ugrik át. Az üresjárat-jelenség viszont akkor fordul elő, amikor az állat reakciókészsége annyira megnő, hogy nincs szükség már kiváltó ingerre. Ennek megfelelően - hiszen a racionális kiváltó inger hiányzik - az ösztönmozgás, vagy a cselekvés rossz helyen és időpontban megy végbe. "Az ösztönökről" című könyve 1976-ban magyar nyelven is megjelent.

| orvosi, Nobel-díj, viselkedésforma
2002-07-29 11:42:19