Orrmandula-műtét? - 6 éves kisfiú

Kérdés: 6 éves kisfiamról lenne szó. Nem beteges, eddig csak egyszer volt lázzal járó mandulagyulladása, párszor hasmenés, bárányhimlő. Viszont nagyobb az orrmandulája. Tavaly ilyenkor észrevettük, hogy nem úgy hall, visszakérdez, TV-t hangosít. Orvoshoz mentünk, és ott fülkürt-hurutot állapítottak meg. Orrcsepp, kontroll, majd javasolták az orrmandulaműtétet, amit mi elvetettünk (mondván, nem is volt még igazán beteg).
2007. novemberétől folyamatosan náthás, vagy legalábbis szortyogós. Nem lázas, nem fáj a füle, éjszaka ugyan horkol egy kicsit, de jól alszik. Többször használtunk orrsprayt, fülmelegítés, fülgyertyát. Megint érezhető volt a nemhallás (múltkor jobban).
Orvosnál heveny savós középfülgyulladást állapítottak meg. Megint orrspray (nem volt antibiotikum sem). Röntgen (bal arcüregben nyálkahártya duzzanat), Tympanogram: jo-on negatív irányban tolt görbe, bo-on lapos görbe. Kiírtak műtétre, de nem lett jó az időpont, meg mi is vacillálunk. A gyerekorvosunk is mellettünk áll, nyárig halasszuk el a dolgot (de az iskoláig rendezzük), és mi sem szívesen műttetnénk.
Tavaly is nyárra megszűnt a probléma, hátha most is rendeződne magától, vagy valami szelídebb gyógymóddal. Félek, hogy nehogy maradandó bajt tegyünk a gyerekkel.
Kérem, írja meg véleményét! Előre is hálás köszönettel!

mandulagyulladás, mandula műtét | Az Orvos válaszol - Dr. Kótai Zsuzsa főorvos 2009 ;14(januári)   InforMed | Kótai, Zs.
Ha a hallásvizsgálat halláscsökkenést is jelzett, feltétlenül a műtétet javasolom, mert tartós halláskárosodás maradhat vissza. A beavatkozás nagyon gyors és nem terheli meg a gyereket. Jó lenne még az iskola előtt túlesni rajta.

Kapcsolódó cikkek a Mandulagyulladás rovatban olvashatók.

2009-02-01 18:00:12
| mandulagyulladás, mandula műtét
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop