Vastagbélgyulladás

Kérdés:  35 éves fiatalember vagyok, gyulladásos bélbetegségben szenvedek, ezzel kapcsolatban kérném szíves szakmai segítségét.
8 évvel ezelőtt hasi görcsökkel, székelési zavarokkal, hasmenés, szorulás, és normális időszakok váltakozása, (melyek szinte állandósultak) fordultam egy általános orvoshoz, aki vastagbélgyulladást állapított meg. Öt hónapig kezelt, Salofalk nevű gyógyszerrel, amitől teljesen rendbejöttem.
Sajnos a tünetek ismét jelentkeztek 2008. január környékén, ekkor felkerestem egy gasztroenterológust, aki vastagbéltükrözést végzett. A vizsgálat számos diverticulumot mutatott a vastagbél teljes hosszában, a szövettan, pedig enyhe és közepes fokú gyulladást állapított meg. Salazopyrin EN, majd később Salofalk kezelést kaptam. Az állapotom nem teljesen panaszmentes, de már kielégítő volt.
Egészen 2008. novemberig, amikor egyik napról a másikra, erős görcsöt éreztem, bal oldalon, alhasi tájékon. Ekkor másik szakemberhez fordultam, aki átnézte a leleteimet, és azt mondta, nem kielégítő a vizsgálati eredmény, mert nem mutatta ki a gyulladás specifikációját (Colitis, Crohn betegség?) ezért meg kell ismételni. Az újabb vizsgálat kimutatta, hogy a leszálló vastagbél utolsó 30 cm-es szakaszán, 6-8 cm-es részen gyulladt, ödémás, és a lumen eléggé beszűkült. Kizárta kolitiszt, ill. a Crohn betegséget.
Az orvos további vizsgálatként széklettenyésztést, parazitológiát javasolt a gyulladás okozójának felderítése céljából. (Sajnos az orvosommal nem sikerült jól kommunikálni, és a következő kontrollig nem tudok vele beszélni, ezért fordultam Önhöz.)
Azt szeretném megtudni, lehetséges, hogy ez a vizsgálat végre kimutatja, mi okozza az egyre durvább gyulladást? A diverticulumok okozhatják esetleg? Van esélyem hogy, amit találnak az gyógyítható betegség lesz?
Köszönettel, várom válaszát!

| Crohn, vastagbél gyulladás, Colitis
| Szendei, K.; Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2009 ;14(januári)   InforMed

Esete is mutatja, hogy nehéz a bélbetegségek diagnózisának felállítása. Azonban, ha az eddigiekben a Salofalk, a Salazopyrin panaszait szüntette, ezt a jövőben is folytatni lehet, ha szükség van rá. Az már eleve nem igaz, hogy kolitiszt (vastagbélgyulladást) nem találtak, hiszen leírja, hogy a vastagbél gyulladt. A gyulladást már csak azért is kezelni kell az említett szerekkel, esetleg Normix-szal, Klionnal kiegészítve, mivel divertikulumai is vannak. A divertikulumok "begyulladása" pedig a vakbélgyulladáshoz hasonlóan azoknak kilyukadásához (perforációjához) vezethet. A széklet vizsgálatától túl sok plusz információt nem várnék, de természetesen el kell végezni.

Kapcsolódó cikkek a Gyulladásos bélbetegségek (Crohn, colitis ulcerosa, IBS, TBC) rovatban olvashatók.

2009-02-05 15:26:46
| Crohn, vastagbél gyulladás, colitis
hirdetés
hírdetés
data-full-width-responsive="true">
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop