Korai menopausa

Kérdés:  Kanadában élő, 39 éves, gyermektelen nő vagyok. 2005-ben középsúlyos-súlyos endometriózist diagnosztizáltak, cisztákat távolítottak el a petefészkemről. Zoladex kúrát kaptam fél évig (mindezt otthon). A kezelés után a periódusom rendszertelenné vált, 2008-ban már csak 6 alkalommal jelentkezett. Kérdésemre itteni nőgyógyászom azt mondta, hagyjuk a maga útján haladni a dolgokat. Hüvelyégésem olyan szintű lett, hogy már nem tudtam ülni. Akkor kaptam egy hüvelytablettát, ami segített. Közben megelőző állapotú méhnyak elváltozással is kezeltek.
Jelenlegi eredményeim jók, nincs ciszta, viszont időnként a hüvelyégés és kellemetlen érzések a hasban továbbra is kínoznak. A legutóbbi vérvétel adataiból kiderült, hogy a menopausa időszakába léptem. Az idén töltöm a 40-et. Bár már 10 évesen elkezdtem menstruálni, nem korai ez még? Kérdeztem az orvost a lehetőségeimről, a következőket mondta: adhat hormontablettákat, amivel az "öregedési" folyamatot megállíthatjuk, de lehet, hogy ez a vérzés visszaállását is jelentené, ami pedig endomertiózisos panaszokat hozhat újra. A döntés rajtam áll - mondta.
Kissé tanácstalan vagyok. Valahogy nem készültem ilyen korai "visszavonulásra". Persze, lehet, hogy a helytelen berögződések okozzák a félelmemet. Ön mit tanácsolna? A menopausában nagyobb esélyem van bármilyen rákos elváltozása? Mire kell jobban odafigyelnem?
Válaszát várom, köszönöm, hogy elolvasta soraimat!

| endometriózis, menopauza
| Petróczi, I.; Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2009 ;14(februári)   InforMed

A kollégám nem egészen helyes állásponton van.
Az endometriózis kezelése a ciklus felfüggesztésével történik, erre elpusztulnak az elvándorolt méhnyálkahártya szigetek.
Utána, ha a páciens meggyógyult (és esetleg szülni szeretne) a ciklus helyreállítható. E kezelés nem károsítja a petefészkeket. Az, hogy ilyen kezelés után/miatt klimax alakuljon ki, eléggé valószínűtlen. Ezzel foglalkozó szakemberhez kellene fordulnia.
Egyébként a menopauzális hormonkezelésnél van olyan készítmény, amely mellett nem jön vissza a vérzés.
Valamelyik úton el kellene indulnia, döntsön, mit szeretne. Jobb, ha másik orvoshoz megy.
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél az endometriózisról és a menopauzáról írottakat.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek az Endometriózis rovatban olvashatók.

2009-02-17 18:10:20
| endometriózis, menopauza
hirdetés
hírdetés
data-full-width-responsive="true">
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop