Vesetágulás, vesekő - Műtét utáni problémák

Kérdés: A nagymamám 66 éves, 2000-ben átesett egy szívműtéten, 2 szívbillentyűt cseréltek, azóta a szívbetegségnek megfelelő gyógyszereit rendszeresen eszi.
Néhány héttel ezelőtt előjegyezték veseműtétre, vesetágulás miatt, de idő előtt bekerült a kórházba, mert véres volt a vizelete, annyira, hogy úgy nézett ki mintha tisztán vér lett volna. Aznap megállapították, hogy veseköve is van. A műtét közben az orvosok úgy döntöttek eltávolítják a beteg veséjét (jobb oldalit). Nem volt cukorbeteg, de a műtét után a vércukorszintje 18-20 körül volt állandóan. Ezt már gyógyszerekkel, inzulinnal el is kezdték kezelni (12-ig ment le), de a hasa puffadni kezdett, a vízhajtó ellenére a végtagjai is, megtelt a hasa alvadt vérrel, ezt a CT mutatta ki. Állandó vérszegénység lépett fel, pedig a vért folyamatosan adták neki. Majd újabb műtétre került sor, a négy nappal azelőtti veseműtét után, életmentő műtétet végeztek el rajta belső vérzés miatt (kitakarították a hasfalát az alvadt vértől), aminek a forrását nem találták meg, jelenleg stabil az állapota, nem vérzik, de a végtagjai még mindig dagadnak.
Az orvosok szerint, semmi köze a cukorszint hirtelen megnövekedésének a műtéthez, de az újabb műtét után mégis majdnem helyreállt (7-8).
Az Ön véleménye szerint, van köze a műtéthez a vércukorszint hirtelen megnövekedésének? Mitől jöhetett létre ez a belső vérzés? A belső vérzés és a vércukorszint összefügghet?

vesekő, műtét, vesekÅ‘ | Az Orvos válaszol - Dr. Koncz Pál 2009 ;14(márciusi)   InforMed | Koncz, P.
Részletes leírása ellenére sajnos a szakmai leírások nélkülözhetetlenek a komolyabb hozzászóláshoz. Önmagában a "belső vérzés" vagy utóvérzés a vércukorszinttel nem függ össze. A különböző, szívbillentyű-műtét után kötelezően szedendő gyógyszerek befolyásolják a szervezet anyagcseréjét is műtéti megterheléskor, ill. a narkózis okozta megterheléskor.

Kapcsolódó cikkek a Vesekövesség, zsákvese rovatban olvashatók.

2009-03-16 14:19:55
| vesekő, műtét
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop