Félelem, rossz gondolatok, kényszeresség

Kérdés: 33 éves 3 gyermekes édesanya vagyok. Közel egy hete eluralkodott rajtam egy rossz gondolat, képtelen vagyok szabadulni tőle. Talán egy film után villant a fejembe, hogy az egyik gyerekemet x évesen olyan helyzetben látom majd, ahogy egy szülő soha nem akarná a gyermekét. Azóta ez eszi a lelkemet a gondolataimat. Olyannyira nem hagy nyugodni a félelem ettől, hogy már aludni sem tudtam, és a munkámra sem tudtam figyelni. Éjszakai műszakomban kimentem sírni, hogy a kolléganőm ne lásson. Mert nem tudom elűzni. Próbálok másra figyelni, de érzem, hogy ott van a fejemben. Azelőtt ez nem volt.
Mindig is túlaggódós voltam, és kényszerből csinálok dolgokat. Amikor terhes voltam akkor sokszor volt, hogy elkezdtem inni, és bevillant, hogy 9 kortyot szabad csak innom, mert ha nem annyit iszom, akkor baja lesz a gyerekemnek. Vagy nem tudom elviselni, ha a cipőket nem párosával látom, hanem szanaszét, mert akkor mindig azt hiszem egylábú lesz valaki. 12 órás műszakokban dolgozom éjjel és nappal, emellett iskolába járok, ami sorozatos dolgozatokkal jár, az iskola miatt még gyakorlatokra is kell mennem, tehát eléggé zsúfoltak a napjaim. Próbálok mindenütt helytállni. De most ez a gondolat, amitől szeretnék nagyon szabadulni, mert állandó félelmet érzek miatta.
Próbáltam a férjemmel beszélni róla, de ő feldühödött, hogy ne is mondjak ilyesmit. Én meg szenvedek ettől az egésztől, mert nem akarok én erre gondolni, de úgy érzem, befészkelte magát a fejembe. Olyan, hogy érzem, bármit csinálok, a figyelmem nem tudom teljesen ráirányítani, mert valamennyit leköt a gondolat.
Nem tudom, mit tegyek! Nagyon el vagyok keseredve!

szorongás, félelem | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2009 ;14(áprilisi)   InforMed | Bezzegh, É.
Viszonylag hosszú a kérdések és válaszok átfutási ideje ebben a fórumban, azóta már remélhetőleg javult a helyzete, és kevésbé van beszűkülve erre a félelmetes gondolatra, vagy ha nem, akkor orvoshoz fordult. Ha még nem tette volna meg, ezt javasolnám, mert az sem egészen természetes, hogy kényszeres gondolatai és cselekedetei, valamint rituáléi vannak, de ez a különleges kényszergondolat indokolja, hogy személyesen is felkeressen pszichiátert. Csak vizsgálattal lehet megállapítani, hogy egy betegség kezdődik Önnél, vagy a túlterhelés hozott elő ilyen nem szokványos lelki eredetű tüneteket.

Kapcsolódó cikkek a Szorongásos betegségek (pánik, fóbia, kényszerbetegségek, stressz) rovatban olvashatók.

2009-05-05 14:58:49
| szorongás, félelem
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop