Bokasérülés, szalagplasztika kérdése?

Kérdés:  18 éves nő vagyok. 4 éve kosarazás közben teljes testsúlyommal ráestem a bokámra. Részleges szalagszakadást és egy 2 cm-es csontdarab leválást állapítottak meg az orvosok. 4 hét fekvőgipsz, 2 hét járógipsz után bokarögzítőt viseltem, és 2 évre abbahagytam a kosarazást. Ez idő alatt a bokám többször kiment, sima járás közben is, és többször bedagadt, fájt.
Mikor bekerültem a gimnáziumba, újra elkezdtem a kosarazást. Eleinte bírta a bokám, de tavaly tavasszal elkezdett fájni és bedagadni az edzések után. Jött a nyár és nem igazán terheltem, ezért nem foglalkoztam vele. De az idei tanévben szinte nem volt olyan edzés/meccs, ami után ne fájt volna, vagy ne lett volna bedagadva. Sokszor merevnek éreztem a bokám, ami égő fájdalommal járt együtt.
Májusban elmentem egy orvoshoz, aki azt mondta, hogy nagyon lazák a szalagok és lehet, hogy műteni kell. Röntgen után azt mondta, hogy a csontot nem kell összecsavarozni, de lehet, hogy szalagplasztikára van szükségem. Mivel nem akart rögtön a műtőbe küldeni, beutalt egy gyógytornászhoz és azt mondta, hogy ha a gyógytornák után jobb lesz a bokám, akkor nem kell műteni.
A gyógytornák nem használtak, sőt volt olyan, amikor egy-egy alkalom után rosszabb volt, mint egyébként, így nem jártam tovább. Azóta nem mentem vissza az orvoshoz, mert sokan azt mondják, hogy a műtét kétesélyes, vagyis lehet, hogy rosszabb lesz a bokám utána.
Ön szerint, feltétlenül szükséges a műtét? Valóban rosszabbodhat a műtét után a bokám? A tünetek azóta is fennállnak: dagadás, égő érzés, fájdalom, merevség, és néha olyan érzésem van, mintha elpattannának a kis hajszálerek a bokámban, ami elég fájdalmas. Tudom, ez furcsán hangzik, de nem tudok jobb magyarázatot mondani rá.
Válaszát előre is köszönöm!

| bokaszalag sérülés
| Farkas, J.; Az Orvos válaszol - Dr. Farkas Judit 2009 ;14(júliusi)   InforMed

4 évvel ezelőtt még gyerek volt, és gyermekkorban olyan rugalmasak a szalagok, hogy rendszerint nem szakadnak, hanem kitépik tapadásukat a csontból. Ha az a kitört darab visszarögzült a helyére, akkor a szalag épsége is helyreállt.
Elmondása alapján jelen állapota valóban nem feltétlenül igényel műtéti megoldást, de a panaszait mindenképpen érdemes komolyan venni. Azt tanácsolom, a gyógytornát ne adja fel, Önnek is szüksége van erre, de kezelőorvosának is látnia kell, hogy miben, mennyiben változik a helyzet.

Kapcsolódó cikkek a Lábszár, boka, láb sérülések és elváltozások rovatban olvashatók.

2009-07-20 21:18:51
| bokaszalag sérülés
hirdetés
hírdetés
data-full-width-responsive="true">

Web Design & Development Prowebshop