Fáradtság, ingadozó pulzus - Milyen vizsgálatot kérjek?

Kérdés: Hipochonder családból származom, ezért ritkán fordulok orvoshoz. Biztos, hogy nem vagyok súlyos beteg, mert az már régen kiderült volna. Tavasszal megláttam egy reklámanyagot a tüdőszűrőben a COPD betegségekről, és mivel erős dohányos voltam majdnem negyven évig, feltűnt, hogy hasonló tüneteket sorolnak fel, mint az enyémek.
Elmentem egy orvoshoz beutalót kérni, a vizsgálat szerencsére negatív lett. Viszont közben kiderült, hogy kicsit magas a vérnyomásom, a cukrom, és a koleszterinem, ezeket elkezdtük kezelni.
Azonban az eredeti tüneteimről nem esett szó, ezek a következők: számomra szokatlan korai kifáradás, mondjuk 20 perc gyaloglás után, ilyenkor fáj a lábam is, a lábujjaim begörcsölnek, és enyhe nyomás van a mellkasomban, nehezebben lélegzem. Rendszeres az is, hogy bedagad a szemem, és mintha nyomná valami. Kis fizikai terhelésre is (vicces, pl. porszívózásnál) erősen izzadok, törülközőt tartok magamnál. Ezek a tünetek nem szűntek meg sem gyógyszerektől, amiket szedek, sem attól, hogy két hónapig egyáltalán nem dohányoztam, és most is csak az ötödét annak, amit korábban. Alapvetően érszűkületszerűségre gyanakszom, de 5 éve voltam ilyen vizsgálaton, és akkor azt mondták, hogy az ereim állapota megfelel a koromnak (akkor voltam 50 éves). Feleségem mindig is koleszterinszegény étrendet tartott, ennek ellenére a koleszterinszintem nem csökkent egy hónapos Atoris 10 mg szedése után. Ezen kívül Lavestra h-50-et és Meforal 1000-et szedek. A vérnyomásom erősen csökkent, 118/80 szokott lenni, a pulzusom viszont 50-től 110-ig ingadozik, teljesen nyugodt körülmények közt, ugyanis ülőmunkát végzek, napi 8-10 órában, vagy azon túl, és közben szoktam érezni idegességet, vagy ólmos fáradtságot, az ilyenkor mért adatok adják a szélső értékeket.
Milyen vizsgálatra kellene elmennem?
Előre is köszönöm a segítséget!

cukorbetegség | Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2009 ;14(júliusi)   InforMed | Szendei, K.
Miután cukorbeteg is, bár panaszai inkább neuropátiás jellegűek (a lábban), célszerű lenne első lépésben a végtagok Doppleres vizsgálata, keringési zavar kizárására. Ha csupán neuropátia, akkor Milgamma szedése javasolt. A dohányzástól biztosan van egy kis "tűdötágulata", ami fokozott terhelést jelent a szív számára. Így még ma sem késő a cigit teljesen eldobni, mert sokat javulhat az állapota. Talán a vérzsír-csökkentő helyett viszont valami enyhe vízhajtót jó lenne becsempészni a terápiájába. De a gyengeség, fáradtság lehet a losartan (Lavestra) mellékhatása is. Esetleg más vérnyomáscsökkentővel kellene kezelni.

Kapcsolódó cikkek a Cukorbetegség rovatban olvashatók.

2009-07-26 15:02:21
| cukorbetegség
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop