Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül egy hónapja vettem észre a lágyékom bal oldalán a here felett egy borsószem méretű, kemény csomót a bőr alatt. Fájdalmatlan...

Tisztelt Doktor Úr! Enyhe köldöksérvem van, ki vagyok írva epeműtétre júniusban. Megszeretném kérdezni, meglehet műteni a köldöksérv mellett? Az nem zavar b...

Tisztelt Főorvos úr! Körülbelül másfél éve a hasfalam bezárását hashálóval tudták megoldani. A kérdésem: hashálóval is nyugodtan szaunázhatok, és mehe...

Kedves Doktorúr! 4 hete ért egy baleset, elestem és fejbőröm felrepedt, 6 cm-es vágott seb keletkezett rajta, amely részben a homlokomba is belóg oldalt függőle...

T. Főorvos Úr! Tavaly novemberben jobb kézközépső ujj feszitőin szakadása történt, műtét fonallal történt, rögzítő sínnel. 7 hét után gyulladás miatt...

Köszönöm válaszát. Az orvos első diagnózisa a hosszú combközelítő izom sérülése. Erre kaptam 4 héten keresztül 4 injekciót. Állítólag másnak már az ...

Tisztelt doktor úr! 23 éves vagyok. Hónapok óta tapintható nyirokcsomók vannak a nyakamban, amivel 2 hete nyaki ultrahangon jártam. Szerkezetük és méretük (7-1...

2019.02.10-én műtöttek kiszakadt ágyéki IV-es porckorong sérvvel. A műtét előtti és utáni bal lábba lesugárzó fájdalom megszűnt, viszont a zsibbadás még...

Tisztelt Doktor Úr! Részleges rotátor köpeny szakadást diagnosztizáltak pár hónapja a jobb vállamban. Kaptam két fizikoterápiás kezelést, és rendszeresen j...

Tisztelt Doktor Úr! Bal könyökömet háromszor műtötték (kétszer medialis epicondylitis miatt, egyszer alagút szindróma miatt). A legutolsó műtét 2005-ben vol...

A kislányom 8 hetes, sajnos kevés neki a tejem. A problémám az, hogy a tápszert, amit pótlásként akarok neki adni, nem eszi meg. Egy szopásnál általában 60-80...

4 éves kisfiamat most hoztam haza a kórházból, hányt, ment a hasa, láza volt, torka gyulladt, kezdett kiszáradni. Az elsődleges székletvizsgálat kimutatta a rot...

Testvérem 7 éves, aktív, életvidám kisfiú. Mostanában azonban előfordul, hogy egyik pillanatról a másikra elkezdi hajtogatni - "béna vagyok", "nekem semmi sem ...

Az unokám már 2-szer kapta el a vírust rövid időn belül. Ő 2 éves. Most állítólag gyógyult, de nagyon sápadt volt. Ezért vérvételre küldték. Az eredmén...

Hét hónapos kislányom nagyon keveset hajlandó inni. Csak a szoptatással vesz magához folyadékot. Azt viszont egyre kevesebbszer igényli. Van olyan nap, hogy csak ...

A 12 éves fiamnak most volt laborvizsgálat és magasabb a trombocyta száma a megengedetnél, ezt szeretném megtudni, hogy mi lehet az oka? Mire utal?
Előre is kö...

30 éves nő vagyok, egy másfél éves kislány anyukája. Édesanyámnál most, 62 évesen diagnosztizáltak Charcot-Marie-Tooth betegséget. Kérdésem az lenne, hogy ...

Több, mint két hete tartós fülzúgástól szenvedek. Kérdésem, hogy a rendszeres éjszakai füldugó használat rosszabbíthatja-e ezt az állapotot? Egyáltalán l...

8 éve HCV beteg vagyok, 2 éve nem voltam a Lászlóban, mert megmondták, hogy nem tudnak rajtam segíteni. Volt egy májbiopsziám, ami nagyon rossz lett, a laborvizsg...

Olvastam a Nők lapjában a hirdetésüket, hagy az időben felfedezett HCV gyógyítható. A www.medlist.com/HIPOCRATES/II/5/326:htm alatt Dr. Telegdi László a követk...

23 éves férfi vagyok, 1 éve tartó jobb bordaív alatti enyhe feszítő érzés után UH vizsgálatom hepatomegáliát állapított meg, de a laborvizsgálatok érték...

Miért nem kaphatóak két éve, az otthon is elvégezhető, 10 perc alatt 99,99%-os biztos eredményt adó HIV tesztek (ára 15$) A https://hivteszt.tripod.com Go GET IN...

1971-ben vérplazmát kaptam, C vírussal fertőzve. Hallottam a kártérítésről, azt a választ kaptam, hogy nekem nem jár, csak a 1972-utáni betegeknek. Miért? Pe...

Cytológiai eredményem P2 lett. Orvosom azt mondta, használjak Floragyn kúpot, és a vizsgálatot három hónap múlva megismételjük.
A Floragynt ezalatt a három...

27 éves vagyok, azt hiszem, valamilyen nemi fertőzésem van. 3 napja ég a nemi szervem, viszket, és lüktet a gyulladástól. Folyást nem tapasztalok.
Szerettem v...

Teljesen tanácstalan vagyok, 8 éves korom óta van hüvelygombám, mindenfélével próbálkoztak már, most megtalálták a kórokozót is. Ennek kezelésére tudtomma...

29 éves vagyok, nem tudok elélvezni, csak a zuhanyzóban, ha a vizet odairányítom és úgy. Ezt az érzést nem tudom pótolni semmivel, és nem tudok máshogyan elé...

Hétéves lányomat többször, talán már 5-6-szor is Streptococcus pyogenes, ill. egyszer Staphylococcus okozta hüvelyfolyás miatt antibakteriális szerrel kellett k...

Azt szeretném megtudni, hogy az Ön véleménye szerint van-e lehetőség arra, hogy egy emlőrákos betegségben a beteg többször is kérjen tumormarker vizsgálatot,...

3-4 évvel ezelőtt nőgyógyásznál jelentkeztem szexuális problémával, aki hormonvizsgálatra küldött. Akkori eredmény nagyon magas prolaktinszint volt. Voltam M...

Együtt élek a barátommal egy kis lakásban. Pár hónapja kis családunk bővült egy cicával (tulajdonképpen az én vágyam volt). Az idő múlásával bizonyos apr...

A múlt heti rákszűrésem eredménye P3 lett. Az orvos mondta, hogy gyulladásom nincs, de diszpláziás sejtek látszanak. Gynoflort írt fel, és 2 hónap múlva rend...

Valószínűleg ostobán fog hangzani, amit kérdezek, de nem tudom kitől megkérdezni, ezért próbálok itt választ kapni. Azt szeretném tudni van-e, olyan nőgyógy...

A menstruáció alatt a szex vajon nem okoz valami fertőző betegséget - óvszer nélkül - ha mindketten egészségesek vagyunk? Egyáltalán, megengedett?
Köszön...

Azt szeretném kérdezni, hogy lehetséges-e a kisajkak plasztikai operációja? A gondom az, hogy túlságosan nagyok, és ez rendkívül zavaró, akár fürdőruhában,...

17 éves lány vagyok. Egy hete feküdtem le először a barátommal, Ő vette el a szüzességem is, múlthét pénteken. Tegnap szerettünk volna szeretkezni, de nem me...

Cytológiai vizsgálatom eredménye P3 lett, HPV csak jelen van. Mit jelent ez pontosan, nem kaptam semmilyen kezelést, az orvosom szerint nem szükséges, csak 3 hónap...

32 éves vagyok, egy 4 éves kislány anyukája. Tegnap a nőgyógyászomnál jártam rákszűrés eredményéért. A vizsgálat során kiderült, hogy egy ciklus alatt p...

24 éves vagyok, beszereztem a Diane35 nevű fogamzásgátlót! Már az újabb havi adagot kellene szednem holnap estétől, de még nem jött meg a menzeszem. Pedig a me...

TriRegol fogamzásgátlót szedek, eddig nem volt semmilyen problémám. Az elmúlt hónapban antibiotikumos kezelést kaptam, erős fájdalomcsillapítóval. A fogamzás...

Egy évig szedtem a Diane35 nevű gyógyszert, de újat írt fel az orvosom (Belara). Nem tájékoztatott arról, hogyan váltsak egyikről a másikra, így azt hittem a ...

A nőgyógyászom felírta az esemény utáni tablettát, ezek után lehetek terhes? Már csináltam tesztet, negatív lett.

31 éves vagyok, szeretnék többet megtudni az oltásról, valamint arról, hogy nekem érdemes-e beoltatni magam? Édesanyám 53 éves daganatos beteg, átesett egy gyo...

Volt egy nőgyógyászati küretem, április óta tartó 10 naponkénti vérzés miatt, ebben kérném a segítségét.
DG.:I . cervicitis chronicacum exacerbatione ac...

Nekem 2006. 05. 16-án konizációs műtétem volt. A szövettani eredmény: Dysplasia maioris epithelii portionis uteri (CIN III). Proliferatio endometrium.
Ezt köve...

Hüvelyfolyásom nagyon zavaró. Hogyan lehetne kikezelni, legalább ne legyen olyan sok. Vagy ez így normális?

Voltak olyan időszakok, amikor szeretkeztünk a párommal, és erős görcsölést éreztem a hasam alján! Olyan is megtörtént már velünk, hogy égető, viszkető, ...

Áprilisban megduzzadt a Bartholini mirigy a jobboldali szeméremajkam alsó részén. Az orvosom azonnali műtétet javasolt, amit el is végzett, helyi érzéstelenít...

21 éves lány vagyok. A menstruációmmal már eddig is voltak problémák, de nagyjából időben érkezett. Már egy hete késett, végeztem tesztet, de negatív lett....

Tavaly decemberben született a második kislányom, aki még most is naponta többször szopizik. Június óta rendszeresen visszatért a menzeszem, igaz előtte egy kev...

Nagyon fáj a hasam, de nincs menstruációm csak fehér valami, szerintem fehérfolyás.
2 barátnőm kérdezné, hogy ő minden nap kielégíti magát (masztizik), e...

Az én nagy problémám az, hogy rendszertelen a menstruációm. Lassan 22 éves leszek! Érdeklődni szeretnék, hogy lehetséges-e, hogy beálljon, ha igen, hogyan? Bő...

Az a problémám, hogy a vérzésem nagyon erős, darabos minden hónapban. A ciklus közepén köztivérzésem is szokott lenni. Mi lehet ennek az oka? Rákszűrésen 2 ...

23 éves nő vagyok, 6 éve szedek fogamzásgátlót (Gracial). Az utóbbi két hétben pecsételő vérzés jelentkezik nálam, ami sűrűbb és sötétebb a megszokott ...

Egy éve fogamzásgátló tablettát szedek, menstruációm mindig rendszeresen jelentkezik. Egy hete, a legutolsó menstruációm is pontosan (a gyógyszerszedési szün...

Tanácstalan vagyok, ezért szeretném kérni az Ön segítségét, mielőtt felkeresném nőgyógyászomat. A párommal babát szeretnénk. Szeptember végén voltam az ...

19 éves lány vagyok, 12 éves korom óta menstruálok, de az eltelt 6 év alatt nem volt olyan, hogy én tudjam, hogy mikor fog megjönni a menstruációm a következő...

A kislányom miatt fordulok Önhöz, aki 15 éves. Augusztus végén volt a legutóbbi menstruációja. Középiskolát kezdett, rendvédelmire jár, sokat edzenek. 1 év...

A napokban 3 miómát, vagy ahhoz hasonló göböt találtak a méhemben. 2 beágyazva a méh falába, 1 pedig valamin lóg, ha jól értelmeztem orvosom szavait. Azt jav...

Nagy örömmel vettem tudomásul, miután tesztet végeztem, hogy állapotos vagyok! Felkerestem orvosomat, aki hüvelyi ultrahangvizsgálatra küldött. Az alábbiakban ...

Érdeklődni szeretnék, hogy a terhesség 12. hete előtt meg lehet-e vérvizsgálatból állapítani a baba nemét, ha igen, hol végeznek ilyen jellegű vizsgálatot?<...

Várandós vagyok. Toxoplazma laboreredményem, amit nem sikerül értelmeznem: IgG 0,4 IU/ml, IgM 0,165. Vajon ez mit jelent?
Előre is köszönöm!

10 hetes terhes vagyok, és gyakori nehézlégzéssel küszködöm. Magas vérnyomásra gyanakszom, de néhány napja jártam a háziorvosomnál, aki normális értékeke...

A terhesség elején (első két hétben) tehát amíg még el sem marad a menstruáció, addig van veszélye a magzatra a fogászati érzéstelentőnek? Ebben a két hé...

29. hetes terhes vagyok, ma voltam orvosnál hüvelykenet vizsgálaton. Kicsit megijedtem, mert a doktor úr talált a hüvelyemben valamiféle rendellenességet, amire f...

Most derült ki, hogy terhes vagyok. Egy hete megfáztam, és erősen köhögök, mint kiderült vírusos torokgyulladás. Olyan gyógyszert nem szedek, ami veszélyes le...

Azt szeretném megkérdezni, hogyha valaki teherbe esik, akkor mikor lehet leghamarabb fehérfolyása, vagy egyáltalán lehet-e?
Köszönöm!

15 hetes terhes vagyok, a tegnapi vizsgálaton a doktornő azt állapította meg, hogy megrövidült a méhnyak, 1,5 cm és megpuhult. Utragestant szedek 2-szer és 1-sze...

26 hetes kismama vagyok, első babánkat várjuk. Eddig minden eredményem nagyon jó volt. A mai hüvelyvizsgálat után az alábbi megjegyzést írták a lapomra: BV: C...

Október 26-án volt menzeszem, 5 napig normál lefolyású volt, aztán egészen tegnapig napi 2-3 alkalommal észrevettem, hogy halvány barnás folyásom van. De nem a...

Édesanyám 49 éves, és 2007. január 3.-án szívvel volt műtve, szívbillentyűt cseréltek nála. Eddig a mellére nem volt panasza, fajdalmai voltak/vannak, de az ...

A héten diagnosztizálták nálam a PCO-t. Leletem: UH: Nyh vastagság 6,6 mm, szabad hasűri folyadék nem látható. Mindkét oldali ovárium tipikus PCO-s.
Kérdez...

25 éves nő vagyok. PCOS vagyok, állandóan visszatérő hüvelygombám van. Orvosról orvosra járok, de nem jól kezelnek, mert még mindig hullik a hajam, picit sző...

Petefészekcisztát állapítottak meg nálam, ami 35 mm-es. Milyen gyógyszer, vagy beavatkozás van a betegség kezelésére, milyen az esély a gyógyulásra?

27 éves vagyok, van egy 6 éves gyermekem, szeretnénk egy másik babát is. 1,5 éve szenvedek petefészekcisztával, ami rendszertelen menstruációt okoz olyan szinte...

Azt szeretném kérdezni, hogy a terhességi teszt, csak a menstruáció késésekor mutatja ki az eredményt, vagy a "nem védekezés" után, is rögtön kimutatja az er...

35 hetes terhes vagyok. 3 napja fémes ízt érzek a számban, remegek belülről, érzem, hogy süllyed le a babám. Lehet ez a terhesség előjele?

Tudom, hogy jobb lett volna az elején érdeklődni és nem most, de most estem bele a "16 éves leányzó fejével gondolkozó" fázisba, jóllehet 37 éves vagyok.
H...

Egy évvel ezelőtt elmentem nőgyógyászhoz, aki megállapította, hogy policisztás petefészkem van. Nem sokkal ezután, meglátogattam egy másik nőgyógyászt, hog...

Szeretném megtudni, hogy érezheti-e az ember, hogy van cisztája, van annak tünete?
Néha szokott fájni az alhasam, fehér, sűrű folyásom van, de legutóbb a go...

Pár hónapja észrevettem, hogy a melleimen és a hasamon szőrszálak jelennek meg, holott semmiféle hormontablettát nem szedek. Megnőtt a tesztoszterontermelés a s...

Miért van, hogy sokszor, mikor szeretkezek a férjemmel, semmi jót nem érzek úgy, mint eleinte? Régen nem így volt, érzem, hogy valami nincs rendben nálam, mert ...

Két szülés után a hüvelyem nagyon kitágult. Jelenleg még szoptatok, fogamzásgátlót szedek. Intimtorna tanfolyamot elvégeztem, de az eltelt időben (1 hónap) v...

1988-ban az első férjemtől kaptam egy nemi betegséget - szifiliszt. Amikor kiderült, akkor terhes voltam. Kaptam kúrát és még a baba is kapott. Szerencsére semm...

Ez év júniusában hagytam abba a fogamzásgátló szedését, mivel gyermeket szeretnénk a párommal. Orvosom tanácsára 3 hónapig még védekeztünk, az utolsó hó...

23 éves vagyok, 1,5 hónapja észrevettem a szeméremtestemen egy csomót, a bőr alatt. Nem látszott semmi, csak éreztem, hogy ott van, és nyomásra érzékeny volt ...

Tegnap írtam Önnek a problémámról, de mivel éjjel nem tudtam aludni a könyörtelen viszketés miatt hát volt időm alaposan utána járni ennek a témának. Konkr...

24 éves lány vagyok, és a menstruációs ciklusom zavara miatt fordulok önhöz. Az elmúlt két alkalommal 18 napos időközökkel tapasztaltam a menstruációs vérz...

21 éves vagyok, 3 éve szedem a Harmonet fogamzásgátlót. A menstruációm eddig mindig rendszeresen jött meg és 5-6 napig tartott, most azonban megjött ugyan a szo...

Hallottam arról, hogy terhesség alatt veszélyt jelenthet a magzatra a macskák által terjesztett toxoplazmózis. Azt szeretném megtudni, hogy ez lakásban tartott ki...

Szeretkezés után nemi szervemen szúró érzést éreztem, és pecsételő vérzésem van. Valami nemi betegségem van? Fertőző? Mit tegyek? Első kapcsolatom.
Kö...

Szeretném tudni vajon szex közben és főleg utána, miért fáj a hasam? Nem sűrűn fordult elő, csak két alkalommal, de nem tudom, hogy miért. Mióta ez történ,...

24 éves vagyok. Hírtelen fellépő alhasi fájdalom (éles, szúró, nem menstruációs görcsszerű) miatt sürgősségi ügyeletet kellett felkeresnem, ahol a fájdal...

Kérem, segítsen, nagyon érdekel a Jónás módszer, de a neten lévő leírást nem tudtam használni. Kérem, írja le nekem, hogyan lehet kiszámolni ezt a módszert...

Kérdezném, hogy Magyarországon mennyire elterjedt a gyógyszeres terhességmegszakítás? Mit kell róla tudni, mennyire veszélyes vagy veszélytelen? Hol és kik vé...

1 éve vérzékeny méhszájsebet állapítottak meg nálam, sem gyógyszert, sem kezelést nem kaptam. Idősek otthonában dolgozom, mint ápolónő, sokat emelek, olyan...

2 napja erős alhasi fájdalmam van, hasmenéssel, gyomorgörccsel párosulva. Folyásom nincs, viszont hüvelyöblítésnél nagymennyiségű, tejszerű váladékot érz...

Október 16-án méhkaparást végzett rajtam az orvos, vastag méhnyálka miatt, amely erős vérzéseket okozott. Október 23-án amikor az ideje is itt volt, megjött ...

Ma reggel voltam nőgyógyászati vizsgálaton. A doktorúr azt mondta, nagyon vastag a méhnyálkahártyám (18 mm). Menzesz előtt vagyok, nem tudom, hogy ez mennyiben ...

Szeméremajkam sötétedett, nem tudom, hogy ennek mi az oka?
Válaszát előre is köszönöm!

3 éves kisfiú édesanyja vagyok. Szülés után kiderült, hogy én Rh negatív vagyok, a férjem pozitív, ugyanígy a gyerek is.
Az lenne a kérdésem, hogy másod...

2 hete heg jellegű seb alakult ki a nemi szervemen, a csikló mellett, de nevezhetjük kitüremkedésnek, 3 kisebb méretű, de csak a baloldalon. Ez nem fáj, nem éget...

Nagyon megköszönném, ha kérdésemre választ kaphatnék. Már több éve azt figyeltem meg, hogy nemi szervem eltér a megszokottól. Külső szeméremajkam nem zár...

2 gyermekes édesanya vagyok. Körülöttem kicsit zűrösek még a dolgok. Élettársam feltételhez kötötte a gyermekvállalást.
35 évesen van lehetőségem vál...

6 éve nevelem a férjem első házasságából született "nagylányt". Ő most 18,5 éves. Két éves korában regisztráltak nála leukémiát, amiből azóta felgyóg...

Reduktil 10 mg-os gyógyszert szeretnék szedni, de nem tudom szabad-e együtt szedni a Tri-Regol fogamzásgátlóval?

Csak azt szeretném megkérdezni, hogy lehet akkor is fogamzásgátló gyógyszert elkezdeni szedni, ha már a menzeszem egy napja elmúlt?

Lányomnak 16 éves kora óta állandó partnere van. Azóta folyamatosan szed fogamzásgátló tablettát. Most 20 éves. A belgyógyász-háziorvosa megvizsgálta és a...

Mercilont szedek már évek óta. Néha jelentkezik egy kis köztivérzés, melyre azt a tanácsot kaptam, hogy szedjek C-vitamint, mert az növeli a hormonszintet. Nem m...

2,5 év után abbahagytam a fogamzásgátló tabletta szedését, és már két hete meg kellett volna jönnie a menstruációmnak. Elfogadható ekkora késés, mert már...

Én egy 26 éves nő vagyok, a párom 25 éves, s már 6 éve élünk együtt. Egy hete derült ki, hogy HPV fertőzésem van. Alaposan utánanéztem ennek a vírusnak, r...

23 éves lány vagyok, akinél 3 hete 59-es HPV fertőzést állapítottak meg. Orvosom azt javasolta, hogy műtéttel távolítsuk el a fertőzött hámréteget.
A k...

Megkaptam a választ levelemre, mit önöknek írtam. De újabb kérdéseim vannak, elég komplex a dolog. HPV volt a téma, amit felvetettem. A condylomák eltávolítá...

30 éves 2 gyermekes anya vagyok, egyik este fürdés közben észrevettem egy csomót a hüvely bemenetelénél, nem fáj, csak ha leülök. Lehet ez valamilyen gyullad...

4,5 hónapja szültem, 1,5 hónapja nem szoptatok, párom 1,5 hete belém élvezet. 4 napja barna, kissé nyákos folyásom van. Mennyisége nem sok. Szülés óta nem me...

Évek óta folyásom van, valamikor ég és viszket, de legtöbbször csak a folyás jelentkezik. Nagyon sokszor voltam már orvosnál, felírtak kúpokat, meg krémeket,...

17 éves aggódó lány vagyok, a problémám, hogy egy ideje időnként fehér, sűrű folyásom van, a hüvelyem körül pedig vörös, ég és fáj! Egész nap rosszul...

3 éve visszatérő hasfájásom van. Van, amikor középen görcsöl be, a köldököm alatt 4-5 cm-rel, van, amikor bal vagy jobboldalt, a csípőcsontomtól 3-4 cm-re ...

Én egy 18 éves lány vagyok. Nem élek nemi életet. Még nem voltam nőgyógyásznál, csak egyszer kisebb koromban (elég rossz volt). Azt szeretném megkérdezni, ho...

Szeretném megkérdezni, hogy hogyan lehet otthoni, saját módszerrel kezelni a hüvelygyulladást? Ha nem kezeljük, akkor mik lehetnek a következményei?
14 éves ...

23 éves nő vagyok, 2 hónap alatt másodjára vettem észre hüvelyi vérzést, amit nem neveznék menzesznek, ugyanis két menzesz között van, és a színe is világ...

Apró, fehéres valamik jelentek meg a hüvelyem környékénél. Nem fáj, csak ha hozzányúlok, akkor ég. Pár napja már éreztem, ezt az érzést, de nem volt ott s...

20 éves lány vagyok, 5 éve küzdök a gombás fertőzéssel. Jártam már egy pár nőgyógyásznál, akik sajnos nem sokat segítettek. Van olyan, hogy pár napra elm...

19 éves lány vagyok. Folyamatos fehérfolyással, gombásodással küszködöm. Már 2 éve nem tudnak teljesen kigyógyítani belőle, ez pedig előidéz a méhemen se...

Külföldön tartózkodom, sajnos karácsonyig nincs lehetőségem hazarepülni. Itt viszont nincs lehetőségem orvoshoz menni (sem biztosításom, sem információm hol...

2 hónapja a menzeszem előbb jön meg. Tavaly volt egy metroplasicai műtétem meg egy HSG vizsgálat. Babát szeretnénk, de 6 hónapja nem sikerül, mit csináljak?

16 éves korom óta élek nemi életet a férjemmel. 5 hónapja vagyunk házasok, és most 19 éves vagyok! Nagyon szeretnénk gyereket, de eddig még nem sikerült! Foga...

Novynette nevű fogamzásgátlót szedek. Ebben a hónapban beteg lettem, kaptam rá Fromilid antibiotikumot. Most szerdán hagytam abba, akkor kellett volna megjönnie. ...

31 éves nő vagyok, mindig rendesen jött meg a menzeszem, 28 napra és 5-6 napig tartott. Az utóbbi időben 25-26 napra jön meg, és előtte már 1 héttel pecsétel...

A menstruációm 2 hónapja elmaradt. Fogamzásgátlót szedtem (Regulon 1 évig), de mivel kivonták a forgalomból orvosom ajánlására a Marvelont kaptam. Minden nap ...

Október 29-én voltam vizsgálaton, a méhnyálkahártyám 18 mm vastagságú. Tudom, hogy ez sok. Utolsó menzeszem: szeptember 30. Mindig rendszertelen volt a menzesze...

21 napja nem jött meg, és állandó hányingerem van. Van már egy gyerekem, őt szoptatom még. Azt szeretném tudni, ilyen esetben is lehetek terhes? A második szül...

Hónapok óta gyötör a probléma, a menstruációm mindig fájdalommal járt, de a ciklusom annak idején aránylag rendszeres volt. A férjemmel 2007. június óta pr...

2,5 éve tartó gyakori vérzésproblémák és a nyakcsatornában lévő polip miatt két cureten vagyok túl. A curet után pár hónapig rendesen vérzek, de ismét vi...

33 éves még nem szült nő vagyok. 1,5 cm-es miómám van a dorsalis falban. Ez 1,5 év alatt nem növekedett.
Kérném szíves véleményét, hogy lehet-e valamit t...

52 éves vagyok, pár hete (egy év után újból) erős vérzéssel kerültem kórházba, közbe nem volt vérzésem. Most találtak lúdtojás nagyságú miómát, java...

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy terhesség alatt szedett gyógyszerekkel kapcsolatban a segítségét kérjem: szeptember 27-én volt az utolsó menstruációm...

2 hónapja a menzeszem előbb jött meg, a mellem viszket, a hasam nagyobb. Lehetek terhes?

A fogamzásgátló tabletta abbahagyása után terhes lettem, lehet valami baja a babának, hogy nem telt el három hónap?

5 hetes terhes vagyok, a mellkasomon viszkető piros kiütések jelentkeztek 3-4 napja. Nem tudom mire vélni, próbáltam kenegetni, de nem múlnak.
Ön szerint milye...

Feleségem 27 hetes terhes. Vizelési problémák miatt laborvizsgálatot végeztek. A leletében baktérium+, vér+++, leukocyta+++, és fehérje van.
Szeretném megk...

Barátnőm 8 hónapos terhes, és 70/40 a vérnyomása, szédül, rosszul érzi magát. Orvosa csak Ferrofolgammát javasolt a számára, de ez nem segített. Mivel növe...

26 hetes terhes vagyok a második babával. Ultrahangvizsgálat a köldökzsinórón mutatott ki 3x4 centiméteres cisztát, a babával egyébként minden rendben van. 6 ...

16 hetes terhes vagyok, a hasam alja fáj, mintha menstruálni akarnék. Mi lehet ennek az oka?

18 éves lány vagyok, augusztus 31. voltam együtt egy fiúval. 5 és fél hét volt, amikor elmentem orvoshoz, azt mondta 99%, hogy nem vagyok terhes. Meg is nyugtatott...

Kérem, segítsenek tájékozódni! A terhességem 23. hetében járok, a legutóbbi ultrahangvizsgálatnál több magzatvizet találtak. A 18. héten amniocentézist csi...

Nemrégen észrevettem, hogy van egy csomó a mellemben. Voltam orvosnál, és kiderült, hogy jóindulatú daganatom van, ami sajnos olyan nagy, hogy ki kell műteni.

Pár napja mindkét mellbimbóm viszket. Előtte lévő napokban (már máskor is előfordult, de utána nem viszketett) fehér apró - szoptatáskor volt ilyen jellegű ...

27 éves nő vagyok, 3 hete szinte mindig égően fáj a mellem. Néha folyamatosan, néha pedig szúrásszerűen. A hónom alja is érzékeny mostanában. Lehet ez valam...

Immár sok éve szenvedek a folyamatos mellfeszüléstől. A menstruációtól függetlenül mindig jelenlévő tünet. Olyan, mintha mindkét mellemben egy nagy kemény ...

Nemrég derült ki, hogy policisztám van a petefészkemben, és elég sokat görcsölök, és ráadásul még nagyon fáj is. Nem kaptam semmilyen gyógyszert. Csak anny...

26 éves nő vagyok. Erős alhasi fájdalmaim, ill. menstruációs zavarok miatt ultrahangos vizsgálatra küldtek, ahol szembesültem a ténnyel, hogy egy 33x43 mm-es ci...

Szeretkeztem a barátommal, nem szedek még fogamzásgátlót, nem is védekeztünk. 1 hete múlt el a menzeszem, az aktus épp azért, mert nem védekeztünk, nem tartot...

11. hetes voltam a múlt héten és barnás folyás jelentkezett. Rosszul éreztem magam, nem volt étvágyam. Nekem az első terhességem során szintén a 11. héten il...

Tavasz óta visszatérő problémám van, borzasztóan megromlott tőle a közérzetem. Október 17-én a dg. enterococcus fecalis, candida albicans tenyészett ki. Semic...

Idén július 12-én, 16 hetesen spontán elvetéltem. Pár nap múlva megindult a tejcsorgás, orvosom azt mondta, nem kell vele foglalkozni, majd elapad, ne nyomkodjam....

25 éves vagyok, van egy 16 hónapos kislányom, aki még szopik. Az lenne a kérdésem, hogy a szoptatással összefüggésben milyen mértékű fogyás az, ami még nor...

31 éves vagyok, édesanyám sajnos skizofrén. Babát szeretnénk, de félek, hogy a szülési fájdalom előhozhatja a betegséget, ami eddig szerencsésen elkerült. V...

Két menstruáció közti vérzésem van, ami alvadt és barnás. Állítólag van cisztám és miómám is, okozhatnak ilyen problémákat? Ha nem akkor mi lehet ez?
...

A barátnőm menstruációja már 13 napja késik. Mitől lehetséges ez? Terhesség szerintünk nem lehetséges, mivel védekeztünk, és a teszt is negatív eredményt ...

Én azt szeretném megtudni, hogy a menzesz első napja előtt miért van állandó ehségérzetem? Szinte minden hónapban 7-8 nappal a menzesz előtt rám tör a zabál...

A külső ajkaknál két kisebb csomót vettem észre, és kis csíkban meg van duzzadva, arra gondoltam, hogy hátha a gyermekem születése által alakult ki azaz, hogy...

Kérdésem az lenne, hogy mit jelent az a cytológiai eredmény, hogy P2-s, de 3 hónap múlva meg kell ismételni a szűrést, mivel néhány nagyobb laphámsejtet látn...

47 éves nő vagyok, és mostanában igen erős vérzéseim vannak. Az megállapított, hogy van egy fibromatózis, de szeptemberben nem akart megszűnni a vérzésem, í...

Jelentős súlytöbblettel rendelkezem (170 cm 95kg ) kb. négy éve kezdtem el diétázni, illetve tornázni, de a mai napig nem sikerült nagyobb változást elérnem. ...

A havi vérzéssel egyidejűleg jelentkeznek az alhasi görcseim, melyek hátra a medence tájékára is gyakran kisugároznak. Ezek a vérzés megszűntével nem szűnne...

Szülés után egyszerűen nem kívánom a szexet, sőt még az undor is elfog, ha ilyet látok a TV-ben. A baba már 10 hónapos. Egyszer próbálkoztunk, de a sírás i...

Érdeklődnénk, hogy melyek azok a betegségek, ill. genetikai rendellenességek, amelyeket az amniocentézis segítségével ki lehet mutatni?
Köszönjük a segíts...

Párommal babát szeretnénk, de valahogy nem jön össze. A menzeszem 31-31 napra jön meg, és sajnos nem tudom melyek a termékeny napjaim.

1 hete diagnosztizálták, hogy endometriózis betegségem van, 8 cm-es ciszta méhen. Már előtte figyelte az orvos, és most úgy néz ki megállt a növekedés. Az or...

Mi a teendő abban az esetben, ha Marvelont szedek, és olyan országba kell utaznom (az én esetemben Erdélyből Magyarországra), ahol más az időzóna, mint nálunk?...

A Novynette fogamzásgátló gyógyszer szedésével kapcsolatban az a kérdésem, hogy ha elfelejtettem bevenni és eltelt a 12 óra, akkor már ne is vegyem be? Vagy pe...

2-3 napja a barátom ujján, ujjazás után vér volt. Valószínűleg felsértette a hüvelyhámot. A vérzés nagyon kis mennyiségben, de nem szűnt meg az éjszaka fo...

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy a menstruáció során szinte erős szülési görcseim vannak, és erős vérzésem van. Sajnos hiába fordulok nőgyógyás...

37 éves 2 gyermekes anya vagyok, 2 éve miómát diagnosztizáltak, ami azóta lúdtojás nagyságúra nőtt. Különösebb panaszt nem okoz, bár a menzesz elején bő,...

Pár hónappal ezelőtt szembesültem azzal, hogy 5 cm-es ciszta van az egyik petefészkemben, 25 mm-es miómám van a méhem hátsó falán és endometriózusos elválto...

30. hétben van a feleségem. A 28. héten kinyílt a külső méhszáj és a nyakcsatorna. Az orvosaink sok pihenést javasoltak, szigorú fekvést nem. Házasélet mell...

Terhességem állítólagos 16. hetében levették a vért az AFP vizsgálathoz, melynek eredménye 28,9ng 0,69 MoM. A védőnő szerint ez nagyon alacsony. Szeretném tu...

Én egy 18 éves lány vagyok, eddig soha sem volt gondom a felfázással de a múlthéten vetten észre, hogy vizeletürítésnél kicsit fáj, amikor ürítek, és ráj...

30 éves vagyok, minden évben megyek szűrővizsgálatra, eddig minden rendben volt, de legutóbbi alkalommal, amikor le akarta venni a kenetet, elkezdtem erősen nagyme...

6. éve, hogy a menstruáció utáni 15-16. naptól köztes vérzésem van. Nem szedek tablettát már 4 éve, amióta babát szeretnénk. Az orvosom több vizsgálatot i...

25 éves lány vagyok. Már 6 éve élek párkapcsolatban, de sajnos még nem volt orgazmusom. Ezt a párom is tudja, próbál segíteni ebben, de hiába. Az előző 4 é...

Szex közben (2007. 10. 19.) elszakadt a gumióvszer, ezt későn vettük észre a barátommal. A menzeszem 3 napja múlt el (2007. 10. 16.). Mennyi lehet az esélye anna...

Nőgyógyászom Cilest nevű fogamzásgátlót írt fel nekem. Én Seroxatot is szedek, napi 1 tablettát. Nem tudom, hogy a két gyógyszert lehet-e együtt szedni?
V...

A tanácsát szeretném kérni egy elég kényes ügyben. Most derült ki, hogy édesapámnak nagyos súlyos nyirokrendszeri, rosszindulatú daganata van. Ebből kifolyó...

Nemrég voltam rákszűrés és a leletemre az van írva, hogy parakeratózis. A doktornő azt mondta, hogy emiatt fél év múlva meg kell ismételni a citológiai vizsg...

Az a problémám, hogy mostanában a szeretkezés után 1-2 napig valamiért kellemetlenül benedvesedik az alsóneműm, de csak a hagyományos szeretkezés után van ez!...

Metroplastika után szükség van valamire gyerekvállalás előtt?

Párommal babát szeretnénk, de valahogy nem jön össze. Az orvosom írt fel peteérést elősegítő gyógyszert, de nem használt. 2 éve volt egy abortuszom, azóta ...

Fogamzásgátlásra a NuvaRing hüvelygyűrűt kezdtem el használni, de sajnos nem egyértelmű számomra a dobozban található tájékoztató leírás. A tájékoztat...

Nagyon erős hüvelyi folyásom van, viszkető, égő érzést érzek, de közben ilyen fehéres szemölcsök is vannak a hüvelyemnél. Sokszor érzek alhasi fájdalmat....

A menstruációm 5 hónapja nem jött meg! Először kaptam a nőgyógyászomtól egy gyógyszert, mert a méhnyakrák szűrésen talált valamit, és azt hittem, attól ...

27 éves nő vagyok, Törökországban élek, a férjem török. Tanácsért fordulnék Önhöz, 3 hónapja próbálkozunk, hogy terhes legyek, de egyelőre még nem sike...

8 hónapja szültem császármetszéssel. A gyermekágyi folyás rendben lezajlott, a seb szépen gyógyul. 2 hónapig tudtam csak szoptatni, és áprilisban rendesen meg...

42 éves nő vagyok, van három gyermekem. Egy-két éve már rendszertelen a menstruációm (13-31 nap között változó ciklussal). Legutóbb szeptember 16-án volt ut...

42 éves hölgy vagyok, 6 héttel ezelőtt 5 cm átmérőben kihullott a hajam. Természetesen bőrgyógyászhoz fordultam, aki fogászati és fül-orr-gégészeti kivizs...

27 hetes terhes vagyok és a magzatnál, mindkét oldalon, 10 mm-es pyelectasia látható. A kérdésem az lenne, mekkora kellene, hogy legyen ebben a korban a vesemedenc...

2,5 hete nem szedek gyógyszert, tehát elvileg nagyon kicsi az esélye, hogy teherbe estem máris. Viszont iszonyatosan feszül a mellem. Mitől lehet ez?

36 éves nő vagyok. Ez év júliusában a nőgyógyászom a jobb petefészkemben egy cisztát talált, amit laparoszkópos műtéttel el is távolított. Egy hónap múl...

Egy vizeletminta ki tudja mutatni azt, hogy ha valaki terhes? Vagy nem?
Várom válaszát minél hamarabb!

Az a nagy félelmünk támadt párommal, hogy miután az ejakulátumom a kezére került, letörölte ugyan, de nem mosta meg a kezét, majd enyhén viszont felnyúlt mag...

Párommal megszakított közösüléssel szeretkezünk, orgazmusa után a hímvesszőjét visszahelyezte a hüvelyem elejébe alig 5 cm-re. Létrejöhet ilyenkor a terhes...

45 éves vagyok. 3 éve diagnosztizáltak először mindkét mellemben cisztákat. Évenként járok szűrésre, évről évre növekednek, a legnagyobb jelenleg 13x8 mm-...

9éves korom óta vagyok 1-es típusú cukorbeteg, naponta 4-szer szúrom magam, jelenleg Lantus és Humalog inzulint használok, már 3 éve.
Most 25 éves vagyok és...

35 éves nő vagyok. A párommal 5 hónapja próbálkozunk baba vállalás terén, sajnos eddig eredménytelenül. Nemrég kaptam egy tengerimalacot. Kozmetikusom közöl...

32 éves nő vagyok, 6 hetes elhalt terhességem van (első terhesség). Teljesen rendszertelen ciklusaim vannak (32 és 56 nap között valamikor megjön a vérzésem), ...

Szeretném megkérdezni, hol a hiba, hanem érzek szexuális vágyat, csak akkor, ha előtte azt nézek, vagy erősen gondolok rá. Lehet azért, mert nem olyan a kapcsol...

Egy hónappal ezelőtt hirtelen ágynak estem. Fél órán belül 41 fokos lázzal. Előtte vizelési problémáim voltak, azt hittem felfáztam. Fájt a derekam, sűrűn...

Rendszertelen menstruációm miatt Norcolut tablettát írt fel kezelőorvosom, 3 hónapig kell szednem a ciklus 12. napjától a 21. napig. UH-vizsgálatom negatív. A k...

Azt szeretném megtudni, melyik gyógyszertári tesztet tudja javasolni, a legkorábbi terhesség kimutatására? Egy év Mercilon szedése után mennyi idő után tisztu...

Szeretném megkérdezni, hogy természetes-e az, hogy 20 hetes, már intenzíven mozgó kettes ikerbabák mozgását nem érzi az anyuka ötödik napja. Harmadik nap ultr...

Idén márciusban állapítottak meg nálam tüdő sarcoidosist, szteroidos kezelést kaptam. Kérdezném, hogy a szteroid mennyi idő alatt ürülni ki a szervezetből? ...

31 éves vagyok. Van egy egészséges kislányom, aki 2004. júniusában született. Most ismét terhes vagyok. Utolsó menzeszem augusztus 20-án volt. Szeptember 26-a ...

39 éves vagyok, már van egy 6 éves kisfiunk, aki gond nélkül fogant, mindjárt, ahogy szerettük volna. A menstruációm mindig rendszeresek voltak, soha egy nap ké...

Miért van az, ha a barátom megujjaz, akkor vizelési inger jön rám? Ez normális?
Kérem, válaszoljon sürgősen, remélem nincsen komolyabb bajom!
Köszönöm...

Egy furcsa kérdéssel állok szemben, tanácstalan vagyok. Az élettársam fehérneműjén rendszeresen találok fura megszáradt foltokat az ülepénél. Ő azt mondta,...

Két hónapja van alhasi, vizelet utáni fájdalmam. Eddig hólyaghuruttal kezeltek (2 doboz Summetrolim, 1-1 doboz Dalacin C, illetve Cifran. Eredmény nélkül. Lényeg...

Szeretném megkérdezni, hogy a méhszájsebtől is lehet-e hüvelyi folyás? Ha igen, milyen mód van a megszüntetésére, vagy a méhszájseb gyógyítására? Gyerekk...

37 éves nő vagyok, van egy 4 éves kisfiam. Boldog házasságban élek a férjemmel, akinek az első házasságából van már két fia. 19 évesen volt egy vetélésem...

Nekem az a problémám, hogy a menzeszem hónapokig nem jön meg, nagy a súlyfeleslegem, szőrösödöm, és trombózishajlamom van, genetikai. Nem tudom, hogy ennek van...

Múlt hónapban, miután 1 hetet késett a menstruációm, pozitív lett a terhességi teszt, majd ezt követő napon erős görcsökkel vérezni kezdtem, ez 3 napig tart...

Most 4 hetes terhes vagyok. Teherbe esésem hónapjában voltam tüdőszűrésen, kb. a peteérésem napján, a férjemmel együtt. A sugárzás nem károsíthatja a pete...

Menstruációs gondom van 09. 06-án voltam utoljára beteg, viszont volt egy petefészek-gyulladásom, vajon emiatt nem lettem beteg ebben a hónapban?

34 éves vagyok, 1 gyermekem van, tavaly Golden Lilly spirált helyezett fel az orvosom. Egy hete pecsételő vérzés jelentkezett, mely csekély mennyiségű, pirosas s...

Első gyermekem születése után derült ki, hogy hypothireosisom van. Rendszeres orvosi ellenőrzés mellett a leleteim rendben vannak.
A férjemmel szeretnénk gyer...

22 éves nő vagyok, első partneremmel ez év júliusa óta élek nemi életet. Egy alkalommal a menstruációm utáni hetedik napon szeretkeztünk és - először és u...

Már régóta szeretnék gyereket, de eddig sajnos nem sikerült. Már nagyon szeretnék. Nekem volt egy műtétem, amikor kivették az egyik petevezetékemet, mert volt ...

23 éves nő vagyok. 4 nappal ezelőtt a nemi szervem külső részénél kitapintható, bőrrel elmozdítható kemény borsónyi nagyságú csomót találtam. Nem tudom ...

Másod-unokatestvéremmel (édesapám unokatestvérének lányával) élettársi kapcsolatban élünk. Azt már sikerült megtudnunk, hogy törvény nem tiltja közelgő ...

36 éves gyermektelen nő vagyok. Másfél év alatt két laparotomiám volt. Az elsőnél mióma, ciszta és összenövés volt. A második endometriózis a hasüregben,...

24 éves vagyok, tavaly május óta szedtem fogamzásgátlót, múlt pénteken kellett volna az új levéllel elkezdeni, de nem akartam tovább szedni.
Azt szeretném ...

Van már férfi fogamzásgátló tabletta forgalomban Magyarországon?
Köszönöm!

17 éves lány vagyok. Már 2 éve van folyásom: fehéres, áttetsző, mennyisége változó. Nőgyógyászhoz nem mentem. Szeretném megtudni, hogy ez természetes vagy...

18 éves vagyok, tudtommal, a menstruációmmal komolyabb baj nincs, bár a családi kórkép nagyon alapján szerencsés vagyok, mivel nekem úgy 29 napra beállt a menz...

18 éves múltam, 2 hete késik a menstruációm. A havi ciklusok amúgy sem rendszeresek, de ennyit sosem szokott késni (max. 3-6 napot). Már egy hete érzek fájdalma...

26 éves lány vagyok, februárban derült ki, hogy egy 26x25 mm miómám van a méhen belül, amely panaszokat is okozott. Októberben került sor egy hiszteroszkópos m...

44 éves vagyok, 37 éves korom óta menopauzás rosszulléteim vannak, több gyógyszert, gyógynövényt kipróbáltam, de a hőhullámok, feszültségek nem szűntek m...

31 éves nő vagyok. 6 hónapja Syncumart szedek, 3 mg-ot naponta. Férjemmel már nagyon szeretnénk babát vállalni, de kezelőorvosom azt mondta, hogy erősen magzatk...

10 hetes terhes vagyok, kiújult a genitális herpeszem. Jelent ez valamilyen veszélyt a babára?

Első gyermekem születése (császármetszés) után kaptam egy felületi trombózist. Ekkor Leiden mutációt, heterozigótát állapítottak meg. Most megint babát v...

Tegnap töltöttem be a 6. terhességi hetet. Inszeminációval sikerült teherbe esnem, ami a vizsgálat előtt 28 nappal volt. Az orvosom elvégezte az első UH-vizsgá...

21 éves lány vagyok. Rendszertelen menstruációs problémával fordultam nőgyógyászhoz. Elküldött ultrahangra, az eredmény: "Kis uterus 50x20x20 mm. Endom 5 mm. ...

3 hete végeztek nálam citológiát, 1 hete tudtam meg, hogy a Human papilloma vírus egyik változatában szenvedek. Kaptam gyógyszert erre, amit 1 nap 3-szor kell sze...

Véremben túl magas a prolactin jelenléte. Bromocriptint szedek. Kell valamire figyelnem az étkezésben, illetve mi az, amit feltétlenül tudnom kell?

28 éves lány vagyok, fogamzásgátlási kéréssel, kérdéssel kapcsolatosan kérem segítségét! Mivel a tablettás módszer nekem nem ajánlott, ezért gondoltam az...

Olvastam egy levelet, hogy a spirál használata mennyire ártalmas, veszélyes, sőt életveszélyes is lehet. 40 éves vagyok, egy éve van spirálom. Menstruáció el...

Egy hete voltam a szokásos éves nőgyógyászati vizsgálaton, akkor még panasz nélkül. Rá pár napra (és azóta egyfolytában) van egy barnás színű folyásom, ...

8 hónapja kínoz egy bőséges fehéres-sárgás hüvelyfolyás, ami egy ideig zöldes-sárgás volt, de az esetek nagy többségében sárgás-fehéres volt a folyás s...

23 éves nő vagyok, évek óta küzdök sárgás színű hüvelyfolyással. Több orvosnál is jártam ezzel a problémával, volt, aki csak annyit mondott, hogy ezt Flo...

Van egy 15 éves lányom, akinek a menstruációs ciklusa még nem állt be. Van, amikor még jön időbe, de olyan is van, hogy kimarad, vagy barnás folyás jelegű, az...

Arra szeretnék választ kapni, hogy tavaly volt egy méhszájplasztikai-műtétem. Azóta mielőtt megjön, 5 nappal kisebbfajta vérzést tapasztalok. Utána megvan 4-5...

26 éves nő vagyok, egyre erősebben szőrösödöm, valamint meghíztam, de csak a hasamra. Tavaly öt hónapig nem volt menzeszem. A nőgyógyász ezek után sem talá...

23 éves nő vagyok. 4 évig szedtem Meliane tablettát. Nyáron a szűrővizsgálat után az orvosom a modernebb Yasminelle-t javasolta. Ezt a gyógyszert 2. hónapja sz...

Ez év januárjában megállapították, hogy van egy 4 cm átmérőjű miómám a méh külső felére tapadva. Most, 10 hónap elteltével, újra megvizsgáltak és kid...

A kérdést tudom, sokan feltették, hogy lehet a menstruáció alatt teherbe esni, de én úgy tenném fel, hogy ha amúgy fogamzásgátlót szedek (Diane 35), akkor biz...

A sok ultrahang nem káros a babára nézve? 17 hetes terhes vagyok és már 4 ultrahangon voltam, 3-at a nőgyógyászom végzett, és a 12. héten voltam 4D ultrahangon...

Az utolsó menstruációm első napja augusztus 28-án volt. Szeptember 28-án mentem el először nőgyógyászhoz, aki megállapította, hogy 5-6 hetes kismama vagyok.<...

37 éves vagyok, valószínűleg 4-5 hetes terhes (első terhesség, aminek nagyon örülünk), 2 terhességi teszt is pozitív. UH még nem mutatott ki semmit tegnap, eg...

Feleségem a negyedik gyermeket várja, a vérnyomása rendben van, de a pulzusszám igen magas, szinte állandóan 100 felett van, nem ritka a 115-120 sem. A kardiológi...

Feleségem 9. hónapos terhes. Toxoplazmózis fertőzést a korábbi vizsgálatok mind kizárták, az utolsó nagylabor kapcsán derült ki véletlenül (az orvos már ne...

32 éves nő vagyok, 5 hetes terhes, első terhesség. Vérezgetek, ezért terhesség támogató gyógyszereket kapok, és ha tehetem, pihenek, fekszem. Erős, görcsös ...

42 éves nő vagyok, egy 4,5 éves kislány anyukája. Válásom óta most kerültem szexuális kapcsolatba egy férfival, és a szex közben észrevette, hogy a mellemb...

Január óta nem szedek fogamzásgátló tablettát (8-9 évig szedtem Anteovint). A menstruációm június óta rendszeres, 28 napos ciklusokkal. Augusztus végén 25-é...

1 hete tudom, hogy babát várunk. Utolsó menzeszem Augusztus 30-án jött meg, és szeptember 12-én egy térdhúzódás miatt megröntgeneztek (13-án a térdem - MRI)...

Nekem született egy Down-kóros kislányom 32 évesen. A húgom terhes lett 33 évesen, nem tervezett baba volt, de örültek neki. Végig aggódott a Down-kór miatt. A...

41 éves vagyok, 2 éve lekötötték a petevezetékem. Most van egy új kapcsolatom, gyermeket szeretnénk. 18 éves ikergyermekeim vannak. Azt szeretném megtudni, hogy...

Összeegyeztethető a klimax kezelése a polymyositissel?
Köszönöm!

33 éves férjes asszony vagyok. Tanácsot szeretnék kérni, 16 éve cukorbeteg vagyok, és letiltottak a fogamzásgátló tablettákról, a férjem pedig nem szereti az...

23 éves vagyok, havi rendszerességgel viszkető érzést tapasztalok a hüvelybemenet környékén. Sűrű, zöldes folyás jelentkezik, mely nem minden esetben jár ke...

1 hónapja uszodában voltam, azóta barna folyadék távozik a hüvelyemből. Nem túl sok, csak épp annyira, hogy a tisztasági betétet beszínezi. Savas és büdös....

Nagyon nagy problémám van, már nem tudom, kihez forduljak. 14 hónapja voltam Görögországban és a hazafelé vezető úton észrevettem, hogy valami nem stimmel a h...

Igazából nem tudom, mi lehet, felfázásra gyanakszom. Baloldalt fáj a hasam, a petefészeknél, sárgás színű, szagtalan folyásom van, nem nagy mennyiségben. Teg...

Én egy 30 éves, 2 gyermekes anyuka vagyok. Férjemmel hűséges kapcsolatban élek. A problémám főként menzesz után keletkezik. A hüvelybemenet alatt pár centire...

Van egy problémám, de csak hétfőn tudok menni a nőgyógyászhoz, ezért fordulok Önhöz. Késik a menstruációm, helyette barnás-fehér folyás van, és szaga is ...

30 éves gyermektelen nő vagyok. A nőgyógyász az alábbiakat diagnosztizálta: sima portio, az uterus mellett jobboldalon simafelszínű zölddiónyi képlet. Vaginal...

Teherbe esés esélye B Rh negatív anya és apa esetén?

33 hetes terhes vagyok, két napja erős viszketést érzek, és nem tudom, mit tegyek. Az orvosom hétfőnként fogad, de azon a napon vizsgáznom kell, nem tudom felker...

Én egy 14 hetes kismama vagyok, ez a második terhességem. A 13. héten végzett ultrahangon kiderült, hogy az állandó alhasi fájdalmaimnak, és mustár színű fol...

25 hetes terhes vagyok és Streptococcus telepeket mutatott a kenettel vett vizsgálat, a külső méhszájam egy ujjnyira nyitva van, a belső zárt. Az orvosom szerint ...

Idén márciusban sarcoidosist (tüdő) állapítottak meg, a szteroid kezelés, tehát a gyógyszer elhagyása után mennyi időt kell(ene) várni a teherbeeséssel, hog...

A menstruációm ebbe a hónapban kimaradt, a melleim fájnak, fehérfolyásom van és nagyon szagos. Szedek fogamzásgátlót, terhességi tesztem negatív lett.
Vár...

4 éve kezdtem el szedni a Dianet, a vége felé már 2-3 napos volt a menstruációm, az orvosom ajánlott egy hónap szünetet, utána a Yadinet (21 éves vagyok).
A...

Megfigyeltem, hogy menzeszem alatt alvadt darabok távoznak a testemből. Igazából nem tudom eldönteni, hogy a leváló méhnyálkahártya darabjai, vagy alvadt vér. ...

Ez év februárjában szültem császármetszéssel. A gyermekágyi folyás rendben lezajlott. 2 hónapig tudtam szoptatni, és áprilisban meg is jött a menzeszem, és ...

2001-ben kisfiammal voltam áldott állapotban. Végeztek cytológiai vizsgálatot, az eredménye P3 lett. A vizsgálatot megismételték miután az erős hüvelyi folyá...

Párommal babát szeretnénk és érdekelne, hogy mennyire befolyásolja az egészségét, hogy én autópálya laborban dolgozom és érintkezek triklóretilénnel? Kell...

Érzékeny a hüvelybemenet akármilyen érintésre. Régebben már volt egy enyhe gombás fertőzésem is. Arra kaptam is hüvelykúpot, szépen el is múlt. De a barát...

28 éves nő vagyok. A menstruációm még sosem jött meg 28. napra, sőt általában 35 napot is meghaladja. Eddig nem törődtem vele, mert azért mindig megjött, s b...

25 éves anyuka vagyok, a kisfiam novemberben lesz 1 éves. 6 hónapos koráig szoptattam, majd elkezdtem szedni a Regulon nevű fogamzásgátló tablettát nőgyógyász...

35 éves kétgyerekes anya vagyok. Jobb mellem oldalában kemény, fájdalmas csomó van. Mi lehet ez?

Kislányom 19 hónapos, még mindig szopik. A jobb mellemen 6 napja a mellbimbó fölött észrevettem egy lencsényi csomót, ami alig érzékeny, felette pedig egy gomb...

Abban az esetben, ha az orvosok szerint egy nő terhes tudna lenni, a férj spermaszáma kevesebb, de nincs kizárva megtermékenyítési lehetőség. A mesterséges megt...

20 éves nő vagyok, 2 éve párkapcsolatban élek. Fél éve olyan problémám van, hogy együttlétkor fájdalmat érzek, általában ez a hüvely körüli bőrirritác...

Szexuális aktus közben, és utána is égető érzést érzek az egész nemi szervemnél belül. Gombás fertőzésre gondoltam, de viszkető érzést nem érzek, és m...

29 éves vagyok, és a párommal babát szeretnénk. Érdeklődni szeretnék, ha a menstruációs ciklusom 26 napos, melyik az a kedvező időszak, amikor fogamzó képes...

Szeretném tudni, milyen okból késhet a menstruációm, utolsó augusztus 21-én volt, terhességi tesztem negatív, már volt egy méhen kívüli terhességem, melleim...

2 hónappal ezelőtt volt abortuszom, a műtét után nem véreztem abszolút. Rá 1 hónapra jött meg az első menstruációm, ami 1,5 hétig tartott, bő vérzéssel. ...

8 éve szedek Yadine fogamzásgátlót (kisebb kihagyásokkal), az egyik petevezetékem kivették cysta miatt. Mennyi ideig ajánlott várni a gyógyszer abbahagyása ut...

Jelenleg a 31 héten járok, a múlt heti UH leletem a babáról a következő: BPD: 74 mm; THQ: 71 mm; FL: 56 mm.
A doktor néni szerint kicsi a baba. Eddig összesen...

Mellrák miatti műtét, kemoterápia és sugárterápia után most Zoladex és Aromasin hormonkészítményekkel kezelnek. Az öt éves kezelés után vissza fog térni ...

2-3 napja fájnak, főleg tapintásra, a mellbimbóim, illetve mintha meg is lennének duzzadva. Gyermekem nincs, nem szoptatok, terhességi tesztet vettem, negatív lett...

Szeretkezés közben vérzés lépett fel nálam. Ez a vérzés nem járt fájdalommal, de az ijedségemhez elég jelentős mennyiségű volt.
Válaszukat köszönöm ...

Az Anteovin helyettesíthető valamilyen Organon termékkel, mert az eddig jól bevált fogamzásgátlót megszüntették.

Nagyon meg vagyok ijedve, múlt hét szerdán (ekkor múlt el a menzeszem) szeretkeztem a férjemmel, és csütörtöktől megint vérzek. Elég sok és tiszta piros vér...

Kicsit bajban vagyok, ezért szeretném kérni az Ön véleményét. A férjemnek és nekem már van egy 16 hónapos kisfiunk, és még nem tervezzük a második babát. ...

1 hete voltam mammográfiás vizsgálaton. 40 éves vagyok, problémám eddig nem volt. Október 25-ére ismét előjegyeztek vizsgálatra. A leletet elemző orvos szabad...

A kérdésem az lenne, hogy elképzelhető-e a Trichomona vaginalis nevű betegség megszerzése nem szexuális úton, illetve anélkül, hogy másnak törölközőjét, ...

Körülbelül 1 éve áll fenn a problémám. Az alapbaj, hogy amikor a párommal együtt vagyok, akkor minden alkalom után enyhe vérzésem van. Most pedig a menstruác...

Mindkét mellembe 10-15 cisztát találtak, amik tejcsatornán keresztül tisztulnak időnként. Szeretném tudni, ez menyiben okozhat problémát terhesség és szülés...

19 éves lány vagyok, aki alig két hónapja kezdte el nemi életét, és szeretne megfelelni partnerének. Minden jól kezdődött, az első alkalommal nem is véreztem...

Baloldali alhasi fájdalmaim vannak, illetve voltak kb. 4 hete. Ezt tapintás útján, előrehaladott méhgyulladásnak diagnosztizálta az orvosom. Klion tablettát írt...

7 hónapja szültem császárral. 2 hónapja sokat fáj a hasam, olyan érzés, mintha meg akarna jönni a vérzésem, de semmi! Voltam nőgyógyásznál már, semmit nem...

A Minulet tablettát évek óta szedem, most a szedés második hetén kihagytam 2 tablettát, ezt későn vettem észre, a kritikus időben szeretkeztem, másnapra pecs...

Milligest gyógyszert szedtem 5 évig, 3 hete abbahagytam a menstruációm után.
Az szeretném kérdezni, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha abbahagyom a...

2007. januárjában a HPV tipizálásom sajnos 2 magas (58 és 51), illetve 1 alacsony rizikófaktorú HPV vírust mutatott ki, P2-3 citológia mellett. Aztán 3 hónap m...

20 éves nő vagyok, hüvelyemben fehér színű váladék jelent meg. Nem viszket, nem piros, nem szagos, magától nem jön ki. Vérzésem normális. Ön szerint mi leh...

A gyakori hüvelyfertőzésekről már nagyon sokat olvastam, ezen a siteon is és máshol is, de választ mégsem igazán találtam a problémámra.
40 éves nő vagy...

Két napig barna folyásom volt elég erős, még ma is, de most azt hiszem elmúlt, mert visszatérni látszik a "rendes folyásom", mert egyébként fehérfolyásom van...

Normálisnak mondható, ha naponta van folyásom? Nem zöldes, enyhén sárgás, és nem szagos? Kevés mennyiségileg, de mégis mindig van. Mi mondható normális foly...

16 éves lány vagyok, eddig is volt folyásom de most már naponta nagyon sok van, olyan érzésem van, mintha bepisilnék. Nem élek nemi életet sem. Nem érzek sem f...

Méhszájseb okozhat folyást, ami kellemetlen szagú, és leginkább szex után jelentkezik? És kizárólag csak akkor, ha a sperma bekerül.
Válaszát előre is k...

Hüvelyi fertőzésem van, aminek a bakteriológiai eredménye itt van nálam. A nőgyógyászomhoz szerdán tudok csak visszamenni, ezért kérném a segítségét, hogy...

Saccharomyces cerevisiae nevű gombát találtak a hüvelyemben. Kaptam Canesten hüvelytablettát, nem segített, és Klion D-t, ami szintén nem használt.
Azt már ...

Enyhe hüvelygombával kezeltek kb. 3 hónapig, 3 különböző hüvelytabletta, illetve hüvelykúp segítségével, azóta úgy érzem, hogy nem tudok spontán nedvesed...

Most kezdtem el szedni a fogamzásgátló tablettát a menstruációs vérzés első napján, és a második nap abbamaradt. Lehetséges, hogy terhes vagyok, ha előtte e...

43 éves nő vagyok. Most egy éve, hogy elköttettem a petevezetékemet, már nem akartam fogamzásgátló tablettát szedni. Néhány hónapig nem jött meg a menzeszem...

Szeretném megkérdezni, miért nem jön meg a menzeszem? Végeztem terhességi tesztet, negatív lett.

Már több mint 1 hónapja nem jött meg a menstruációm. A terhességet kizártam, mert már két tesztet is megcsináltam, mindkettő negatív lett. Olvastam róla, ho...

19 éves lányommal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. 14 éves kora óta vissza-visszatérő, időnként ijesztő mértékű hajhullástól szenved. Menstruáció...

7 hetes terhes vagyok, múlt héten szörnyű fejfájásom volt, bevettem egy aszpirint, miután 5-6 órát tűrtem a fájdalmat, de már nem bírtam tovább. Ennyitől i...

Menstruáció után mely időpontban eshetnék leghamarabb teherbe? A hónap mely szakaszában?
Tisztelettel!

Tudna nekem tanácsot adni, hogy mikor van tüszőérés a nőknél, tehát mely napokon lehet próbálkozni, vagy mit szedjek előző hónapokban, hogy könnyebben teher...

A feleségem terhes, voltunk nőgyógyásznál, aki azt mondta, hogy valószínűleg a 2. hónapban lehet a terhesség. Elküldte ultrahangra, és az orvos jól ránk ije...

29 éves vagyok, a párommal kisbabát szeretnénk. Érdeklődni szeretnék, hogy ha 26 napos a menstruációs ciklusom, akkor hányadik nap az aktuális időpont a fogam...

Sokévi próbálkozás után és 2 inszemináció után nem lettem terhes (magas prolaktin, policisztás petefészkek, amelyeket hormonokkal kezeltek, és egy laparoscopi...

Most a terhesség 27. hetének végén voltam 4D ultrahangon, s a következőket írta a doktor a papírra: "Egy élő eutrophias magzat kpf.-ben. Atl. m.víz, m.plac. j....

A lányom 15 éves, abortusz előtt áll. Azt tudom, hogy mivel nem szült még, ezért a beavatkozás előtt tágítani kell 4-5 órán keresztül.
A tágítás alatt...

Nem jött még meg a menstruációm, 18 éves vagyok. De emellett még van egy olyan problémám, hogy nagyon szőrösödök, de már az arcomon is. Ez hormonprobléma le...

25 hetes terhes vagyok, és a vérképem nem lett túl jó. A vasszintem, vaskötő kapacitásom teljesen jó értéket mutat, közelít a maximumhoz, de ennek ellenére ...

Összejöttem egy lánnyal, aki még szűz volt (szerintem még az is, mert nem történt semmi mélyreható dolog), viszont folyamatosan azzal riogat, hogy neki nem a ha...

Mi a véleménye a Gynevac injekcióról? Már több mint két éve nem jön össze a baba, férjemnél nincs probléma, én viszont olyan ellenanyagot termelek, amivel m...

Szeretkezés közben vérzés lépett fel nálam. Ez a vérzés nem járt fájdalommal, de az ijedségemhez elég jelentős mennyiségű volt.
Válaszukat köszönöm ...

Az Anteovin helyettesíthető valamilyen Organon termékkel, mert az eddig jól bevált fogamzásgátlót megszüntették.

Baloldali alhasi fájdalmaim vannak, illetve voltak kb. 4 hete. Ezt tapintás útján, előrehaladott méhgyulladásnak diagnosztizálta az orvosom. Klion tablettát írt...

A hüvelyem hagymaszagú. Azt hiszem csak akkor, ha felizgulok. Mit tegyek?
Kérem, segítsenek!

Érdekelne, hogy rákszűrés után lehet-e barnás váladékozás és alhasi fájdalom? 31 éves vagyok, 3 gyermekem van. Triquilart szedek, az előző ciklusban még ta...

33 éves nő vagyok. Fél éve voltam nőgyógyászati rákszűrésen az eredmény P2 lett. Azóta többször volt menstruáció utáni kisebb, barnás folyásom. Lehet e...

Normálisnak mondható, ha naponta van folyásom? Nem zöldes, enyhén sárgás, és nem szagos? Kevés mennyiségileg, de mégis mindig van. Mi mondható normális foly...

Enyhe hüvelygombával kezeltek kb. 3 hónapig, 3 különböző hüvelytabletta, illetve hüvelykúp segítségével, azóta úgy érzem, hogy nem tudok spontán nedvesed...

2004-ben meg akartak műteni, mert az egyik petefészkemen találtak egy 6x5 cm-es cisztát, de mikorra mentem volna a műtőbe felszívódott. Az orvos szerint, pici, ap...

Nem jött még meg a menstruációm, 18 éves vagyok. De emellett még van egy olyan problémám, hogy nagyon szőrösödök, de már az arcomon is. Ez hormonprobléma le...

22 éves lány vagyok, condylomát állapítottak meg nálam. Ez eltüntethető véglegesen vagy nem? Kezelésnek Andara krémet és Isoprinosine tablettát kaptam. Az An...

Nagyon aggódom, mert az utolsó menzeszem július 18-án volt, tehát már 51 napja. Ma csináltam egy terhességi tesztet, negatív lett. Augusztus 15-én óvszerrel é...

29 éves nő vagyok, még nem szültem. Ismert betegséggel nem rendelkezem. Egy évvel ezelőtt hüvelyviszketés és égő érzés lépett fel nálam, amely vizeletür...

36 éves anyuka vagyok. 12 éve szedek fogamzásgátló tablettát szünetekkel. Jelenleg 2 éve szedem folyamatosan a Novynettet. Több mint fél éve csak háromhavonta...

Korai terhesség esetén veszélyes a herpes zoster fertőzés? Jelenleg a fenekemen található a herpes, 6-7 hetes terhes vagyok, nagyon aggódom. Bárányhimlős már ...

Férjemet 2000. decemberében műtötték szívvel. Azóta többször volt kórházban anginás tünetekkel. Most bekerült a kórházba, és sajnos teljes rekeszizom bé...

Véleményüket szeretném kérni, Mycoplazma fertőzésemmel kapcsolatban. Márciusban derült ki. Az akkori értékek:
Iga ELISA 13EIV
IgM ELISA 1,12 x
IgG ELI...

06. 25-én szültem vákuummal, melynek során, a hüvelyfalon 2 óra irányában egy mély repedés keletkezett a medencecsontig. Jelenleg egy hete ismét erős fájdalo...

Decemberben császárral szültem a babánkat, 4600 grammal. A császáros vágás fölött egy ideig csak nyomást éreztem, de sem hideget, sem meleget. Ez azóta sem v...

30 éves nő vagyok, a kedvesemnek idült hepatitis C fertőzése van. Kezelés alatt van, oltja magát minden héten, emellett még gyógyszeres (Rebetol) kezelést is k...

A 36. hétben járok, tegnap voltam először CTG vizsgálaton. A baba végig ébren volt, a frekvenciája általában 140-160 között járt, de 8-10 percenként nagyon-...

Korporális császármetszés után mennyi időt javasolt várni a következő terhességhez? 26 hetes terhesen nagyon el kezdtem vérezni, megcsászároztak, a kisfiam m...

26 éves lány vagyok, hónapok óta van egy 4 cm-es ciszta a jobb petefészkemen. Teherbe szeretnék esni, már 3 hónapja próbálkozunk, de semmi eredmény. Lehet egy...

Férjemmel (én 30 éves, férjem 29 éves) már közel két éve kisbabát szeretnénk, egyelőre eredménytelenül. Egy év után kezdődtek el mindkettőnknél a vizsg...

Valószínűleg rajtam kívül sok nőt érint a probléma, ám számomra rettentő fontos volna, hogy valakitől választ kapjak a kérdésemre. Ezért fordulok tehát ...

34 éves nő vagyok, még nem szültem. 2004 tele óta szedek antidepresszánst, 100 mg Fevarint (az első két évben ennek a kétszeresét szedtem).
Pár hónapja re...

Késik a menzeszem. Volt szexuális aktusom a párommal, de védekeztünk. A párommal való együttlét előtt nem volt érintkezésem 1 évig senkivel. Forduljak orvosh...

41 éves nő vagyok. Most először fordul elő, hogy a menstruációm még a harmadik napon is nagyon erős. Mi lehet az oka, és mi a teendőm?

A Cerazette tablettát szoptatás alatt, hogyan kell alkalmazni, mikor lehet elkezdeni?
Köszönettel!

Lehetséges, hogy nem maradt el a menstruációm, de mégis terhes vagyok?

Gyermekvállalás előtt állunk, egy pár napja, aktus másnapján egy kicsit vérzek. Voltam nőgyógyásznál, aki Klion D 100-at írt estére, reggelre Betadine kúpo...

44 éves vagyok. 2 hónapja hüvelyi folyásom van (fehér), és még ezalatt az idő alatt ezen kívül csak egyszer fordult elő, viszkető, égő érzés nincs.

3 hete szültem hüvelyi úton, gátmetszéssel. 3 kg, 51 cm lett a fiatalúr. A gátsebem eléggé fájt. A 2. hét után egy nagyobb lepénydarab távozott belőlem. A ...

A vércsoportom: A2B negatív. Szeretnék erről többet megtudni, mert sehol sem találtam róla infót. Az orvosaim és védőnőm (jelenleg várandós vagyok) még nem...

Nevelt lányomnak 2006. július végén volt az első menstruációja, 12 és fél évesen, valószínű az édesanyja halála (2006. július közepe) váltotta ki. Nem i...

Párommal 1 éve szeretnénk kisbabát. Amikor ez elterveztük, hogy jöhet a kistestvér a következő hónapban nem jött meg a menzeszem. Nagy volt az öröm, hogy els...

A 29. hetemben vagyok, a szeméremajkaim megdagadtak és vastag erek is látszanak. Ez normális?

32 éves nő vagyok. Az urológus kismedencei fájdalom szindrómát diagnosztizált nálam egy pár hete. Egyetlen gyógymódként az izom végbélen keresztüli masszí...

36 éves, 2 gyermekes anyuka vagyok. Második gyermekem születése után feltetettem a Gold Lilly mini hurkot, 7 év után nőgyógyászom cserét javasolt. Fél évvel ...

Barátnőm augusztus 13-tól szedi a Novynette tablettát. Eddig gumióvszerrel védekeztünk. A tablettát az első menzeszes napon kezdte szedni. Mikortól hagyhatjuk e...

Mi a teendő abban az esetben, ha az 1 hónapos szünet (fogamzásgátló) alatt nem jelentkezik a menzesz? A tablettát évekkel ezelőtt épp a rendszertelen menstruác...

29 éves anyuka vagyok, egy éve nem szoptatom a gyermekem. Még mindig van tejcsorgásom, prolaktin szintet mértek, melynek 9,46 ng/ml lett az eredménye. A menstruáci...

23 éves nő vagyok. Már második hónapja a fogamzásgátló beszedése előtti utolsó héten megjön a menzeszem, és 2 hétig menstruálok. Utoljára 2 éve egy műt...

Augusztus 4-én volt a menstruációm. 14 nappal később voltunk együtt. Rá 10 napra vettem egy tesztet, ami azt mutatta, hogy nem vagyok terhes. De azóta melleim fes...

2007. júniusában hoztam világra súlyos szívfejlődési rendellenességgel kislányomat, aki sajnos már nincs velünk. Fizikailag teljesen regenerálódtam. Leghamar...

51 éves nő vagyok, 2006. május hónapban volt egy nőgyógyászati kisműtétem, melynek az eredménye (endometrium hiperplásia). Ezt követően 3 hónapig (Norculot ...

A nemi szervemen van egy kb. 1 cm átmérőjű duzzanat, amiből genny is jön. Mi ez?

25 éves lány vagyok, a bal oldali külső szeméremajkamon egy dudort találtam, először azt hittem szőrtüszőgyulladás, de félek, hogy másról van szó. Picit f...

3 hete terhességmegszakításom volt, amely során kilyukadt a méhem, az orvos, aki a beavatkozást végezte azt mondta, hogy ez azért történt, mert nagyon vékony a...

Jelenleg 11 hónapja állok nőgyógyászati kezelés alatt.
Gyermekeim születése után elég sok nőgyógyászati problémám volt, úgy, mint méhfal gyulladás sp...

Kislányom 6 éves és néhány napja tapasztaltuk nála, hogy folyása van, amely sárgás színű, szagtalan, és száradás után megkeményedik a fehérneműje.
K...

3. baba szülése után, 22-én volt a szülés, ma hőemelkedése lett a mamának, előző két gyermeknél bőséges tej volt, most is megjött a tej, de nem érezte a ...

Két hete késik a menstruációm, végeztem 2 tesztet, mind a kettő pozitív lett. Nincs hányingerem, kicsi szédülés és mellfeszülés van csak. 3 hónapja hagytam...

Harmonet tablettát szedek, a ciklus 2. és 3. tablettája kimaradt. Ma, a 28. napon (vagyis holnap kezdem a következőt) az óvszer lecsúszott, amit csak az aktus utá...

17 éves, egészséges lány vagyok, azonban igen hullik a hajam, s a menstruációm is elmarad (több mint 1 éve). Az utóbbi időben számos vizsgálatot elvégeztek r...

Lombikprogram előtt állunk. Több vizsgálatra kaptunk beutalót, HIV, HBsAg, Lues. Kétségbe vagyok esve, mert a HCV AT kétes pozitív, ezt írták a papírra. Kéts...

Pár hete a jobb oldali petefészeknél 2 db 2 cm-es cisztát diagnosztizáltak, valamint az alhasam középső részén egy 4,5 cm-es miómát.
Az orvos a ciszták ke...

A Triodena fogamzásgátló szedése elkezdése után mikortól ad teljes védettséget a teherbeeséssel szemben? Én előtte nem szedtem semmit, és most kezdtem el ezt...

27 éves vagyok, férjemmel ez év eleje óta próbálkozunk babavállalással, de eddig nem sikerült. Januárban hagytam abba a fogamzásgátló szedését, azóta ninc...

Mivel a nőgyógyászom szabadságon van 3 hétig, Öntől kérdezem, mire utalhat, ha átlátszó hüvelyi folyásban pici vérfoltok, erek vannak? Közben alhasi görcs...

Júliusban kismedencei gyulladás miatt antibiotikumos kezelésen estem át. Augusztusban, a szokásos időben a szokásos tünetekkel jött meg a menstruációm, viszont...

12 éves lány vagyok, március óta menstruálok, azóta folyamatosan hízok. 48 kilóról 56-ra felhíztam, és utána lefogytam 3 kilót, ingadozik a súlyom 53 és 55...

Menstruációm elég rendszertelen, ami nagyon kellemetlen és nem jó, hogy már lassan két hete tart, nem ál el. Évek óta így vagyok. Erdélyből származom, ott a...

29 éves nő vagyok, párommal kisbabát tervezünk. 2003. márciusában anyajegyből kialakult melanoma malignumot szedtek le a törzsemről. Interferon kezelést kaptam...

21 éves nő vagyok, 1 hónap múlva lesz az esküvőm. Babát szeretnénk a párommal, utoljára, amikor szexuálisan együtt voltunk még 5. nap volt meg a menzeszem, ...

26 éves nő vagyok, és a párommal babát szeretnénk. Talán furcsa kérdés ez, de mégis feltenném, szeretkezés után mindig kifolyik a hüvelyemből az ondója, n...

Lányom pár hónappal ezelőtt panaszaival nőgyógyászhoz ment. Petefészek-gyulladásra kapott gyógyszert. Nem rendelték vissza ellenőrzésre.
Most kiújultak a...

Július 4-én Miréna nevű spirált helyezett fel nőgyógyászom. 1 nap hasfájás és gyenge vérzést követően nem volt panaszom, de 1 hét múlva hüvelyi viszket...

24 éves vagyok, mindig erős vérzésem volt, amit erős görcsök kísértek. 3 hete volt egy laparoscopiás műtétem, ahol a baloldali petefészkemről eltávolított...

20 éves vagyok, 2 éve nem jött meg. Az orvosom szerint alacsony az ösztrogénem és Yadine-t írt fel, de én nem szeretnék semmiféle fogamzásgátlót beszedni.

Az endometrioid cisztáról szeretnék többet megtudni. Valóban nem hormonális, hanem öröklött tulajdonságként jelentkezik?
Most távolítottak el egy 82 mm-es...

Fél éve műtöttek endometriózissal, fél évig kaptam hormoninjekciót, most fél évig kellene folyamatosan szednem fogamzásgátlót, ami azt jelenti, hogy megint n...

2002-ben és 2004-ben műtöttek endometriózis miatt. Mindkét műtét laparotómiás volt, második műtétnél balold. adnexect. és jobboldali rezekció volt. Ezt kö...

2005. december óta szedek fogamzásgátló tablettát (Trinordiol) folyamatosan (most 2. hónapja hagytam abba), előtte 2004. augusztus és 2005. december közt nem sze...

6 éve szedem folyamatosan a 21 szemes fogamzásgátló tablettákat, és ami azt illeti volt már, hogy egy-két szem kimaradt.
Úgy hallottam létezik egyéb gyógys...

20 éves lány vagyok, 4 éve vagyok együtt a barátommal. Mióta szexuális életet élünk folyamatosan szedek (3 éve) fogamzásgátlót, amit a nőgyógyászom írt ...

25 éves nő vagyok, évek óta szedem a Harmonet tablettát. Nyaralás miatt szükségessé vált, hogy késleltessem a menstruációmat 14 nappal. Ezért szedési szün...

7 éve szedem a Milligest nevezetű fogamzásgátló tablettát. A múlt hónapban államvizsgáztam, ezért 2 szemmel kevesebbet szedtem be, mert előbb szerettem volna ...

Nálam 2005-ben igazolódott a HPV fertőzöttség, 2x volt konizációs műtétem, majd 2006-ban szültem.
Az érdekelne, hogy mivel lány gyermekem született, menny...

24 éves nő vagyok. Már évek óta küszködtem egy állandóan visszatérő krónikus felfázással, amire persze én azt hittem, hogy fel vagyok fázva. Édesanyám g...

31 éves nő vagyok (jelenleg nincs tartós kapcsolatom, nem vagyok cukorbeteg, erős az immunrendszerem, nem szedek antibiotikumokat). Lassan két éve, hogy különfél...

Mitől lehet, hogy lassan 3 éve folyamatosan visszatérő hüvelygombám van? Már belefáradtam abba, hogy 3-4 havonta járok nőgyógyászhoz. A panaszaim mindig ugyan...

25 éves lány vagyok. 20 éves korom óta évente 5-6 alkalommal, hüvelyproblémával fordulok orvoshoz. Ezek általában gombás eredetűek. Megcsináltam a "nagy" can...

24 éves vagyok, 2-3 éve visszatérő gombás fertőzésem van. Amikor a párommal együtt vagyunk, másnap a panaszom máris jelentkezik (viszket, csíp, erősödik a f...

21 éves lány vagyok, 3 éve tartós kapcsolatban élek. Már régóta van állandó hüvelyi folyásom, ami alapvetően nem zavar. De amikor szexuális együttlétre ke...

24 éves vagyok, van egy 13 hónapos kislányom. Születése óta csupán kétszer voltam együtt a férjemmel, előszörre is csak nagyon sokára. Óvszert használtunk....

A nőgyógyászom megállapította, hogy alig tartják már a szalagok a méhemet. Szeretném tudni, hogy milyen műtéttel, és hol lehetne ezt helyrehozni?
Köszöne...

Édesanyámnál méhnyakrákot állapítottak meg, 2/b stádiummal. Áttétei nincsennek. Sugárkezelést és kemoterápiát fog kapni, jelenleg időpontra várunk.
K...

44 éves nő vagyok, eddig semmilyen nemi betegségem, általam észrevett vírusos bőrelváltozásom nem volt, a partneremnek sem. Most magánéletemben változás áll...

36 éves nő vagyok, 11 hónapja szültem, normál hüvelyi szüléssel. A gyermek a 36. hét elején született, és sajnos a súlyát nem becsülte meg az utolsó ultra...

26 éves vagyok, rendszeres nemi életet élek már kb. 3 éve párommal. Lindynette 30 tablettát szedek elég hosszú ideje (kb. 4-5 éve), amit az orvosom szerint nem ...

38 éves nő vagyok, lányom 15 éves, anno 32. hétre császárral szültem, azóta terhes nem lettem.
Közel 4 éve szedek fogamzásgátlót huzamosan, de igazán ne...

17 éves lány vagyok, nem élek párkapcsolatban (még sosem). Ma van 37. nap és még mindig nem jött meg a menstruációm. A 31. nap körül egyszer pár csepp vérfo...

25 éves anyuka vagyok, van egy 2 éves kislányom. Tegnap voltam nőgyógyásznál, mert kimarad a havi vérzésem, és csak sötétbarna folyásom van, terhesség nincs...

13 éves vagyok, nagyon megijedtem, mert a mostani menzeszem bűzös szagú volt, ellenben az előzőekhez képest. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez mitől lehet, mit...

Hova fordulhatnék az ügyből kifolyólag, hogy szeretném megtartani a méhemet, de egy 3 cm-es miómát diagnosztizáltak, mely vérzést okoz. Olvastam az embolizáci...

1995-ben a második gyermekem születésekor, az orvosom figyelmeztetett a mióma megjelenéséről. Azóta 2 évente ellenőriztetem, már 58-68 mm növekedett. Az utols...

A nemi szervemen sok, apró, mákszemnyi szemölcs van. Színben nem tér el, nem fáj. Olyan, mintha kis vulkánok lennének, nem múlnak el, nem gyulladnak be, és nem ...

Lombik programban való részvételhez különböző vérvételi eredményeket kérnek tőlem. Az AIDS-vizsgálatot hogyan jelzik (mi a jele) egy vérvételes papíron (s...

Általában életem folyamán soha nem voltam "fagyos", ezt a hőérzetemre értettem. A menopausa óta azonban szinte elviselhetetlen a hőérzetem. Amikor a családom m...

A terhesség elején az normális, hogy a menstruációs fájdalmak megvannak, de vérzés nincs? Vagy akkor az illető nem is terhes, csak késik a menstruáció?

Legyen szíves leletemet elmagyarázni, nőgyógyászhoz 1 hónap múlva van csak időpontom.
UH Lelet: Uterus hossza 56 mm. Endometrium 8 mm. Mk. ovarium nagyobb, kb....

Panaszaim már jó pár hónapja tartanak. A külső szeméremajkaimon kellemetlen, bizsergő érzést tapasztalok, ami nem akar szűnni. Ez kiterjed a csiklóm felé, é...

A kórházban kapott elszámolási nyilatkozatban olyan tételeket látok hogy:
- P3920 intraamnialis fertőzés
- P5510 ABO isoimmunisatio
Mit jelentenek ezek? ...

Lehetek terhes, ha a hónap elején volt 5 napos vérzésem, majd a hónap utolsó napjában egy 3 napos gyenge vérzés? Antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt szedek, h...

2006. november 20-án volt az utolsó menzeszem első napja. Azt szeretném kérdezni, hogy most pontosan hány hetes vagyok?
2007. 07. 10-én voltam nőgyógyásznál...

11 hetes + 2 napos vagyok. Ma voltam a 11. hetes ultrahangon, ahol az orvosom mondta, hogy minden rendben van.
1 hete sárgás hüvelyfolyásom van, ami nem viszket ug...

12+3 hetes kismama vagyok, az ultrahang szerint 11+5, 35-40 napra menstruáltam. Tegnap voltam vérvizsgálaton és a HCG 17,5 IU/L /0,42 MoM/ lett, amire az ottani orvos...

12+3 hetes kismama vagyok, az ultrahang szerint 11+5, 35-40 napra menstruáltam. Tegnap voltam vérvizsgálaton és a HCG 17,5 IU/L /0,42 MoM/ lett, amire az ottani orvos...

AFP eredményem 85,5/2,2 mom. Ez az érték normális terhesség esetén? Terhesgondozáson milyen vizsgálatokat végeznek el rajtam és a babán? Mikor kellene vizsgál...

32 hetes terhes vagyok, kíváncsi lennék, hogy a 30 heti UH alapján megfelelő-e a gyermekem fejlődése? Az adatok:
- BPD: 76 mm
- THQ: 82 mm
- AC: 281 mm

32 éves nő vagyok. Várandósságom 12. hetében vagyok. Soha nem voltak bőrbetegségeim, bár a fémekre érzékenyen reagál a bőröm. A problémám: a hasam kétol...

36 éves nő vagyok, 4-5 napja kimaradt a menstruációm. Csináltam terhességi tesztet és pozitív lett.
Mikor a legcélszerűbb nőgyógyászhoz mennem (túl hamar...

Terhességem 33 hete végén járok. A méhszájam 2200-es. Az orvosom MagneB6-ot és esti 1/2 Seduxent javasolt. Mondta, hogy többet pihenjek. A hasam nem keményedik, ...

A nővérem 36 hetes terhes és a legutóbbi vérvizsgálat azt az eredményt adta, hogy alacsony a thrombocyta száma, 108. Befektették a kórházba, de semmi konkréta...

Rendszeres marihuána fogyasztás mellett fogant babánál kell-e számítani bármilyen problémára?
Segítségét előre is köszönöm!

8 hetes terhes vagyok. Magzati alkoholszindrómával kapcsolatos lenne a kérdésem.
Heti rendszerességgel fogyasztottam nagy mennyiségben alkoholt, majd kiderült, ...

20 éves lány vagyok, gyermeket várok. Egy hete hasmenésem van, más panaszom (hányás, gyomorfájdalom, láz stb.) nincsen. Voltam ugyan a háziorvosomnál, de ő, a...

20 hetes terhes vagyok. Az ultrahangon a magzatnak vékony pericardialis folyadék ábrázolódik a szívcsúcs közelében. Jövő hétre kaptam időpontot genetikára. ...

38 éves vagyok és a 3. gyermekemmel várandós. Orvosom javasolja a magzatvízvizsgálatot (rutinból a korom miatt), de úgy hallottam, hogy nagyon barbár módon vég...

14,5 éves lány vagyok. A barátommal már le szeretnénk feküdni, de anyu azt mondta, hogy még ne, mert korai. Mi már elég éretteknek érezzük magunkat ahhoz, hog...

A menstruációm nem maradt ki, és két terhességi teszt is negatív lett; mégis a terhesség tüneteit tapasztalom. Mitől lehet? Vagy mégis terhes vagyok, csak a te...

11 hónapja szültem, 2 hónapja az orvosom progeszteronhiányt állapított meg és Duphaston tablettát írt fel a ciklus 16-ik napjától számítva 10 napig, 2x1 6 h...

Babát szeretnénk, de már előre félek, hogy nem fog összejönni. Most álltunk csak neki próbálkozni, de már az első alkalommal megtermékenyültem, csak nem fog...

32 éves vagyok, a mai napig nem állt be a menzeszem. Volt egy laparoszkópos műtétem, ezek után 3 havonta már megjött. 12 éve vagyok férjnél, de a mai napig nem...

1,5 éve szeretnénk babát, de sajnos még nem sikerült, mindenféle vizsgálaton voltunk, azt mondták, makkegészségesek vagyunk. Nekem, mondjuk voltak problémáim ...

A következő menstruációmig még kb. 9-10 nap van. Előfordult már, hogy ilyenkor is jelentkeztek menstruációt megelőző barnás folyások, de ezek a menzesz után...

Olyan szintű menstruációs görcseim vannak már évek óta, amik elviselhetetlenek, és felér egy szüléssel (bár még nincs gyerekem, de ezek után elbírom képze...

Régóta tervezünk babát a párommal, de nem akart már évek óta összejönni. Most viszont nem jött meg a menzeszem és 2 tesztet is vettünk, de mind a kettőn hal...

Mélyvénás trombózis után mennyivel lehet babát tervezni? Én 2x0,8 Fraxiparint kapok, műtétem nem volt, csak konzervatív kezelést kaptam, 2004-ben megállapíto...

A 29. héten voltam ultrahangon és a baba súlya 1530 gr volt, 75%-os, így írta a doktor. Azt kérdezném, hogy ez normális vagy sem? Ha kóros, mi lehet az oka?
A...

Július 19-ére vagyok kiírva a második gyermekemmel. A probléma az, hogy farfekvéses. Az orvosom szerint nem feltétlenül kell császárt alkalmazni, de én annyi r...

28 hetes kismama vagyok, költözés miatt új védőnőt kaptam, aki nagyon megijesztett. Átnézte a laborleleteimet és közölte, hogy valami nincs rendben, mert foko...

Terhességem 38. hetében járok, a vércsoportom B Rh+. Többször vizsgálták a véremet ellenanyagra, amely egészen a múlt hétig minden esetben negatív volt. Múl...

5. hónapos terhes vagyok, és az emésztésem a terhességem teljes ideje alatt rendkívül lelassult. Sokszor úgy érzem, hogy "megállt" a gyomromban az étel, órák...

33 éves nő vagyok. Négy sikertelen beültetés után az ötödik sikeres volt, ikreket várok, pár napja múltam 12 hetes. A legutóbbi kezelés alatt meddőségi orv...

21 éves lány vagyok, nem élek rendszeres nemi életet és a barátommal olyan helyzetbe kerültünk, amikor a megszakításos védekezést alkalmaztuk, de felmerült b...

Én egy 21 éves lány vagyok, április 18-án volt az utolsó menzeszem (ami 22-ig tartott), májusban nem jött meg, így csináltam két terhességi tesztet, ami pozit...

17 évesek vagyunk a barátnőmmel, és már lefeküdtünk több mint egy hónapja, 2 éve vagyunk együtt, de már több mint 10-15 alkalom után is még fáj a barátn...

24 éves vagyok, 2 hónapja petevezeték- és húgycsőgyulladásom volt, amit gyógyítottak. Két hétig minden rendben volt, amikor is ismét jelentkeztek azok a tüne...

Idén februárjában petefészek-gyulladást diagnosztizáltak nálam, majd miután egy rövid, egy hetes gyógyszeres kúra után azt hittem kigyógyultam, márciusában...

35 éves elmúltam, férjezett, 16 éves kislány édesanyja vagyok. 16 éve szenvedek krónikus petefészek-gyulladásban, 5 infiltrációs műtétem volt, évente begyu...

38 éves vagyok. Végre kiderült, hogy a progeszteron szint alacsony mértéke miatt nem sikerül teherbe esnem. Clostilbegyt szedését követően volt egy sikertelen t...

Én egy 17 éves lány vagyok, párommal másfél éve élünk nemi életet. Mindig használunk óvszert. Eddig nem volt semmi probléma, de két nappal ezelőtt óta meg...

Másfél éve szeretnénk gyermeket. Decemberben volt pozitív terhességi teszt, de a 7. héten vérzés lett, és ultrahangon már nem tudták kimutatni a terhességet....

Igazolt Antitromnin III. def követően kialakult lábszári (lábikra) mélyvénás trombózis után vagyok, 2x0,8 Fraxiparint kapok jelenleg, mikor lehet babát tervezn...

Nemrég voltam rákszűrésen és a következő eredményt kaptam: P2-es, de fél év múlva újra kell mennem, mert éretlen sejteket találtak. Mit jelent ez tulajdonk...

Augusztusban lesz az esküvőm, emiatt szeretném a menstruációmat legalább egy héttel előbbre hozni. 3 fázisú fogamzásgátló tablettát szedek, és a menstruác...

Endometriózis nevű betegségem van, 3 havi GnRh kezelést kaptam, május 14-én kaptam meg az utolsó injekciót. A laparoszkópia során az egyik petevezetőt átjárh...

Érdeklődni szeretnék, hogy amennyiben regisztrált szövettani endometriózisom van, abban az esetben a GnRh analóg kezelésből (Diphereline) mennyit támogat a TB?<...

10 napja távolítottak el egy endometriózist. Az InforMed-en olvasom, hogy utána kezelés lehetséges/szükséges - idézem (dr. Szendei Katalin cikke).
"...Mit teh...

Egy hete szedem a Milligest nevű fogamzásgátlót. A hétvégén beteg lettem, és Zinnat nevű antibiotikumot kaptam, ebből két szemet bevettem, de allergiás vagyok...

Nőgyógyászom felírt fogamzásgátló tablettát, de még mielőtt elkezdtem volna szedni, sajnos szükséges volt bevennem egy esemény utáni tablettát. Azóta rend...

29 éves nő vagyok, másfél éve védekezem Gracial tablettával. Eddig a levél utolsó tablettája utáni 2. nap délutánján jött meg a vérzésem, ± 6 óra kül...

Milyen mellékhatásai lehetnek annak, ha kihagyom az egyhetes szünetet, és folyamatosan szedem két hónapon keresztül a fogamzásgátlómat? Lindynettet szedek. Vagy...

Azt hallottam, hogy a NuvaRing hüvelygyűrű megbízhatósága a szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták alatt marad. Igaz ez, vagy mit jelent ez pontosan? Az ...

A Tri-Regol tabletta fogamzásgátlási hatása felől érdeklődnék, pontosabban, hogy mennyi a fogamzásgátlási időtartama egy tablettának?
Válaszát előre is...

Milligest fogamzásgátló tablettát szedek, mintegy 6 hónapja. A tabletta elkezdése óta azt vettem észre, hogy a szexuális vágyam nagymértékben csökkent, emell...

Lassan egy éve szedem a Tiodena fogamzásgátlót, eddig minden rendben van/volt, azonban legutóbbi havi vérzésem elmúlta után egy nappal ismét kissé pecsételő ...

4 hónapja volt HPV-m abból kikezeltek, és most megállapították, hogy nagyon ronda, vérzékeny méhszájsebem van. Még nem szültem.
Mivel lehet rendbe hozni? E...

Hüvelyfertőzésem van. A páromtól, akivel élek, ő hozta a kapcsolatunkba. Azt mondja neki semmi baja, de néha érzem rajta is azt a furcsa rossz (bocsánat, de leg...

18 éves lány vagyok! A vaginámból fehér sűrű váladék jön! Tapintása krémszerű, kissé ragadós. 1 hónapja kezdődött és egyre több jön.
Legyen szíve...

Mivel igazából nagyon nem szeretek nőgyógyászhoz járni, és még az időm sem engedi, szeretném Öntől megkérdezni, hogy fehérfolyás esetén, ami nem kellemes ...

Problémám március közepén kezdődött folyással és viszketéssel, ekkor 3db-os Canesten hüvelykúpot vettem, de nem használt. Nőgyógyászhoz mentem, ő Gino Pe...

A nőgyógyászaton levett hüvelyi kenetből kimutatták, hogy Strepto- és Staphylococcus "fertőzésem" van. Előzőleg Enterobacter aerogenes-t mutattak ki.
Létez...

Ma egy egyetemi női klinikán hüvelyi ultrahangvizsgálatot végeztek rajtam. A vizsgálat körülményei megdöbbentettek és utólag is aggasztanak: egy igen használ...

A minap észrevettem a hüvelyem szélénél, a nagy szeméremajak végénél, a bőrön egy fehér, száraz, kemény állagú kinövésfélét. Kb. 2 hete voltam nőgyó...

Tíz hónapig szedtem a Danovált, a hetedik hónap után észrevettem, hogy a hüvelyváladék elveszti síkosságát. A váladékból elvész a nedvesség, és a hüvel...

30 éves, három gyermekes nő vagyok. Egészséges vagyok, gyermekeimet hüvelyi úton szültem, mindenféle komplikáció nélkül. Idén februárban méhszájseb műt...

A panaszaim a következők: 37 fokos hőemelkedés heteken keresztül, és az ezzel járó kellemetlen közérzet, egy kicsit vastagabb a normálisnál: 1,1 cm-es endomet...

Negyvennégy éves vagyok. Idén tavasszal két nagy mióma miatt ki kellett venni a méhemet. A két petefészeknek nem volt baja, ezért azokat bennhagyták. Ezzel kapc...

2006. szeptemberében fedezték fel nálam a két méhfibrómát, mivel 8 hetes terhesen legalább 4 hónaposnak éreztem magam. Orvosom, terhességem megszakítását ta...

A méhszájról leégetett seb után, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy lehessen fürdeni, strandolni és szexuális életet élni?
Előre is köszönöm!

1 hónapja találtak rákszűrés alkalmával a jobb mellemben egy csomót (kb. 1 cm), voltam ultrahangon, és tűbiopszián. Az eredmény alapján a csomó nem rosszindu...

50 éves vagyok, ez év márciusáig rendszeres és normális menzeszem volt, ekkor maradt el először. Ezzel nincs is gond, csak azt nem tudom, hogy ilyenkor is kell-e ...

60 éves vagyok. 58 éves koromig menstruáltam. Minden hónapban 5-6 napig tartott, egészen tavaly februárig, amikor is a hetekig elhúzódó vérzés miatt egészség...

2006. novemberben szültem második gyermekem természetes szüléssel (első gyermekem császáros volt). Azóta voltam rákszűrésen, ahol az orvos méhszájsebet áll...

Májusban sürgősségi fogamzásgátló tablettát vettem be, azt követően időre megjött a menstruációm. Júniusban volt még két aktusom, melyek alkalmával megs...

15 lány vagyok, 2 éve menstruálok, eddig minden rendben volt, semmilyen betegségem nem volt. Már 5 napja késik, pedig már jelei is voltak, hogy meg fog jönni, de ...

Két hónapja műtöttek császármetszéssel, három miómát találtak. Két kisebbet, a harmadik 6 cm átmérőjű volt. Mennyi az esélye, hogy újból visszanőhetne...

50 éves vagyok, két gyermekem van. A menstruációm általában 25 naponként jelentkezik, normális lefolyású, egy napon van erősebb vérzés, utána csökken és 5...

Másfél éve miómát találtak a méhemben. A műtétkor a mióma eltávolításával hysteroscopiát is végeztek. Műtét alatt derült ki, hogy leiomyomám van. Az o...

A művi meddőségi műtét gondolata foglalkoztat. Három gyermekem van, 34 éves vagyok, és nem szeretnék több gyermeket. A műtét következménye foglalkoztat. Leh...

Szeretném megtudni, hol és mennyiért műtenének meg, ha művi úton sterilizáltak és szeretném visszaállítani?

Szeretném megtudni, hogy a rákszűrés eredményéről kapott papíromon feltüntetett adatok közül, csak azt kell-e figyelembe vennem, amely arról számol be, hogy ...

Volt egy petefészekcisztám, 6 hónapig injekciós kezelést kaptam, áprilisban kaptam az utolsót, terhes nem vagyok, viszont nem jön meg a menstruációm. Mitől van...

33 éves nő vagyok, kiskorom óta folyamatos nőgyógyászati panaszokkal küzdök: állandó folyás, rendszertelen menzesz, 2 vetélésem volt, majd 2 éve szültem (a...

27 éves nő vagyok, eddig Diana35 fogamzásgátló tablettát szedtem. Már több mint 1 hónapja hagytam abba, a menstruációm meg is jött. Eltelt egy hét, és barna...

Két napja barnás vérzést vettem észre a fehér folyás helyett. Nem tudom, hogy mitől lehet. Fogamzásgátlót még nem szedek. Nemi kapcsolatot élek.

Sajnos citológiai leletem P3, az eredményen ez áll: benignus sejtelváltozások, egyéb hámelváltozások, metaplázia, zavaró mértékű váladék. Atypusos sejtek ...

23 éves lány vagyok, én is 4 éve küszködöm (időközönként) a hüvelyi gombás fertőzéssel. Akárhányszor elmentem nőgyógyászhoz mindig Mykosistet kaptam. ...

A lányom ügyében szeretnék tanácsért fordulni. Egészségügyi dolgozó vagyok, több mindent megjártunk már, tapasztalt szakembereknél, klinikákon voltunk nem ...

Érdeklődnék, hogy vákuumos (magzatkezdemény kiszívása) abortuszt alkalmaznak-e Tolna megyében, ha igen, melyik kórházban vagy klinikán?

34 hetes terhes vagyok, igaz, már 2 hónapja érzem ezt a fájdalmat, de eddig nem igazán tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, mert mindenki azzal hárított e...

33 éves nő vagyok, 2-2,5 hetes terhes. Sajnos a terhességre nem számítottam és az elmúlt hétvégén többféle kábítószert is fogyasztottam (kokain, amfetamin)...

NuvaRing használata mellett használhatom a Pevaryl G nevű hüvelykúpot? Ha igen, ki kell venni a gyűrűt egy-két órára? Nem károsítja a kúp hatóanyaga a gyűr...

32 éves nő vagyok, 10 éve szeretnénk babát. Utóbbi 1 évben a Kaáli intézetben 6 inszemináción estünk túl, sikertelenül. A Kaáliban semmilyen problémát ne...

Ötven éves nő vagyok, kevés túlsúllyal. Öt hete volt egy méheltávolításos hasi műtétem, nagyméretű mióma miatt. A műtét óta semmi komplikáció, gyulla...

Április 30-án volt a ciklusom első napja, és május 11-én védekezés nélkül voltam együtt a párommal. Meg szeretném tudni hány százalék ilyen időpontban a ...

Férjemmel gyereket szeretnénk, már másfél éve próbálkozunk eddig sikertelenül. Tegnap voltam ultrahangon, ahol kiderült, hogy több miómám is van. A lelet a k...

A minap hallottam a Mokka című műsorban a Czeizel doktor úrral egy riportot, ahol az volt a téma, hogy külföldön elfogadott az az eljárás, hogy, ha már egy csa...

1998-ban a menstruációm "körítése" megváltozott. Magas lázam lett, nagyon erősen görcsölt a hasam, és a derekam majd leszakadt. Akkor 26 éves voltam, minden h...

Feleségem 17 hetes várandós, ikreket várunk. A legutóbbi 3D genetikai UH szűrésen az egyik baba szívében hiperechogén papilláris szívizom-megvastagodást diag...

30 éves kismama vagyok. Terhességem 7. hetében magas lázzal járó felső légúti megbetegedésen estem át.
Okozhat a betegség kórokozója problémát az embri...

Az inszemináció után hány nappal érdemes terhességi tesztet használni? Meg kell várni a menstruáció kezdetét?-

14 éves lány vagyok, közel 3 éve menstruálok. Úgy gondolom ez az idő már elegendő ahhoz, hogy beálljon a ciklusom. De nekem nagyon is rendszertelenül jön meg,...

Szeretkezés után ég, csíp, duzzadt a hüvelyem környéke, ami negyed óra alatt elmúlik. Ez csak azóta van, amióta áttértem gyógyszerre (1,5 hónapja), így mo...

Jelenleg 29 éves cukorbeteg vagyok, mintegy 14 éve. 2006-ban szültem meg lányomat, a terhességem zavartalan volt, értékeim mindig optimálisak. A lányomnak a szü...

33 éves, 2 gyerekes anyuka vagyok magas-vérnyomással, májnagyobbodással. 10 évig Triodenát szedtem. Lehet ettől a fenti problémám? Mit javasol további fogamzá...

Milligest tablettát szedek, és remek érzékkel pont a mai napon vettem be 4 órával később, miközben tegnap szexuális aktusom volt. Egyébként rendesen szedem.

Én 22 éves lány vagyok, a nőgyógyászom azt mondta, hogy befele nő a méhszájam. Én nagyon megijedtem, mert nem hallottam még ilyet, és nem tudom, hogy ez mit j...

32 éves vagyok, van két kisfiam. Fogamzásgátlót szedtem, amit tavaly nyáron abbahagytam, utána fél éven keresztül rendszeresen volt menstruációm majd október...

17 éves lány vagyok, mindig normálisan jött a menstruációm, pontosabban volt, hogy nem havonta, hanem gyakrabban, de azt hiszem ilyen korban ez nem is probléma. De...

A Posztinor többszöri használata előidézheti a menzesz késését? Vagy terhesség áll fenn?

8 éve szedek Tri-Regol tablettát panaszmentesen, 33 éves vagyok, nem dohányzom, 2 gyereket szültem, nincsenek érproblémáim sem. Évente járok rákszűrésre nőg...

49 éves vagyok, 5 hónapja már nem jelentkezik a menstruációm. Eddig teljesen normálisan zajlott a menzesz, soha semmilyen problémám nem volt. Rendszeresen járok ...

Több hónapja tapasztalom, és bevallom, félek a választól, sárgás és nagyon bűzös szagú váladékozásom van két menstruáció közötti félidőben, hozzá k...

47 éves vagyok, nőgyógyászati rutinvizsgálat során hüvelyi UH-vizsgálattal 40 mm-es ún. vegyes szerkezetű elváltozást észleltek. Mit jelent a vegyes szerkeze...

Április 16-án volt az utolsó menstruációm, mindig 28 naponként jön meg. A mostanit legkésőbb május 12-re vártam (mindig a számítógépen szoktam kiszámolni ...

Amióta abbahagytam a fogamzásgátló tabletta szedését (mert gyereket szeretnénk), a menstruációm rendszeres (26-28 napos a ciklusom) és pontos, de előtte néhá...

23 éves vagyok, a menstruációm még mindig rendszertelen, gyakran csak 36, 45, 88 napra jön meg, nagyon erős görcsökkel, migrénnel, hányással. A premenstruáci...

Három hete volt egy vetélésem. Ma mentem a szövettanért, ez volt a papíromra írva: necrobioticus vonásokat mutató deciduca és nagyszámú, változó méretű, a...

Párommal babát tervezünk. Ebben a hónapban próbálkoztunk először. Mivel én egy éve TCST módszerrel grafikonon vezetem az értékeimet, és 99%-ban 28 napos cik...

12 hetes terhes vagyok, és az első laborvizsgálaton toxoplasma szűrést is végeztek, melynek eredménye szerint az IgG negatív, az IgM pedig pozitív lett, 15-ös t...

33 éves vagyok, tavaly hematóma miatt elvetéltem 13 hetesen. Most 17 hetes terhes vagyok, de ismét bevérzésem volt a 6. héttől, amit kórházban kezeltek 2 hétig...

Érdeklődnék, hogy fogamzásgátló tabletta (Novynette) szedését követően milyen időtartamot tartsak be, hogy a teherbeesést (magzatfejlődést) ne károsítsa a...

Azt szeretném kérdezni, hogy ha MRI vizsgálatot végeztek nálam, ez a gyermekvállalásra veszélyes? És ha már áldott állapotban vagyok, és nem tudtam róla?

Április 1-én volt az előző menstruációm első napja. 11-17-ig volt a termékeny időszakom, ha minden igaz. Próbálkoztunk intenzíven a babáért, most az eredmé...

26 éves nő vagyok, 3 hónapja hagytam abba a fogamzásgátló szedését (10 évig szedtem Rri-Regolt, Diane35-öt, majd az utolsó két évben Gracialt), és 34 majd 3...

31 éves vagyok, van egy 10 éves lányom, akivel elég nehezen estem teherbe. Most szeretnénk egy kisbabát, és sajnos most sem jön össze. Mostanában menstruációs...

Nekem is magas a prolaktin-szintem és az orvosom írt fel Bromocriptin tablettát. Az egyik weboldalon olvastam, hogy számos oka lehet ennek a betegségnek a kialakulá...

Én egy 23 éves lány vagyok. A rákszűrésnél mondták, hogy HVP gyanúm van, és el kell mennem a tesztet megcsináltatni.
Ha 3 éve ugyanaz a partnerem, hogyan k...

27 éves vagyok. 2 éve magas kockázatú HPV fertőzést (64), vettek észre nálam. Azóta félévente járok rendszeres rákszűrésre. Mivel a korábbi orvosom nem ja...

Hüvelyem bemeneténél cseresznye nagyságú kitüremkedéseket vettem észre. Problémát nem okoz. Egy kis folyásom van. Mi lehet az? Lehet daganat?
Köszönöm v...

23 éves lány vagyok, már 4 éve küszködöm (időközönként) a hüvelyi gombás fertőzéssel. Volt mikor Candida albicans fordult elő, volt mikor csak a hüvely p...

Mit tegyen egy hölgy, ha viszket a hüvelye, illetve vizelésnél néha csípő érzést érez? Kissé piros a nemi szerv környéke, viszont nincs erős hüvelyváladé...

33 éves nő vagyok. Már több mint egy éve a Candida albicans kellemetlen tüneteivel kínlódok. Az előző egy évben szinte havonta voltam nőgyógyásznál. A Cand...

9 év után tavaly augusztusban hagytam abba a Mercilon szedését. Eddig viszonylag rendszeresen pár nap eltéréssel jött meg a menzeszem. Minden hónap 16 körül. E...

Most először szedek fogamzásgátló tablettát, Milligestet. A ciklus első napján kezdtem el szedni, arra szeretnék választ kapni, mert ez a betegtájékoztatóbó...

58 éves vagyok. Négy évvel ezelőtt miómák miatt el kellett távolítania a méhem és a petefészkem. A műtét óta jól vagyok. Nincs semmi panaszom. Kaptam egy l...

31 éves nő vagyok. Van egy 4 éves lányom, 2006. augusztusában hagytam abba a fogamzásgátló szedését. Megint szeretnénk gyereket, de azóta nem esem teherbe. El...

Az utolsó menstruációm után nem sokkal újra vérezni kezdem, ami nem volt erős és hamar el is múlt, de ennek ellenére felkerestem a nőgyógyászomat. Az ultraha...

32 éves vagyok, nemrég nőgyógyászati ultrahangvizsgálaton egy 5,5 cm-es miómagöböt mutattak ki a méhem hátsó falában. Az orvosom azt javasolta, várjunk 3 h...

A nőgyógyászati UH-vizsgálat eredménye a következő lett: átlagos nagyságú uterus, mko norm. nagyságú és szerkezetű ovárium. Értékelhető endometrium nem ...

Februárban volt egy vetélésem 9 hetesen, mivel évek óta tartó magas vérsüllyedésem és deréktáji fájdalmaim vannak, az orvos azt javasolta, menjek el egy immu...

Idén, 6 hetes terhesen vetéltem el, a műszeres befejezés március 8-án volt. Sajnos, azóta még nem jött meg a menstruációm, nagyon érzékeny a mellem, fázik s...

Még szűz vagyok, de nagyon viszketek, nem tudom mitől. Piros pöttyök is vannak rajta.
Mitől van?
Kérem, segítsenek!

Lányom 25 éves, minden hónapban keményen megküzd a menstruációs görcsökkel. Elkezdte szedni egy ismerős javaslatára az Agnucaston nevű tablettát, ami úgy t...

PMS-sel küzdök, a legnagyobb problémám a farkasétvágy. Úgy láttam Lycopodiumot szoktak erre javasolni. Milyen potenciálban és hogyan érdemes szedni, illetve mu...

27 éves nő vagyok. 2,5 éve volt egy terhességem. A 11 héten megállapították, hogy a magzat meghalt. Későn állapították meg, ezért gyorsan kellett műteni, m...

Arra a kérdésemre szeretnék választ kapni, hogy hány napi fogamzásgátló szedése után fekhetek le a kedvesemmel, aggodalom nélkül? Az első tablettát pontosan...

Az Evra nevű fogamzásgátló tapaszt önöknél lehet kapni? Tudom, hogy ez Magyarországon új, ezért egyik gyógyszertárban sem lehet kapni, csak rendelés útján,...

Az új nőgyógyászom hormonspirált ajánlott. 2 császármetszésem volt, erős havi vérzésem van, sok a visszerem, a Jasmin nevű fogamzásgátló tablettát nem b...

28 éves vagyok, 10 éve szedek fogamzásgátlót, most szeretném abbahagyni, mert jövőre kisbabát szeretnénk.
Milyen megbízható fogamzásgátlót tudna javasol...

Eddig Yasminelle fogamzásgátlót szedtem, de vérzési zavarok léptek fel. A nőgyógyász Tri-Regolt írt fel, a gyógyszerész szerint az egy elavult gyógyszer, mag...

3 napja szedem a Lindynette tablettát és az első napon még rendes vérzésem volt, de azóta semmi. Mi a teendő ilyenkor?

5 hónapja szedem a fogamzásgátlót a Lindynette 20-at. És szeretném abbahagyni a szedését. Azért érdeklődöm, hogy okoz-e bármilyen bajt, hogyha abbahagyom? Va...

A legutóbbi menstruációm március 19-én volt. Április 4-9-ig egy hétig tüszős mandulagyulladás miatt antibiotikumot kellett szednem. Az antibiotikum-kúra utols...

25 éves lány vagyok. 18 éves korom óta szedek fogamzásgátlót. Akkor azért írta fel a nőgyógyász, mert rendszertelen volt a havi vérzésem. Utána meg a nemi ...

Rákszűrésen vettem részt, ahol megállapították a P2-es eredményt, és HPV gyanút. 3 hónap múlva kell mennem újabb vizsgálatra. Szeretném tudni, hogy a HPV-t...

A 22 éves lányomnak a HPV teszten 31-es vírust találtak. A citológiai vizsgálata P2 lett.
Elképzelhető, hogy a vírus elpusztuljon? Milyen immunrendszer erős...

10 évvel ezelőtt volt nőgyógyászati műtétem (mióma). Mindeddig nem volt semmi problémám, de az elmúlt 8 hónapot nagyon megszenvedtem. Fölfázás után hüvel...

50 éves vagyok. Két évvel ezelőtt estem át egy nőgyógyászati műtéten, amikor eltávolították a méhemet és mindkét petefészket. Az orvos hormontablettás k...

2007. 04. 02-án kórházi kezelésre utaltak, mialatt egészségügyi méhkaparást végeztek nálam napokig fennálló vérzészavar miatt. Ennek szövettani eredmény...

A húgomnak 10 éve spontán vérzése van, eddig nem tudták mi miatt vérzik, egészen mostanáig. Volt vérvételen, hogy megnézzék vajon mi tér el ilyenkor a norm...

Néhány év óta időnként, évente kétszer-háromszor a menstruáció előtti napokon viszket a hüvelyem körüli rész, a kisajkak hátsó része, a gát felé eső...

Úgy hallottam hogy 14-15 éves korban, még nem teljesen állt be a menstruáció. És hogy sok külső tényező is befolyásolja a megjövetelét. Értem ez alatt az i...

26 éves nő vagyok. Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy körülbelül 5 éve fájdalmaim vannak közösüléskor. Többször előfordul vérzés is. Voltam ezzel ...

Kislányom másfél éves, és szeretném már abbahagyni a szoptatását, de hiába nem iszom már tejserkentő teákat, nem apad el a tejem (igazság szerint nem is iga...

28 éves nő vagyok, 26. hetes terhes. 3 hónapja szenvedek az alábbi panaszokkal. A külső szeméremajkak pirosak, érintésre nagyon fájnak, néha égnek, de nem vis...

Múlt héten voltam UH-on. 10 hetes terhes vagyok. De nem mérték meg a babát csak a petezsákot, az volt 28 mm, ez megfelel a 10 hétnek? A "szívhangot" is hallottuk....

Babát várok! A 12. heti ultrahangomon mindent rendben találtak, de a véreredményemen valami nem lett jó. Behívtak genetikai tanácsadásra. Nagy baj lehet?
Az e...

20 éves lény vagyok, 8 hónapos terhes, ez lesz az első baba, 96 kg vagyok, nem tudom, mit gondoljak, nem akar mozogni a baba, vagy csak lusta. Az este mintha párszor...

Tegnap voltam ultrahangon, amin azt mondták, hogy 28 mm-es petezsákot látnak, amiben jól látható magzat van, azt írták a papíromra, hogy 7 hetes vagyok, ami lehe...

18 hetes terhes vagyok, az ultrahang alapján a méhlepény a mellső falon tapad. A leleten feltüntetettek szerint méhlepény a belső méhszájat nem fedi (erre utal...

36 éves egészséges nő vagyok. PCO és kissé magas prolaktin-szint miatt nem estem rögtön teherbe, de a probléma felismerése és kezelése után 2 hónapon belül...

Most 28 éves vagyok, pár év múlva gyermeket szeretnék. A kérdés előtt pár mondatban leírom a "kórismémet":
18 éves korom előtt nem jelentkezett herpesz, ...

3 hete volt abortuszom, hallottam olyan esetről, hogy ennek ellenére terhes lehet maradni. Valóban így van ez? A műtét után 2 nappal csináltam tesztet és pozití...

13 napja abortuszom volt. A vérzésem még aznap megszűnt, fájdalom és panaszmentesen mentem haza a kórházból. A 4. napon hőemelkedésem lett, elkezdtem görcsöl...

Párommal babát szeretnénk, 33 éves vagyok egy 10 éves kisfiú anyukája. 6 hónapja abbahagytam a fogamzásgátló szedését, de sajnos eddig semmi eredmény.
Me...

Körülbelül 2 hete fürdés közben észrevettem egy csomót a szeméremajkamon. A csomó kemény, borsónyi nagyságú, ha megnyomom, picit fáj. "Kívülről" pedig c...

33 éves vagyok, a párommal szeretnénk babát, de nekem 2006. júliusába volt egy hidegkéses konizációs műtétem. A zárójelentésben CIN II ált, amit meg szeret...

Abban szeretnék Öntől segítséget kérni, hogy mi lehet az oka annak, hogyha a mellemet összenyomom, még mindig fehéres (tejszerű) váladékot tudok préselni bel...

A kezelőorvosom miómát állapított meg a méhben, kb. 5 cm átmérőjű. Ez egy rutin kontrollnál derült ki, mivel panaszaim nem voltak (sem vérzési, sem alhasi, ...

Arról szeretnék érdeklődi, miért van az, hogy mindenki csak a gyermekek születését szorgalmazza? A művi meddővé tételről meg senki sem beszél!
Én 30 év...

54 éves vagyok, vizelet visszatartási problémával kerestem fel orvosomat. A kivizsgálás alkalmával megállapították, hogy hasi prés segítségével tudom a vize...

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Klinikán végeztettük a napokban a kombinált szűrést, sajnos nagyon rossz lett az eredmény.
Mind az ultrahangos, mind pedig a v...

25 éves vagyok, van egy 5 éves fiam, nem szeretnénk több gyermeket a férjemmel. Olyan módszert szeretnénk, ami mellett nem kívánt gyermek nem foganna meg. Nekem ...

10 cm-es miómám van, az orvos szerint fél éven belül meg kellene műteni. 39 éves vagyok és van már két gyermekem, többet nem szeretnék. Azt mondja az orvos, h...

23 éves lány vagyok, 4 éve fogamzásgátló tablettát szedek folyamatosan. 3,5 évet Marvelont, fél éve Yasmint szedek.
Mennyi ideig szedhetem szünet nélkül? ...

Közel egy éve ismerem vőlegényemet, augusztusra tervezzük az esküvőt. Szexuális életünkkel eddig nem volt gond. Mostanában viszont (kb. egy hónapja) sajnos ne...

Azt szeretném megtudni, hogy hány hetesen lehet nagy pontossággal megállapítani a baba nemét? Nekem, 12 hetesen azt mondta az orvosom, hogy még nem lehet megállap...

Vetélésem utáni vizsgálatok igazolták, hogy korábban, vagy a terhesség alatt(?) primer CMV fertőzést vészeltem át. Közvetlen a vetélés utáni időszakban az...

Vasárnap óta barna folyásom van. Három éve fogamzásgátlót szedek, de ilyen még nem volt. A balfelőli petevezetékemben kisebb fájdalmat is érzek. Mitől van e...

Nőgyógyászati szűrővizsgálat alkalmával actinomyces gyanúja merült fel. A kezelőorvosom Flucohexalt és Canesten kúpot írt fel, de csak 3 hónap múlva kellen...

Mi okozhat véres folyást két menstruáció között? Ez köztes vérzés lehet? Néha kisebb barnás vérzésem is van, bár ez elég ritka.
Különösen erősen je...

Voltam már több nőgyógyásznál, sebésznél, ultrahangon, röntgenen, de nem tudták megállapítani mi a bajom, és már több éve meg van a problémám.
A menz...

Nekem lenne egy olyan problémám, hogy a szeméremajkon szemölcsök jelentek meg. Valószínűnek tartom, hogy ez a HPV vírus. Érdeklődni szeretnék, hogy a Klion me...

4 hónapos kislányomat vákuumos szüléssel hoztam világra (4 kg, 54 cm). Az Apgar 1 perc után 6-os volt, 5 perc után 9, 10 perc után pedig elérte a 10-es értéke...

Lindynette 20 tablettát szedek. Egy szemet pénteken elfelejtettem bevenni, amit nem sikerült pótolni 12 órán belül, ezért kihagytam azt. Szombaton bevettem az azn...

Májműtétem volt 6 hete, diagnózisnak FMH jött ki. A fogamzásgátlót eltiltották már több hónapja. Novemberben feltetettem egy Mirena nevű spirált, ami gyógy...

Fogamzásgátló tablettát szedek, az lenne a kérdésem, amíg nem szedem 7 napig, és már a menstruációmnak is vége, mivel 4 napig tart, és még nem kezdem el a k...

23 éves vagyok, 13 hónapja szedem a Novynette fogamzásgátlót. Jövő kedden szeretném abbahagyni, ugyanis akkor fogy el az utolsó szem a lemezből. Szeretnénk gye...

Arra szeretném kérni, hogy írjon le nekem vény nélkül kapható fogamzásgátló kúp nevet. Abba szeretném hagyni a tablettaszedést, de addig, míg nem ürül ki ...

38 éves feleségemnél méhnyak-kenet által HPV fertőzést és Papanicolau 2-es eredményt találtak. Nőgyógyászától felemás válaszokat kapott, többek között...

Szeretném megtudni, hogyha a menstruációs vérzésben több alvadt vérdarab található, az természetes-e? Mostanában a menstruációm úgy jelentkezik, hogy elősz...

22 éves nő vagyok, két évig szedtem fogamzásgátló tablettát (Triodena), amit egy éve hagytam abba. Azóta vannak problémáim a menstruációs vérzésemmel. Ál...

32 éves nő vagyok, tavaly óta vannak nőgyógyászati problémáim. 2006. október, november, december hónapban elég erős menstruációs ciklusaim voltak, nagydarab...

Több éve alhasi fájdalmaim vannak, az UH vizsgálat cisztát mutat a baloldali petefészekben, melynek mérete folyamatosan változik. A méhnyálkahártya vastagsága...

Szeretném megtudni, a mióma okoz-e kellemetlen szagú, szinte bűzös váladékozást?
Köszönettel!

35 éves vagyok, két gyermekem van. Az orvosom mióma miatt kétféle javaslatot tett. Ha szeretnék még szülni, akkor méhplasztikával távolítaná el a miómát, a...

Az egyik új cikkükben olvastam a mióma embolizációról. Azt szeretném tudni, nálunk végeznek-e ilyen beavatkozást, ha igen, hol?
Válaszukat előre is köszö...

3 hete műtöttek kivették a méhemet mióma miatt. Természetes, hogy a körülötte lévő bőrhöz alig lehet hozzáérni, és még mindig nehezen tudok fölkelni az ...

49 éves nő vagyok, van egy 24 mm-es miómám, és egy 61x34 mm-es több, osztható cisztám. Eddig azt mondták, jó helyen van, hagyjuk. Most műtéti úton akarják e...

Ökölnyi miómát diagnosztizáltak nálam, ami vérzési rendellenességeket okoz. A szövettan eredménye: fokozott ösztrogén hatás jelei az endometrium-részletekb...

41 éves vagyok. Nőgyógyászom három hónappal ezelőtt 4,2 cm-es miómát állapított meg,az uterus mellső falán. Három hónap múlva, hüvelyi ultrahang vizsgál...

29 éves nő vagyok. 2006. februárjában túlestem egy konizációs műtéten, amit többszöri HPV-fertőzés miatt hajtottak végre rajtam. Már előtte is szerettünk...

Mellékellek egy képet, ezt tegnap készítettem, mivel elég ciki, nem merek orvoshoz fordulni. Sőt azt sem tudom, hogy nőgyógyászhoz, urológushoz vagy bőr- és n...

32 éves vagyok. Stabil párkapcsolatban élek. Soha nem volt nőgyógyászati problémám. Évente járok rákszűrésre, rendszeresen ellenőriztetem magam. 3 hete szer...

A lányunokám 26 éves, 3 éve szenved hüvelyváladék folyással, több alkalommal volt nőgyógyásznál és hüvelykúpokat kapott, ha kúp elfogy, a folyás folytat...

52 éves férfi vagyok, nemrég nősültem, elég sokat várva az "igazi"-ra. A feleségem 40. lesz hamarosan. Ő délamerikai születésű, Peruból nemrég jött Magyar...

A nőgyógyászom elvégezte a méhnyakrák-szűrést, ami P3-as lett. Annyit mondott, hogy 50-50% az esélyem arra, hogy kialakulhat a rák. Immunerősítő tablettát ...

22 éves nő vagyok. 3 évvel ezelőtt felfedeztek nálam a méhszájon körkörös hengerhámot. Azt mondta az orvosom, hogy elmúlhat és szedjek Diane35-t, de attól r...

22 éves lány vagyok, két nappal ezelőtt voltam nőgyógyásznál és kiderült, hogy méhszájsebem van. Az orvosom azt mondta, hogy 4 hét múlva vissza kell mennem,...

Édesanyám 47 éves, 1 éve szedi a menopausa tünetei miatt a Triaklim nevezetű hormontartalmú gyógyszert. Eddig minden hónapban volt a gyógyszer által havi vérz...

38 éves hat gyermekes anya vagyok, egy éve rendszertelen a vérzésem. Tavaly novemberben két nap volt kisebb mennyiség, azóta nem volt meg. Most február 14-étől ...

Októberben műtöttek petefészekcisztával, azóta injekciós kezelésre járok. Az orvosok szerint 1-2-éven belül gyereket kell szülnöm, különben később meddő...

2005. októberében szültem, egészséges kislányt, de sajnos komplikációk léptek fel. Mint utóbb, ismereteim bővülése végett rájöttem, a terhesség alatt az ...

Január 9-én szültem normál hüvelyi úton. Komplikációmentesen, gátmetszés nélkül. Az 5. hét elteltével a vérzés szinte minimális mennyiségűre csökkent,...

Azt szeretném kérdezni, hogy az állandó émelygés érzése lehet a terhesség jele? A menstruációmat egy hét múlva várom, s úgy tudom, a terhességi gyorsteszt...

21 hetes terhes vagyok, és folyamatosan visszatérő hüvelygombával kezel az orvosom, de sajnos mindig visszatér a fertőzés. A fehérneműket 90 fokon hipóval moso...

Hol kell elhelyezkedjen a méhlepény? Én 30 hetes terhes vagyok, a bal felöl, elöl van a méhlepény, ez jelent valamiféle problémát?

A menyem 13 hetes terhes. Az ultrahangvizsgálaton azt állapították meg, hogy a baba lenn van a méhszájnál. Az ottani orvos azt mondta neki, hogy majd a természet ...

35 éves vagyok és jelenleg 13 hetes terhes vagyok. A nőgyógyászom elküldött cytomegalovírus és toxoplazma szűrésre. Az eredményeim a következők:
C IgM-At...

Jelenleg a második terhességem 19. hetét kezdtem el. Most voltunk a genetikai vizsgálaton. A babával minden rendben van, de a doktornő azt mondta, hogy a lepény sz...

A feleségemről két napja kiderült, hogy terhes, de sajnos tegnap herpesz jelent meg az ajkán. 8 hetes a terhesgondozóba még ezután megyünk.
Kérdésem az lenn...

A nővérem egy másfél éves kisfiú édesanyja. 29 évesen most várja második kisbabáját (mint az elsőt is, hogy őt is császárral fogják világra hozni). Az e...

A Milligestet 2006 szeptemberétől nem szedem. Az utolsó menstruációm 2007. január 22-én volt, utána késett, ezért csináltam egy tesztet 3 nap után. Eredmény ...

Első kisfiamat a 34. hét 5. napján hoztam világra. Az édesanyámnak és a testvéremnek is volt terhességi cukra, testvéremmel mindketten koraszülöttek voltunk, ...

Abbahagytam a fogamzásgátló tabletta szedését, mert másik gyermeket szeretnénk. Míg gyógyszert szedtem addig is problémám volt a bőrömmel, és azóta is. Gon...

Másfél éve szedtem már a Harmonet fogamzásgátlót, és a vérzések között szinte állandó, barna folyás alakult ki. Utána a Mercylont szedtem, de nem változo...

Feleségem 29, én 30 éves vagyok. A Budai Meddőségi központba jártunk, ahol ICSI-vel, első próbálkozásra, sikeres ikerterhesség jött létre. Sajnos a terhess...

Néhány éve (2 és 4) volt 2 terhességmegszakításom. Szeretném tudni, hogy mennyi az esélye annak, hogy valaha még teherbe eshetek? Nem volt semmilyen komplikáci...

Én azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy pár napja hagyma szagú a folyásom. Mitől lehet ez?
Válaszát előre is köszönöm!

28 éves vagyok, gyereket szeretnénk, már egy éve próbálkozunk, de még nem sikerült. Hormonzavarom van, másfél havonta jön meg a ciklusom, volt három abortuszo...

Férjemmel már lassan két éve szeretnénk gyereket. 2006. december hónapban nem jött meg a menstruációm, készítettem terhességi tesztet, ami pozitív lett. Nagy...

Egy kérdésem lenne a fogamzást illetően. 31 éves leszek idén, 2005-ben született a kislányom császármetszéssel. 2005. végétől kb. fél éven át Cerazette f...

Párommal 1,5-2 hónapja szeretnénk babát. 29 éves vagyok, ciklusom 30-36 napos. Utolsó menstruációm jan. 21-én volt, azóta nem betegedtem meg. Kb. 2 hete émelyg...

Mivel gyermeket szeretnénk, számos vizsgálatot végeztek már el. A páromnál rendszeresen Enterococcus faecalist találnak, antibiotikumos kezelések után is, amit ...

Véletlenül lettem figyelmes egy borsszemnyi apró daganatra a méhnyakamon. Mi a teendő, mi bajom lehet?

A barátnőm elment a nőgyógyászhoz az éves rákszűrésre, a nőgyógyász azt mondta neki, hogy a méhszájánál lát valami vérbő, hólyagos, gümős eltérést...

Több éve szedem a Mercilon fogamzásgátló tablettát, és véletlenül tovább szedtem ebben a hónapban, mint kellett volna. Folytassam most már a csomag végéig (...

Kb. 10 hónapja volt condylomám, amit lekezeltek. Szeretném megtudni, hogy kérhetem-e a HPV védőoltást, ha már korábban megkaptam a betegséget? Amennyiben igen, ...

A mellemben borsónyi csomót tapintok. Az egész mellem fáj az axillaris vonalban, de menzesz előtt állok, ill. még nem tudom terhes vagyok-e? Endometriózisom van, ...

44 éves nő vagyok, jelenleg 3 hónapos a 3. gyermekem. A szülés császármetszéssel történt, mivel vérnyomásproblémám adódott. A szülés előtt a szexuális ...

30 éves férjezett nő vagyok, egy 2 éves kislány édesanyja. Kb. 20 éves korom óta évről évre egyre súlyosbodó aknés problémákkal küszködöm (arc, hát, v...

Egy hete elvégzett nőgyógyászati beavatkozás szövettani lelete a következő: gócos kezdődő egyszerű hyperplasia. Gestagén kezelés javasolt.
Szeretném meg...

37 éves nő vagyok, és évek óta visszatérő nőgyógyászati gyulladásaim vannak, melyek a szeméremtesten jelentkeznek. (Szőrtüszőgyulladásról nem beszélhet...

A Nuva-Ring hüvelygyűrűt, amikor letelik a három hét, egy hétre el kell távolítani. Azalatt az egy hét alatt, amíg nincs fent, ugyanúgy véd?

Az orvosom felírta a Yadine-t, de nagyon félek elkezdeni a szedését, mert olvastam ezt-azt róla. Nem tudom, mit tegyek? Kezdjem el szedni, és ha rendellenességet t...

29 éves vagyok, 10 éve szedek folyamatosan fogamzásgátlót (Tri-Regol). Rendszeresen visszatérő, gombás eredetű hüvelyi folyás. Rengeteg vizsgálat, kipróbált...

24 éves vagyok, állandó partnerkapcsolatban élek és 8 éve szedek fogamzásgátló tablettát. Mivel ciklusproblémáim voltak, Tri-Regolt, ami megfelelőnek bizonyu...

2005. május 2-án a szokásos éves nőgyógyászati szűrővizsgálaton vettem részt. Három hónappal később kaptam meg a leletemet, addig senki sem tájékoztatott...

Az volna a kérdésem, hogy hogyan lehet az, hogy már négy alkalommal csináltattam rákszűrést, és az összesnek az eredménye P2-es, de még mindig kimutatja a HPV...

A panaszaim: sokszor fázik a hasam, szinte mindig radiátor mellett vagyok, és be vagyok takarózva. Pár napja pukkant egyet, talán levegő távozott belőle a hüvel...

18 éves vagyok. Több mint egy éve visszatérő hüvelyi gombásodástól szenvedek. Rengeteg gyógyszert kaptam már, de az utóbbi hónapokban még csak nem is javult...

Már két hete nem védekeztünk a férjemmel, a terhességi teszt alapján 3 nap elteltével kimutatható a terhesség. Ez mennyire biztos, ugyanis nekem csak egy csík ...

Idén 22 hetes ikerterhes koromban elvetéltem, a vetélésem óta 21 hét telt el. 27 éves vagyok. A vetélés oka cytomegalovírus volt, valószínűleg.
Nagyon sze...

Jelenleg 16 hetes terhes vagyok, 17-én lesz egy éve, hogy ikerlányaink (spontán fogantak) születtek császármetszéssel, mert elég erősen közellátó is vagyok (...

30 éves 12 hetes kismama vagyok. Segítségét kérem, exostosis multiplex az alapbetegségem, ezt már én is apai ágon örököltem.
Érdeklődöm, hogyan hat ez m...

Egy terhességet elveszítetem tavaly nyáron, mert toxoplazma fertőzést kaptam. Kezeléseket kaptunk a férjemmel mindketten, így sikerült kigyógyulni.
Most újr...

Calici fertőzés terhesség legelején okozhat vetélést, vagy a magzat károsodását?

Az előző terhességemben, sajnos a 24. héten megszakításra kellett, hogy sor kerüljön, mert a pici osteogenesis imperfectában szenvedett.
Most újra várandós...

Legutóbbi vérzésem után most hosszabban elnyúló, barnás, kismennyiségű váladékozást tapasztaltam. Elmúlt év nyarán méhszájplasztikai műtétem volt P3-as...

Rendszertelen, több hónapot is késő menstruációm volt, hormonvizsgálatot kértem. Orvosom a vérzésemet Norcolut tablettával hozta meg. A vérzés 3. napján ker...

Fél éve nőgyógyászati vizsgálaton a fundusban egy 6 cm-es miómát észleltek és méh eltávolítást javasoltak.
Néhány hete visszatérő, csípő érzés k...

49 éves nő vagyok, 3 gyermeket szültem. A menstruációm még rendszeres, de nagyon intenzív, alvadt vérdarabokkal kísérve. 5 évvel ezelőtt jegyezte meg egy nőg...

18 éves vagyok, egy hete voltam kórházban, vesekővel, az ultrahangon találtak a bal petefészkemben egy 44x45x47 mm-es cisztát.
Az lenne a kérdésem, hogy mekko...

5 éve fedezték fel, hogy petefészekcisztáim vannak (ez állandóan stresszbe tart), azóta kezelik. (25 éves vagyok.) Tavaly kezelésként (?) Diane 35-öt írt fel ...

Barátnőmmel az elmúlt hajnalban szexuális kapcsolatot létesítettünk, első alkalommal védekeztünk kondommal, azonban 15 perc pihenő után újra elkezdtük, sajn...

Elolvastam az abortusz szövődményeit. Arra nem találtam választ, hogy amennyiben az abortuszt követően közel két hónapja nem volt menzesz, milyen okokra vezethe...

Egy nő maradhat terhes, ha a menstruációja utolsó napján óvatlanul szeretkezett, és a ondósejtek bejutottak a méhébe?

Érdekelne, hogy Magyarországon hol végeznek méhen belüli mióma-embolizációt?
Köszönettel!

Február 14-én volt egy nőgyógyászati műtétem. Csúnya szóval élve, teljes kipakolás. Ezt egy mióma miatt kellett megcsinálni. Ami rohamosan nőt és a vérzé...

Tavaly nyár végén, egy balatoni nyaralás után pecsételő vérzésem volt, lágyéktájon kis görcsökkel, amivel ha nem is foglalkoztam, nem zavart, nem gátolt se...

Azt szeretném kérdezni, hogy ha azt diagnosztizálták a 26. héten, hogy megrövidült a méhnyakam, akkor utána mikorra várható a terhesség befejezése?
Kaptam...

A következő problémával fordulok önhöz. 23 éves lány vagyok, jelenleg a párommal külföldön dolgozunk, és nem igazán bízok az itteni orvosokban. Mostanában...

5 évig szedtem a Harmonet drazsét. Fél évig szüneteltettem a szedését, most a negyedik hónapja szedem újra. Az e havi első gyógyszert egy nappal később vette...

Feleségemnek hurok lett felhelyezve, minek következtében az utóbbi időben 10-11 naposra hosszabbodott a menzesz időtartama.
Olvastam, hogy létezik olyan hurok, ...

Menopauza után az orrom elkezdett növekedni. Pontosabban vastagodik az orrcimpám, kezd a formája megváltozni, egyre húsosabbá válik, időnként kínzóan viszket....

Olyan kérdésem lenne, hogy a "lepény szerkezete fellazult" kifejezés mennyire veszélyes?
A történet a következő: 15. hétben vagyok. A 12. hétig semmi bajom ...

6 hetes kismama vagyok, ma készült az első ultrahangfelvétel, amin, az élő embrión kívül, egy petezsák alatti minimális leválást is látott az orvos.
A k...

5 éve sterilizáltak, és a problémáim akkor kezdődtek. Havonta 2x és nagy mennyiségben menstruálok. Amit megfigyeltem, hogy évről évre rosszabb. A ciklikusság...

Két hét múlva kell mennem a második citológiai vizsgálatomra, éppen karácsony előtt, és információhiány miatt kissé ideges vagyok.
Tavasszal voltam elős...

Érdeklődnék, mi a teendőm, ha menstruációm utoljára október 13-án volt, ciklusaim 34 naposak. Csináltam terhességi tesztet 37 naposan és ma, 41 naposan is, mi...

Esemény utáni tablettát kellett bevennem. Az esemény a ciklusom 13. napján történt. A tablettát (Escapelle) ezután 12 órával vettem be. A tabletta 3 napig hán...

Két hüvelyi szülésem volt, a hüvelyfalam megereszkedett, gyakran érzem, elhagyja a bemenetet.
Érdeklődnék a beavatkozási módokról, következményekről. N...

48 éves vagyok, eddig spirállal védekeztem, amit most kilökött a szervezetem. Az orvosom a korom miatt nem javasolja egy új feltételét. Sajnos ott nem jutott esze...

30 éves, még nem szült lány vagyok. Augusztusban a két menstruáció közötti időszakban 10 napig volt változó mennyiségű vérzésem. Az ultrahang egy kb. 6x5 ...

Babát szeretnénk, két év próbálkozás után sem jött össze. Az orvosom elküldött hormonvizsgálatra és kiderült, hogy a prolactin szintem magas 84,3 ng/ml (ez...

26 éves vagyok a mellemben tej van, szedtem már többfajta gyógyszert, krémet kaptam rá, de nem javult semmit, megnőtt a mellem, feszül, fáj. A melltartóméretem...

Az én nőgyógyászati bajom a múlt hónapban kezdődött. A menstruáció előtt kb. 10 nappal, egészen a menzesz megérkezéséig naponta kisebb-nagyobb pecsételő ...

Nőgyógyászati szűrésen a fundusban jo. 62 mm-es mióma található, melynek eltávolítására műtétet találtak indokoltnak.
Más megoldás létezik?
Válas...

33 éves hölgy vagyok, és 2 éve 6 cm-es miómát távolítottak el műtéti beavatkozással. Azóta sajnos újra visszanőtt. Olvastam a rovatban, hogy létezik erre g...

49 éves vagyok. Két hónapja műtöttek mióma miatti erős vérzés és fájdalom miatt. A petefészkeket is eltávolították (az egyik néhány borsnyi méretű cisz...

2 éve kisbabát szeretnénk a párommal, 1-1,5 éve kiderült, hogy van egy 3x3 cm-es miómám. A legfőbb bajom az, hogy minden hónap 14. napjától, most a 10. napon,...

A legutóbbi rákszűrésem eredménye negatív lett. A mióma növekedését ellenőrző ultrahangvizsgálaton a miómám 60x70mm-re nőtt, ami egy év alatt a duplájá...

Kisbabát szeretnénk megint. Kislányomat egy éve szültem (2005. november 25.), a szülés után 2006. október 12-én jött meg az első menstruációm, ami 8 napig t...

Két éve próbálok teherbe esni, de sajnos eddig még nem sikerült, a prolaktin szintem nagyon magas és nem tudták gyógyszerekkel sem lejjebb vinni.
Ha tudna nek...

Szeretném megkérdezni, hogy ha magas a prolaktin szintem, attól még teherbe lehet esni?
Bromocriptin gyógyszer szedése mellett is a megengedettnél jóval magasa...

Július végén méhen kívüli terhességem volt, eltávolították a jobb oldali petevezetékemet, a menstruációm szept. 15-én megjött, és azóta nem volt.
Nemr...

Állandóan visszatérő folyásom van. Nőgyógyászhoz gyakran járok, de hiába. A folyásom váltakozik, mindig más. Többször fehéres-sárgás színű, és valami...

30 éves nő vagyok és terhességgel kapcsolatos problémámban szeretnék segítséget, választ kapni.
Október 3. napján kezdődött az utolsó menstruációm, ez...

Egymástól függetlenül, de egy időben kiderült, hogy 8 hetes terhes vagyok, valamint a rákszűrés eredménye P3 lett.
Nagyon ideges vagyok, nem tudom mi vár r...

Az volna a kérdésem, hogy az ön meglátásában mit jelent ez a citológiai eredmény: negatív, gombafonalak nincsenek, hvp gyanú, gyull., cervicitis (feltételezem,...

A citológiai vizsgálat eredményem P3, cin1és HPV vírus jelenlétét mutatta ki. Azóta már végeztek biopsziát, az eredmény csak a HPV vírus jelenlétét igazolt...

35 éves vagyok, és felvetődött, hogy endometriózisom van. Teherbe nem estem, pedig már 5-6 éve nem védekezünk. Ha túl későn diagnosztizálják nálam, hogy ez...

Szeretném tudni, hogy 40 éves korban a Marvelon fogamzásgátló tabletta szedése javasolt-e, és ha igen meddig szedhetem, hány éves korig?
A másik kérdésem, ...

22 éves nő vagyok, és azért fordulok Önhöz, mert szeretném kikérni a szakmai véleményét. Menstruációs zavaraim miatt az orvosom fogamzásgátló tablettát ...

HPV vírust állapítottak meg nálam, P2 eredmény mellett. Babát terveztünk a párommal. Halasszuk a fél év múlva esedékes vizsgálat utánra?
Az orvosom nem ...

29 éves lány vagyok, 4 éve élek párkapcsolatban. Az utóbbi 1 hónapban vettem észre, hogy a hüvelyemnek erős, szúrós szaga (vöröshagyma szaga) van. Lactacidd...

Augusztus óta gombás fertőzésem van. A nyáron antibiotikumot kellett szednem, mert húgyhólyaggyulladásom volt. Már 2 orvosnál jártam. Azt mondják, biztosan et...

Két éve egy 6 hetes, 1 hónapja egy 19 hetes terhességem végződött vetéléssel (van már 2 tizenéves gyerekem, mástól).
Mielőtt újra próbálkozunk, milyen...

47 éves vagyok, három évig szedtem hormonpótló tablettát a korai klimaxos panaszokra. 6 hónapja szüneteltetem, a tabletta elhagyása után nagyon erős klimaxos p...

Már hosszú hónapok óta a menstruációs vérzés mennyisége erősen lecsökkent és maga a távozó vér is sűrűbb, barnás és erős szagú, sokkal rövidebb idei...

Szeretném megkérdezni, hogy mi lehet a probléma, hogy egyszerűen nem esem teherbe? Mit kellene tennem ahhoz, hogy teherbe esek? Elég ritkán jön meg a menzeszem, ha...

Szeretnék érdeklődni, hogy mostanában a gyógyszertárakban kapható hormonmentes fogamzásgátló kúp, a PatentexOvál valóban teljes védelmet nyújt?
Sajnos g...

Azt szeretném megtudni, hogyha nagy valószínűséggel nincs peteérésem, bár menstruálok, van-e annak természetes módon lehetősége, hogy újból termeljen a pet...

A középső lányom 13 éves, jobboldali petefészekcisztát találtak nála. A nyáron még csak 4,5 cm átmérőjű volt, de pár napja már majdnem 8 cm-esnek talált...

A baloldali petevezetőm hiányzik egy méhen kívüli terhesség miatt. Így kevesebb esélyem van a terhességre?

30 éves vagyok, gyermektelen. Augusztusban voltam rákszűrésen, ahol az orvos a következő diagnózist állította fel a kolonoszkópos vizsgálat során: AB: 9-1 tag...

Ez év januárjában rendellenes vérzés miatt egészségügyi kaparáson estem át, e hónap elsején, az előző ciklus óta 10 napra rá ismét megjött, és nem szű...

Szeptember 4-én spontán vetélésem volt. A kisbabám úgy döntött, mégsem jön a világra, és angyalka lesz belőle.
Az orvosom, három hónap védekezést java...

Visszatérő hüvelyi folyás miatt a nőgyógyász szakorvos Nizoral tabletta (200 mg), Ketokonazol tabletta (5 napig tartó kezelést), valamint 10 napos Klion-D100 hü...

Genitális herpeszem van, okozhat ez problémát terhesség alatt, illetve szülésnél?

29 éves, még nem szült nő vagyok. Ultrahangon (ciklus 20. napján) a bal petefészkemben egy kb. 25 mm-es, vastagabb falú, sűrűbb bennékű (bevérzett?) ciszta l...

41 éves nő vagyok, szövettannal alátámasztott diagnózisom: endometrial hyperplasia
Kétszer végigcsináltam egy fél éves hormonterápiát (Duphaston, fél év...

Fractionalt abrasio és conisatio műtétem volt szeptember 25-én, kb. mennyi időnek kell eltelni a műtét és a fogamzás között? Tablettát nem szedek.

Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy friss kapcsolatomban minden aktus után vérzem. Nem erősen, de 1-2 napig pecsételően. Van egy másfél éves kislányom...

Szeptember 26-án védekezés nélkül voltam együtt a párommal egymás után kétszer is, épp a ciklusom 11. napján, majd esemény utáni tablettát írattam fel mag...

36 éves, egy gyermekes nő vagyok. Tavaly nőgyógyászati problémámmal fordultam orvosomhoz: égő, viszkető érzés, hüvelyfolyás, kisebb alhasi fájdalmak. Az er...

34 éves vagyok. Évek óta húzódó, visszatérő hüvelyfertőzéseim vannak. Több nőgyógyásznál is jártam, akik mindig nyugtattak, hogy ez könnyen kikezelhető...

35 éves vagyok, és szeretnénk kisbabát. Már egy pár hónapja próbálkozunk, sikertelenül. Találtak nálam egy elég nagyméretű miómát (kb. 40-50 mm). Az orva...

Három hete volt nőgyógyászati műtétem, akkor derült ki, hogy miómáktól torzított a méh. A petefészkekkel is probléma volt ezért azt is eltávolították.

Október 5-én jött meg a menstruációm a Provera 5 mg-os gyógyszer segítségével, előtte viszont július 3-án volt utoljára. Az orvosom a jobboldali petefészkem...

35 éves nő vagyok 8 hónapra halva született meg a kisbabám, akit császárral vettek el, mert harántba feküdt.
Azt szeretném tudni, hogy vállalhatom-e a köve...

8 cm-es nyálkahártyapolipot találtak a méhemben, az orvosom eü-i küretet javasolt. A következő menzesz után kellene mennem egy újabb vizsgálatra.
Félek, h...

Kérem, szíveskedjenek megírni nekem, ha valaki az alábbi lelettel rendelkezik, műtét nélkül is vállalhat-e kisbabát, illetve mennyire befolyásolja a gyermek v...

November óta fejfájással küszködök. Fájdalmaim fejem bal felén jelentkeznek, a halántékomnál, szemgödrömnél, állkapcsomnál és az ínyemnél. Az orvosok i...

Májusban végzett nőgyógyászati citológiai vizsgálatom nem meghatározható, atípusos sejteket mutatott ki. Orvosom 2 hónap Klion D kúrát írt elő. Az augusztu...

Már három hete nőgyógyászati problémáim vannak. Elég erős, és kellemetlen szagú folyással kezdődött, amire én is és párom is egyaránt Klion tablettát, ...

Kérdésem nőgyógyászattal, ill. meddőséggel kapcsolatos.
A 3. napon levett hormon-eredményeim rendben voltak. A menstruáció 5. napjától kezdve napi 2x1 Clos...

Feleségem (49) a Liliom program hatására szeretne méhnyak-rák szűrésre menni. Kell hozzá (háziorvosi nőgyógyászati) beutaló vagy sem? Hol végzik? (Budapest ...

Van egy méhszájsebem. Többször voltam már orvosnál (többnél is), az eredmény, illetve a vizsgálat eredménye nem mindig volt egybehangzó.
A kolposzkópiai v...

Azzal a problémával szeretnék Önhöz fordulni, hogy 2002 májusában méhen kívüli terhesség miatt eltávolították a jobboldali petevezetékemet (a petefészket ...

Érdeklődni szeretnék, ha a mióma kellemetlen érzést kelt, de én nem szeretném megműteni, nem lesz a későbbiekben probléma?

Két kérdésem lenne a miómával kapcsolatban. A méhem olyan, mint a "krumpliszsák", állapította meg a nőgyógyászom, de amíg nem okoz rendellenességet a menstr...

Egy hete tartó duzzanat érzékelhető a jobboldali nagyajkamnál, közvetlenül a hüvely mellett, melynek nagysága kb. diónyi méretű. A fájdalmas duzzanat a páro...

26 éves nő vagyok. Idén júniusban laparoszkópiával eltávolítottak egy kb. 8 cm átmérőjű, többrekeszes cisztát a bal petefészkemről. Továbbá még tavaly ...

Feleségem, terhessége 12. hetében lévő kismama. Sajnos ciszta alakult ki a jobboldali petefészkében, kb. ökölnyi. A gond az, hogy komoly fájdalommal jár a dolo...

14 hetes terhes vagyok, a cervix tenyésztéssel Sreptococcus agalactiae és Candida glabrata-t tenyésztettek ki, melyek a vizeletemből is kimutathatók.
Kérdésem,...

Jelenleg 31 hetes terhes vagyok. A 22. és 26. héten átlagosnál magasabb mennyiségű magzatvizet állapított meg a szonográfus, és javasolták a toxoplazma vizsgá...

Jelenleg 26. hetes terhes vagyok. Kérem, írjon a haskeményedésről, mennyire veszélyes, mire kell vigyázni? Átlagban 5-6 alkalommal van haskeményedésem, fájdalm...

A terhesség első hónapjaiban lehet repülőgéppel utazni, nem árt a magzatnak?

Férjemmel babát szeretnénk. Férjem 55 éves, 17 évvel ezelőtt vasectomiát végeztetett. Azt tudjuk, hogy kevés az esélye saját spermával való megtermékenyít...

Szeretném megtudni mit jelent a Stein-Leventhal szindróma?
22 éves lányomnak rendszertelen a havi vérzése és ez áll a kórlapján. Hogyan gyógyítható? Milye...

Segítségüket szeretném kérni, az alábbi lelettel kapcsolatban. Feleségemmel második babánkat várjuk, most a terhesség 22. hetében van. Múlthéten elmentünk ...

29 éves, terhes lány vagyok, a 6. hét végén. Ez az első terhességem, tapasztalataim nincsenek. Az orvos hasi ultrahanggal egy 9 mm-es petezsákot látott, életmű...

1 évig kezeltek (ecsetelés, fagyasztás) condylomával. 4 hónapja tünetmentes vagyok. Vállalhatok már terhességet? Milyen veszélye van annak, ha terhesség alatt ...

Közel három hónapja szültem első gyermekemet császármetszéssel. A császármetszés orvosi indoka placenta leválás, méhen belüli fertőzés miatt. Kisfiam 265...

Fiatal, 25 éves nő vagyok. A petevezetékeim elsorvadtak. Milyen megoldások léteznek ennek a problémának a kezelésére? Vissza lehet állítani valamilyen gyógysz...

Mit jelent a nőgyógyászatban, hogy kettős nyálkahártya? Mit jelent ez egy terhességnél? Az ultrahang mutatta ki, de senkitől nem kaptam rá értelmes, egyértelm...

Egy 17 éves lány vagyok, és érdekelne, hogy két menstruáció között van-e olyan időszak, amikor lehet nyugodtan közösülni védekezés nélkül? Ugyanis egysze...

Nőgyógyászati kérdéssel fordulok Önhöz. 27 éves vagyok. A havi vérzésemmel eddig soha nem voltak problémáim, most azonban a következőket tapasztaltam: kb. a...

A diagnózisom a következő: 65x48mm-es uterus, a mellső falban 71 mm átm. intramuralis myomagöb, amely a cavumtól 3mm-re ér véget. Mko-on szabályos méretű, és...

Kislányom 7 éves elmúlt, amikor még nem nőtt ki az egyik első foga. Egy általános fogvizsgálatkor, kérésemre elküldtek bennünket egy röntgenre, ami kimutatt...

Kérdésem nőgyógyászattal kapcsolatos. Második gyermeket szeretnénk, és ehhez ovulációs mikroszkópot használunk, hogy a megfelelő időpontot tudjuk a fogamzá...

24 éves erdélyi nő vagyok. Nemrég olvastam a PCOS-ről, és a leírt tünetek alapján, valószínűleg nálam is ez a gond. Több endokrinológusnál, nőgyógyászn...

4 éve szültem meg kisebbik lányomat, (nagyon könnyen 1/2 óra alatt) azóta folyamatosan gond van a menstruációmmal. 3 alkalommal volt méhszájműtétem, ezen kív...

Nagy kétségbeesésemben fordulok Önhöz. 2007 áprilisára várom (várnám) a gyermekem születését, jelenleg 1 hónapos terhes vagyok. Nagy örömömet igencsak el...

50 éve nő vagyok. Egyre gyakrabban veszem észre, hogy felejtek. Nem jutnak eszembe dátumok, nevek, számok. Időnként nehezen tudom kifejezni magam, elveszítem a be...

Érdeklődni szeretnék, hogy 16 hetes terhes vagyok, és az első vérvétel alapján kiderült, hogy valami nem stimmel a májfunkciómmal. Azt tudni kell, hogy antialk...

19 hetes terhes vagyok, a laboratóriumi leletemen a következő értékek lettek magasabbak:
VVT süllyedés: 27 mm/ó
WBC-FVS szám: 12,6 G/L
Segment: 9,83
...

27 éves lány vagyok, több mint egy éve kezdett el fájni baloldalt az alhasam. Eleinte ritkábban, később állandósult a nyomó, szúró fájdalom. Rengeteg nőgy...

Én egy 15 éves, cukorbeteg lány vagyok. 3 hónapja fehér színű, szagtalan váladékot tapasztaltam a hüvelyemben. 2 napja ez a váladék barna színűvé változot...

Három hónapja állok kezelés alatt, mindhárom kenetvizsgálat során Candida és Streptococcus Agalectiaie tenyészett ki.
Kaptam már egyszer Betadinet, kétszer ...

Mit kell tudnom az egészségügyi-kürett műtétről? Milyen fájdalommal jár, mennyi a felépülési idő?

Nem tudom, hogy a problémám hormonális jellegű, vagy nőgyógyászati? 32 éves vagyok, van egy 10 éves fiam, és szerettünk volna kistestvért, illetve még szeret...

2 évvel ezelőtt állapították meg, hogy endometriózisom van. Először a bal petefészkemen találtak cisztát, hasi műtéttel eltávolították, majd fél évvel k...

38 éves nő vagyok. 18 éve élek a férjemmel. Házasságunk gyermektelen, annak ellenére, hogy évekig jártam kezelésre. 12 évvel ezelőtt lombikprogramban is rés...

Előző kérdéseimre adott válaszát köszönöm szépen.
A magzatvíz vizsgálat szerint, kromoszóma rendellenessége nincs a babámnak, többször voltunk már ma...

27 éves lány vagyok és régóta húzódó probléma miatt, kérném tanácsát.
Legalább egy éve sárgás-zöldes folyásom van, amiből nem tudok meggyógyulni....

Szeretnék érdeklődni, hogy mennyiben befolyásolja a magzat fejlődését egy hüvelyi (valószínűleg) gombás fertőzés? Kezelni nem szabad az első 12 hétben, de...

Sok buta kérdést olvastam már a kismama lapokban, de sajnos én is tovább gyarapítom a kérdéskört. Ennek oka a sok jóindulatú ember, akik szeretik borzolni a ki...

Tisztelt Doktornő!
Voltam nőgyógyásznál, aki megállapította, hogy erősen sorvad a méhem. Elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy mi lehet az oka és a követke...

Én 15 éves lány vagyok és még nem volt menstruációm. Nagyon aggódom, hogy mi bajom lehet. Milyen okai vannak ennek, hogy még nem jött meg?
Válaszát előre ...

29 éves vagyok, kb. 2 hónapja voltam nőgyógyásznál, ahol citológiai vizsgálatot és ultrahangos vizsgálatot is végzett a doktornő. Szerencsére semmit nem tal...

33 éves nő vagyok, 2 gyermekem van, 1 éve jutott tudomásomra, hogy tojás nagyságú miómám van. Idén tavasszal terhes lettem, de sajnos 11 hetesen elvetéltem. Se...

Szeretnék tájékozódni, és több orvosi véleményt hallani. A problémám a következő: 21 éves vagyok, egy éve élünk nemi életet a párommal. Már a legelső ...

Kérdésem nőgyógyászati jellegű. 33 éves vagyok, most találtam meg társam a családalapításhoz. 4 hónapja próbálkozunk, hogy a gyermekáldást megtapasztalha...

Rendszertelen havi vérzésem miatt kerestem fel a nőgyógyászomat, aki azt mondta, hogy az egyik petefészkem policisztás.
Már kétszer is elküldött hormonvizsg...

Tanácsát szeretném kérni a következő kérdésben. 25 éves nő vagyok, még nem szültem. Korábban méhszájsebet állapítottak meg nálam (kb. 9 éve), akkor fag...

31 éves, 33. hétben levő kismama vagyok, első babánkat várjuk. A múlt héten pár napot kórházban töltöttem belgyógyászati kivizsgálás miatt (vérnyomás, ...

Lehetséges teherbe esés a menzesz előtti pár napban? Hosszú ideje használom a naptármódszert, és hónapok óta vizsgálom a hüvelyváladékot. Rendszeresen jele...

A termékeny időszakomban nem védekeztünk, így elég valószínűnek tűnt egy terhesség. Utolsó menstruációm kezdő napja június 20. volt.
Múlt hét közep...

4 hetes terhes vagyok és erős szorulással küszködöm. Semmi nem segített, bármit ettem, ittam. Egy hete vettem Guttalax cseppet, muszáj volt, mert már nagyon kel...

Én egy 29 éves lány vagyok, kb. 10 éve vegetáriánus, csak zöldséget, gyümölcsöt eszek, alig tartalmazva zsírt. Az első évben lefogytam, azóta sem vagyok t...

Gyógyszertárban kapható szexuális síkosító szerek érdekelnének.

27 éves lányom rendszeres hüvelyi fertőzésekkel járt különböző nőgyógyászoknál, de a különböző gyógyszeres kezelések ellenére is állandó erős foly...

17 hetes terhes vagyok, sajnos elkaptam egy gombás fertőzést, amire az orvosom 3 db Mikogal hüvelykúpot írt fel. Ezeket el is használtam, de pár nap múlva újra ...

Már másodszorra lett P3-as a citológiai eredményem, a kérdésem a következő: a HPV mit jelent? Ettől még lehet babám? Mitől lehet gyulladásom?
Köszönöm!

Szeretnék érdeklődni, egy számomra elég furcsa dologgal kapcsolatban.
Mit jelent az, ha valakinek két méhe van? Ez jelent valamilyen veszélyt? Vagy betegség e...

Meddig szülhet egy nő? 45 éves tanárnő vagyok, már van egy 17 éves fiam. Élettársam 54 éves. Ha szülnék, milyen veszélyek várhatók?
Előre is köszönö...

18 éves vagyok, az első menstruációm 2002. januárjában volt, azóta nem állt be. Tudom, előbb vagy utóbb erre sor kerül, de úgy gondolom, 4 év alatt ennek má...

29 éves nő vagyok, a menstruációm egy hete késett. Így, ma felkerestem az orvosomat, terhességre gyanakodtam, több dolog is erre utalt (mellfeszesség, haspuffad...

25 éves vagyok, magas rizikófaktorú HPV vírust hordozok. Tavaly januárban hagytam abba a fogamzásgátló (Triquilar) szedését, mert babát szeretnénk. Tavaly má...

29 éves, egy gyermekes anyuka vagyok. Első gyermekünk tervezés, és gyógyszer abbahagyása után, 2 évre sikerült. Most megint nem szedem a gyógyszert, 7 hónapja...

Van egy 10 éves fiam, 5 éve volt egy spontán vetélésem a 17. héten, azóta nem esek teherbe. Milyen okai lehetnek?

Nyaralás miatt szeretném elcsúsztatni a menstruációmat, de jelenleg nem szedek fogamzásgátló tablettát. Mit tegyek?

Én egy 42 éves nő vagyok. 5 évvel ezelőtt a méhemben feltettettem a Miréna nevű fogamzásgátlót. Januárban leszedettem, akkor rákszűrést is végeztettem és...

Négy éve diagnosztizáltak PCO szindrómát. Azóta Diane 35-ot szedek. Gyereket szeretnénk, így abbahagytam a gyógyszert. Sajnos spontán peteérés nem volt, ezér...

Nőgyógyászati problémával kapcsolatosan szeretnék segítséget kérni. 31 éves nő vagyok. Hormonvizsgálattal kiderült, magas a prolaktin szintem: 939.0 volt a c...

Lányom decemberben kezdett nemi életet a barátjával. Egy darabig semmi gondjuk nem volt, de február elején valahogyan gombás fertőzést kapott, amit sikerült kik...

Egy nagyon kényes problémáról szeretnék informálódni. Férjemmel 9 éve élek boldog házasságban, kislányunk 5 éves, egészséges gyermek.
Kapcsolatunk kezd...

Szeretném segítségüket kérni, mert condylomám van, és a szemölcsök leégetése, és az utána kijött szemölcsök leecsetelése után, újabb szemölcsök jött...

Jelenleg Kanadában élek. Egy évvel ezelőtt endometriózist diagnosztizáltak, cisztákat távolítva el a petefészekről. (Mindkét petefészkem megvan.) Enyhébb f...

20 éves lány vagyok, kb. 2 éve műtöttek HPV vírussal, lézeres úton, p3-as volt az eredményem. Manapság nincsenek tüneteim, de a szervezetem kellően reagál, h...

Fél éve folyásom sárgás színűre változott, amiből rögtön gondoltam, hogy valami nem stimmel, így a nőgyógyász ajánlására bevettem 5 gyógyszert 1x3, 1x2...

Hát mit mondjak, nehéz ebbe belefogni, egy olyan világban, ahol minden a szexuális forradalomról és annak vívmányairól szól. Amikor soha, semmi nem evidenciáva...

Egy vaginális méheltávolítás után mi az, ami kerülendő egy nő életében? Mennyi idő eltelte után lehet melegvizes fürdőhelyre menni? A nemi életet mennyi i...

Arra szeretnék választ kapni, hogy mit jelent a nőgyógyászati vizsgálatnál a PH2, PH3, PH4, PH5 eredmények.

Egy erdélyi, 26 éves fiatalasszony vagyok. Fél éve volt az esküvőm. Még nem terveztünk gyereket, ezért szedem is már évek óta a fogamzásgátló tablettát. E...

Kolozsvárról írok. 39 éves, nagyon friss, 4-5 hetes terhes vagyok. Harmadik terhességem, két egészséges fiam van. Sajnos, 2 hete az orvosom 5-6 cm-es daganatot (f...

29 éves, 16 hetes terhes vagyok. Előző terhességem alatt is és most is a terhességem elején vizsgálták, hogy átestem-e a toxoplazma fertőzésen. Az eredmény m...

Esszenciális thrombocythemiára Litalirt és Aspirin protectet szedek. Kb. fél év múlva, kisbabát tervezünk, szeretném megtudni, mennyi idő kell a Litaril kiürü...

31 éves várandós anyuka vagyok, egy 9 éves kisfiú édesanyja, ezen túl, pedig 25 hetes kismama. 2 héttel ezelőtt voltam ultrahangvizsgálaton és kiderült, hogy ...

27 hetes terhes kismama vagyok, többszöri ultrahangon is folyadékot találtak a babám mellkasában. Voltam amniocentézisen is, az eredménye negatív lett, kromoszó...

23 éves lány vagyok. Két kérdéssel fordulok Önökhöz.
Az egyik szerintem bőrgyógyászati: nem tudok mit tenni az izzadással. Nem vagyok kövér, normálisan ...

Egy évvel korábbi konizáció következményeként a méhszáj teljesen összeszűkült, holott a műtét után már egy méhszájtágító műtéten is átestem.
Mi...

Anyukámnál (53éves) 15 éve egy 5 cm-es miómát találtak. Az orvosa azt tanácsolta, hogy amíg problémát nem okoz, és nem növekszik, nem kell műteni és elkép...

Mónika vagyok Romániából és a prolactinról szeretnék kérdezni, 1500 pUl/ml jelenleg gyógyszer nélkül. A CT nem látszik. Amennyiben nem emelkedik, maradhatok g...

24 éves nő vagyok. 2005-ben szültem a kislányom és a szülés óta a szexuális vágyam igen csak lecsökkent, és emiatt a férjemmel gyakoriak a konfliktusaink. Se...

32 éves vagyok. Régen szeretnénk már gyereket, két évi próbálkozás után végre sikerült teherbe esnem. Előzményei: elmentem kivizsgálásra, hogy miért nem ...

Az én problémám az arcüreg-gyulladással kapcsolatos. Három hónapja kezdődtek a tünetek, akkor diagnosztizálták először az arcüreggyulladást. Az első egy h...

Hasi ultrahang vizsgálaton voltam a mai napon. Eredménye: a bal petefészek régiójában egy 30 mm-es ciszta van, egyébként a kismedencében kóros képlet nem láts...

Nem rég voltam egy koncerten, és zúg a fülem egy napja, meg fogok süketülni? Mit tegyek?
Az orvosoktól félek!

24 éves lány vagyok. Az egész kb. másfél hónapja kezdődött. Egy rosszul sikerült jógagyakorlat miatt, a mellkasomban nyomást éreztem, ami pár nap múlva elm...

40 éves vagyok, most szeretnénk gyereket. Már egy pár hónapja próbálkozunk, sikertelenül. Most találtak nálam 2 kisméretű miómát. "Corpusban középen az en...

Meliane fogamzásgátló tablettát szedek (3x21) és üdülés miatt 1 héttel szerettem volna elcsúsztatni a menstruációt. Ez sikerült is úgy, hogy nem tartottam s...

Két P3-as nőgyógyászati citológia, és egy HPV tipizálás (HPV58) után, június 27-re tűztük ki nőgyógyászommal a műtétet. Olvastam az Önök cikkében, azt...

Szeretném megtudni, lehet-e kapni magánszemélyek részére (gyógyszertárban) azt a bizonyos pH papírt, amit a cikkükben olvastam.
"A hüvelyváladék vegyhatás...

Az lenne a kérdésem, hogy mi lehet az oka annak, hogy a menstruációm kéthetente megjön, változó időpontokban és intenzitással, holott eddig rendszeres volt. Ez...

Kb. másfél éve P2 volt a rákszűrésem eredménye. A napokban újabb vizsgálatom volt, és rosszabb lett az eredmény P3. Ilyen esetben milyen eljárás várható, m...

36 éves vagyok. Néhány hónapja a ciklus közepén, kb. a 15-16. napon pecsételő vérzésem van. Nem piros vér, de sötétbarna. Ha jól tudom, ez néhány nőnél ...

Három éve állapították meg, hogy rekeszizomsérvem van. Reflux betegséget okozott, ezért végezték el az endoszkópos vizsgálatot, ahol ez kiderült. Most 32 het...

Terhesség után vagyok. Nem szedek fogamzásgátlót, mert szoptatok. A menstruációm még nem jött meg.
Kérdésem, amíg nincs menstruációm, fogamzásképtelen ...

Kislányom születése után 11 hónappal még mindig nem állt helyre a menstruációm, igaz még most is szoptatok naponta kétszer. Körülbelül háromhetente tapaszt...

Érdeklődnék, most estem teherbe, de Toxoplazma fertőzést diagnosztizáltak, aminek az eredményei december 15-én az alábbiak voltak: IgG 110 U/ml, IgM 6. 1, IgA po...

22 éves vagyok, nemrég engedtek ki a kórházból, ahol született vesebetegséget diagnosztizáltak, és közben Candida albicanst találtak.
Kérdésem, mire szám...

40 éves vagyok, most szeretnénk gyereket. Már egy pár hónapja próbálkozunk, sikertelenül. Most találtak nálam 2 kisméretű miómát. "Corpusban középen az en...

Meliane fogamzásgátló tablettát szedek (3x21) és üdülés miatt 1 héttel szerettem volna elcsúsztatni a menstruációt. Ez sikerült is úgy, hogy nem tartottam s...

Két P3-as nőgyógyászati citológia, és egy HPV tipizálás (HPV58) után, június 27-re tűztük ki nőgyógyászommal a műtétet. Olvastam az Önök cikkében, azt...

Szeretném megtudni, lehet-e kapni magánszemélyek részére (gyógyszertárban) azt a bizonyos pH papírt, amit a cikkükben olvastam.
"A hüvelyváladék vegyhatás...

Az lenne a kérdésem, hogy mi lehet az oka annak, hogy a menstruációm kéthetente megjön, változó időpontokban és intenzitással, holott eddig rendszeres volt. Ez...

Kb. másfél éve P2 volt a rákszűrésem eredménye. A napokban újabb vizsgálatom volt, és rosszabb lett az eredmény P3. Ilyen esetben milyen eljárás várható, m...

36 éves vagyok. Néhány hónapja a ciklus közepén, kb. a 15-16. napon pecsételő vérzésem van. Nem piros vér, de sötétbarna. Ha jól tudom, ez néhány nőnél ...

Három éve állapították meg, hogy rekeszizomsérvem van. Reflux betegséget okozott, ezért végezték el az endoszkópos vizsgálatot, ahol ez kiderült. Most 32 het...

Terhesség után vagyok. Nem szedek fogamzásgátlót, mert szoptatok. A menstruációm még nem jött meg.
Kérdésem, amíg nincs menstruációm, fogamzásképtelen ...

Kislányom születése után 11 hónappal még mindig nem állt helyre a menstruációm, igaz még most is szoptatok naponta kétszer. Körülbelül háromhetente tapaszt...

Érdeklődnék, most estem teherbe, de Toxoplazma fertőzést diagnosztizáltak, aminek az eredményei december 15-én az alábbiak voltak: IgG 110 U/ml, IgM 6. 1, IgA po...

22 éves vagyok, nemrég engedtek ki a kórházból, ahol született vesebetegséget diagnosztizáltak, és közben Candida albicanst találtak.
Kérdésem, mire szám...

Az Önök weblapján olvastam a nagyon korai terhesség megszakításról, a magzatkezdemény kiszívása címen. Jelenleg (biztosan tudom) 4 napos terhes vagyok, és a j...

A nőgyógyászom 1 éve fedezte fel, hogy a méhszájamon tagoltság látható. (Előtte másik orvoshoz jártam, aki ezt nem vette észre.) Mit jelent ez a tagoltság, ...

Szeretném megtudni, hogy amennyiben a ciklusom 22 napos, az ovuláció mikorra esik? Egy internetes lapon olvastam, hogy a 7. napra. Ez igaz lehet? A ciklusom azonban el...

Nőgyógyászati jellegű kérdésem lenne: 2005. végén sárgatesthormon-elégtelenég miatt Duphaston, illetve Clotsylbegit gyógyszert szedtem, mely rendszeressé tet...

Tanácsot szeretnék kérni, a következő problémámmal kapcsolatban. Nemi érintkezést követően, pár órán belül égő, csípő fájdalmat érzek, folyamatos viz...

15 hetes terhes vagyok, és kiderült, hogy két miómám is van. Az egyik nagynak mondható (10 cm), tudom, hogy ezt az orvosommal kell megbeszélnem, de szeretném tudn...

Kérdésem lenne Önhöz, a terhesség kialakulásával együtt hogyan keletkezhet ciszta? Ultrahangvizsgálaton állapították meg, hogy a 7 hetes magzat mellett kialak...

Egyrészt azt szeretném megkérdezni, hogy a hasmenés a toxoplazmózis szokásos tünetei közé tartozik? Másrészt pedig, hogy hogyan és hol kérhetem a szűrővizs...

Két spontán vetélés után, HSG vizsgálatot végeztek nálam. Az eredmény szerint uterus bicornisom van. Az orvosom szerint műteni nem lehet. Ő nagyon bíztat, hog...

1997-ben gyors oltási sémával Encepur védőoltást kaptam, 20 hónappal utána (1999-ben), pedig az első (és eddig egyetlen) emlékeztető oltást. Az oltóanyag 3 ...

A terhességem ma lenne 4 hetes. Hétfőn, tehát 3,5 hetesen voltam orvosnál (a fogamzás napját pontosan tudom, mivel programozva volt, és utána már nem voltunk eg...

Szeretném megtudni, hogy igaz-e az a hír, miszerint egyedülálló nők is igényelhetnek mesterséges megtermékenyítést? Tudna nekem segíteni abban, hogy mely int...

8 hetes terhesen derült ki, hogy az egyébként B Rh + vérem egy ún. pánantitestet és egy auto anti-I-hideg antitestet termel. Azt kérdezték, hogy kaptam-e korább...

29 éves vagyok. Októberben, 7 hetesen elvetéltem. Január óta újra próbálkozunk a babával, de sajnos még nem sikerült. Terhesség előtt, és az abortusz után ...

27 éves nő vagyok. Az én problémám az lenne, hogy 1996-ban volt egy terhességmegszakításom. 2 év eltelte után szerettem volna babát, de sajnos ez a mai napig n...

28 éves nő vagyok, jövő tavasszal, párommal gyermeket tervezünk. 2003 márciusában melanomát találtak nálam, amit 2 éves Interferon kezelés követett. Azóta ...

Egy hónapja volt egy egészségügyi küretem, melynek szövettani eredménye a következő: Atypusos complex endometrialis hyperplasia.
Azt szeretném megtudni, hogy...

Endometriózis betegségben szenvedek. Végigcsináltam azokat a műtéteket és kezeléseket, amit az orvosok ajánlottak. A laparoszkópiás műtét után, 6 hónapig D...

31 éves, még nem szült nő vagyok. Nagyjából félévente jártam egy nőgyógyászhoz (az utóbbi időben gyakrabban, mert Clostilbegytet írt fel), aki úgy látszi...

Abban szeretném a segítségét kérni, hogy meg tudjam a rákszűrőn megállapított baktériumfertőzés, mennyire akadályozza meg a terhességet?
2006. januárba...

Lenne egy kérdésem a Trinordiol nevű fogamzásgátló gyógyszerrel kapcsolatban. A párom 21 éves és nyolc hónapja szedi ezt a gyógyszert. Ez az első fogamzásg...

21 éves vagyok, és tíz hónapja szedek fogamzásgátlót (Novynette). Eddig nem volt semmi panaszom, ma azonban 13 nap után újra jelentkezet a menstruációm. Azt sz...

Az lenne a kérdésem, hogy eddig Cerazettet szedtem, mert kisfiam 1 éves koráig szopott. Most szeretnék visszatérni a Tri-Regolhoz, mert terhességem előtt azt szed...

Szeretném, megtudni, hogy mióma műtétnél a méh teljes eltávolításával, hüvelyen keresztül, milyen kockázattal járhat? Gondolok a szexuális életre, nem sé...

Regulon tablettát szedek. A gyógyszermentes időszak utáni napon a szokottnál később vettem be az első tablettát a következő levélből (a reggeli órákban szo...

Az elmúlt 3 hónapban köztes vérzések jelentkeztek (már ha ezt hívják annak, nem vagyok benne biztos). Januárban nagyjából a ciklus felénél nagyon erős, feh...

Egy éve 1 cm-es fibrómát állapítottak meg a méhembe. Februárba voltam vissza ellenőrzésre, és azt mondta az orvos, hogy nem nőtt, és terhességet ajánlott (3...

Egy hete voltam pajzsmirigy izotópos vizsgálaton (nincs semmi gond a pajzsmirigyemmel) és a vizsgálat előtt végeztem terhességi tesztet, ami negatív lett, viszont...

2 gyermekes anyuka vagyok. Mindkét gyermekemet császármetszéssel hoztam világra. Az elsőnél fájásgyengeség, majd elhúzódó tágulási szakasz miatt (14 órai ...

Április 16-án kellett volna, hogy havi vérzésem legyen, de ez nem történt meg azóta sem a melleim nagyon fájnak, és mintha nagyobbak lennének. Vettem egy terhes...

Feleségem 2006. 03. 16-án kórszövettani véleményt kapott, melynek eredménye: Stadium prolifertionis endometrii atriophia jeleivel, mérsékelt lobos beszűrődéss...

44 éves, három gyermekes édesanya vagyok. Tanácstalanságomban fordulok Önhöz.
Fél éve megműtöttek rosszindulatú méhnyak-rák miatt. A műtét során eltá...

29 éves vagyok és van egy 2 éves lányom, aki császármetszéssel jött világra. A születése óta megváltozott a menstruáció előtti premenstruációs tüneteim...

Babavállalás előtt állunk és mivel semmilyen gyermekbetegségem nem volt, beoltottak rubeola (április 3-án) és bárányhimlő (április 13-án) elleni is, ami ut...

Lányom hasa igen érzékeny. Néha fájdalmas. Kis dudor is van rajta. Két éve sérvműtéte volt. Az ultrahangvizsgálat azt állapította meg, hogy a sérvműtét he...

13 hét 6 naposan hirtelen elvetéltem. Reggel 9-kor pirosas vérzést tapasztaltam, majd azonnal kórházba mentem, ahol az orvos, UH segítségével megállapította, h...

Sajnos 14 hetesen beindították nálam a vetélést, mivel a babánál fejlődési rendellenességet állapítottak meg. Meg kellet szülni a magzatot.
Érdeklődnék...

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a párommal babát szeretnénk! Voltam már terhes, de a terhességem az első hónapban megszakadt!
Mennyi időt várjunk, ...

Olyan problémám van, hogy már egy éve havi rendszerességgel hüvelyfolyásom van, és emellett viszketek, de nagyon. Már nőgyógyászt is váltottam, de egyszerűe...

Korábban olvastam valahol, hogy a tehéntejfogyasztás provokálhatja a cukorbetegséget. Én most 8 hónapos terhes vagyok, tehát a születendő kisgyerekről lenne sz...

Azt szeretnem kérdezni, hogy előfordulhat, hogy a fogamzásgátló tablettától a menstruációm csak barna váladékszerű lesz (nagyon kis mennyiségű) és csak 2 n...

Az orvosom nemrég PCO-t diagnosztizált a vérvétel alapján. Sokat olvastam a betegségről, az eredmény nem volt meglepő, mert tinédzserkoromban Diane-t, Gracial-t...

35 éves 2 gyermekes anya vagyok. 3-4 éve méhszájsebet diagnosztizáltak. Az orvosom plasztikát javasolt! Szeretnék többet megtudni a műtétről!
Válaszát kö...

Véglegesen gyógyítható-e a maláriának a Falciparia fajtája? Ha a Lariam terápiára a beteg nem megfelelően reagál, és másik terápiával gyógyítják, van- e...

Azt szeretném megkérdezni, hogy az ELISA teszt mennyi idő múlva (az esetleges fertőzéstől) mutatja ki a vérben a HIV vírust?
Köszönöm!

Az lenne a kérdésem, hogy a terhességi tesztel hány napos/hetes terhesség mutatható ki? Érdemes-e elvégezni a tesztet menstruáció után 3 héttel?

Feleségem 15 hetes terhes, és a Toxoplazma vizsgálat eredménye a következőképpen alakult:
IgM: pozitív
IgG: negatív
összpontszám: 2002
Mit jelent e...

Kb. egy éve havonta 2-3x menstruálok, és januárban cisztát találtak mindkét petefészkemben. A nőgyógyász szerint nem kell vele semmit sem tenni, pedig elég er...

Hol végeznek HPV tesztet? Hogyan történik?

27 éves, második gyermekét váró anyuka vagyok. Jelenleg a terhesség 5-ik hetét töltöttem be. Az első nőgyógyászati vizsgálaton az orvos a terhesség nagysá...

A peteérés után, mikor és meddig tart a beágyazódás?

21 éves vagyok, az a problémám, hogy nem rögzülnek a fogaim. Egy évig volt rögzített fogszabályzóm, mivel a fogaim nem fértek el kihúzták mind a négy (egés...

Azt szeretnem kérdezni, hogy előfordulhat, hogy a fogamzásgátló tablettától a menstruációm csak barna váladékszerű lesz (nagyon kis mennyiségű) és csak 2 n...

Az orvosom nemrég PCO-t diagnosztizált a vérvétel alapján. Sokat olvastam a betegségről, az eredmény nem volt meglepő, mert tinédzserkoromban Diane-t, Gracial-t...

35 éves 2 gyermekes anya vagyok. 3-4 éve méhszájsebet diagnosztizáltak. Az orvosom plasztikát javasolt! Szeretnék többet megtudni a műtétről!
Válaszát kö...

Nemrég voltam nőgyógyászati szűrővizsgálaton. És a cytológia eredményem P0 lett.
Szeretném megtudni, hogy ez mit jelent? Az orvosomtól nem kaptam elég tá...

26 éves nő vagyok. 10 éve élek együtt egy 5 mm-es adenómával a hipofízisben. Nem kezel orvos, nem járok gondozásra. Annakidején nem tartották szükségesnek. ...

Szeretném megkérdezni, hogy 2002-ben császármetszéssel szültem, ami a varratszedést követően, pár nappal szétnyílt. 2005 augusztusában ismét császármetsz...

Második babánkat várjuk. Jelenleg a 28. hetet töltöm. Az orvosom közölte hogy egy picit kicsi a hasunk. Ezért fehérjedús diétát kell folytatnom.
Kérdésem...

Olyan problémával fordulok önköz, hogy 3 hónapja szültem, és kiderült, hogy van egy méhszájsebem. Azt szeretném kérdezni, hogy ha ki lesz égetve, az mennyire...

Én most 20 hetes terhes vagyok. Nagyon örülök a babának, és főleg annak, hogy a genetikai UH és ÁFP is rendben van. Minden rendben is lenne, ha nem lennék alapv...

Én egy 22 éves kismama vagyok, aki a 3. babáját várja. Magas lett az AFP eredményem. 86,6 és 2 mom. Elküldtek egy genetikai ultrahangra, de csak 3 hét múlva tud...

2005. 12. 12-én missed ab. történt, mely a 12. terhességi hetem volt, a magzat viszont kb. a 8. hét körül halt el. A menstruációm azóta sem jött meg, majd UH v...

23 éves nő vagyok és a következő a problémám: a mellbimbóim az utóbbi hónapokban elég érzékenyek lettek (ingerlésre) és mostanában mintha, főleg, ha erre...

P3-as citológiai lelet kétszer fordult nálam elő, a konizáció a múlt héten történt meg, ma megyek vissza a nőgyógyászhoz, hogy a draincsövet eltávolítsa.<...

34 éves vagyok, 2 konizáción túl. Kiderült: HPV-m van. Most jelenleg minden rendben. Szeretnénk kisbabát (a másodikat), de nagyon félek a visszafertőzéstől, ...

16 éves múltam, május óta vannak alhasi görcseim, általában bal oldalt, hol erősebben, hol kevésbé. Azóta járok nőgyógyászhoz, találtak egy baloldali 4 cm...

Nekem elég összetett problémám van. 10 évvel ezelőtt mélyvénás trombózison estem át, amelynek hátterében Leiden mutáció áll. Azóta is volt több alkalomm...

A segítségét kérem, nem tudom, hogy mit tegyek. Decemberben megállapították, hogy miómám van. Íme a lelet: "A kismedencében 140 x 120 x 100 mm-es szolid örvé...

33 évesen két fiú édesanyja vagyok. Második fiam születésekor (4 éves) méhszájsebem lett. Eddig semmi problémám nem volt vele, de az elmúlt pár hónapban ko...

Én egy 28 éves nő vagyok. Dec. 20-án az orvos javaslatára volt egy terhesség-megszakításom. A kérdésem a következő: abortusz után mikorra várható a menstru...

Érdeklődni szeretnék, hogy ha a méhnyálkahártya 10 mm vastagságú, mi lehet annak az oka, mennyire veszélyes. 57 éves vagyok, benne vagyok a változó korban.

28 éves lány vagyok, számomra komoly problémával küzdök. Tavaly márciusban a rákszűrési eredményem P4-es lett, mellyel megműtöttek. Azóta a menzeszem csak ...

Szeretném megkérdezni, hogy hányszor ajánlatos az inszeminációt elvégezni. Ami szintén érdekelne, hogy a vele járó hormontabletta szedése mennyire káros a sz...

26 hetes terhes vagyok, ez a második terhességem. Ma voltam UH-on, ahol az derült ki, hogy a lepény a hátsó falon tapad, fedi a méhszájat. Az előző vizsgálatok...

1977-ben születtem, 5 éve férjnél vagyok! Amióta csak vissza tudok emlékezni, mindig voltak "női problémáim"! 1993-ban kezdtem el Tri-Regolt szedni. Már az 1990...

22-ik hétben járok és aggódom. Volt húgyúti fertőzésem, de azt hiszem nem ért semmit a kezelés. Habár jobban érzem magam, minden nap vannak alhasi fájásaim,...

A barátnőmnek múlt hét csütörtökön tettek fel spirált (Lilly gold típusú). Azt szeretném megtudni, hogy lehet-e már teljes némi életet élni (tehát véd-e...

Nagyon aggódom a lányom egészsége miatt. HPV-fertőzés gyanúja miatt (P3-as lelet) nemrég konizációt végeztek el rajta (indokolt volt, CIN II-III volt a kimetsz...

25 éves anyuka vagyok, két és fél éves kislányom van. A problémám az lenne, hogy kb. 6 éve rendszeresen termelődő cisztáim vannak (ezekben többnyire szoktak ...

Három hónapos kis unokám születéskor beszorult a szülőcsatornába és csak császárral jött a világra. A koponya hátsó része eltorzult és ez azóta sem vál...

Öcsém 2004 novemberében, 16 évesen eszméletvesztés után került kórházba, ahol agyvérzést állapítottak meg Nála. Műtét után sajnos beállt az agyhalál, ...

Második terhességem alatt, UH vizsgálaton derült ki, hogy egy kb. 4 cm-es myomagöb van a méhem falában, mely sajnos befelé, a méhüreg felé domborodik. A panasz...

Végső elkeseredésemben találtam ezt az oldalt és véleményét kérném. (8 évig szedtem fogamzásgátlót (erős menstruáció miatt írták fel). Utána egyáltal...

26 éves lány vagyok, panaszaim két éve kezdődtek, felfázásos panaszok és Candida okozta tünetekkel. Kezdetben ritkán tért vissza, azonban mára már elviselhet...

Fél éve hüvely-candidám van. Egy sor nőgyógyászati kezelésen vettem részt, sokféle gyógyszerrel kezelt az orvosom, mégse történt változás, és ráadásul ...

Tavaly november közepén állapították meg, hogy fruktóz-intoleranciában szenvedek. 3 hónapos diétát írt elő az orvos, majd ezután kiderül, hogy maradandó-e,...

Hüvelysérv és végbélsérv hogyan gyógyítható, mik ezek? Méhnyak polyp hogyan gyógyítható, mi a lefolyása, rosszindulatú-e?

34 éves elmúltam. 2004. decemberében vetélésen estem át, mivel a babám Down-szindrómás volt, amit amniocentézis útján mutattak ki. A harmadik terhességem vol...

2005. április 13-án született kisfiam, császármetszéssel, 6, 5 hónapos koráig szopizott. Az alsó két foga 5 hónaposan bújt ki, és jelenleg a felső 4 fogacsk...

Állandó olvasója vagyok az InforMed portálnak, nagyon szeretek itt szörfözni.
Rengeteg információt gyűjtöttem a tanulmányaimhoz is (nyáron szakvizsgázom ...

2005. decemberében nőgyógyászati Uh-vizsgálaton, kiderült, hogy 45-mm (lúdtojás nagyságú) miómám van.
Javasolt a féléves kontroll. Ettől több informác...

Nekem két kérdésem lenne, és nagyon hálás lennék a segítségért. Az egyik az, hogy egyhuzamban mennyi ideig szedhetek fogamzásgátlót? 18 éves vagyok és kör...

A következő lenne a problémám: 2005. márciusában a páromnak spontán vetélése volt, a magzat 6 hetes korában. Fél évet vártunk amiatt, hogy a párom mind lel...

32 éves férfi vagyok, 4 éve nem dohányzom, alkoholt nem fogyasztok, más betegségem nincs.
Az új védőoltási rendszer bevezetéséhez kapcsolódva szeretném m...

Az én problémám az, hogy 10 éve volt egy autóbalesetem és utána nemsokára hüvelyi gombás fertőzésem lett. Az orvosok azt mondták, hogy az ideg állapotom is ...

Voltam orvosnál a 6 hét letelte után, ott azt mondták, hogy ha még 6 hét múlva is fennáll a problémám (sárga folyás, menstruáció elmaradása), akkor menjek ...

23 hetes terhes vagyok, a mellem alatt a has felső részén (rekeszizom környékén) szúró fájdalmat érzek és ott a bőröm is érzékeny, mintha megégett volna. ...

A következő a problémám: 1 hónappal ezelőtt orvost váltottam, mert volt egy bakteriális fertőzésem. Csak ennyit mondott, hogy III.-as tisztaságú a kenet és m...

Egy alkalommal már írtam Önnek, a probléma menstruáció előtti pecsételő vérzés és sikertelen próbálkozás volt arra, hogy teherbe essek. Akkor azt írtam, h...

Az idén két terhességem volt és mindkettő a 6. hét körül megszakadt. Az elsőnél spontán, a másodiknál művi úton szakították meg a terhességet, mivel kid...

Hogy lehetséges az, hogy a feleségem terhes volt, és egy egynemű petesejt termékenyült meg, vagyis YY petéjű sejt lett? Mikor tudjuk, hogy a női nemi sejt csak X...

Hogy lehetséges az, hogy a feleségem terhes volt, és egy egynemű petesejt termékenyült meg, vagyis YY petéjű sejt lett? Mikor tudjuk, hogy a női nemi sejt csak X...

Egy alkalommal már írtam Önnek, a probléma menstruáció előtti pecsételő vérzés és sikertelen próbálkozás volt arra, hogy teherbe essek. Akkor azt írtam, h...

A következő a problémám: 1 hónappal ezelőtt orvost váltottam, mert volt egy bakteriális fertőzésem. Csak ennyit mondott, hogy III.-as tisztaságú a kenet és m...

Az idén két terhességem volt és mindkettő a 6. hét körül megszakadt. Az elsőnél spontán, a másodiknál művi úton szakították meg a terhességet, mivel kid...

Négy hete volt lombikbébi beültetésem, sikertelenül. Kiderült, hogy van két fibromám. Az egyik három hónap alatt keletkezett. Az első kétszer akkorára nőtt....

41 éves vagyok, rendszeresen minden évben elegyek nőgyógyászati szűrővizsgálatra, Ebben az évben is voltam, és az eredményem PIII lett. Volt egy bakteriális f...

Nekem egy, a jobb ovárium régiónak megfelelően egy 61,2 mm-es cisztám van, és 23 éves vagyok. Azt írják, hogy 5 cm fölött van ok aggodalomra. Ez esetben, enné...

A méhnyakrák megelőző (CIN1) szakaszában alkalmazható gyógymódokról érdeklődnék, különösen a most bejelentett új gyógyszer (oltás), amivel elkerülhető...

Májusban hagytam abba a fogamzásgátló szedését 10 év után. A menstruációm nem akart megjönni, jártám orvosnál, jövő héten lesz meg a hormonvizsgálat, te...

Négy hete volt lombikbébi beültetésem, sikertelenül. Kiderült, hogy van két fibromám. Az egyik három hónap alatt keletkezett. Az első kétszer akkorára nőtt....

Most voltam rákszűrésen, de sajnos kaptam egy levelet. Levél tartalma Pll. aktív magok, 6 hónap múlva ismételni kell a szűrést. Szeretném, ha segítenének nek...

41 éves vagyok, rendszeresen minden évben elegyek nőgyógyászati szűrővizsgálatra, Ebben az évben is voltam, és az eredményem PIII lett. Volt egy bakteriális f...

A méhnyakrák megelőző (CIN1) szakaszában alkalmazható gyógymódokról érdeklődnék, különösen a most bejelentett új gyógyszer (oltás), amivel elkerülhető...

27 éves nő vagyok, aki évek óta fennálló nőgyógyászati problémával küzd. A hüvelybemenetem folyamatos gyulladásban van, a citológiai lelet P3-as volt, visz...

30 éves -boldog házasságban élő- anyaság után vágyódó nő vagyok. Volt egy mélyvénás visszerem, amit megműtöttek 95-ben. Volt két (autóbalesetből eredő...

27 éves vagyok, általában sohasem volt pontos a menstruációm (1-10 nap eltérés, vagy ritkán teljesen kimaradt), sohasem fájt (néha azt éreztem 1-2 napig, hogy ...

A következőkről szeretném megtudni véleményét. (Kor: 28 év)
A fogamzásgátló gyógyszer - Mercilon -szedését (7 év után) 2004. november körül hagytam a...

33 éves vagyok, gyermekem nincsen még. Soha nem szedtem még fogamzásgátlót, és nem szeretnék most sem. Kérdésem: szeretném eltolni a menstruációm 1 héttel,...

A következőkről szeretném megtudni véleményét. (Kor: 28 év)
A fogamzásgátló gyógyszer - Mercilon -szedését (7 év után) 2004. november körül hagytam a...

Mennyi alapja van annak az állításnak, hogy egy 28 éves lány két éve rendszeresen 30-40 másodperc alatt fergeteges orgazmust él át, akár 4-5 alkalommal egy sze...

Arra a kérdésemre szeretnék választ kapni, hogy a Pimafucin hüvelykúpot (3 db-os) menstruáció előtt kb. 5 nappal el lehet-e kezdeni alkalmazni, vagy csak közvet...

Olvastam az Interneten egy hölgy levelét miszerint Streptococcus fertőzésben szenved. Sajnos augusztus 6-a óta nálam is történt valami. Egyik napról a másikra m...

Rendszerint milyen idegsérülés, agyi elváltozás áll a szemtekerezgés (nystagmus) hátterében? Kezelhető, gyógyítható, javítható-e az állapot és hogyan?

35 éves nő vagyok, körülbelül 6 - 7 hónappal ezelőtt kezdődtek a problémáim. Folyamatosan garatnyálkahártya gyulladásom volt, orvostól orvosig jártam, de n...

Három ügyben szeretnék tanácsot kérni: 1. Főleg a karomon, apró tűhegynyi mélypíros pettyek vannak, elég sok. Még nem voltam bőrgyógyásznál, lehet, hogy n...

Évente rendszeresen voltam nőgyógyászati rákszűrésen. Ezek eredményei: 2003. 08. Lelet értékelhető, P2, Egyéb, nem neoplasticus elváltozás / reactiv sejtelv...

Férjem 3 hete csak folyadékot tud nyelni, szilárd táplálékot nem. Természetesen orvosok vizsgálták, de megoldás még nem született. A gégész megállapította...

Kérdésem az lenne, hogy van egy 10 hónapos unokám, aki az állítólagos legújabb kutatások alapján liszt tartalmú ételeket csak 2 éves kor után ehet. Mi gyere...

Egész életemben ideges típus voltam. Most 27 éves vagyok, s közel 4 éve állapították meg nálam a mitralis prolapsus-t. Fizikai igénybevételre állandóan full...

A problémám a következő! Évek óta tisztában vagyok vele, hogy vérnyomásom alacsonyabb az átlagosnál, De kb. 8 héttel ezelőtt vidéken töltöttem a hétvég...

Segítséget szeretnék kérni, egy számomra kényes, fontos és kellemetlen dologban. Már évek óta küszködöm kellemetlen lehelettel és rossz szájízzel, ami a g...

Aggódva olvasom a híreket a madárinfluenzával kapcsolatban. Kanadában élek, de az angol tudásom nem elég jó ahhoz, hogy naprakészen informálva érezhessem maga...

46 éves nő vagyok, 38 éves korom óta van két napig tartó, migrénes fejfájásom. Kizárólag jobboldali, halánték, fültő, jobb szem, állkapocs, tarkó, az eg...

30 éves férfi vagyok és 8 hete volt mandulaműtétem és még mindig gond a darabos evés és a nyelés. A doktor úr nem látott semmit és nem értem akkor mi lehet ...

Kérem, segítsen! Fiatal, tartósan állástalan, pikkelysömöre miatt külső megjelenési hátrányban szenvedő, diplomás barátnőm számára keresek psoriasis spe...

34 éves vagyok, még nem szültem. 9 hónapi eredménytelen próbálkozás, a párom spermavizsgálata, jómagam ultrahangos és hormonvizsgálata után az orvosom Clost...

39 éves nő vagyok. Fél évvel ezelőtt kiderült, hogy 7-es a koleszterin szintem. Megpróbáltam az omega 3-at. Tegnap kaptam meg az új eredményt, ami nemhogy csök...

Nekem egy olyan problémám van, ami után sehol nem tudtam utánanézni, az orvosom meg nem mondott semmi konkrétat. 2 hónapja terhes voltam, de sajnos valami miatt el...

Szeretnék érdeklődni az alábbi műtét kockázatairól.
Trigeminus neuralgia miatt j. o. -i V/2 - Gasser-dúc thermocoagulatio.
Milyen szövődményekkel, esetl...

37 éves vagyok és szeretnék minél több információt kapni a glaukómáról, ugyanis én is, és édesapám is ebben a kórban szenvedek. Már 2 éve szedem a cseppe...

Nem tudom, hogy jó helyen érdeklődöm-e, de az orvosok, akiknél idáig voltam, nem tudtak segíteni. A lényeg a következő, 26 éves létemre, mintegy 5-10 percnyi ...

Ma reggel Omnic 0.4-et szerettem volna kiváltani, de a gyógyszertárban közölték, hogy megszűnt. Kaptam helyette Omnic Tocas 0.4-et, a patikus szerint ugyanazon hat...

Tisztelt Doktor Úr!
Karácsony óta kínoz ez a kellemetlen, idegesítő sarokfájás. A röntgen szerint a sarokcsonton egy befelé álló tüske látszik, amire a...

T. Orvosnő, kérdésem:
Reklámozzák az Oxy-Tarm béltisztító kapszulát.
Egész napomat irodában töltöm, emésztésem szinte leállt, szinte folyamatosa...

Tisztel Doktorúr!
Évek óta a következő problémám van: 26 éves lány vagyok, a menstruáció első napján székeléskor késszúrásszerű alhasi fájdalmam ...

Kedves Doktorúr!
Egy kérdéssel fordulok Önhöz, amire már nagyon régóta keresek választ, de még nem találtam semmi használható információt. Két kisfi...

Tisztelt Doktorúr!
5 évvel ezelőtt dermoid cystával együtt eltávolították a bal petefészkemet. Azóta havonta 3-4 alkalommal migrénes rohamaim vannak. 1 hón...

Tisztelt dr. Szendei Katalin!
Egy terhességi mérgezési problémával fordulok Önökhöz. 25-26 hetes terhes vagyok, eddig minden rendben volt a vizsgálati eredmé...

Karácsony után elkezdtem lé böjtöt tartani, mert fontosnak tartottam, hogy kitisztítsam a szervezetem, és újult erővel kezdjem az évet.
Január 10-én kez...

Szeretném a segítségüket kérni! Kismama-masszázst szeretnék tanulni, de nem tudom, ezt hol tehetném meg. Ha tudnak valamilyen információval szolgálni, azt nagy...

28 éves vagyok és másfél hónapja egy rutin vizsgálat alkalmával felfedeztek egy 6-7 cm nagyságú (egyrekeszes) cisztát a jobb petefészkemen. Amíg nem tudtam, s...

Tisztelt doktorúr!
Olvastam egy korábbi választ az ANAFRANIL terhesség alatti szedésével kapcsolatban.
Érdekelne, van-e tapasztalata hogy az újszülött...

Tisztelt Doktor Úr!
2000. augusztusában nőgyógyászati szűrővizsgálat alkalmával orvosom egy cisztát diagnosztizált. Punkció közben derült ki, hogy az e...

30 éves vagyok, egészséges és első terhességem a 10. hétnél tart. Abortuszom nem volt.
Kérdésem örökléssel kapcsolatos.Az én családomban nincsen örö...

Évek óta szenvedek a mellemben lévő ciszták rendszeres begyulladása miatt. Az orvosok is tanácstalanok, mindegyik csak azt hajtogatja, hogy szerencsétlen vagyok, ...

Tisztelt Garamvölgyi György doktor úr,
Én a gyűrűről szeretnék öntől érdeklődni, lenne egy pár kérdésem azzal kapcsolatban. Sorolom alább őket:

Tisztelt Doktor Úr!
26 éves nő vagyok, vesefejlődési rendellenességgel születtem, a veséimben két-két vesemedence van, amit sajnos még kétoldali akut ve...

Tisztelt Doktorúr!
2002-ben laparoszkópos műtéti beavatkozást követő enendometriosist diagnosztizáltak nálam. Sajnos, olyan összenövéseket találtak a ha...

Tisztelt Doktornő /Doktor Úr!
24 éves lány vagyok, problémáim nőgyógyászati jellegűek, melyet rákszűrés alkalmával körülbelül másfél hónapja a n...

Tisztelt Informed!
Olyan orvost vagy intézetet keresek, ahol foglalkoznak rendellenes vérzésekkel, ill. endometrium receptor hibával.
Köszönettel.

Kedves Garamvölgyi Doktor Úr!
Nagyon elkeseredett vagyok, mert 8 éve nem múlik el a trichomonas fertőzésem. Egyedül élek már 4 éve, nincs partnerem. A higi...

Hello,
31 éves vagyok, nincs gyerekem sem megszakított terhességem.
A következő problémával fordulok önhöz és kérek segítséget:
1 éve szedek ...

Tisztelt Informed!
30 éves, egy kisgyermekes anyuka vagyok. Kb. fél évvel ezelőtt egy abortuszon estem át. Azóta erősebb a menstruációm, és a legijesztőbb...

Tisztelt Dr. Garamvölgyi György!
Először is szeretném leszögezni, hogy tudomásul veszem, hogy csak általános információt fogok kapni, és az orvosommal is...

Kedves Dr. Garamvölgyi György!
Párommal 2004. novemberében kezdtünk el próbálkozni, hogy mihamarabb kisbabánk lehessen. (26 éves vagyok) Októberben voltam ...

Üdvözlöm!
Tizenkilenc éves barátnőm autóbalesetet szenvedett és életveszélyes állapotban szállították kórházba. Agysérülést szenvedett (borsszem n...

Nagyon meg vagyok elégedve az Informed által közölt adatokkal. Amit felvetnék, magam 79 éves nyugdíjas belgyógyász professzor vagyok (Pécs), aki már csak botta...

Az mit jelent, ha szedem a fogamzásgátlót, és most múlt el a menstruáción 3 napja, és most barnafolyásom van, olyan, mintha megint meg akarna jönni a menzeszem?

Jó napot kívánok!
Mit jelent a beszűkült szívhang 9 hónapos magzatnál? Szükséges a császármetszés? Milyen következményei lehetnek? Veszélyben van-e az ...

Tisztelt Doktorúr!
Szeretném a segítségét kérni. Policisztás ovárium szindrómát állapítottak meg nálam. Először nagy cisztám volt, utána sok kicsi, mo...

Tisztelt Doktorúr!
Mint arról az InforMed-en is lehet olvasni, néhány éve árultak hüvelyi fogamzásgátló filmet. Sajnos a nevére és a gyártóra nem emléks...

Tisztelt Doktorúr,
Az a kérdésem lenne, hogy a Patentex Oval mennyire megbízható a fogamzásgátló módszerek között? A praxisban milyen gyakorisággal tapaszt...

Tisztelt Doktor úr!
31 évesen második gyermekemet várom, 20 hetes terhes vagyok. 11 hetesen erős vérzés jelentkezett, az uh vizsgálat a méhszájat átfedő pl...

Tisztelt Doktor Úr!
Sokszor előfordul velem, hogy menstruációmat szeretném egy-két nappal késleltetni, de nem szedek fogamzásgátlót. Hallottam a citromról, ...

Tisztelt DoktorNő/Úr!
Én egy 24 éves nő vagyok, és egy nagyon összetett problémával állok szemben. Kb. két hónapja elmentem a nőgyógyászomhoz, mert csí...

Tisztelt Szakorvos!
36 éves, kétgyermekes (10 illetve 2 éves) édesanya vagyok és nemrég, un. "második orvosi véleményt" kértem, baloldali alhasi fájdalmaimm...

Kedves Doktorúr!
24 éves vagyok, és tavaly szeptemberben abbahagytam a gyógyszert családalapítás céljából. November vége felé alhasi, égő, fájó érzés...

Kedves Garamvölgyi Doktor Úr!
Nagyon elkeseredett vagyok, mert 8 éve nem múlik el a Trichomonas fertőzésem. Egyedül élek már 4 éve, nincs partnerem. A higié...

T. Doktorúr!
30 éves vagyok. Menstruációm mindig pontatlan volt, nagyjából 6 hetes -időnként 20-22 napos- ciklusokkal, melyek rendre 7-8 napig tartóak, kül...

Tisztelt InforMed!
Kérdésem nőgyógyászati jellegű. 33 éves vagyok, néhány éve kezd erősen lecsökkenni a menstruáció ideje és mennyisége. Régebben 5-6 ...

Tisztelt Garamvölgyi doktor úr!
20 éves lányom, 14 éves korában menstruált rendesen utoljára. Azóta menstruációs problémáit csak gyógyszerrel tudják kar...

Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr!
Két évvel ezelőtt a csiklóm körül szemölcsös elváltozás jelent meg, amiről később kiderült, hogy HPV vírus okozta. Akkor...

Kedves Doktor Úr!
1 hónappal ezelőtt sajnos meg kellett szakítani a 18 hetes terhességemet. Kétszer is magas AFP eredményem lett, a többszöri UH is igazolta, ...

Tisztelt Doktorúr!
24 éves nő vagyok, még nem szültem.
Nőgyógyászati vizsgálaton cseresznyemagnyi méretű miómát állapítottak meg nálam. Kérdésemr...

Tisztelt Doktornő!
Már korábban írtam Önnek (nyáron) és nagyon kedvesen válaszolt nekem. Akkor végül is megállapították, hogy mégsem PCO-m van (évekig e...

Tisztelt Doktor úr!
Feleségem nevében kérdeznék, aki otthon van 1 éves kisfiunkkal.
Következő gyermekünket tervezzük és emiatt 32 éves feleségem nőgy...

Tisztelt Doktor/Doktornő,
34 éves vagyok. Tavaly dec.-ben volt egy cysta műtétem. A baloldali petefészkemet és petevezetékemet is eltávolították. Mivel sze...

Tisztelt Szerkesztőség!
Logopédus vagyok, a diszlexia javításával foglalkozom. Magyarországon az a legnagyobb gond, hogy még mindig nincsenek a második - harm...

Kedves Doktornő, véletlenül tévedtem oldalaikra (de most már gyakrabban fogok erre járni) és olvastam egy kérdést, ami az Alexander-technikára vonatkozott, ui....

Tisztelt Doktorúr!
29 éves vagyok, kisbabát szeretnénk. Egy évi sikertelen próbálkozás után kerestem fel egy magánorvost, mivel a helyi rendelőintézetben a...

Kedves Doktorúr!
26 éves nő vagyok és 3 hónappal ezelőtt diagnosztizáltak nálam méhnyakcsatorna-gyulladást. Az orvosom Chlamydiára gyanakodott és javaslat...

Tisztelt Dr. Garamvölgyi György !
Szeptember 10-én volt az utolsó menstruációm. Október 13-án a terhességi teszt pozitív volt. Október 21-én az orvos 5-6 h...

Tisztelt Doktor Úr!
24 éves nő vagyok. Sajnos már 14 éves korom óta gondok voltak a menstruációmmal - túl bő vérzés, rendszertelen ciklus stb. - így aztá...

Kedves Doktorúr!
32 éves vagyok, 2 kislány anyukaja, akiket császármetszéssel hoztam világra. A kisebbik kislányom most 3,5 eves. A menzeszem mindig rendszerte...

Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő!
39 éves nő vagyok, egyszer szültem. Kb. 1 éve megállapították, hogy a méhemben mióma van. Azt mondták, nincs különösebb go...

Tisztelt Szerkesztők!
A hírlevelükben olvatam, hogy új hormonális fogamzásgátló módszer itthon is kapható szeptembertől.
Vény nélkül kapható a p...

A párommal kislányt szeretnénk. Hallottuk, hogy van olyan időszak, amikor nagyobb a valószínűsége kislány nemzésére.
Ha ez igaz, kérem, írják le ezt nek...

Tisztelt Szerkesztőség!
Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni, hogy hol, hogyan lehet hozzájutni Makrobiotika szakácskönyvhöz, illetve hogyan lehet megtudni, ho...

Kedves Informed Kft!
Az Önök honlapján olvastam az Alexander-technikáról, s nagyon szeretném megtudni, itthon, Budapesten van-e olyan iskola, ahol a helyes mozg...

Nekem HPV vírusom van, a tipizálásnál derült ki hogy 16i, magas rizikófaktorú. Ez több évvel ezelőtt történt. Mivel a rákszűrésem P2 lett, nem foglalkozott...

Üdvözlöm!
21 éves vagyok. 18 éves voltam, amikor megszületett a kisfiam (4100g-mal). 17 évesen volt egy művi abortuszom. Tavaly a párommal szerettünk volna...

Tisztelt Doktorúr,
Először is szeretnék elnézést kérni a helyesírásért, mivel Szlovákiából vagyok és nem tanultam a magyar helyesírást. Köszönöm. ...

Doktor Nő/Doktor Úr!
A következő a problémám: Legutóbb szeptember 6-a helyett szeptember 21.-én jött meg a menstruációm, vagyis 15 napot késett. Ezt köv...

Üdvözlöm!
A következő problémában kérném a segítségét. 15 hónapos kisfiam két hétig minden nap egyszer hányt, amit mindig köhögés, félrenyelés ...

T. Dr. Nő/Dr. Úr!
34 éves ikerterhes vagyok, a terhesség 28. hetét kezdtem. Kb. a félidő óta jelentkeztek egyre gyakrabban fájdalmatlan méhmegkeményedése...

Tisztelt Doktorúr!
Szeretném megkérdezni, hogy a vérzés mennyisége utalhat-e arra, hogy a méhben vannak összenövések? Valahol azt olvastam, hogy ha a vérz...

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!
Segítségét kérem, olyan kérdések gyűltek fel bennem, amit személyesen nem merek megkérdezni az orvosomtól.
31 éves vag...

Tisztelt Doktorúr!
A férjemmel már 5 hónapja szeretnénk kisbabát, de még nem lettem terhes. Megvettem a PG53 mikroszkópos termékenységvizsgáló tesztet is...

Tisztelt Doktorúr!
28 éves nő vagyok. Kb. fél éve állapítottak meg nálam Crohn-betegséget. Azóta 3x1 Pentasat szedek, és szerencsére egyensúlyban van a ...

28 éves nő vagyok, és jelenleg Párizsban élek. Végzettségem általános ápolónő. Általában egészséges vagyok, kórházban még nem voltam.
Sajnos nőgy...

Most voltam nőgyógyásznál, idén másodszor, mert az első rákszűrés baktériumot mutatott ki, illetve az orvos a méhszájon elváltozást tapasztalt. A mostani v...

Tisztelt doktornő!
20 éves vagyok. Kb. 6 éve menstruálok, eddig szinte mindig pontosan jött meg a havi vérzésem. Semmilyen gyógyszert nem szedek, óvszerrel ...

Tisztelt Doktornő!
Önhöz irányítottak a kérdésemmel: Egy fogamzásgátló tablettáról szeretnék bővebb tájékoztatót kérni Öntől. A tabletta neve Lin...

Tisztelt doktornő!
A problémám a következő: Május óta szinte havonta jelentkező gombásszerű fertőzésem van, amit a nőgyógyász mindig hüvelykúp seg...

Szeretném megkérdezni, hogy vizelés és székelés után gyakran jelentkező kismedence és méh-tájéki, menstruációszerű fájdalom, alhasi diszkomfort érzés, ...

Tisztelt Doktornő!
28 éves vagyok és 1 éve diagnosztizáltak nálam PCO-t.
Mivel gyermeket szeretnénk, egy meddőségi intézetbe járunk, ahol a szüksé...

Tisztelt Doktornő!
23 éves lány vagyok. Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy 1999- ben azonosították nálam a PCO szindrómát, és 2001-ben a pajzsmiri...

Kedves Doktornő!
30 éves nő vagyok. Pajzsmirigybetegségem története, röviden: 1998-ban felfedezett pajzsmirigy túltengésemet, gyógyszerekkel nem igazán si...

36 éves nő, tüneteim:
Menstruáció idején 1-2 nap/éjjel elviselhetetlen hasi fájdalmat érzek: ahogy mondani szokás - bánt (engem kínoz) a szél, ha nekid...

Kedves Doktornő!
29 éves vagyok, és az utóbbi 3-4 évben rendszeresen van petefészek gyulladásom. Az orvosom mindig felír rá antibiotikumot (általában kise...

Tisztelt Doktornő!
27 éves múltam májusban. Idén februárban a citológiás eredményem P3 lett, találtak gyulladást, HPV-vírust és közepesfokú diszpláziá...

Kedves Doktornő!
Nagyon örülnék, ha kérdésemre a HPV vírusról részletes választ tudna adni.
Kb. 3 hónapja elvégzett cytológiai vizsgálat eredménye P3...

Kedves Doktornő!
Fél éve történt vetélésemmel kapcsolatban kérdeztem Öntől egy pár hónapja. Ön javasolta a Chlamydia tesztet. A házi orvosom is mondta, h...

Tisztelt Doktornő!
27 éves múltam májusban. Idén februárban a citológiás eredményem P3 lett, találtak gyulladást, HPV-vírust és közepes fokú diszplázi...

Tisztelt Doktornő vagy Doktorúr!
26 éves hölgy vagyok.
Ma voltam nőgyógyásznál, mert alhasi fájdalmam van és furcsa rózsaszínes folyásom. A doktor Úr...

Tisztelt Doktornő!
Párommal május óta szeretnénk babát. Gyógyszert előtte sem szedtem (utoljára kb. 7 éve), természetes úton védekeztünk. Mivel a terhess...

Tisztelt doktornő!
Azt szeretném kérdezni, hogy 2 hete voltam nőgyógyászati vizsgálaton, ahol gyulladást (trichomonas) állapítottak meg, amire gyógyszert (...

Tisztelt Doktornő!
25 éves nő vagyok, és a következő problémával fordulok Önhöz. A legutóbbi menstruációm végét követő második nap óta (2 napja) ví...

Tisztelt Doktornő!
20 éves lány vagyok. A szexuális együttlétek során az utóbbi időben több alkalommal szokatlan vérzést tapasztaltam. (A vérzés nem a h...

Tisztelt Cím!
Az alábbi kérdésemre szeretnék választ kapni:
Kb.2 hete a bal oldali arcfelemen (állkapocs, arc-rész) fájdalmat érzek, ami néha éles szúr...

Tisztelt Doktornő,
Jelenleg 26 éves, első gyermekemet váró fiatal nő vagyok. A problémám a férjemmel való megismerkedésem után kezdődött, előtte semmif...

Tisztelt Doktornő!
33 éves vagyok, partnerem 49 éves. Babát szeretnénk, decemberben terhes lettem, de sajnos 8 hetesen elhalt. Ezt megelőzően, és ezt követőe...

Az én problémám a következő lenne: van egy kétéves kislányom, aki szinte rögtön sikerült, pedig sose volt rendszeres menstruációm (ez 33- 60 napos ciklusokat...

Tisztelt Doktornő!
Kérdésem csak az volna, hogy jelenleg 35.hetes kismama vagyok és két napja hőemelkedésem van és a torkom fáj nagyon.
Kérdésem, hog...

Tisztelt Doktornő!
Azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan lehet kiszámítani azt, hogy a ciklus hányadik napján van a tüszőrepedés és melyek a termékeny n...

Tisztelt Doktornő!
Debrecenből írok önnek. Szeretnék segítséget kapni öntől! Nekem tavaly volt egy súlyos fertőzésem, az orvosom szerint gomba okozta. Na...

Tisztelt doktornő,
Az lenne a kérdésem, hogy eddig novynette tablettát szedtem májusban befejeztem a szedését mivel babát szeretnék azóta rendszertelen a m...

Kedves Doktornő!

A PCO-s beteg vagyok ismét. Doktornőtől azt szeretném megkérdezni, hogy most négy ciklusban szedtem a Diane 35-t. Azelőtt hormonkezel...

Kedves Doktornő,
Egy nőgyógyászati kérdéssel fordulok Önhöz, ami nem tudom normális dolog, vagy valami betegséget jelenthet. Két - három hónapja a mens...

Én nagyon kétségbe vagyok esve, eddig a Lindynette nevezetű tablettát szedtem, 5 kg-ot híztam azért kezdtem el szedni mert nagyon pattanásos volt az arcom. Nem a...

Kedves Gyovai Gabriella doktornő!
Egyszer már kaptam öntől segítséget itt, amit nagyon szépen köszönök, de most sajnos történt valami ami miatt újból ...

Tisztelt Doktornő!
Már hónapok óta foglalkoztat egy dolog, de ezidáig nem mertem megkérdezni egy orvosomtól sem, most így a névtelenségbe burkolva megprób...

Tisztelt Doktornő!
Férjemmel egy hónappal ezelőtt kezdtünk el próbálkozni babával, sajnos a menstruációm 2 nap késéssel ugyan, de megjött. Kérdésem a...

Tisztelt Doktornő
Olvastam válaszát, ami a méhszájsebbel kapcsolatos sok info-t tartalmaz , kérdésem az lenne ha méhszájsebem van mindenképpen kell fagyas...

Tisztelt Doktornő!
A fogam begyulladása kapcsán Dalacin nevű antibiotikumot szedtem. A harmadik naptól nagyon rossz, égő csípő érzésem volt pisiléskor. A...

Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr!
A kérdésem a következő lenne. Két hónapja hagytam abba a fogamzásgátló szedését (6 év után), mivel a párommal babát sz...

Tisztelt Doktornő!
Már lassan egy éve, hogy beteg vagyok, több orvosnál is voltam, specialistánál is. Végeztek vérvizsgálatot, ultrahanggal is vizsgáltak...

Kíváncsi vagyok arra, hogy Európában hol végeznek és kb. milyen összegért ultrahangos gyógyítást a méh rostos daganatainak megszüntetésére?
Köszönet...

Tisztelt Doktornő!
Szeptember 5.-én közzétett válaszát köszönöm. Azt írja, hogy ha a hüvelyi folyás nem szagtalan és sárgás színű, akkor inkább ba...

Kedves Doktornő!
Áldott állapotom elején a következő gyógyszereket szedtem (szedem): Paroxat, Xanax, Algopirin, Analgetica, Pankreoflat, Rubofen. Ezen kívü...

Feleségem 41, jómagam 52. Ez a második házasságom ,az előzőből van már egy 25 éves fiam. Négy évvel ezelőtt már teherbe esett, de sajnos elhalt, úgyhogy gy...

Tisztelt Doktornő!
25 éves nő vagyok, rendszertelen, elhúzódó menstruáció miatt mentem el vizsgálatra és ekkor diagnosztizáltak nálam a petefészekcystá...

Tisztelt Doktornő!
25 éves vagyok, 18 éves korom óta - kisebb-nagyobb szünetekkel - Marvelon tablettát szedek. Különösebb problémám nem volt, mégis a tab...

Tisztelt Cím!
18 éves lány vagyok, körül belül 3 hete 72 órás tablettát kellett bevennem, mert későn vettük észre, hogy nem használtuk megfelelően a...

Tisztelt Doktornő!
26 éves vagyok, a férjemmel gyermeket szeretnénk. Kb. fél ével ezelőtt volt egy vetélésem 7 hetesen. Az orvos tanácsára kivártuk az aj...

Kedves Doktornő!
38 éves múltam és a következő problémával kapcsolatban várom a válaszát. A fogamzásgátló gyógyszerek közül eddig egyik sem vált be...

Tisztelt Doktornő!
Negyvenhat éves vagyok. Az elmúlt héten voltam nőgyógyászati rákszűrésen és vizsgálaton.
A kezelőlapomon a következő áll: ...

Tisztelt Doktornő!
A férjemmel, gyermeket szeretnénk, már 3 hónapja kísérletezünk vele, de hiába. Nem lettem terhes. Már kezdek kétségbe esni, hogy valam...

Tisztelt doktornő!
Először is köszönöm szépen a két levelemre küldött válaszát (pco-s beteg, babát szeretné ismét).
Szeretném tanácsát kérni, de ...

Tisztelt Doktornő!
Lassan már egy éve küzdök hüvelyi gombás fertőzésemmel, s úgy tűnik, hogy a gyógyszeres (és kúpos) kezelés ellenére sem tudok "megsz...

Tisztelt Doktornő!
Szerintem gyerekkorom ót fennáll az a problémám, ami miatt írok, azért írom bizonytalanra az időpontot, mert akkor ez még nem tudatosult b...

Kérdés: kb. 2 éve időnként enyhe, de kellemetlen (nyugtalanító) nyomást érzek a petefészkek környékén. Több nőgyógyászhoz is elmentem: a labor-, rákszű...

Tisztelt Doktornő!
Egy 23 éves lány vagyok. Sokáig menstruációs problémákkal küszködtem, mikor 17 évesen a panaszaimra a nőgyógyász fogamzásgátlót ír...

Tisztelt Informed!
Nikkelmentes fémcsattal ellátott övet keresve bukkantam erre a cikkre:
Neurodermitisz (atópiás ekcéma), amelyben ezt olvastam:
"Kerülj...

Tisztelt Doktor nő!
4 hónapja hagytam abba a fogamzásgátlót, mivel babát szeretnék. Kb. 1 hónapja csomókban hullik a hajam, pattanásos az arcom, korpásodi...

Tisztelt Doktornő,
23 éves vagyok, véleményét szeretnem kikérni a helyzetemmel kapcsolatban.
Kb. 2 hónapja fedeztem fel egy aranyos kis csomót a jobb ...

Tisztelt Doktornő! A minap voltam nőgyógyásznál alhasi panaszokkal (néha feszült, fájt a hasam), ahol megállapították, hogy méhnyakcsatorna-gyulladásom van...

Tisztelt Doktornő!
Gyermeket várok, és az a problémám, hogy nem tudom a baba egészséges-e, mert van már egy fiam, aki Asperger betegségben (autisztikus kór...

Tisztelt Doktor Úr/Nő!
35 hetes terhes vagyok, és borzasztóan szenvedek a pollen-allergia miatt. A körzeti orvosom írt fel nekem szemcseppet (Spersallerg), a s...

Tisztelt Doktornő!
Súlyos toxémia miatt (fehérjevizelés, testszerte ödéma, nagyon magas 190/140) koraszülésem lett.
Állapotom két hét intenzív és ...

Kedves Doktornő!
Nagyon el vagyok keseredve, mert 12 hetes terhesség után abortuszt kellett rajtam végezni. A 10. héten még élt a baba, az ultrahang jó szív...

Tisztelt Szakemberek!
A Gonorrhea kérdéskörét szeretném bővíteni azzal a talán sokak számára aktuális és fontos kérdéssel, hogy okozhat-e a terhesség ...

Tisztelt Doktornő!
Én vagyok a pco-s, aki nem olyan régen kérdezett Öntől és nagyon kedvesen válaszolt. Újabb kérdést szeretnék Önnek feltenni, ha nem g...

Kedves Főorvos Nő!
Kb. 4-5 hetes terhes vagyok. Minimális émelygésen és mellfeszülésen kívül különösebb közérzeti problémám nincs. 33 éves vagyok, ...

Tisztelt Doktornő!
Az alábbi témában szeretnék felvilágosítást kérni.
37 éves vagyok, 2 lányom (8 és 5 évesek) császármetszéssel született. Má...

Tisztelt doktor/nő!
Már 8 honapja élek nemi életet, fogamzásgátlót szedek, és állandó partnerem van. 3 héttel ezelőtt volt gombás hüvelyfertőzésem, a...

Tisztelt Cím!
Nőgyógyászati kérdésem van. Egy hónapja voltam vizsgálaton és rákszűrésen. Problémámra nem kaptam választ. A menstruációt követő nap...

Kedves Doktornő!
2-3 hete tartó alhasi fájdalmaim miatt kerestem fel a nőgyógyászt, mivel az alhasi fájdalmaim és egyre sűrűsödő vizelési panaszaim ross...

Tisztelt Doktornő!
Szeretnék érdeklődni, hogy lehet-e köze a magas prolaktin hormonszintnek a fibroadenoma kialakulásához.
A bal oldali emlőmben két fi...

Kedves Doktornő!
Férjemmel másfél éve szeretnénk gyermeket, ez idáig hiába. Tavaly tavasszal három hónapig szedtem Clostylbegyt tablettát, de a terhesség...

Kedves Doktornő!

28 éves vagyok. 13 évesen kezdtem menstruálni, mindig rendszertelenül, kivéve mikor fogamzásgátló tablettát szedtem. Molett vagyok, ...

Kedves Doktornő,
3 éve derült ki a rendes évi rákszűrésen, hogy magas rizikójú HPV fertőzésem van. Azóta 3 havonta járok szűrésre, szerencsére a cito...

Kedves Doktornő!
29 éves nő vagyok, egy 15 hónapos kislány édesanyja. Tudom, hogy még kicsit korai aggódnom, de nem hagy nyugodni a dolog. Az utolsó vérvé...

Februárban találtak nálam endometriozist a hüvelyem hátsó falán. Megműtöttek, majd 3 hónapos GnRh kezelést kaptam. A kezelés után a doktorúr babavállalásr...

Tisztelt Doktornő!
Valamivel több, mint 1 éve kezdtem el a Harmonet fogamzásgátló szedését. Most szünetet kell tartanom. A problémám a következő: a tablet...

T. Cím !
Nőgyógyászati kérdést szeretnék feltenni.
Február óta nem szedem a fogamzásgátló tablettát. 33 éves vagyok, babát szeretnénk. Soha nem vol...

Kedves Doktornő!
A segítségét szeretném kérni.
26 éves nő vagyok. A napokban voltam nőgyógyásznál (sajnos nem a "sajátomnál"), ahol megállapították...

Kedves Doktornő!
4 hete kezdtem fogamzásgátlót szedni, s a szedés első kb. 5-6 napján nem vettem figyelembe, hogy az első hónapban a tabletta nem nyújt 100...

Tisztelt Dr. Nő,
Az én egy 17 éves amerikai-magyar lány vagyok. Yadine fogamzásgátló tablettát szedem lassan egy éve, hét hete kihagytam néhány darabot...

Tisztelt Doktornő!
A segítségét szeretném kérni!
25 éves nő vagyok. A férjemmel nagyon szeretnénk babát, és már másfél éve próbálkozunk siker...

Tisztelt Cím!
Honlapukon olvastam egy cikket arról, hogy létezik egy gyógynövény, amely elösegíti a teherbeesést. A cikk szerint "Fertility Blend" néven v...

Tisztelt Dr. Gyovai Gabriella!
27 éves, gyermektelen nő vagyok, másfél éve élek rendszeresen nemi életet, az első hat hónapban "Novynette" fogamzásgátló ta...

Tisztelt Doktornő!
16 éves lány vagyok. Novemberben lesz 3 éve, hogy megjelent az első menstruációm, de nem állt be. Sőt 2-szer volt, hogy kimaradt. 28 napra ...

Üdvözlöm Doktornő!
Az Internet egyik honlapján találtam rá Önre, remélem nem zavarom a kérdésemmel. Viszont nincs ötletem, hogy kihez fordulhatnék, ezért...

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!
A kórtörténetem gyermekkoromtól kezdődik, amikor bélelzáródással születtem. Csecsemőkoromban többször operáltak, amikor is...

Tisztelt Doktornő!
35 éves nő vagyok, élettársammal élek több mint fél éve, gyermekem még nincs. Pár napja erős fájdalmat éreztem a hüvelybemenetnél, k...

Igen Tisztelt Doktornő!
Tavaly novemberben 7 hetes terhességem sikertelenül végződött, méhen belüli elhalást állapítottak meg. Ezután műszeres befejezés ...

Tisztelt Doktornő!
Kisfiam születése után körülbelül egy évre fogamzásgátlót kezdtem szedni, körülbelül fél évig. Menstruációm mindig pontos és kör...

Tisztelt Doktornő!
13 éves koromban volt először menstruációm, de egy fél év múlva el is maradt. Ezután kb. évente egyszer jött meg. Orvoshoz fordultunk, d...

Tisztelt Doktor Úr!
Arra a kérdése szeretnék választ kapni, szedhető-e együtt a pajzsmirigy túlműködésre felirt Methotyrin tbl. és a közti menstruációs ...

Tisztelt Doktornő!
30 éves vagyok és babát szeretnénk a párommal! A napokban derült ki, hogy PCO-m van, ami nem volt meglepetés a számomra, mert az Interneten...

Tisztelt Cím!
23 éves nő vagyok. Az alábbi problémával fordulok Önökhöz: még tavaly novemberben fordultam háziorvosomhoz, mivel vizeléskor fájdalmat érez...

Tisztelt InforMed!
Sajnos nem tudom a nevét, akinek szólna a kérdésem. Remélem, Önöknek van nőgyógyász szakemberük, aki tudna válaszolni kérdésemre.
...

Tisztelt Doktornő!
Gyermektervezéssel kapcsolatban szeretném Öntől a következőket megkérdezni:
Fogamzásgátló tablettát szedtem 10 évig, és miután a g...

Tisztelt Doktornő!
A condylomával kapcsolatban a következő kérdések merültek fel bennem.
Mindenhol csak annyit olvasni, hogy szexuális úton terjed. Ez pont...

T. Doktornő!
Én 26 hetes kismama vagyok, és sikeresen felszedtem 15 kg ez idő alatt. Most azt javasolták, hogy egyek sok fehérjét.
Legyen szíves pár recept...

Kedves doktornő!
Én egy 27 éves nő vagyok. A fogamzásgátló tabletta szedését decemberben hagytam abba, május végétől nem védekeztünk. A tabletta szedés...

Nagyon kérem segítségüket, illetve tájékoztatásukat, hogy mely fogorvosok csinálják egy korábbi cikkükben olvasott"csiszolás nélküli fogpótlás" (gyógyí...

Abban szeretnék segítséget kérni, hogy hol keressek olyan természetgyógyászt, aki itthon, különböző olajokkal és masszírozással vezeti le a szülést.
...

Tisztelt Gyovai doktornő!
Lányom 11 éves és sárgás színű hüvelyi folyás jelentkezett nála kb. egy hete. Ezzel egy időben pattanásszerű pöttyök jelente...

Szeretnék segítséget kérni.
25 éves vagyok és az a problémám, hogy az utóbbi időben a ciklusom közepén egy pár napig barnás folyás jelentkezik, ami nem ...

Kedves Doktornő!
Második terhességemet élem, és hál' istennek minden rendben van idáig, bár az első terhességemmel sem volt semmi gond. Azóta eltelt 5 év, ...

Kedves Doktornő!
27 éves szülés előtt álló nő vagyok. Kb. 1-2 év múlva gyermeket szeretnénk, de az utóbbi 2 évben akárhányszor ultrahangos vizsgálaton...

65 éves vagyok és egy véletlen ekográfia alkalmával kiderült, hogy van egy 5 cm-es, több részből álló cisztám.
A nőgyógyász szerint 9-ből 10 eset ráko...

Tisztelt Doktornő!
A segítségét szeretném kérni. Van egy 28 éves húgom. A fia most 1 éves. A terhessége alatt a cytologiája p3 volt, használta a hüvelyir...

Tisztelt InforMed!
Barátnőm Novynette fogamzásgátlót szed. Kedden kell bevennie az utolsót, viszont pénteken nyaralni megyünk. Biztonságban szedheti-e tovább...

Tisztelt Gyovai Gabriella!
A kérdésem az lenne hogy a terhességnek az első jele a menstruáció elmaradása? Mert a barátnőmnek lassan két napot késik, pedig a...

Üdvözlöm Önöket.
Azt szeretném megtudni, ha valakinek nemi betegsége van, mehet-e uszodába, strandra. Szóval, hogy így kaphatunk-e nemi betegséget, hogy egy...

Tisztelt Doktornő!
Kisfiam kétéves, gyakorlatilag születése óta szeretnénk kistestvért, aki azonban késik. A menstruációs ciklusom pontos, 28 napos, a felt...

34 éves vagyok, a kislányom 4,5 éves. A szülés császármetszéssel történt, fájásgyengeség miatt. Szülés után fél évvel átestem egy nőgyógyászati műt...

Tisztelt Doktornő!
Azt szeretném megkérdezni, hogy egy 3 cm-es mióma a méhben okozhat-e szinte állandó vérzést? S igaz-e, hogy ezt a vérzést hormonnal lehe...

Kb. két hónapja kezdődtek a panaszaim egy pajzán műfalloszal és férjemmel eltöltött éjszaka után. Először fellobbanó gyulladásos tünetekkel (hasi fájdal...

Tisztelt Doktornő!
Citológiai leletem P3-as lett, atípusos laphámsejtekkel, melyek pontosan nem identifikálhatók morfológiailag, tenyésztésemben Klebsiella te...

Tisztelt Doktornő!
Én 29éves nő vagyok, semmilyen komoly betegségem nem volt még.
Egy pár éve már szeretnénk kisbabát a párommal, de eddig még nem sike...

Dr. Gyovai Gabriella részére
Tisztelt Doktornő!
Férjemmel 2000 végén kezdtünk meddőségi központba járni, és 2001-ben került sor az első, majd a másod...

Én egy kérdéssel szeretnék önökhöz fordulni.
A menstruációm nem szokott nagyon rendszeresen megjönni de általában minden hónapban megjön valamikor. Júni...

Tisztelt doktornő!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy szeretnék menni nyaralni, de pont akkor lenne meg. Fogamzásgátlót szedek (Mercilon), és arra gondol...

Jó napot kívánok!
Az iránt érdeklődnék, hogy a kenetvizsgálatkor a különböző ph értékek, ha jól tudom 1-től 5-ig, mit jelentenek pontosan. Vagyis, hogy...

Tisztelt Doktornő!
41 éves nő vagyok és az intim lap.hu-n olvastam cikkeket az intimtornáról és megijedtem, mert néhány ezzel kapcsolatos, ott leírt dolog ne...

A méhméreg peteérést stimuláló készítménynek mi a neve, és Magyarországon jelenleg forgalmazzák-e? A lombikprogram során az embrió megtapadását elősegít...

Tisztelt Címzett!
Érdeklődnék, hogy miért van, hogy görcsöl a hasam, most vagyok 5 hetes, egy hete szinte minden nap. Mit jelent?
Mivel lehet orvosolni?

Tisztelt Doktornő!
Valóban okozhat-e egy kb.3,5 cm-es myoma szinte állandóan tartó menstr. vérzést? S igaz-e, hogy valamilyen hormonnal ez megszüntethető? De ...

Tisztelt Doktornő!
Kérem, segítsen! Szeretnék tanácsot kérni, ha lehet, sürgősen! 3 hónapos a gyermekem, akit 1,5 hónapig szoptattam. Gyermekemnek már ekkor...

Tisztelt Gyovai Gabriella doktornő!
27 éves lány vagyok, gyerekem nincsen, és kérdésemmel szeretnék önhöz fordulni. Tavaly egy átmeneti látáskiesés miat...

Tisztelt Doktornő!
Szeretném, ha segítene válaszával!
Decembertől járok nőgyógyászatra, mert fájt a jobb felén a hasam! Mivel penicillin érzékeny vagy...

Kedves Doktornő!
Szegeden élek és decemberben töltöm be a 35. évemet. Sajnos magam is PCOS-ban szenvedek. Már a kezdetektől kezdve rendszertelen volt a mensese...

Tisztelt Doktornő!
A tanácsát szeretném kérni az alábbiakban:
29 éves vagyok, kisbabát szeretnénk a férjemmel, de sajnos nem járunk sikerrel már 3 ...

Kedves Dr. Gyovai Gabriella!
27 éves Budapesten élő nő vagyok, egyedül élek, virgo. Hosszabb ideje kínlódom egy problémával, nem termelek elegendő hormont...

Tisztelt Szemszakorvos Doktor!
Gyermekszemészeti kérdéssel fordulok Önhöz. Kislányunk ez év januárjában volt két és fél éves, amikor észrevettük, hogy t...

Tisztelt doktornő!
A migrénnel kapcsolatban teszem fel Önnek kérdésem.
Mostanában egyre elterjedtebbek a homeopátiás gyógymódok, így találtam rá egy Sp...

A https://www.pro-patiente.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/urinary/urinary_tract_infect/?article_id=50731&larticle=58623 oldalon találtam egy cikket, amiben félig ...

Tisztelt Hölgyem/Uram, Erdélyből, Csíkszeredából keresem fel Önt, hogy választ kapjak egy igen régóta tartó problémámra. Két éve küzdök egy Streptococcus...

Szia!Nekem most volt cysta műtétem nekem 100ml-t szívtak le.Kérdéseim: mitől alakulhatott ki?Visszajöhet e még? Ez a mennyiség soknak számít?A baj, ha műtét ...

Tisztelt Doktornő!
A menstruációm a 29. napon megjött, de nem ugyanúgy, ahogy előtte. A színe és az állaga megegyezik a megszokottal. Vettem egy terhességi t...

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 7 éve szedem a Tri-Regol fogamzásgátló tablettát. Párommal babát szeretnénk. Miután abbahagyom a gyógyszer szedését, mennyi id...

Tisztelt Doktor Nő / Doktor Úr!A következő a szitu: a barátnőm elfelejtette egyik este (menstruáció után 8. napon) bevenni a gyógyszerét (Grazial), és csak 12...

Szeretném megtudni, hogy ha véletlenül egy második tampont is felhelyezünk, annak milyen tünetei lehetnek?
Kell-e azonnal fájnia? Vagy az egyik eltávolítása ...

Tisztelt doktornő!
25 éves vagyok, még nem szültem. Terhes lettem és 7 hetesen elvetéltem, a beavatkozás után a jobb oldali petevezetékem begyulladt, melyre g...

Tisztelt Szakértő!A következő kérdéssel fordulok Önhöz. Kb. 5 hetes terhes vagyok. A fogamzást követő 2 hétben - mielőtt még tudtam volna terhességemről -...

Tisztelt doktornő/doktorúr!26 éves, házasságban élő, gyermektelen nő vagyok. Nem tudom, kihez forduljak panaszaimmal. Általában rossz a közérzetem, nincs étv...

Huszonnyolc éves vagyok, és hónapok óta küzdök visszatérő hüvelyi gombás fertőzéssel.
Huszonhat évesen jött elő először, egy antibiotikum-kúra után...

Tisztelt Doktornő!
Egy kb. október óta fennálló, nőgyógyászati problémával fordulnék Önhöz. Hogy pontosan mi a neve, nem tudom, de azt hiszem, maga az orv...

T. Cím!
Azért írok, mert kíváncsi vagyok a véleményére az esetemmel kapcsolatban.
1998-ban derült fény petefészek-daganatomra, akkor eltávolították a ...

Kedves Doktornő!

Férjemmel szeretnék már egy gyereket. Már régóta próbálkozunk, sikertelenül. Voltunk kivizsgáláson, ott mindent rendben találtak....

Tisztelt doktornő!
23 éves vagyok. 5 évig Mercilont szedtem, aztán a nőgyógyászom egy erősebb hormontartalmú fogamzásgátlót ajánlott (Diane). Sajnos ez ...

Kedves weblap- orvosok!

Pco szindrómám van, kb. 4 éve fedezték fel. Babát szeretnénk, és a lehető legjobb szakemberhez (ebben specialistához) ill. kl...

Kérdésem arra irányul, hogy véletlenül megtudtam, létezik Magyarországon is olyan "szer" amit évente egyszer injekcióban beadva, megszünteti a menstruációt. N...

Tisztelt Doktornő!

18 éves lány vagyok, és 1 hónapja kezdtem szedni a fogamzásgátló tablettát (Diane35). Van egy állandó barátom, akivel elsők vag...

Már sokat hallottam a chlamydia nevű betegségről, éppen ezért elhatároztam, hogy megcsinálom a tesztet.
A kérdésem a következő lenne. A gyógyszertárban...

Tisztelt Doktornő!
A 4. inszeminációmnál tartok. Tüszőrepesztés céljából 2 amp. Choragon injekciót kaptam a 11. napon. A 13. napon volt az inszemináció,...

Tisztelt Gyovai doktornő!

A kislányom idén áprilisban töltötte be a 14. életévét. 2003. január óta menstruál, a ciklus kisebb nagyobb eltérésekk...

Tisztelt Doktornő,
33 éves leszek, tavaly augusztusban adtam életet fiúnknak. A szülés problémamentes és gyors volt. Novemberben nőgyógyászhoz fordultam h...

Kedves Doktornő!
23 éves egészséges lány vagyok, tartós kapcsolatban élek több mint 3 éve. Két és fél éve szedek fogamzásgátló tablettát (Triodena),...

Tisztelt doktornő!
25 éves vagyok, még nem szültem. Terhes lettem és 7 hetesen elvetéltem, a beavatkozás után a jobb oldali petevezetékem begyulladt, melyre g...

25 éves egyetemista lány vagyok, tartós párkapcsolatban élek. 5 és fél évig szedtem fogamzásgátló tablettát (Minulet). Kérdésemre, hogy kell-e szünetet tar...

Harminc éves, 32 hetes terhes vagyok, 3 éve szültem először császármetszéssel, farfekvés miatt. A hasfalat hosszanti vágással nyitottak meg. A nőgyógyász sz...

A fogamzásgátló tabletta szedését több mint egy hónapja hagytam abba. Mikorra várható, hogy a fogamzó képesség helyre áll? Még nem jött meg a menzeszem. Mi...

Tisztelt Doktornő!
28 éves 2 éve házasságban élő nő vagyok, és a következő problémámra szeretnék némi segítséget kérni Öntől. Házasságom előtt...

Tisztelt doktornő!
Párommal szeretnénk harmadiknak egy hölgyet bevonni szexuális életünkbe, elsősorban a lány-lány közötti kapcsolatok felfedezése miatt...

Tisztelt Doktornő!
Nőgyógyászati problémával, méhszájsebbel kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. 27 éves vagyok, méhszájsebem először 19 éve...

Tisztelt Doktornő!
29 éves vagyok, és gyermeket szeretnék a párommal. Ennek érdekében természetesen minden alkalmat kihasználunk. Április 24. és 25.-én vol...

Tisztelt Doktor Úr/Nő!
30 éves nő vagyok. 2003. december 19-én szültem. Ezt megelőzően a terhességem 31. hetében megfáztam, gyógyszert nem akartam szedni...

Tisztelt Gyovai Gabriella doktornő!
Valószínűleg nagyon ritka a probléma, amellyel előállok, és még furcsább a kérdés.
49 éves nő vagyok. Gyakorlatila...

T. Doktor(nő),
Közel két éve próbálkozunk babával sikertelenül. Nemrégiben orvost váltottunk és az előzetes vizsgálatok szerint hátrahajló és kétszár...

Tisztelt Doktornő!
A kérdésem az lenne hogy menstruálás mellett lehetséges-e a terhesség? Mivel mar hallottam hasonló esetről. Ha igen, ez hogy lehetséges é...

A 21. heti terhességi UH vizsgálaton az orvos azt mondta, nem látja a baba hólyagját, mert biztos kiürítette, menjek vissza 1 hét múlva. Valóban csak ez lehet...

Jó napot kívánok!
Lenne egy nőgyógyászati problémám! Szeretném a segítségét kérni! Nem tudom, hogy mi a bajom, lehet hogy ezt nevezik-e vizelettartási pr...

Tisztelt Doktornő,
Tavaly július/augusztus óta szenvedek hüvelygombában. Egy jelentéktelen problémára "megelőzésképpen" körülbelül hat héten át antibio...

Az iránt szeretnék érdeklődni, hogy a honlapjukon taglalt daganatos megbetegedések korai kimutatását célzó, enzim szintek elemzésére alapuló előszűrést mil...

Tisztelt dr úr/hölgy.
Kisbabát szeretnék, ezért a minap el kellett mennem vérvételre (35 éves vagyok).
A mai napig csak a TSH eredményem jött meg, amitől...

Tisztelt Doktor Nő!
Férjemmel egy éve szeretnénk gyermeket, és miután nem sikerült, szakemberhez fordultunk. Pontosabban egy meddőségi centrumba mentünk. Fé...

Tisztelt Doktornő!
33 éves vagyok, az első terhességem 11. hetében járok. 1,5 hete vérzésem volt, és megijedve mentünk az ügyeletre, ahol Utrogestant írtak...

22 éves lány vagyok. Februárban a citológia eredményem P3 lett HPV gyanúval. Ezután az orvosom elvégezte a HPV tipizálást. Sajnos a veszélyesebb fajtája táma...

Tisztelt Dr Szendei Katalin!
Kérem, legyen szíves tájékoztatni a mályvatea lehetséges mellékhatásairól, milyen időközönként és meddig szabad fogyasztani,...

Beöntés témában szeretném a segítségét kérni. Az Informed egyik cikkében olvastam a beöntés jótékony hatásáról. A következő gyakoriságot írták elő:...

Győrben lakik egy ismerősöm. Iridológiai vagy íriszdiagnosztikai vizsgálatot szeretne elvégeztetni magán. Meg szeretném érdeklődni, hogy tudnának-e címet, ne...

Tisztelt Doktornő/úr!
Huszonkét éves vagyok, és körülbelül tizenhat éves korom óta különböző hüvelyi fertőzésekben szenvedek. Rengeteg nőgyógyászn...

Kedves doktornő!
Nekem a rákszűréssel kapcsolatban lenne kérdésem. 2003. 09. 15.-én voltam szűrésen. P2-es lett az eredmény. Doktorom mondta, hogy meg kell i...

Tisztelt Doktornő!
Két orvos, két különböző választ adott rá, hogy egy elhalt terhességet követően, mikortól lehet ismét próbálkozni a terhességgel. A...

Tisztelt Dr. Tamási József Úr!26 éves hölgy vagyok, éppen túl egy elhalt terhességen, sajnos. Okára nem derült fény, de lehetett a miómám, vagy a kettősüre...

Tisztelt Dr. Tamási József Úr!
26 éves hölgy vagyok, éppen túl egy elhalt terhességen, sajnos. Okára nem derült fény, de lehetett a miómám, vagy a kettős...

Tisztelt Doktornő!
Két orvos, két különböző választ adott rá, hogy egy elhalt terhességet követően, mikortól lehet ismét próbálkozni a terhességgel. A...

Tisztelt Doktornő!
30 éves vagyok és már gyermeket szeretnénk a férjemmel. A baj az, hogy rendkívül rendszertelen a menstruációm. Megközelítőleg 10 évig ...

Tisztelt Doktor Nő/Úr!
Elkeseredésemben fordulok internetes oldalakhoz, ahol orvosok válaszolnak a kérdésekre, ugyanis eddig bármelyik nőgyógyásznál voltam,...

Tisztelt Cím!
Nem tudom, hogy jó helyre írok, de egy szakmai kérdésem lenne.
A feleségem "toxoplasma KKR" értéke "1:5". (A vizsgálat terhességgel kapcsola...

Tisztelt Doktor/ Doktornő!
J. o. petefészek cystát találtak nálam, (b. o. ovarium ép), de más tünet nem jelentkezett (szőrnövekedés, elhízás). Szeretnék ...

Tisztelt doktornő!
37 éves vagyok, 3 gyerek édesanyja. Vérzéskimaradásom volt, és cisztás petefészket állapítottak meg. A második ellenőrzéskor a méhben...

Érdeklődni szeretnék, hogy mennyire kicsi medence teszi szükségessé a császármetszést? 172-es magassággal, 89-es csípőbőséggel gyermekvállalás előtt áll...

Kedves Doktornő!
Jelenleg külföldön tartózkodom barátommal, ezért nem tudok az orvosomhoz elmenni. 19 éves vagyok és kb. 2 éve rendszeresen megjön a menze...

Jó napot kívánok!
A kérdésem a következő, már kb. egy éve szeretnénk gyereket a feleségemmel. Azt gondoltam, egyszerűbb lesz, de csak nem jön össze, el...

Tisztelt Doktornő!
A segítségét szeretném kérni egy számunkra nagyon fontos problémában.
Férjemmel már 4 éve szeretnénk kisbabát, de sajnos minde...

Tisztelt szakértők!
36 éves vagyok, sajnos két évvel ezelőtt miómák miatt eltávolították a méhemet a két petefészek meghagyásával. A problémám az, ho...

Tisztelt Doktor nő/Doktor úr!
Tanácsát szeretném kérni a következővel kapcsolatban:
28 éves vagyok. Tavaly május vége óta szinte minden nap tompa alhasi...

Tisztelt Cím!
Chlamydiát mutattak ki nálam. Mintegy 2 éve áll fenn nálam a fertőzés, ez már súlyos lehet?
Medencetáji fájdalmaim eddig nem voltak, de a ...

Sziasztok.
Lenne egy nagyon sürgős kérdésem: az abortuszt mennyi időre rá lehet elvégezni? (1)
Mik a tünetei az esetleges terhességnek? (2)
Hogyan lehet...

Tisztelt rovatvezető doktornő!
Feleségem nevében a HELLP szindrómával kapcsolatban tettem fel kérdést, de a választ nem találom, számíthatok-e még válasz...

Helló.
Érdeklődöm a candidáról, (ez azt hiszem népbetegség), hogy lehet diagnosztizálni és kigyógyulni belőle.
Konkrétan van egy közeli hozzátarto...

Feleségem 38,5 évesen vállalkozott terhességre, előzetes orvosi vizsgálatok felkészítő vitamin szedése után. (Csak ennyi idősen találtunk egymásra, a teherb...

Üdvözlet!
Azzal a kérdéssel fordulnék Önökhöz, hogy 6 éve nem szedek fogamzásgátló tablettát, rendszeres a nemi életem, minden vizsgálati eredményem j...

isztelt doktornő!
Azért fordulok Önhöz, hogy esetleg választ tudna adni nekem.
25 éves vagyok, és már régóta próbáljuk nőgyógyászommal megkeresni a ...

Tisztelt Doktornő!
Az lenne a kérdésem: 48 éves vagyok, 2 éve kb. félévente jön meg a menstruációm. Utoljára 9 hónapja volt. Elmentem egy infraszaunába é...

Egy nőgyógyász azt mondta a barátnőmnek, hogy egészséges, csak kicsi a méhe. Most nagyon aggódik azon, hogy nem lehet gyerekünk. Ez valóban így van?

Huh. Valahol azt olvastam, hogy visszavarrják a szűzhártyát a plasztikai sebészek. Kik veszik igénybe ezt a szolgáltatást és miért? És hogy történik a beavat...

Tisztelt doktornő!
Üdvözlöm. Mint védőnő hallgató, szeretném a segítségét kérni egy nagyon fontos témában, mely nagyon sok szoptató anyát érinthet. E...

Tisztelt címzett!
A HPV vírussal, kapcsolatos kérdéssel fordulnék önökhöz. Amennyiben nem jó helyen érdeklődöm, kérem, tudassák velem hová forduljak a k...

Tisztelt Cím!
Az alábbi a problémám, melynél már kezdem elveszteni a türelmem.
Volt egy hüvelyi gombás fertőzésem. Nem az első, szokványos eset. Ment...

Tisztelt Doktornő!
Egy elég fura problémával fordulok Önhöz. Terhességem 41. hetében járok, 2 nappal vagyok túl a kiírt időponton. (Biztosan nincs elszámo...

Tisztelt Doktornő!
Azt szeretnem megkérdezni, hogy mi okozhatja, hogy körülbelül három hónapja a normális hüvelyváladékom mennyisége nagyon lecsökkent,...

Kedves Doktor Nő!
A kérdésem a következő lenne:
3 gyermekem van, 10, 2 és fél évesek, illetve a legkisebb 10 és fél hónapos. Mindhármat császármet...

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!
A kérdésem a következő lenne:
Immár egy éve megismerkedtem életem párjával. Nagyon szeretjük egymást és tervezzük a...

Tisztelt Doktor Nő/Úr!
Problémám nőgyógyászati eredetű, gombás fertőzés.
Természetesen a nőgyógyászom már felkerestem, s szükséges gyógyszere...

Tisztelt Doktornő !
Szeretném megkérdezni, hogy van-e valami készitmény a gyorsabb teherbeeséshez.
36 éves vagyok, nyáron volt egy vetélésem. Férj...

Kéréssel fordulok ahhoz az emberhez akiben minden laikus bízik!!
8 hónapja húgyúti fertőzésem van, megállapították ,hogy a hüvelyembe coli baktérium van, ...

Tisztelt Doktornő!
Idén 31 évesen szeretnék teherbe esni, ő lenne a 3. babánk.
Kérdésem az lenne hogy előző terhességeim ismeretében ön javasolja-e és...

Tisztelt Doktor/Doktornő!
Meddőséggel kapcsolatos a problémám. 32 éves vagyok, tudomásom szerint még soha nem voltam terhes. HSG-vel megállapították, hog...

Kisbabát szeretnénk a párommal. Már 3 hónapja próbálkozunk, és még mindig semmi...kicsit aggódom miatta, hogy minden alkalommal "kifolyik az anyag". Hol 2 perc ...

Tisztelt Doktornő!
Laparoszkópiás vizsgálattal endometriosis-t diagnosztizáltak nálam. A beavatkozás során a hozzáférhető csomókat eltávolították. Mos...

Tisztelt Doktor Úr/Nő,
3 hónapja bennem van a escherichia coli és streptococcus agalactiae baktérium. 2 hetente leveszik a hüvelyváladékot, kitenyésztik, ...

Tisztelt Doktornő!
A következő problémával fordulok önhöz. A barátomnak áttétes, rosszindulatú hererákja volt 4 éve, az egyik heréjét eltávolított...

Kedves doktornő!
19-éves főiskolás lány vagyok. Egészséges, rendszeresen menstruálok két éve. Barátommal három hónapja középidőben voltunk együtt, ...

Tisztelt Dr.Nő /úr
A következő problémával fordulok Önhöz.
23 éves vagyok, 3 éves állandó párkapcsolatban élek. 5 éve Mercilon fogamzásgátló tab...

Tisztelt Doktornő!
Segítségét szeretném kérni. Babát szeretnénk a párommal. Október 17-én vettem be az utolsó fogamzásgátló tablettát (Minulett- amelye...

Tisztelt Doktornő!
28 hetes terhes vagyok, az orvosom megállapította a vizsgálatnál, hogy 4 hét alatt 3 cm-ről 2 cm-re rövidült a méhnyak. Azt mondta, nagyon...

Kedves Informed!
31 éves nő vagyok, még gyermektelen. A párommal gyermeket szeretnénk vállalni, de körülbelül 1 hónapja vastagbélgyulladást állapítottak ...

16 és fél éves leányomnak szeretnék felíratni fogamzásgátló tablettát, de nem tudom hogy melyik az a legkisebb hormontartalmú tabletta, aminek minimális a mel...

Arról szeretnék érdeklődni, hogy a fogamzásgátló tabletta mikortól nyújt védettséget?
Az orvosom szerint 1 hét múlva, könyvben azt írták 1 hónap múlv...

Tisztelt Doktornő!
42 éves vagyok. Aggaszt, hogy minden havi vérzés után pár nappal barnás vérezgetésem van. Elmenni orvoshoz nem merek, mert a tapasztalataim...

Üdvözlöm!
Nekem a progeszteron hormon szintem rendkívül alacsony. Mivel lehetne rajta segíteni? Nagyon szeretnénk már kisbabát, és gyakori vérvételből kid...

Tisztelt Doktornő!
25 éves nő vagyok. A férjemmel gyereket szeretnék. Márciusban volt egy missed ab műtétem. (Előtte már közel fél éve próbálkoztunk.) ...

Tisztelt Magazin!
Nem tudom kihez fordulhatnék. Szeretnék érdeklődni, mi a véleményük a Sun Rider és a Tiens termékekről? Jobbak, rosszabbak esetleg ugyan ol...

Kedves Doktornő
Legutóbbi nőgyógyászati vizsgálatom lelete P.III-as lett, ezért a vizsgálatot újból el kellet végezni. A kérdésem csupán annyi, hogy mit...

Tisztelt doktornő!
Tudna-e nekem tájékoztatást adni abban a témában, hogy kb. 3 hetes terhes vagyok és rendszeresen kell szednem az anafranil nevezetű gyógysz...

Kedves Doktornő!
Két napja a bal szemem, enyhén-közepesen, de állandó jelleggel fájdogál. Nem látszik rajta semmi. Főleg akkor, ha pislogok, vagy mozog a sze...

Tisztelt Doktornő
Coverex tabl. éveken át történő szedése okozhat-e potenciazavart ? Ha igen, van-e olyan hatásmechanizmusában hasonló más vérnyomáscsök...

Szeretnék információt kérni arról, hol működik az országban diplomás természetgyógyász képzés.
Segítségüket előre is köszönöm!

Tisztelt Cím!
A fényterápiával kapcsolatos tájékoztató felkeltette érdeklődésemet. A kérdésem hasonló egy korábbi kérdezőéhez: hol és hogyan lehet ...

Fantasztikusan tetszik a weblapjuk, gratulálok hozzá! Kérdésem is van: Hol és hogyan lehet kipróbálni a fényterápiát, illetve vehető-e - otthoni használatra ...

Tisztelt Doktornő!
42 éves, panaszmentes férfi vagyok. 4 hónapja egy vérvétel során magas szérum vas értéket mértek. Azóta havonta vizsgálták, rendre ...

Kedves Doktornő!
Két problémában kérném a tanácsát.
1. Édesanyám évek óta lábszárfekélyben szenved. Mindenféle gyógyszert kapott már, ol...

Az Avemar nevű rákellenes készítmény hol kapható, és lehet-e bővebb tájékoztatást szerezni róla? Köszönöm.

Üdvözlöm!
Információt szeretnék.
Kérdésem a következő:
A barátnőm a 7 nap szünettel együtt összesen 28 napja szedi a Meliane nevű fogamzásgátl...

Tisztelt Doktornő/Doktorúr!
A tegnapi nőgyógyászati vizsgálaton kiderült, hogy az előző két rákszűrési vizsgálatnál (2 év!) gyulladást találtak, amir...

Kedves Doktornő
A kérdésem, hogyan lehetek gyorsabban terhes, május óta nem szedek tablettát, és már nagyon szeretnénk babát. Múlt hónapban voltam ultrahan...

Tisztelt Doktornő!
23 éves vagyok. Első menstruációm 15 évesen jött meg, majd rendszertelenné vált, sőt el is maradt. Ezért kezdtem el fogamzásgátló tabl...

Tisztelt Dr. Nő!!
Pár hete (kb. 2hete) égő, viszkető érzést érzek a nemi szervem tájékán. Ráadásul mostanában várható a menzeszem is, így a biztonság...

A trichomoniázisról szeretnék többet tudni. Mi okozza? Van-e lappangási ideje? Kezelése? Kezelés után újra el lehet-e kapni?
Mindenféle információ érdekel...

Tisztelt Doktorúr!
Nekem egy kérdésem lenne.
17 évesen megműtöttek cystaval, levágtak minkét petevezetékből és a bal petefészekből is. Azóta nem ese...

Tisztelt Doktor Úr!
32 éves, háromszor szült anyuka vagyok. 2003 márciusában született meg kislányom. Ezen terhesség időszaka alatt vették észre, hogy a m...

Tisztelt Doktornő vagy Doktorúr!
26 éves hölgy vagyok, és 7 éve szedem a Tri Regolt. Rákszűrésen 3 hónapja
voltam: P2-es. Legutóbb mikor nőgyógyászná...

Tisztelt Doktor Nő/Úr!
Egy 27 éves, gyermektelen nő vagyok. Előző betegségem nem volt és semmilyen műtéten nem estem át. A következő problémára szeretn...

Tisztelt Doktorúr!
A férjemmel szeretnénk kisbabát, de nem tudom mikor van peteérés. A szakkönyvek írják, hogy kb. a 14-ik napon, de azt nem, hogy a menstruá...

Tisztelt Doktor úr/hölgy!
23 éves nő vagyok és van egy 4 éves kisfiam. Augusztusban abbahagytam a fogamzásgátló szedését (Novynette), mert gyermeket szeretn...

Szeretnénk gyermeket, tervezés nélkül volt egy terhességem, mely a hatodik héten megszakadt. Nem tudták megmondani az okát. 3 hónapot kellett várnunk, hogy újb...

Tisztelt Doktorúr!
2004 augusztusában szültem császármetszéssel, a szülést követő 3-dik hónapban jött meg a havi vérzésem, ami akkor már 10 napig tartot...

Tisztelt Informed, Doktor Úr!
Köszönöm, hogy válaszolt kérdésemre.
Én még mindig keresek vérzészavarral, receptor hibával rendelkező jó szakembert, me...

Tisztelt Dr. Garamvölgyi György Főorvos Úr!
Régi újságokat olvasgatva bukkantam rá (a KISBABA c. újság 2000. szeptemberi számában) a "Fájdalmas a szülés...

Tisztelt Garamvölgyi Doktor úr!
Menstruációm több hónapja nem volt (nem vagyok terhes) a szakrendelőben Norcolutot írtak fel és beutalót kaptam endokrinológ...

Tisztelt Doktor Úr!
A következő problémával fordulok Önhöz. 23 éves nő vagyok, párommal másfél éve vagyunk együtt, mindkét részről teljesen monogám k...

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő!
A következő problémával fordulok Önökhöz tanácsért. Már kb. 15 éves korom óta szenvedek visszatérő méh- és petefészek g...

Üdvözlöm!
21 hetes kismama vagyok. Több kérdésem is lenne. Sajnos HPV fertőzött vagyok. A molekuláris biológiai vizsgálat szerint cervix carcinomára magas ...

Tisztelt Doktor Nő/ Doktor Úr!
Problémám a következő: barátnőmnél (21 éves) kb. 2 hete, az egyik nőgyógyászati vizsgálat során a következőket fedezté...

Tisztelt Doktor Úr/Nő!
Pár napja "Stein-Leventhal betegséghez hasonló" kórképet diagnosztizáltak nálam. Babát szeretnék, az orvosom viszont nem beszélt arr...

Kedves Doktorúr!
A héten fordultam újból nőgyógyászhoz, rákszűrés miatt. Augusztus elsején volt utoljára menstruációm. Akkor a nőgyógyászom Duphaston ...

Tisztelt Garamvölgyi doktor Úr!
22 éves, tartós párkapcsolatban élő, egyetemista lány vagyok. Öt éve szedek fogamzásgátló tablettát (Novynette) a terhess...

Tisztelt Garamvölgyi Doktor!
Tavaly nov.-ben határoztuk el párommal, hogy végre eljött az idő, és vállalhatjuk a babát. A mesim addig rendesen meg is jött, d...

Tisztelt Doktorúr!
Tanácsot szeretnék kérni!
A problémám: Eddig nyolc terhességet vesztettem el. Az első kettőnél még legyintettek, hogy előfordul. (7-8...

Kedves Doktorúr !
Franciaországban élek, 30 éves leszek áprilisban. Két és fel év várakozás után mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően (inszem...

Tisztelt Doktor Úr!
27 éves vagyok, 2 gyermekem van. A második gyermekem 6 hónapos. Szülés után 4 hónappal volt az első menstruációm 5 napig tartott, teljes...

Kedves Doktornő / Úr!
27 éves vagyok, 2004. december végén volt egy művi abortuszom (ez volt az első terhességem). Azóta nincs panaszom, a menzeszem is megjö...

Tisztelt Garamvölgyi Doktor úr!
Nekem egy olyan jellegű kérdésem lenne, hogy kiderült egy anyajegyemről, hogy melanoma. Nagyon kezdeti stádium, úgy néz ki, h...

Szeretném tudni, hogy a nőgyógyászati rákszűrés eredményeként feltüntetett P3 kategória milyen stádiumot jelent?
Válaszát köszönettel várom.

Tíz perce tudom a valószínű diagnózist, 2 éves orvostól orvosig tévelygés után. Endometriózis! 2 éve kórházba vittek nagyon erős végbéli vérzéssel, alh...

Tisztelt Doktornő!
Vastagbélrákkal kapcsolatosan olvastam egy cikket (ld. csatolva), melyben egy
MBD2 ellenes gyógyszer kifejlesztéséről írtak még 2003-ban...

hírdetés

Web Design & Development Prowebshop