Fogamzásgátló, elfelejtett tabletták - Terhes vagyok?

Kérdés:  20 éves lány vagyok, 4 éve vagyok együtt a barátommal. Mióta szexuális életet élünk folyamatosan szedek (3 éve) fogamzásgátlót, amit a nőgyógyászom írt fel. Tegnap kellett volna megjönnie, és a tabletta szedése óta mindig megjött kedden, kétszer volt olyan, hogy szerda reggelre jött meg. De ma még mindig semmi és ma van szerda. Ebben a hónapban kb. 3-szor nem vettem be a megszokott időben a tablettát, mert elfelejtettem. A használati utasításban az áll, hogy 12 órán belül kell pótolni, ami meg is történt, de ha jól emlékszem egyik esetben csak délután vettem be, tehát kb. 15 órával később. És még az is áll benne, hogy ha elmarad az időben való beszedés, akkor 7 napot várni kell, vagy más védekezést is alkalmazni kell. Mi egyik esetben csak 4 napot, másikban 5 napot vártunk és nem alkalmaztunk mást.
Tesztről azt olvastam, hogy csak 4-5 nappal a vérzés elmaradása után mutat ki bármit is, tehát akkor felesleges tesztet vennem? Már nagyon ideges vagyok. Szombaton vagy vasárnap egyébként volt menstruációs fájásom, mint szokott, és ma is teljesen olyan érzésem van, mintha már meglenne, de látható jele nincs. De arra is gondoltam, hogy azért késik, mert most többször felejtettem el bevenni időben, és ezzel megzavartam. Lehetséges, hogy terhes vagyok?

| Az Orvos válaszol - Dr. Miskovszky Vilmos   InforMed | Miskovszky, V.
Válasz:  Mindent tud! Nézzen tesztet a jövő héten!
2007-08-27 22:25:24
|
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop