Látásjavító műtét utáni egyik szem romlása

Kérdés:  Nagyjából két éve végeztettem mindkét szememen flying spot lézerrel történő PRK látásjavító műtétet. A korrigált dioptria nem volt nagy, -1,75 körül a bal szememen és -1,25 körül a jobbon. A műtét utáni egy évig mindkét szemem gyakorlatilag tökéletes volt és nagyon éles, sokkal élesebb, mint szemüveggel, vagy kontaktlencsével előtte bármikor. Az utóbbi egy évben azonban a bal szemem érdekes módon "romlik vissza". Nyári verőfényes napsütésben semmi gond vele, ugyanolyan jó, mint a másik. Ha kicsit felhősebb az ég, akkor már érezhetően kevésbé éles. Félhomályban már sokkal gyengébb. Legrosszabb sötétben, ilyenkor a világító-fénylő dolgokból (pl. autók féklámpája, neonfeliratok, sötét háttéren világos szövegű megvilágított táblák stb.) gyakorlatilag van egy vagy több szellemkép is, amelyek túl erősek, és zavarnak.
Alaposan megfigyelve a jelenséget arra jutottam, hogy kisebb fényerő mellett a bal szememmel (tehát egy szemmel, a jobbat eltakarva) több, egyenként teljesen éles szellemképet látok, amelyek egymást félig-meddig fedve - nem fedve okozzák a képélmény romlását. Minél kisebb a fényerő, annál erősebbek és annál inkább el vannak mozdulva a "főképhez" képest a "szellemképek".
Hogyan lehetséges ez? Mi az oka? Lehet tenni valamit vele? Eléggé zavaró például, hogy esti vezetéskor, ha pontosan meg akarom állapítani, hogy hány autó megy előttem, "biztosra akarok menni", akkor gyakorlatilag be kell csuknom a bal szememet, hogy az ál-szellemféklámpák eltűnjenek.
Köszönettel!

| Az Orvos válaszol - Dr. Dura Eszter, Ph.D.   InforMed | Dura, E.
Válasz:  A leírt panaszok - különösen az éjszakai vezetés során tapasztalt jelenség - ritkán előfordulhatnak a szaruhártyán végzett lézeres látásjavító műtétek után. Mindenképpen a kezelt szaruhártyarész műszeres vizsgálatára van szükség a további teendők megítélésében. Javaslom, hogy keresse fel a kezelést végző centrumot panaszaival.
2007-09-25 15:26:44
|
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop